Katholikus Néplap, 1861. július-december (14. évfolyam, 28-53. szám)

1861-10-31 / 45. szám

365 — Mi a másik kérdést illeti: erre, fájdalom! nem­mel kell felelni. Plojesten ugyan kezdettek már templomot épiteni, s ez minden­ másban pedig, szegény ember szándékát boldog Isten bírja. De már Krajován, Brailán és Turnuseverinben az isteni­szolgálatra megkívántató épületeket némi kedves, elroncsolt szobácskák helyettesítik, hol milyen a fölszerelés, könnyen elgondolhatni; ott pedig, hol a hívek elszórva lakoznak, nyoma sem látszik valami szent épületnek; több helyeken ismét, hol már számosabban (már t. i. körülbelül mintegy 30—40 lélek) tartózkodnak, mint például Gyurgyevón és Pitesten, a hivek sze­retnének ugyan papot tartani, de nincsen miből; e felett — mi itt a dologra tartozi —sem templomuk, sem helyök a templomra, sőt még temetőjök sincsen; csak minden alkalommal egész az unalomig nyilatkoztatják, hogy ők beiz mindezeket létesítve látni szeretnék, s létesítésök végett, a­kitől csak valamit re­mélhetnek vagy remélhetni hisznek, annál szünet nélkül rimán­­kodnak, könyörögnek, így tehát az isteni­ szolgálathoz tartozó épületeket illetőleg, még legjobbat mondhatni azokról, melyek a fölnevezett zárdákhoz csatolvák. Ámde ezekről sem jelent­hetni valami tanulságosabbat. Bukarestben a körülményekhez képest minden renden van , de már Kimpolungon a templomot a régi egyház szentélye, Rimniken szintén a réginek sekres­tyéje, Tergovesten pedig már-már roskadozó zárdának, vagyis inkább egy szánandó gunyhót képviselő residentiának egyik szűk szobácskája pótolja.Ez utóbbi helyeken a misemondó-ruhák, kelyhek, s más a templomokban szükségelt készületek és föl­szerelések arányban állnak a zárdák kiáltó szegénységével, hogy az amúgy is csekély számú hívek gyermekeinek elemtu­dományi kiképeztetése, rendes iskolák hiányában, csak ennek vagy amannak a szerzetes atyának jószántától függ, magától értetik. Ezek szerint Havasalföldön sem iskolák az ifjúság keresz­tényi kiképeztetésére, sem templomok az isteni­ szolgálat vég­hezvitelére nem léteznek; vagy ha igen, mint már érintetett, alig található rajzok és bennök valami, mi a katholika hitval­lást Isten­ igazában tisztelőnek keblét nagyobb lelki örömökre gerjeszthetné. Egyébiránt az iskolák alapítása, valamint föntar­­tása legtöbbnyire az illető községek feladatához tartozván, ha netalán Havasalföldön is az ez érdembeni várakozás hasonló tényezőkhez utasíttatnék, mindig kérdéses maradand, mit kel­lene tenni, vagy­is inkább honnét lehetne venni, a­mit kellene tenni, hogy a mondott országban a religio előmozdíttatása te­kintetéből az isteni­ tiszteletnek megfelelő szent hajlékok épí­­tessenek, vagy pedig a már létezők jobb karba helyeztes­senek. Hasonló kérdésekre oly helyeken, hol semmiről vagy kevés valamiről rendelkezhetni, mindig nehéz felelni. Közlő itt csak annyit érintend, mennyi a ferencziek zárdái által kor­mányzott templomokban létesittetett, vagy pedig a létező né­­mikép elrendeztetett; mert e részben több tárgyalt majd mint szemtanúnak tapasztalásból, majd pedig mint érdekeltnek hi­vatalos közlés után tudomására jutottak. Ismét tehát fölem­lítve, hogy a brailai, krajovai, plojesti, turnuseverini állomá­sokra kiküldött atyák élelmezésére a zárdák részéről némi cse­kély járulék fordíttatik, megjegyzendő, hogy csak­is ez ám minden, miben a lelki szolgálat azon állomásokon a zárdáktól gyámolítást nyerhet, az iskolai és a templomi tárgyakra nézve csak hatalmas pártfogók adakozásai közrehatása igényeltet­­vén, valamint azon templomok részére is, melyek a zárdákhoz csatolvák; mert jóllehet a zárdafőnökök gondoskodásukat az isteni­ tisztelet magasabb díszre emelésétől mindeddig meg nem vonták, mindazonáltal a­mi történt, csak a misemondó-ruhák kijavítására, némely fehérneműek előállítására, vagy pedig a templomok tisztogatására szorítkozik. Többet nem tehettek. Kis körükben pedig megtevén így a teendőket, tőlük valami eredménydúsabbat nem követelhetni. Mire való nézve, ha netalán az mondatnék, hogy az ottani zár­dáknak jószágaik vannak, az elismerés csakis egy, legfölebb két telekre viszonyulna, melyek kimivelésére a zárdák részé­ről a szükségelt erők hiányozván, évenkint csak is oly termelés hozatik létre, melyből ki nem maradhat az „altissimae pauperta­tis“ megtestesült eszméje. A felébeni kiadásra vonatkozó gon­dolat pedig ha nem is tartoznék úgy a lehetetlenségek álom­világába , mint az valódilag tartozik, mégis az ottani vállal­kozóktól létrehozandott termelési hasznot a zárdák saját ere­­jökkeli gazdászata egész georgiconi avatottságig amazok lom­hasági mérlegében túlsúlyozná. Ide járul még a zárdák ferde kulcs szerinti megadóztatásából fölmerülő nehézség, mert a­nélkül, hogy tekintetbe vétetnék a munkáltatási költség és az így előteremtett csekély haszonbevétel, az ottani katholikus zárdák a hasonlíthatlanul gazdagabb oláhokéval egy categó­­riára méltatva, annyi adóval terheltetnek, hogy a jövedelem­­beli maradék nem más valaminek tekinthető, mint az izzasztó gazdászat irgalmatlanul megnyirbált szüleményének. Az eu­rópai civilisatio naponkénti növekedése Havasalföldön is ma már épületes elmélkedésre szolgáltat alkalmat, mert a 13 per­cent adó nem a valódi jövedelemnek, hanem a földnek területi felbecsüléséből, hogy t. i. mennyi hasznot hajthatna , vettetik ki, a terület rögének netaláni mostohasága csak mellékes do­lognak tartatván. A bukaresti zárdának pedig semmi ingatlan­­sága nem lévén, az ottani szerzetes atyák silány kész jövedel­meikből éldegélnek. De ezen kész jövedelemnek jelentősége azonnal szembetűnend, mihelyt, mint bizonyost állíthatni, hogy biz az — egypár földszinti boltot kivéve — egyedül az úgynevezett stólára szorítkozik; de ez a hívek hányadikától fizet­tetik ?! Ha pedig még hozzá teszszük, hogy az imént említett zárda 1847-en tűzvész által leégvén, újonnani fölépülésére s mostani állapotára terhes adósság fölvétele mellett juthatott, ezen adósság ezrei mindeddig le nem törlesztetvén , nagyon is igazoltatik a bukaresti atyák jövedelmének föllebb állított csekélysége. Mindenütt a sok semmi, vagy legfölebb is a silány valami, és épen ezen silányság tanúskodik a havasalföldi zárdák gyá­moltalanságáról arra nézve, hogy azok valami nagyszerűb­bet véghezvihessenek , mint eddig véghezvittek. Közlő tulaj­don szemeivel látta Kimpolungon a templomban álló régi nagyoltárt. Nem egyéb az, mint egy irányt-vetett deszkákból nyomorultan összeillesztett durva emelvény. Most tudomására jutott, mikép az ottani zárdafőnök, dicséretesen szorgoskodva ama díszt nélkülöző oltárnak egy más újabb és a szent tem­plom ékessége emelésére czélszerű­bb emelvénynek fölállítása körül, a zárda jövedelméből félretett ugyan némi összeget, de mi módon lehetne szert tenni az egész megkívántató summára, azt nem tudja. Ámde épen ez a dolog bibéje, mert közlő ezt voltaképen maga sem tudja! Ugyanazért neki sem marad egyéb hátra, mint csak osztozni a Havasalföldön lakozó katholikus hívek szívbeli örömében, kik­értvén a hirt, hogy szent László védszent neve alatt társulat alakult légyen, melynek czélja a keleten lakozó katolikusokat a vallás előmozdításában gyá­­molitani, örvendve üdvözölték az ily magasztos intézetet lel­készeikkel egyetemben, remélvén, hogy legalább kiáltóbb szükségeikben annál segedelemre találandnak. A buzgóság fohásza pedig szüntelen esedezik, hogy az Isten a társulatot szándékában erősítse, tetteiben vezérelje, jutalmában koro­názza ! Katholikus hitélet. B.­Gyula, oct. 19-kén 1861. Különös örömömre szolgál, hogy mindig örvendetes dolgokról irhatok e lap tisztelt olva­sóinak. Csak a minap írtam le Ó-Kigyós örömnapját, most meg hasonlót tudathatok Gerláról. Mélt. gróf Wenckheim Károly a gerlai kies pusztán, mely Gyulától csak egy órai tá­volra van. A b 1 pesti építész terve szerint csinos úri lakot állít­tatott, melynek főékessége, koronája : az igazán csinos házi kápolna csak e hó folytán készült el egészen. Belső fölszere­lése góth-modoru s oly izlésteljes, hogy a ki csak látta, kény­telen bevallani, mikép ez a maga nemében páratlan. E hó 14-kén ment végbe a szentelési szertartás ngs. és ft. Bázel József prépost vezetése mellett, aránylag nagyszámú és díszes közönség jelenlétében. Gyuláról körmenetileg többen mint két­százan jöttek ez ünnepélyre. A kápolna­szentelést megelőzte egy, a kastély előtti téren fölállított csinos kőkeresztnek meg­szentelése. A szent­mise előtt kenetteljes szavakkal ecsetelé a ft. felszentelő ur e ritka ünnepélynek jelentőségét, s fölhívta a jelenvoltakat, hogy Isten házában mindig ájtatosságra került

Next