Katholikus Néplap, 1863. július-október (16. évfolyam, 27-53. szám)
1863-11-26 / 48. szám
got a homályba; a Krisztushoz hű keresztények sürgése eleveníti a komor éj reggelét, mely oly élénken tünteti elő az isteni kegyelem föltünését hirdető mennyei hajnalok szent ünnepét, azon szent ünnepét, mely által elkészülünk Urunk kegyelemteljes születésére. Az Ur nevében megszentelt harang hivó szava messze elhangzik az éji homályban és csendben , Isten háza lassankint megtelik jámbor hívekkel s a templom sötét belsejébe szende világosságot terjesztenek az oltár vagy oltárok meggyujtott gyertyái, nyomatékosan hirdetve, hogy csak Isten egyszülött fia a világ világossága, ki e földre lővén „megvilágosít minden e világba lépő embert“, ha szántszándékkal el nem zárja szemeit a világosság elől. Ha pedig a hajnali szent mise kezdődik, még inkább ellágyul minden jámbor keresztény szíve az „Üdvözlégy Mária“ énekre. De az egész hajnali sz. mise valamennyi imái, könyörgései olyanok, mintha angyalok szerkesztették volna, ezért a németek a hajnali misét angyali misének is nevezik, jóllehet csak az e szent mise alatt olvastatni szokott evangeliumi szakaszban fordul elő, mint üdvözlő Gábor főangyal a boldogságos Szüzet, midőn Isten meghagyásából közlötte vele, hogy ő választatott a megigért Üdvözítő anyjává, kinek szűz méhében megtestesüljön Isten egyszülött Fia. A hajnali sz. mise bevezetése „Egek, harmatozzatok onnan felülről“ az Üdvözítő kegyelme utáni élénk vágynak kifejezése,de egyszersmind szent hitünk alaptanát, Jézus Krisztus megtestesülését hirdeti, midőn nem csak az egeket és fellegeket kéri, hogy karmatozzák Istent onnan felülről, hanem a földet is, hogy megnyílván sarjadozza azt, mit Isten Fiának magára kellett vennie, igy isteni természetével, melyet egekből hozott alá, egyesítse az emberi természetet, miután az emberek megválthatása végett mind Istennek kell lennie, hogy Isten képmását, az embert szellemi vakságából kigyógyithassa, bűneitől megszabadíthassa és menynyei Atyját megengesztelhesse, mind embernek, hogy gyarlóságunkat megítélhesse s az emberi természetet egymaga birván eredeti tisztaságában, saját érdeme miatt meghallgattatva Isten által, mindnyájunknak bocsánatot eszközölhessen. Miután ekkép az anyaszentegyház a hajnali szentmise bevezetésében megvallotta, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és ember egyszersmind, s az isteni természetet, melyet öröktől fogva birt, mennyből hozta alá, az emberi természetet pedig e földön vette magára, dicsőíti Istent a zsoltár szavaival: „Kegyelmes valás, Istenem, földed iránt, visszahozod a Jákob nemzetségéből való foglyokat“ (48. zsolt. 1). Mert a mennyei Atya egyszülött Fiának elküldése által megáldotta népét, megbocsátotta gonoszságát, elfeledé minden bűneit (48. zsolt. 2), miután Jézus Krisztus azt, a mi elveszett, fölkeresni és üdvözíteni, az emberek bűneiért bűnhődni, ezáltal a mennyei Atyát megengesztelni, a bűn okozta szellemi sötétséget eloszlatni, ekkép az Isten képére alkotott lélek eredeti méltóságát helyreállítani, azt Istennel újra egyesíteni s neki elveszett jogát az örök boldogságra, és birtokát visszaszerezni jött e földre. Ugyanezen értelemben fogalmazvák a hajnali szent mise alatt előforduló könyörgések, míg a szent leczke Izsaiás próféta jövendölését tartalmazza: „íme a Szűz méhében fogad és fiat szül, s kinek neve Emmanuel — Istenvelünk — leszen.11 Ezért a szent leczke után az anyaszentegyház mintegy föl- szólítja híveit az Üdvözítőnek, sziveikbe fogadására a zsoltár e szavaival: „Emeljétek föl, ti kapuk, fejeiteket, emelkedjetek föl, ajtók, mert a dicsőség királya megyen be.