Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1954 (61. évfolyam, 1-51. szám)

1954-08-01 / 31. szám

A Tatár-Patócs táncospár Clevelandban Tatár György és Patócs Kató a régi, a m. kir. Operaház büsz­keségei voltak. A fiatal táncosok fellépése a magyar királyi Operaház színpadán mindig ünnepi és művészi élményt jelen­tett. Szerencsére az orosz megszállás rémuralma alól hamaro­san kiutat talált a két kitűnő táncművész és Amerikába került. Hollywoodban kaptak szerződést és sok amerikai filmben sze­reztek dicsőséget a magyar táncművészetnek. A nyáron Cleve­­landban vállaltak fellépést az Alpine Village-ben. A Vasárnapnak kimeneküléséről és jelenlegi­, valamint jövő­beli terveiről Tatár György a következőket mondotta: — Amikor az orosz megszállás alatt elkezdődött újból az­­Operaház munkája, már azon gondolkoztunk Katóval, hogy valahogy ki kell menekülnünk. Ezért a szerződésünket csak akkor írtuk alá, amikor biztosították, hogy külföldi tanulmány­útra mehetünk. Amikor ez megtörtént, szereztünk magunknak meghívást a párisi Operába, így jutottunk ki Párisba. A ma­gyar Operaház prímaballerinájára, Patócs Katára és szólótán­­cosára kiváncsi volt a párisi közönség. Azonban nem volt nyu­galmam Párisban a munkámhoz. A menekülő ember nyugtalan­sága hajtott. Folyton-folyvást azzal az érzéssel jártam Párisban,­­hogy követnek, mert az oroszok már megtudták, hogy nem aka­rok visszatérni és egy szép napon bedobnak valami autóba és visszahurcolnak. Nem nyugodtam addig, amíg jegyet nem tud­tam szerezni mindkettőnk számára egy Amerikába jövő hajóra. Jól csak akkor lélegzettünk fel megkönnyebbülten, amikor Ame­rikában partraszálltunk. És így lemondottam a párisi előadá­somat is. Ma már restellem magam egy kissé és bánt is, hogy nem vállaltam a párisi Operában felkínált táncos szerepet, de aki menekült a kommunizmus elől, az tudja, mint jelent ez! — A new yorki közönségnek a Radio City hatalmas színpadán mutatkoztunk be táncszámainkkal. A hatalmas new yorki Mu­sic Hall után jött egy Broadway Show és azzal bejártuk Ameri­kát. Aztán meglátott egy filmproducer s következett Hollywood. Itt letelepedtünk. Amerikába való érkezésünk után elvettem Patócs Katót feleségül és Hollywoodban kislányunk szüle­tett. Kis házat vettem, magam rendeztem be, a magyar paraszt­­bútorokat magam faragtam, készítettem. A filmek egymás után következtek. 8­2 év alatt 11 filmben szerepeltem. — Most itt vagyunk ezen a nyáron Clevelandban. Élvezzük ennek a városnak magyar hangulatát. Az itteni magyarok sze­­retetét. És szeretnénk viszonozni, már úgy, ahogyan a magunk­fajta művészemberek tudják. Rendezünk aug. 8-án, vasárnap este 128 órai kezdettel a Verhovay nagytermében (8637 Buckeye Road) egy bemutató estét. Visszavarázsoljuk az emlékekből a színpadra a pesti Operaházat. És Budapestet. Szeretettel várunk minden magyart, hogy a hazavágyódás édes-bús érzéseiben osztozzunk. “Magyar Bokrétát” táncolunk feleségemmel. Töb­bek között Liszt II. Rapszódiáját, a Mézeskalácsot, sárközi je­lenetet, képeket a magyar faluból és sok-sok más magyar szá­mot. És eltáncoljuk amire legjobban emlékszik mindenki: mi­lyen volt Budapest a két világháború között . . . Táncszámain­kat ének és zeneszámok váltogatják, hogy