Katholikus Néplap, 1859. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1859-05-05 / 18. szám

Igaz jó mondatok. VIII. A­mi halad, el nem marad, tartják, és mint kétségtelen igazságot köröm­szakadásig vitatják a tudósok, hogy a világ maga ne­mében tökéletes. Kezet fogok én is velük, és vélemé­­nyökben annyiban osztozom, hogy miután a világ alko­tóját véletlen tökéletességű örök­lénynek vallom, s legmélyebb hódolattal imádom, műveit sem tekinthetem másnak, mint tökéleteseknek. És mégis, ha a világ mozgalmaira, s különösen az emberek maguk viseletére függesztem figyelmemet, és ezek nyomán akarok íté­letet hozni, kénytelen vagyok azt állítni, főleg szellemi tekintetben, hogy a világ tökéletlen , megfogyatkozván abban sok oly jelességek és mellőzhetlen erények, me­lyek a tökéletességre szükségképen megkívántatnak. Ilyen a többek közt a részrehajlatlan és személytekin­tet nélküli osztó igazságosság, úgy az érdem jutalma­zásában , valamint a vétek büntetésében, a mely a tökéletességnek egyik főkelléke, s melyet a bálványo­zás sötét századaiban is megkivántak, sőt követeltek az emberek. Innen volt, hogy már azon időszakban az igazság istenasszonyát bekötött szemmel s mérő ser­penyőt tartva kezében, ábrázolták, jelentvén , hogy az igazság kiszolgáltatásában a személyes tekintetnek nem szabad szerepelni. De jelenleg is így lehet az igaz­ságot egy bekötött szemű alak személyében ábrázolni azon egyszerű, és közönségesen gyakorlott oknál fogva is, hogy most is behunyt szemmel s mintegy vakon vettetik többnyire a jutalmat vagy büntetést határozó súly a mérő serpenyőbe, keveset figyelve a kellős mél­tányos igazságosságra. Azért vajmi gyakran történik, hogy nem csak az érdem jutalom nélkül marad, nem csak az érdemetlenség meg nem rovatik, hanem az ér­demes még futtatik, az érdemetlen pedig jutalmaz­­tatik. Ezekre nézve tehát épen nem valósul anyagi te­kintetben ezen igaz jó mondat : „a mi halad, el nem marad,“ de múlhatlanul valósul szellemileg, mit az öntudat bizonyságtétele idéz elő, mely ha egykor vagy máskor jutalmazólag, vagy büntetőleg halad is rövid időre, de egészen és örökre el nem marad, „az lévén valamint az igazak legnagyobb öröme és vigasztalása, úgy a bűnösök legnagyobb büntetése.“ 1) De mintha látnám, minő torzképet mutatnak ezek hallatára néhány világfiak, s mintha hallanám, meg­­elégületlenül azt mondják : Az ember míg a földön él, addig földi lény, pedig olyan, ki homlok-izzadva, fá­radságos munkával, gonddal és aggodalmak közt kény­telen maga fentartását kellőleg eszközölni. Azért mél­tán követelhetné is, hogy törekvései és fáradalmai, fő­leg melyek a közjólét eszközlésére irányozvák, az ille­tők által igazságos figyelembe vétetnének, és ha nem tö­kéletesen is, de némileg mégis jutalmaztatnának. És igazuk vagyon. Ennek igy kellene történnie a szo­ros igazság mérlege szerint. Azonban kénytelenek ta­ '­ August, in epistolam ad Corinthios.18

Next