“ — Kérditek — „Kicsoda e dicsőség királya? Jehova, a seregek Ura, ő a dicsőséges király. Ki megyen be az Ur hegyére és ki áll meg a szent helyen ? A kinek ártatlanok kezei és tiszta szive“ (23. zsolt. 9 és 10; 3 és 4). Az evangeliomi szakaszban pedig az angyal üdvözlése és üzenete adatik elő, melylyel a hold. Szüz- I nek Isten akaratát kijelentette. Ekkép e hajnali sz. mise hathatósan serkenti a híveket Jézus Krisztusnak, mint valóságos Isten-embernek imádására s Isten iránti lángoló szeretetre és hálára, de egyszersmind Isten véletlen kegyelme használatára buzdítja. Ámde a Legszentebb össze nem fér azzal, a mi nem szent, tehát a világ Megváltója csak annak szivében szállásolhat kegyelmével, ki igaz töredelmesség által elkészül annak elfogadására, csak ahhoz jó Krisztus, ki Istennek méltó temploma. — Az adventi időszak a Krisztus előtt lefolyt 4000 évet jelképezi; tehát ami ez egész idő folytán történt az emberek szíveivel, annak kell történni most is minden egyes ember szívében, vagyis az erkölcsi sülyedést, a bűnt mindenkinek el kell ismernie, hogy a bűnből keletkezett romlás érzete bánatra, fájdalomra, javulási eltökélésre, ez által a Krisztussali egyesülésre indítson mindenkit. Mint az ősapák, kiknek a Szabaditó megigértetett, sóvárogva várták az üdvösség napját, és úgy kell nekünk is várnunk az örök Ige, Jézus Krisztus megjelenését. Ezért az anyaszentegyház, advent folytán az időhez alkalmazott szent mise alatt, a hit és bánat színét, a kék szint használja az egyházi öltözeteken, bánatra és őszinte megtérésre serkent a szent leczkékben, ehhez esd Istentől kegyelmet könyörgéseiben, tiltja a zajos kedvtöltést, hatonkint szerdán és pénteken böjtöt rendel s híveit a gyónásra és az Oltári-szentségbeni méltó részesülésre serkenti, egy szóval: minden eszközt fölhasznál, hogy hiveit Krisztus kegyelmének illő elfogadására, Krisztus urunk kegyelemteljes születése emlékének méltó megülésére készítse el. Mivel pedig Üdvözítőnk eljövetele hármas, úgymint: e földre jövetele, hogy emberi testet vevén magára, bennünket megváltson, szellemi eljövetele sziveinkbe kegyelmével,végre a végső itélettel megjelenése, mint ezt maga az első adventvasárnapra rendelt evangeliumi szakaszban hirdeti: az anyaszentegyház advent folytán e három eljövetelt tünteti híveinek szemei elé az evangeliumi szakaszokban , melyeket advent 4 vasárnapján olvastat. Ennél fogva az adventi szent idő minden szertartásaival inti a keresztényeket arra, amit Izsaiás próféta kimondott: „Kelj föl, vndulj; mert én világosságod és az Urnák dicsősége te fölötted támad föl. Mert ime sötétség borítja a földet és homály a népeket; te benned pedig föltárnád az Úr és dicsősége megláttatik rajtad. És világosságodhoz járulnak a népek, és a királyok a fényességhez, mely rajtad támad“ (60, 1—4). Az adventi négy hét folytán tehát az anyaszentegyház híveit emlékezteti a megjövendölt és megigért Megváltó utáni 4000 éves sóvárgásra, hogy annál inkább