a vasárnapi, aug. 8-i clevelandi műsorunk minél érdekesebb legyen. Szívesebben jöttünk volna ősszel, azonban európai turné előtt vagyunk. Ró­mába és Londonba szólítanak eddigi meghívásaink és nem tud­juk, mikor kerülhetünk vissza Clevelandba. Viszont mindenké­pen találkozni akarunk a clevelandi művészet és kultúr­a pár­toló magyar közönséggel, amelynek nagyszerűségéről annyit ol­vastunk már. Eddig tartott a fiatal és világhírű magyar táncművész nyilat­kozata. Megnyugtathatjuk, ugyanilyen meleg szeretettel és ér­deklődéssel várja az alkalmat a clevelandi magyarság, hogy egykori kedvenceit, Tatár Györgyöt és Patócs Katót viszontlát­hassa. Onódy Zia könyvesboltjában pénteken, július 30-án, délután­­26 órakor megjelenik Tatár György és Patócs Kató, hogy a clevelandi magyar tánc és operakedvelő közönséggel, valamint régi pesti barátaikkal személyesen­­ is beszélgetni tudjanak. Onody Zia könyvesboltja (8926 Buckeye Road) minden ma­gyart szívesen lát. Szuromi hitvány pecsovics írta: V. NAGY LAJOS ANYÁM RÁMADTA KÖDMÖNKÉMET és milliónyi tanáccsal ellátva eresztett utamra, hogy Csukássy tanító úr levelét kivigyem a Kékszürőn karámozó Sarkadi sógornak, bivalyerejü hegyibacsónak. Sar­­kadi sógor éppen ,a magukkal tehetetlen ujjabárány­­kákat segítette anyjuk alá vacsorázni, amikor puli­kutyájának éktelen sivalkodásától kisérve, megállot­tam a karám melletti kunyhójánál. Otthagyta a ma­gukkal tehetetlen kicsi báránykákat és elolvasta Csu­kássy tanító úr levelét. — Hi ... a! Még mit nem? Labancot! megállj­átok bestyék! — és bunkónagyságu ökleivel lefenyegetett a tavaszi ködökből elővillódzó pataki vár felé. Meg­veszekedett indulatában úgy rúgott bele egy okve­­tetlenkedő, csigára tekeredett szarvú kosba, hogy az nagyot huppanva esett keresztül a karámkerítésen. Jódarab gomolyát tört le számomra és azzal az üze­­nettel eresztett utamra, hogy “szombaton estvére kelve oda leszek nálatok!” SZOMBATON MÁR KORA DÉLUTÁN alig még le­hetet elférni amúgy sem nagy konyhánkban. Öreg időnyomta derekú bocskoros zsellérek, egy gatyára szegényedett, egykor királyt választó nemesek utó­dai, ültek a fal melletti vizeslócán, kemencepadkán és felfordított fazsajtárok fenekén. Halkan pusmogva beszélgettek egymás között.­­ — Biz, az nagy baj! Igenis nagy! Már Kocsis, Gyetvay, Serfőző, Drabbancz, Hegedűs . . . vesszen­­ki a fajuk, mind-mind elpártoltak Kossuth apánktól. Rapostyánál, annál az istenverte rusznyák kupecnél Vedelik Elefánt vizesborát és danázzák a Lopótök bárót éltető kortes nótákat . . . Bizony . . . nagy a baj! . . . Ha így megyen, elbukik Trócsányi urunk, aki a meghót Bökkönyi uraság helyére akar beke­rülni az Országházba hadakozni a bécsi császár em­bereivel. APÁM kívül állott az udvaron. Gondtól barázdált arcával figyelmezett a ködöket pipáló nagy hegyek irányába. Nézte a ’Dreklót, a Fekete Papajt, Potács­­hegyet, ahonnan már bizonnyal törik magukat nagy igyekezettel a sógorok, komák. Rúgják bocskorukkal a hegyiutak sarát és hozzák a szironyozott barkóca fütykösöket, a borotvaéles ballaskákat, amikkel majd Kossuth apánk tiszteletére tanítják a kimondhatat­lan nevű, labancbáró borától büfögő svarz-g­elbeket.