Katholikus Néplap, 1864. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1864-06-23 / 25. szám

197 — győződjék az ember, magán kívül keresi az érveket. Várromo­kon eszmélkedik, s nem gondolja meg, hogy ő maga sokkal tünékenyebb rom s hogy hamarább enyészik el, mint a felhő, mely a légben függ. És az se vigasztal lesújtó múlandóságunk­ban, hogy emlékünk barátaink szivében marad meg, ha tekint­jük, hogy minden változik a nap alatt. Tehát Pindar szerint csakugyan nem egyéb az élet „egy árnyék álmánál.­ Éjfélkor a hold ezüst párázatában felénk sötét lett Péter­­várad, az ország első rangú várainak egyike. Mintha felette láttuk volna az itt elhunytak árnyait, majd bus, majd remény­teli arczokkal, s mig nyugalmat kívántunk az élvezetnek, valami daemon átkozódásra ingerlett. Újvidékre éjjel vonulunk be, még egyszer oly szépnek tetszett mint a minő,de csinos városka nappal is. A magyarság itt már fogyó félben van. A püspök leégett la­kát addig nem is építik, mig vajdát nem igtathatnak belé. Há­lát adtunk Istennek, hogy mi az ottani vendégszerető lelkész­nél lakhattunk, a­hol ugyancsak magyar szellem uralt. A talán alföldön a kath. és reform, papság legdíszesebb képviselője a magyar nemzetiségnek. Az a rendkívüli szívesség, melylyel Új­vidéken az apát urnái fogadtak, bátorságot öntött belénk bár­mi útra. Itt tehát felütve sátorfánkat, átmentünk a hajóhíddal összekötött Péterváradra. Az ottani katonák minden magyar ruhás emberben, a vá­rat lerajzolni, kikémlelni vágyó ellenséget láttak. Csaknem ki­néztek Pázmányomból. Elindultunk Kamenitzbe, megnézendők a katonanöveldét.­­ Újvidéken hétféle vallás uralko­dik. Megnéztük a szerbek templomait. Megmutogatták kincseiket, igen szívélyesek voltak. Halottakért imáikat hallván, kérdem : hol vannak azok, kikért imádkoznak ? Azt kérdem én is, felele. Az Oltári szentséggel nem bánnak hódoló imádással. Kérdem : mit hisznek e felöl? ,Azt, hogy Kriszta, teste­, válaszolt. A szerbeket én szeretem. Mert ama külsánczok, palizádok, jégsarkantyuk között, melye­ket Isten az egyház várának megvédésére idők folytán alko­tott, ezek a legékesebben szóló érvül szolgálnak. A legrégibb ilyen érv maga a világ, mert ha Isten anyagilag nyilatkoztatta ki magát, szükségképen szellemileg is , hiszen ezt a szellem jobban érdemli meg. Azután a zsidók, ezen élő romok, sa­ját nagyságuk élő szobrai szintén bizonyítanak Jézus isteni jö­vendöléséről. A görög egyház már részletesen tanúskodik a tantételek Krisztustéli eredetéről, mert a régihez való állhata­tos és a makacssággal határos ragaszkodásánál fogva bizonyo­san nem fogadja el a hitágazatokat, miket velünk együtt hisz, ha Jézustól nem erednek. A rationalismus is egyik ilyetén gát, hanem inkább tagadó, mert csupán értelmi tehetetlenségünkről tanúskodik. Hasonlítanám oly emberhez, ki nappal is gyertyá­val járna, s a napra azért haragudnék, mert bele nem nézhet. Valamint mécseinkkel túl nem világítjuk a napot, úgy eszünkkel, melynek gyarlósága alatt alig pihegünk, nem teszszük felesle­gessé a vallást. A görög egyház tehát egyszerű léte által felsé­ges támoszlopul szolgál a kath. egyháznak. Barátom, mentől inkább távolodom tőled, annál inkább érzem hiányodat. Az embernek kell valami iránt vonza­lommal viseltetni. Szükséges, a mi után függeszsze szemeit, nem lehet el csillag nélkül, mely vezesse lépteit. Mert ha nincs esz­ménye, melyhez alkalmazkodjék, nincsen tárgya, melyen lelke minden indulatával csüggjön : bizony akkor az ember második része, a test lép föl követelményeivel, s ilyenkor a lélek, mely elmulasztotta kapaszkodni valami nagyszerűhez, a midőn magá­val vonzandotta a testet is, elvégre maga is a test kívánságaiba esik. S minő a sorsa az ily embernek? nem szükség monda­nom. Áldva legyen tehát a vallás, mely ideálokat állít elénk, melyek után induljunk! De én azt akartam mondani, hogy mily édes befolyását tapasztaltam emlékednek, a­mely annál élén­­kebb, minél távolabb vagyok tőled. Úgy vagyok mint a fáklya, ezt is a vihar nagyobb lángba hozza, mig szélcsendkor elalszik. Ugyan mit csinálna a képiró, ha a gyermekek, kiket képe hátsó részére festett s az árnyék fátyolával egészen befödött, igy szólanának : tégy előre bennünket, szebb, világosabb szí­nekkel díszíts föl! Ugy­e nem hallgatna rájok, hanem mivel összetes hatásának főbüntetésére helyökön