Katholikus Néplap, 1859. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1859-01-06 / 1. szám
a mi közbenjárónk, és ki végre, hogy földi zarándoklásunk alatt el ne csüggedjünk, útitársunkká lön, az imádandó Oltári szentségben szüntelen velünk és köztünk lakván. A Jézus név győzelmi név, Krisztus Urunk a mi megváltónk, szabaditónk és üdvözitőnk lévén, miként ezt Jézus neve világosan ki is fejezi. Avagy nem Jézus törte-e meg az ördög bitor hatalmát, melylyel négyezer évig az emberiség fölött zsarnokoskodott? Nem ő váltott-e meg lelki- és testi kép, megszabadítván minket a tévelytől és lealacsonyító babonaságtól, valamint mindazon sok résztól, melylyel a pogány világ az emberiség legnagyobb részét, mint barmokat, vas igája alatt szenvedteté? Igen, Jézus megváltója a gyermeknek, a nőnek, a férjnek, az atyának, a polgárnak, az egész társadalomnak. Ő még mindig a mi Megváltónk. Jézus nélkül az anyagi világ azon pillanatban elsülyedne, az értelmi fölvilágosodás fáklyája ép úgy elaludnék, valamint hogy a nap leáldoztával sötétség ereszkedik az egész földkerekségre. Bebizonyult dolog, hogy amely mértékben Jézus tanítását e vagy azon ország hiszi, vallja, és megtartja , ép azon mértékben polgárisul, mivelődik, erkölcsösödik, szóval boldogul, míg ellenkező esetben lassan-lassan elbutul,és mindenkép romlásnak indul. A török birodalom, egész Ázsia nem hanyatlott-e vissza a régi vadság- és rabszolgaságba, mióta Jézus szent hitének és anyaszentegyházának világossága elhagyá? . . . Mindezt kellőkép megfontolva egy, Isten szive szerinti férfiú, e szavakkal nyitott rész hálatelt szive túláradó érzelmeinek: „Az isteni Üdvözítő! Tőled függ földi és mennyei boldogságom, életem és halálom. Minden, amit teszek, a te szent oltalmad alatt és nevedben történjék. Ha ébren vagyok, Jézus legyen szemem előtt; ha aluszom, az ő szent szeretettben akarok lélekzeni; ha járok, Jézus társaságában menjek ; ha ülök, Jézus foglaljon helyet oldatom mellett; ha tanulok, Jézus legyen az én oktatóm; ha írok, Jézus vezesse tollamat és kezemet; ha imádkozom, Jézus adja a szót ajakimra ; ha elfáradok, ő legyen nyugvópontom; ha nyavalyáskodom, Jézus vigasztaljon és orvosoljon ; ha meghalok, Jézus ölébe hajtsam le fejemet. Jézus legyen az én üdvösségem, és szent neve sir-iratom.“ Kis-Karácson a ránk virradt újév első napja is lévén, kell, hogy erre nézve is néhány szót, ha netán több lenne is belőle, ejtsek. És valljon mi jót mondjak? Jobbat nem kívánhatok, minthogy Jézus szent nevének segítségül hívásával kezdjük, folytassuk, és (ha Isten megélnünk engedi) végezzük is az újévet, és ekkor nem lesz mitől félnünk. Gondoljuk meg aztán, hogy mit a Gondviselés az ő isteni igazsága szerint, tehát az egyesek úgy, mint összes népek és nemzetek érdemevagy érdemetlenségéhez képest öröktől fogva elvégzett, mindaz múlhatatlanul végbemenend. Nyugodjunk meg azon, hogy ő intézi valamint a nemzetek sorsát, úgy az enyim és tiedét is. Ah mi szívvigasztaló tudnunk, hogy valamint egyenkint a mienk, úgy édes nemzetünk, drága hazánk sorsa is nem a szerencse- és szerencsétlenségtől, nem az emberi hatalom és gonosz ármánytól függ, hanem a végtelenül igazságos, bölcs, mindenható, de egyszersmind határtalanul is jó mennyei Atyának kezében fekszik! . . . Kegyeletes tisztelet- és forró szerzetesre méltó nevezet a nemzet és haza minden romlatlan szivü előtt, s ezen tiszteletet meg szeretetet nem szabad puszta érzelgésnek, hiú ábrándnak , vak előítéletnek, és az Isten által parancsolt átalános felebaráti szeretetet elfojtó szűkkeblűségnek, hanem igenis természetes vonzódáson épülő kötelességnek kell tartanunk, oly kötelességnek, minőnek a józan ész és isteni törvények a szülök, rokonok, jó barátok s földiek — kikből áll a haza — iránti szeretetet ismerik. „Kételkedünk — mondá annak okáért az anyaszentegyházunkért és hazájáért oly hőn buzgott Chateaubriand — ha lehetséges-e csak egy igazi erénynyel is bírni honszeretet nélkül.“ És valóban, nem a haza-e kedves mindnyájunk édesanyja, mely minket tejével táplált, kenyerével nagyra nevelt, a dühös ellenség ellen nem egyszer drága vérének ontásával védett,— védett t. i. őseinkben, kik érettünk a csatatéren vérzettek ?— Nem legszentebb tartozásunk-e hát, hogy mi is minden tőlünk telhetőt megtegyünk azon hazáért, mely érettünk annyit ten és szenvedett? Ámde hasztalan várunk ily honszeretetet attól, ki nem szereti az erényt és isteni hitünket; ki nem becsüli szívből Jézus azon szellemi országát, mely még becsesebb, mert örökmaradandó jóknak adója, anyaszentegyházunkat t. i., ezen minden igaz, szép- és jónak szülőanyját. Soha, de soha se feledjük, hogy a vallásosság, isteni félelem a honboldogság és polgári jólét igaz alapja. Népet, mely gazdag és szabad, ha elvallástalanodván, a hűség-, lelkismeretesség- és mértékletességnek, az önmagán uralkodni tudásnak, a szeretet- és önfeláldozási készségnek híjával van, gazdagsága és szabadsága nem boldogságra, hanem kicsapongásra, és annak nyomán előbbutóbb végromlásra visz. Hatalmas volt Spárta, míg Lycurgus törvényeinek vallásos tisztelettel fejet hajtott a mértékletes és gazdagság után nem futkosó nép; de mihelyt megszűnt a parancsolt egyszerűség az életmódban, fenyiték a gyermeknevelésben, és a fényűzést tilalmazó törvények megvettettek, dicsősége azonnal sírba szállt. Nagy volt Roma, de csak addig, mig mindazt, mit polgárai szentnek hívének, olyba is vevék, ősi törvényeikhez vallásos hűséggel ragaszkodván; de mihelyt lábra kapott a hitetlenség, erkölcstelenség, és a vele járó tiszteletlenség a törvények iránt, tulajdon gazdagsága és hatalmának súlya alatt összeroskadt. Minden olyatén javaslat tehát, nyilatkozzék bár szóban, írásban, vagy cselekedetben, mely mindazt aláássa, mi egykor ősapáinkat nagyokká és boldogokká tette, mely az isteni félelemnek, a házi és nyilvános erkölcsiségnek, takarékosság, mértékletesség- és életmódbani egyszerűségnek ellene törekszik, méltó boszankodással félre- és megvetendő. Ah! mert fájdalmasan igaz, mit a magyar költő korunk hű jellemzéséül mond : „Arany, ezüst után Fut, nyargal a világ; Holott arany, ezüst Boldogságot nem ád. S miben a nemzetek Valódi üdve áll . A vallás és erény Bányászt alig talál.