­­ Fejgl, a hercegkuti svábok harangozója litániára csendített, amikor nagy bocskorcsattogással meg­állott konyhaajtónkban Szuromi, a perkupás tölgye­sek makkoltató kondása. Szemben állottak egymással apám, és a gézengúz kondás! Inas karjuk egymásnak feszült kézfogásuk alatt. Szemük sarkából huncut kacsintással hergelték egy­mást, hogy hát szorítsa keed, ne szorétsa, ha tudja! Szorították is egymás kezét amúgy istenigazába. Más boldogtalan halandó már eget repesztve üvöltött volna fájdalmában. Avasszínű gatyájuk megfeszült előrevetett lábszáruk kötélizmain és a frissen sározott konyhaföldjébe vájt sarkukra támaszkodva úgy ál­lottak egymásba fonódva, mint két összenőtt törzsű gyertyánfa. Anyám összecsapta kezeit, amikor meglátta­­a két egymásnak veszekedett játékos kedvű embert. — Oszt nem sür­kentek arcáról a bőr? — kérdezte szemrehányóan. — Van szemük, hogy annyit dol­goztatnak velem? Ippen az emént sikáltam föl, oszt úgy törik fel, mint két vásott kölyök! Még akart valamit mondani, de Szuromi,­­a gézen­gúz kondás hirtelen eleresztette apám kezét és úgy kapta fel ölébe anyámat, mint egy kicsinyke nyulat. — Hit, egyem a zúzáját komámasszonyom! — de tovább nem beszélhetett, mert anyám a kezében lévő szapulólapockával jól képen cserdítette a játékos­­kedvű Szuromit. Miközben borostás ábrázatát simogatta, apám mo­solyogva, de békéltetően mondotta: — Kellett ez kendnek, Szuromi koma? Szuromi, a gézengúz kondás kapkodta a levegőt hirtelen meglepetésében, de azután mintha mi sem történt volna, ült le a kacarászó vének közé a vizes­lócára. JÖTTEK A SÓGOROK, megjöttek a hegyikomák! Beállított Csukássy tanító úr is és kezdetét vette a nagy disputa. Sarkadi, a bivalyerejű hegyibacsó vitte éppen a szót, amikor odakintről dobpergés hangja szűrődött be a pipafüstben úszó konyhába. Anyám sarkig zárta a konyhaajtót, mi pedig, mint a megriasztott őzfió­kák, ugrottunk le a kemence padkáról és álltuk körül a s­zamárbőrt akkurátusan pergető sánta Mihókot, a kisbirót. — Közhírré tétetik! A sárospataki járás tekén­te­tes főberájátul! Először! ... Az országképviselőválasztás április huszadikán leszen megtartva! Másodszor! . . . Minekutána nagy rebellió készül a tekéntetes főbera úr szigorúan megrendeli, hogy semminemű ölő, vagy gyilkoló szerszámot, úgy mint fütyköst, ballaskát, vagy böllérkést a szavazásra vinni nem szabad! Har­madszor! ... A hegylakó pásztorok, szénégetők és gránerok felügyelet nélkül nyájaikat, boksaikat nem hagyhatják. Tehát a szavazásra nem jöhetnek! Ne­gyedszer! . . . Aki izgágáskodik, vagy akit megver­nek ,azt a tekéntetes főberó ur a tömlőébe csukatja! A konyhánkban suvadó öregek felkapták a fejü­ket!­­— Ezmán beszid! Fene a betyár Mihókját! Lám hivatalos személy és igy adja tudtára mindenkinek, akiket illet, hogy ő is Kossuth párti! . . . Mert hiszen csakis labanc lehet, akit megvernek. Nemde? Csukássy tanító úr vénségére majdnem kiugrott bőréből örömében. De hát hogyne örülne egy Kos­suth párti magyar szive, amikor a hivatalos személy, Mihók kisbiró így adja tudomásul a bortól megkótya­­gosodott svarz-gelbeknek, hogy jó leszen vigyázni az­zal a Lopótök báróval, mert ha Trócsányi uram em­berei eldöngetnek benneteket, akkor még ráadásul titeket csukat le a pataki főbere. Késő estére járt az idő,­­amikorra vége