szükségeltetnek, ott hagyná. Nyugodjanak meg tehát. Törzslakunkból kirándultunk Karloviczra. Meglátogattuk a derék és jeles tudom­ányu Gruics püspök-coadjutort. Kegye­sen fogadott, mi neki püspöki méltóságához illőleg hódoltunk. Megnéztük Futtakot, hol a lelkész úr szellemileg és testileg egyiránt bőven vendégelt meg. Az irtóztató melegség itt úgy rám nehezedett, hogy bajtól féltem. Azt tanácslom min­denkinek, hogy az után óvakodjék a sok vizivástól, mely már változósága miatt is megrontja az egészséget. Sokszor csodál­koztam, hogy Leume méltatlanul magasztalt útleírásában mind­untalan evésről beszél, pedig ez fontos az után, mert idegenek közt elbetegedni, vajmi nagy szerencsétlenség. A templomban láttunk egy múlt századi oltárképet, melyen felhők közt angya­lok festvék, alul pedig sz. Ágoston. A plébános úr kérdésére, hogy mit jelent e kép, azonnal felelni nem tudtunk. Megmondá, hogy ez a Szentháromság képe ! Igazán a korhoz illő modor, a midőn egész a semmiségig ment az Isten tiszteletének devalvá­lása. Nevetséges, ennél csak az , hogy a pistojai zsinat, az t. i. melyet 1786-ban Ricci Scipio hivott egybe, a mely egyéb épü­letes határozat mellett, szintén tiltja a Szentháromság titkának festését! — Futták ép úgy, mint Újvidék, eltörülhetlen emléket hagyott lelkeinkben. Mondják, hogy a magyar ven­dégszeretet halni kezd. Meglehet, mert annyi csalódás után, a­midőn péld­­a jól töltözött jöttment ember dohány miatt föladta jótevőjét, nem is lenne csoda, ha a magyar szemébe nézne előbb vendégé­nek. De nincs ez így a papoknál, ezeknél a nemzeti vendégsze­reteti hajlamot még a vallás is erősíti. Többi közt szent Péter erősen köti hívei szívére, hogy legyenek vendégszeretők, azért náluk nem is fog az kiveszni soha. Atalán a papoknál minde­nütt jól éreztük magunkat. Zimony élénk kis kereskedő város a Duna jobb partján ép a határszélen. Földsánczos várát, melynek romnyomai lát­szanak, Hunyady-várnak nevezik. Zimony történeti tekintetben annyiban nevezetes, hogy itt halt meg Hunyady János 1456 aug. 11. a belgrádi dicső győzelem után. Zim­onyból nézve Bel­­grádot, fekvése remek, regényes. És a vár ódonszerű tornyaival, falaival, sánczaival, nebojsza-börtönével, történeti emlékével még inkább emeli a kép érdekességét. Itt hangzottak tehát Hu­nyady parancsszavai, e­lég játszott sas tollával, e porondot érin­tők lábai! Azért szálltunk ki, Zimonyban, hogy átmehessü­nk a történetünkben annyiszor emlegetett Nándorfeh­érvárba, hol őseink vére négy századig folyt s a várfalakról a dicsők árnyai intenek; azonban rutul csalódtunk, nem kaptunk engedélyt. Ezért nem érve fájó szívvel elbúcsúztunk a szép vidéktől, avval vigasztalódva, hogy majd, ha Konstantinápolyba utazunk, útba ejtjük Belgrádot is. Néha az önámitás is megnyugtat. Magából a városból keveset láthattunk, mert elfödi a várhegy s ormán a basa laka, hol 12 vagy mennyi feleségét őrzi. Áthaladva Szendrő régi magyar végvárnak tornyos rom­jai mellett, a kapitány margite-dohány füstjének illatát szíva, Baziásra értünk, hol a vasúti épületet az indóházak óriásának lehet nevezni. Zimonyba időzni vagy itt a hegyek közé szorulva 42 foknyi melegben ásitozni, egy leendett, azért Temesvárra vál­­tottunk jegyet. Az utazó társaság igen kedves volt. (Folyt. köv.) Katholikus hitélet. Pest, jun. 18. Bibornok-hg-primát ő eminentiája folyó hó 12-én a pestvárosi főreáltanodai zászlót ünnepélyesen föl­szentelni méltóztatott. Reggeli 8 órakor vette kezdetét az egy­házi ünnepély. A nagymise után bíboros főpásztorunk ő emi­nentiája a zászlószentelési szertartások befejezése után atyai szózatot intézett a tanuló ifjúsághoz, azután pedig több ezeret a bérmálás szentségében részesített. A következett iskolai ün­nepély alkalmával, a szokásos szögverés után, a főreáltanodai hittanár mondotta el zászlószentelési beszédét, valamint az igaz­gató úr is alkalmi szózatot intézett a nagyszámú vendégekhez és a tanuló ifjúsághoz. Az ünnepélyt az iskolai dalárda gyö­nyörű énekei nagy mértékben emelték. Megjelent ez alkalom­mal egy díszes kiállítású „Emlékirat“, melyben történeti ada­tokon kívül a mondott beszédek, az adakozók névsora, a zászló­szentelési ének szövege és hangjegyekben is közlött dallama foglaltatik. A gyönyörű zászlónak rajza is az „Emlékirathoz Csatoltatott. A zászlóanya volt a vallásos intézetek pártolása

Next