Katholikus Néplap, 1862. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1862-10-09 / 41. szám
338 é selje, szeresse a házat és honlétet, és szokjék el a csavargástól, mely által az egész ház szenvedne. Otthon pedig ne azért legyen , hogy ott hiúságnak szentelje a drága időt, hanem a családnak és gyermekeinek éljen. Egyik feladata a főzés, ízletes ételek által férjének és az egész családnak nem csak egészségét tartja fen, hanem egyúttal visszatartja az egyenetlenséget, czivakodást, mely nem ritkán az ételek helytelen készítéséből ered. A rész főzőnő egyúttal pazar, sokat elront, nem meri asztalra adni főzelékét, inkább moslékba önti, mi által valamennyien szenvednek. Egészséges házi ételeket főzzön és ne drága, czifra élelmet. Gazdálkodása mellett ne feledkezzék meg a szegényekről , mert egy nőnek csaknem több alkalma van a szegényeket ápolni, mint a férfiúnak. Ne sajnálj a szegénytől néha-néha egy ízletes jó eledelt. Meg kell említenem itt főleg azt is, a mi korunk mételye, t. i. a nők közti piperes hiúság terjedése. Némely asszony egész vagyonát magára szeretné aggatni, és evvel férjének romlását sietteti. Hány nő van, ki a házalótól mindent összevásárol, azután dugva adogál neki bort, gabonát, kendert. Nem romlása-e ily nő a háznak ? Busásan megfizeti azon nehány rős szalagot s egyedül czifraság s pipere miatt a házi boldogságot aláássa. Nem csoda, ha a gazdaság nem gyarapszik, hisz mindent fölemészt a nő hiúsága. Szomorú dolog, midőn a nőnek mindig avval van tele a feje: hogyan öltözködjék, mikép czifrázza föl magát, hova menjen magát fitogtatni, hogyan hódítson másokat. Néha roszabb következésekre is visz a pazarláson kívül, legtöbb esetben az ilyenek házasságtörők lesznek. Rendes keresetből ugyanis nem lévén képes a nő fényűzést folytatni, aljas eszközökhez folyamodik és igy az áldott házi béke, gyermekeinek boldogsága, a jólét száműzetnek. Már a keresztségben fogadta, hogy ellene mond a világ minden pompájának: ezen ígéretét gyalázatosan megszegi túlzott fényűzés által. Az asszony legyen tisztán, de egyszerűen öltözködve, és a takarón túl ne nyújtózkodjék, sőt, ha meg is teheti, tartóztassa magát fölös czifraságtól, hogy így ebben is gyermekeinek és összes háznépének jó példát mutasson. Ne képzelje a nő, hogy neki kell mindenben a divatot majmolni, vagy másokat utánozni. Az okos ember egyszerű ruhában is tisztelni fogja, a többivel pedig ne gondoljon, beszéljenek, amit tetszik. A nő kötelessége továbbá a jámborság. Sok gondja és nehézsége van egy házi nőnek, de ezt mind legyőzheti, ha a vallásnál, imádságnál keres menedéket. Ő ekkor valódi nap, éltető meleg a háznál. Egy jámbor, istenfélő asszony az egész házat jóra vezetheti. A gyermekeknél, cselédeknél és az egész háznépnél nem vesztheti el hatását a jó nő példája, intése és szava. Nyájas, szelid szavai által még a vallástalant is ösztözni az isteni szolgálatra, imádságra, Isten igéjének szorgalmas hallgatására. Oh mily sokszor lehet cselédek szájából még évek múlva is hallani: „Isten nyugosztalja meg jó asszonyomat, ő neki köszönhetem üdvösségemet.“ És valóban ő már természeténél fogva hivatva van arra, hogy a ház apostola legyen. Ő többet van s forog a családban, a gyermekek és cselédek közt; jobban vesz észre minden hiányt, inkább ismeri ki természetöket, mint a férfiú, ki nem férhet úgy hozzájuk. Arra azonban ügyeljen, hogy ezen jámborság szenteskedéssé ne fajuljon, mert evvel sokkal többet ártana, mint használna. Hogy a házi nő képes legyen üdvös intéseket adni, kettőztetett szorgalommal hallgassa a keresztény tanítást és olvasson e czélra vezető jó könyveket. Észrevétlenül fogja tapasztalni, hogy ismerete napról napra gyarapszik. (Mutatvány „A házasulandók tanítása k ez. munkából.) Mendlik Ágoston. (Vége következik.) 1- Gabi urfi. Templomban van Gabi urfi, Ahol úgy sem volt már régen, De ha szép lány, gyönyörű lány Van, mint hallja, a vidéken S ha a lányka bájkörébe Nem jut más, csak lánybaráti, S ha egyedül a templomban Lehet őt, a szépet látni! Ott van ... s bezzeg néz is széjjel, Mint az olyan népfaj szokta, Mig a helyet, hol a lány ül, Csakugyan kipuhatolta. A szűz csengő bibor ajkán A hívőkkel zeng az ének, Kik az Ur szent hajlékába Őt imádni seregiének. — Ah! mily arcz, szól Gabi urfi, Mennyi szépség, mennyi kellem; Mily sugárzó csillag szemek, Bennök mennyi élet, kellem! Feje mily szép igy lehajtva, Kis kezei összetéve! . . . Gabi urfi fészkelődik, Hül, hévül, fagy, forr a vére. Füstje a szent áldozatnak Fölszállt. A pap a szószéken, Sajkin az üdv tudománya Csattog égi szépségében. . . . Gabi a szót alig hallja, Szertecsapong gondolatja : Mégis végre őt az ige Bájhatalma megragadja. „Az imádság, mond a szónok, Tápja lankadt szellemünknek, Tőle keblünk dúlt virági Fölocsulnak, fölüdülnek. Az ima a jobb hazába Hajókázók vitorlája, Vészben fegyver, szárny a mennybe, Kulcs, mely nekünk azt kizárja!“ Hó fohászban hal el a szó Az egyházi szónok ajkin .