lett a nagy disputának! Szuromi, a gézengúz kondás bucsuzás­­kor anyámnak fakanalat, nekünk meg mátyásmadár fiókákat ígért. Jó anyám szokása szerint szenteltvízbe mártott ujjával keresztet rajzolt homlokunkra és nyugalomra vackoltunk. Jó VERSET ALUDTUNK, amikor anyai nagyapám bezörgetett az ablakon! Anyám ijedten keresgélte a gyúj­tómasinát, miközben nagyapám dörmögő hang­ján közölte, hogy “nem ül vereskakas a házunkon”, csak azért zörget, hogy apám menjen ki, mert igenest akar valamit mondani. Én is kilopakodtam apám nyomában. Fent a Sátorhegyek felett hosszú arany­veres esik jelezte, hogy lassan hajnalodik. Rapos­­tyáék háza felől duhaj nóta hangja vert bele a falu nyugalmába. Szuromi a gézengúz perkupás kondás ordított torka szakadtából. Danázta a Lopótök bárót dicsőítő kortesnótát. — Hoci ide az isztikét! — dühösködött nagyapám. — Elmék és szétverem bestye kondásának a fej­ét! Édesanyám belekarolt nagyapámba: — Ugyan ides szülém . . . nyughassék mán kigyel­med. Higyje el, nem érdemes igy indulatoskodni azért a hitvány emberért. Még megtanul ártani kigyel­­mednek ez nagy haragvás. Higyje el ides szülém, nem érdemes! Nagyapám hátrasimította szemébe hullott ősz ha­ját ... s aztán alig hallhatóan motyogta: — Igazad van, lányom! Nem érdömös, nem! Szu­romi hitvány pecsovics! Úgy jöttek hozzánk másnap az emberek, mintha bucsujárás volna nálunk. Mindenki tudott valami újsütetű újságot. SZUROMIT Lopótök báró hintóján vitték reggel Patakra. Egy egész szeredás zöld tollyat kért a bá­rótól, hogy a félszáz szavazónak, akit ültelme hoz a perkupás tölgyesekből, legyen mit kitűzniök. Szuro­­mival még az alispán is pertut ivott. Annyi pizt ka­pott, hogy két petrahói cigánylegény vitte utána a temérdek arany forintokat. Szuromi már odahagyja a makkost és Bodrogközben vesz sokhold fedeket . . . Sarkadi sógor, a bivalyerejü hegyibacsó, rögvest feltarisznyázott­ és ballaskájával Szuromi nyomába V. A katolikus iskolák és nyilvános iskolák Miután ismertettük az Egyesült Államok is­kolarendszerének felépítését, ki kell térnünk a katolikus és nyilvános iskolák viszonyának so­kat vitatott és mindmáig rendezetlen kérdésé­re. Sok szülő számára ennek fontos gyakorlati vonatkozása is van. A Contstitution érthető okokból az Egyház és Állam teljes szétválasztásának elvét vallja. A kétszázötvenhat-féle szekta országában en­nek az elvnek helyességét senki sem vonja két­ségbe. Az értelmezése azonban egyre jobban távolodik ,az alkotmány szerzőinek szándékától és céljától. Vannak törekvések, amelyek a szét­választás ürügye alatt a vallás teljes kiküszö­bölését célozzák az államélet minden területére. Ez legkevésbbé volt az államalapítók gondo­lata. A szétválasztás értelmezése és a nevelésügy terén lett a legtöbb vita és ellentét forrása. Vannak államok, mint pl. California, amelyek olyan messze mennek, hogy a felekezetek által kiadott nyomtatványokat sem engedik be az iskolába. E szélsőségesen rideg értelmezés mel­lett, jellegzetesen amerikai módon, a legkülön­félébb változatokat találjuk a szétválasztás gyakorlati megoldásában. Néhány állam, mint pl. Ohio is, megengedi a hittantanítást az is­kola épületében és tanrendjén a felekezetek megbízottjai által. Öt állam az ingyen