Katholikus Néplap, 1862. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1862-10-09 / 41. szám

338 é­ selje, szeresse a házat és honlétet, és szokjék el a csa­vargástól, mely által az egész ház szenvedne. Otthon pedig ne azért legyen , hogy ott hiúságnak szentelje a drága időt, hanem a családnak és gyermekeinek éljen. Egyik feladata a főzés, ízletes ételek által férjének és az egész családnak nem csak egészségét tartja fen, ha­nem egyúttal visszatartja az egyenetlenséget, czivako­­dást, mely nem ritkán az ételek helytelen készítéséből ered. A rész főzőnő egyúttal pazar, sokat elront, nem meri asztalra adni főzelékét, inkább moslékba önti, mi által valamennyien szenvednek. Egészséges házi étele­ket főzzön és ne drága, czifra élelmet. Gazdálkodása mellett ne feledkezzék meg a sze­gényekről , mert egy nőnek csaknem több alkalma van a szegényeket ápolni, mint a férfiúnak. Ne sajnálj a szegénytől néha-néha egy ízletes jó eledelt. Meg kell említenem itt főleg azt is, a mi korunk mételye, t. i. a nők közti pipere­s hiúság terjedése. Né­mely asszony egész vagyonát magára szeretné aggatni, és evvel férjének romlását sietteti. Hány nő van, ki a házalótól mindent összevásárol, azután dugva adogál neki bort, gabonát, kendert. Nem romlása-e ily nő a háznak ? Busásan megfizeti azon nehány rős szalagot s egyedül czifraság s pipere miatt a házi boldogságot aláássa. Nem csoda, ha a gazdaság nem gyarapszik, hisz mindent fölemészt a nő hiúsága. Szomorú dolog, midőn a nőnek mindig avval van tele a feje: hogyan öltözködjék, mikép czifrázza föl ma­gát, hova menjen magát fitogtatni, hogyan hódítson másokat. Néha roszabb következésekre is visz a pazar­láson kívül, legtöbb esetben az ilyenek házasságtörők lesznek. Rendes keresetből ugyanis nem lévén képes a nő fényűzést folytatni, aljas eszközökhez folyamodik és igy az áldott házi béke, gyermekeinek boldogsága, a jólét száműzetnek. Már a keresztségben fogadta, hogy ellene mond a világ minden pompájának: ezen ígéretét gyalázatosan megszegi túlzott fényűzés által. Az asszony legyen tisztán, de egyszerűen öltöz­ködve, és a takarón túl ne nyújtózkodjék, sőt, ha meg is teheti, tartóztassa magát fölös czifraságtól, hogy így ebben is gyermekeinek és összes háznépének jó példát mutasson. Ne képzelje a nő, hogy neki kell mindenben a di­vatot majmolni, vagy másokat utánozni. Az okos ember egyszerű ruhában is tisztelni fogja, a többivel pedig ne gondoljon, beszéljenek, a­mit tetszik. A nő kötelessége továbbá a jámborság. Sok gondja és nehézsége van egy házi nőnek, de ezt mind legyőzheti, ha a vallásnál, imádságnál keres menedéket. Ő ekkor valódi nap, éltető meleg a háznál. Egy jámbor, istenfélő asszony az egész házat jóra vezetheti. A gyer­mekeknél, cselédeknél és az egész háznépnél nem veszt­heti el hatását a jó nő példája, intése és szava. Nyájas, szelid szavai által még a vallástalant is ösztözni az isteni szolgálatra, imádságra, Isten igéjének szorgalmas hallgatására. Oh mily sokszor lehet cselé­dek szájából még évek múlva is hallani: „Isten nyu­gosztalja meg jó asszonyomat, ő neki köszönhetem üd­vösségemet.“ És valóban ő már természeténél­ fogva hivatva van arra, hogy a ház apostola legyen. Ő töb­bet van s forog a családban, a gyermekek és cselédek közt; jobban vesz észre minden hiányt, inkább ismeri ki természetöket, mint a férfiú, ki nem férhet úgy hoz­­zájuk. Arra azonban ügyeljen, hogy ezen jámborság szenteskedéssé ne fajuljon, mert evvel sokkal többet ártana, mint használna. Hogy a házi nő képes legyen üdvös intéseket adni, kettőztetett szorgalommal hallgassa a keresztény taní­tást és olvasson e czélra vezető jó könyveket. Észrevét­lenül fogja tapasztalni, hogy ismerete napról napra gyarapszik. (Mutatvány „A házasulandók tanítása k ez. munkából.) Mendlik Ágoston. (Vége következik.) 1- Gabi urfi. Templomban van Gabi urfi, A­hol úgy sem volt már régen, De ha szép lány, gyönyörű lány Van, mint hallja, a vidéken S ha a lányka bájkörébe Nem jut más, csak lánybaráti, S ha egyedül a templomban Lehet őt, a szépet látni! Ott van ... s bezzeg néz is széjjel, Mint az olyan népfaj szokta, Mig a helyet, hol a lány ül, Csakugyan kipuhatolta. A szűz csengő bibor ajkán A hívőkkel zeng az ének, Kik az Ur szent hajlékába Őt imádni seregiének. — Ah! mily arcz, szól Gabi urfi, Mennyi szépség, mennyi kellem; Mily sugárzó csillag szemek, Bennök mennyi élet, kellem! Feje mily szép igy lehajtva, Kis kezei összetéve! . . . Gabi urfi fészkelődik, Hül, hévül, fagy, forr a vére. Füstje a szent áldozatnak Fölszállt. A pap a szószéken, S­ajkin az ü­dv tudománya Csattog égi szépségében. . . . Gabi a szót alig hallja, Szertecsapong gondolatja : Mégis végre őt az ige Bájhatalma megragadja. „Az imádság, mond a szónok, Tápja lankadt szellemünknek, Tőle keblünk dúlt virági Fölocsulnak, fölüdülnek. Az ima a jobb hazába Hajókázók vitorlája, Vészben fegyver, szárny a mennybe, Kulcs, mely nekünk azt kizárja!“ Hó fohászban hal el a szó Az egyházi szónok ajkin .

Next