tan­könyv-juttatásból nem zárja ki az egyházi is­kolák tanulóit. Az államok többsége a közalap­ból segélyt enged az egyházi iskolák School Bus költségeinek fedezésére. Több állam szerzetesi tanerőket alkalmaz nyilvános iskolákban, akik rendi ruhájukban végzik a tanítást. A legtöbb államban meg van engedve, párban kötelező a Szentírás olvasása. A Legfelsőbb Bíróság több nevezetes esetben hozott döntést idevágó kérdésekben. Oregon állam 1922-ben törvényt hozott a 8—16 évig terjedő iskolakötelezettségről, amelynek szö­vegezése szerint a kötelezettség nyilvános isko­lára vonatkozik. Iskolakörzeti tisztviselők vol­tak felhatalmazva annak megállapítására, hogy az állam területén működő magán­isko­lák megfelelnek-e az állam által előírt követel­ményeknek; döntésük elrendelhette a magán­iskola nyilvánossal való helyettesítését. A fel­lebbezést ez ellen egy katolikus szerzetesi s egy katonai magániskola adta be. A Legfelsőbb Bíróság 1925-ben hozta nyilvánosságra dönté­sét, amely Oregon állam törvényét alkotmány­­ellenesnek minősítette, mint amely korlátozni kívánja a szülők jogát gyermekeik nevelésének meghatározásában. Ez a döntés félreérthetet­lenül leszögezi, hogy az állam sem a szülőket, sem az egyházakat nem korlátozhatja nevelési tevékenységükben s­­a magán­iskolák ép úgy jogosultak a kötelező nevelés­ végzésére,­ mint a nyilvános iskolák. Kevés más állam védi ily őszinte demokratikus szellemmel a nevelés sza­badságát. A másik két eset, amelyben a Legfelsőbb Bí­róság mondta ki a végső szót, az állam által egyházi iskolának nyújtott segéllyel volt kap­csolatban. 1930-ban a bíróság jóváhagyta Loui­siana állam egy korábbi döntvényét, amely ingyenes tankönyvek juttatását nem nyilvános iskola tanulóinak az alkotmánnyal nem ellen­kezőnek jelentette ki. 1947-ben pedig alkot­­mányszerűnek minősítette a new jerseyi Ever­son város által a katolikus egyházközségi iskola szállítási költségeinek (School Bus) fedezésére nyújtott segélyt. Ez a két döntés a mi iskoláink számára alapvetően fontos elvet fogad el: a közpénzből egyházi iskoláknak nyújtott segély nem az egyháznak, hanem az állampolgárok­nak szól, akik felekezeti hovatartozandóságra való tekintet nélkül jogosultak a közjóban való részesedésre. Ez az elv a mi később kifejtendő állásfoglalásunknak természetjogi alapja. A nyilvános iskola keretén belül való hittan­­tanítás kérdésében két szenvedélyes vitákat felkavaró esetben szólalt meg a Legfelsőbb Bí­róság. Indiana Gary nevű városában és New Yorkban magában újabban több nyilvános is­kola bevezette az ú. n. “released-time” hittan­­tanítást, vagyis az órarendben szabaddá ha­gyott időben megengedte a felekezetek képvi­selőinek a szabadon jelentkező tanulók hitok­tatásra való igénybevételét. A bírósági döntés törvényesítette ezt a gyakorlatot a következő feltételek érvényesítése mellett: az oktatás ma­ga nem folyik az iskola területén, a nyilvános iskola közigazgatása nem működik közre, a hitoktatás nem használja fel a kötelező iskola­hallgatás rendszerét a maga céljaira. A kivál­tott nagy ellentétek, a jelzett feltételek meg­tartása körül támadt nehézségek azt mutatják, hogy az Egyesült Államok jelen társadalmi vi­szonyai közt ez a megoldás sem kielégítő. Több olyan helyen, ahol már kísérleteztek vele, abba is hagyták. A komoly nevelői tekintélyek egyre erőseb­ben érzik a vallás nélküli közoktatás gyengéit és rossz következményeit. Két nagy amerikai nevelési szervezet, az American Council of Edu­cation és a National Education Association egy­­egy érdekes kiadványban nyilatkoztak a vallás­­tanítás szükségessége mellett. Mindkét bírálat a mai nyilvános iskolában nem az Állam és Egyház szétválasztásának megvalósítását lát­ják, hanem a vallás száműzését a nevelésből, vallásellenes szekularizmus ápolását. A vallástanítás szükségességét egyre többen látják és hangoztatják nem katolikus télen is, de a nyilvános iskola keretén belül való gya­korlati megvalósítás a legnehezebb kérdéseket veti fel, amelyeknek kielégítő megoldását alig le­het megtalálni. Komoly nevelők eleve elvetik a különféle vallások fő elemeiből összevegyített tantárgy gondolatát. A fent jelzett két nevelési szervezet ajánlata a vallási rendszerek és gya­korlatok, az egyházak működésének és kultu­rális hatásának tárgyilagos ismertetését ajánl­ja, mint legkönnyebben járható utat. De le­het-e olyan ismertetést írni a vallásokról, mely a tanulónak igazi vallási élményt tud közvetí­teni? E bonyolult kérdés állami részéről két tényt lehet leszögezni: az Egyesült Államok alkotma­(Folytatás a következő hasábon) GYERMEKNEVELÉS Irta: FATHER HITES KRISTÓF Bognár Ágnes Erzsébet: Árnyékban a Dóm 1947 március 19-én indult a néhány napos szegedi diáktün­tetés a hitoktatás mellett. A kis vidéki tüntetés eposzi és szim­bolikus méretekre emelkedett hősiességében s azzal a ténnyel, hogy a ma magyar ifjúsága mondta el véleményét az istentelen rendszerről. Az az ifjúság, amelyet a vörös uralom elsősorban akart megnyerni, amely a magyar jövő reménye vagy félelme, s amelynek szegedi megnyilatkozása, éji villámszerűen tárta föl az egész ország lelkületét. Ez az eposzba illő tárgy ihlette meg a fiatal Bognár Ágnest, hogy e kis regényben elénk tárja a történteket, mint hiteles szemtanú. Bognár Ágnes ott élt a helyszínen, míg regénye eseményei, a való élet való küzdelmei Szegeden lezajlottak. Cé­ga gre.sorban nem is szórakoztatás, hanem riport, hősi emlékmű a szegedi diákhősöknek. Ezért szo­rosan, hűségesen ragaszkodik a Hiteles és történelmi esemé­nyekhez minden részlet a való történetet követi. A magyar hit­oktatás kis vértanújának, Katona Anikónak alakja, története és halála, a politikai rendőrök nevei és eljárásaik, a háttér és a gyorsan pergő események inkább újságriport, mintsem regény. A főhősként szereplő három diák, Fekete Pista, Rechten Bandi és Martich Béla is valóságos személyek, csak őket az író álnéven szerepelteti. Bár tiszta történelmet vetít elénk (vagy talán éppen ezért!) a regény csupa feszültség, gyorsan pereg és pillanatra sem lan­kadó. Ha valamit kifogásolhatnánk, talán e téren vethetnénk föl kifogást. De bizonyára szándékos az író részéről, hogy úgy megfékezi magában a regényírót. Hogy nem megy bele jelenetek képzeletbeli kiszínezésébe, hogy hátterek, mellékes epizódok, a hősök egymáshoz való kapcsolata, lelki reakciói vagy nem, vagy csak vázlatosan vonulnak elénk. Szélesebb keretekre, több fiktív elemre építve talán nagyobb lett volna a regény, de a történelmi riport, a hitelesség jellege elmosódott volna. Az író sokszor lélegzetfojtó drámaisággal, feszült jelenetekben tudja hattatni ezeket a történelmi eseményeket ,így pl. fojtóan feszült M­artich Béla vallatása és lelki tusái, a börtönben. Szag­gatott, eleven stílusa Gárdonyiéra emlékeztet, de nála még in­kább helyénvaló, s csak fokozza a feszültséget. (Néhol viszont indokolatlan, darabosnak tetszik, ahogy az események leírása is helyenként túl vázlatos). Alakjait meggyőző erővel szerepel­teti, ,a komolykodó, felnőttet játszó gyermekeken olykor szelíd humor csillan meg, hogy a következő jelenetben aztán a félénk, bizonytalan diákok egyszerre hősökké emelkedjenek. Mert az író sehol sem patetikus, sehol sem szaval! sokszor szinte szenv­telen drámaisággal csak beszámol. Mennyire való élet, ahogy hőseit ingadozó diákának mutatja, ahogy a börtön gyermek­foglyai remegnek. ‘Valaki egyszer azt fogja mondani a kis Mar­tich Béláról, hogy hős volt. — Pedig csak félt. — A becstelen­ségtől.’’ Ez a rövid kis regény egyszerre két értékkel ajándékozta meg a magyar irodalmat: érdekfeszítő történelmi riporttal, amely hatalmas fegyver a vörös rém elleni felvilágosító munkában és egy komoly, kiforrott íróművésszel, akinek van eleven mesteri stílusa, mondanivalója, érzelmi és értelmi mélysége, aki át tudja életni az olvasóval azt, amit ő maga lát. E sorok írója azt a titkos reményt ápolgatja, hogy az “Árnyékban a Dóm” nem marad meg csupán a magyarság szellemi kincsének, hanem hamarosan avatott fordítóra talál. Mert nagyon áldásos küldetést tölthetne be angolul is, mint a magyarság és ifjúság hősi ellenállásának hiteles emlékműve. A kötet végén még két értékes művet ad a szerző. Egy rövid (Folytatás a 7-ik oldalon) (Folytatásá­nyának szelleme szerint az Egyház nevelői tevékenysége egyen­jogú minden más közületével. A nyilvános iskolarendszer viszo­nya a valláserkölcsi neveléshez elismerten fogyatékos, határo­zatlan és zavaros. Az Egyháznak megvan a világos és észszerű álláspontja e kér­désben, amit minden katolikus szülőnek, aki aggódik gyermeke harmonikus lelki és szellemi kibontakozásáért, követnie kell. Ezt a legközelebbi cikkünkben fejtjük ki. vette magát, hogy ahol megfogja, ott tekerhesse ki a gézengúz kondás nyakát. Egy hétig cserkelte az irdatlan tölgyesekben, de Szuromit a föld nyelte el. Sarkadi sógor szerint bizton elbujdosott nagy félel­mében a Vihorlát hegyei közé! Kenyérért való imádság ISTEN, ki végzetünk felett Ur vagy örömbe, buba, ó, légy atyánk s tekints le ránk A tékozló fiukra. Bűnök tüskéin térdelünk, Irgalmasságot tégy velünk S add meg nekünk A mindennapi kenyerünk! IMÁRA kulcsolt két kezünk Csörget csúfos, bilincset, Rab nemzetet, tudjuk jól, Fehér kalács nem illet. Ha szűkös lesz, ha ize vesz, Ha csűreink ocsuja lesz, Add meg nekünk A mindennapi kenyerünk! " MÉLTÓK vagyunk-e, vagy se rá, ítéleted ne nézze: Erdőnek, mely elvénhedett, Kivágatás a része. Mi sorsunk: fejsze és fűrész, De gyönge sarjainkra nézz, S add meg nekünk A mindennapi kenyerünk! Ó, HÁNY éhenhaló gyermek Sir fel hozzád az égre! Ó, hány szülőnek elpereg Cseppenkint szive vére! Teneked is volt egy fiad: Az inges kis Jézus miatt Add meg nekünk A mindennapi kenyerünk! Móra Ferenc

Next