Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1954 (61. évfolyam, 1-51. szám)
1954-08-01 / 31. szám
A Tatár-Patócs táncospár Clevelandban Tatár György és Patócs Kató a régi, a m. kir. Operaház büszkeségei voltak. A fiatal táncosok fellépése a magyar királyi Operaház színpadán mindig ünnepi és művészi élményt jelentett. Szerencsére az orosz megszállás rémuralma alól hamarosan kiutat talált a két kitűnő táncművész és Amerikába került. Hollywoodban kaptak szerződést és sok amerikai filmben szereztek dicsőséget a magyar táncművészetnek. A nyáron Clevelandban vállaltak fellépést az Alpine Village-ben. A Vasárnapnak kimeneküléséről és jelenlegi, valamint jövőbeli terveiről Tatár György a következőket mondotta: — Amikor az orosz megszállás alatt elkezdődött újból azOperaház munkája, már azon gondolkoztunk Katóval, hogy valahogy ki kell menekülnünk. Ezért a szerződésünket csak akkor írtuk alá, amikor biztosították, hogy külföldi tanulmányútra mehetünk. Amikor ez megtörtént, szereztünk magunknak meghívást a párisi Operába, így jutottunk ki Párisba. A magyar Operaház prímaballerinájára, Patócs Katára és szólótáncosára kiváncsi volt a párisi közönség. Azonban nem volt nyugalmam Párisban a munkámhoz. A menekülő ember nyugtalansága hajtott. Folyton-folyvást azzal az érzéssel jártam Párisban,hogy követnek, mert az oroszok már megtudták, hogy nem akarok visszatérni és egy szép napon bedobnak valami autóba és visszahurcolnak. Nem nyugodtam addig, amíg jegyet nem tudtam szerezni mindkettőnk számára egy Amerikába jövő hajóra. Jól csak akkor lélegzettünk fel megkönnyebbülten, amikor Amerikában partraszálltunk. És így lemondottam a párisi előadásomat is. Ma már restellem magam egy kissé és bánt is, hogy nem vállaltam a párisi Operában felkínált táncos szerepet, de aki menekült a kommunizmus elől, az tudja, mint jelent ez! — A new yorki közönségnek a Radio City hatalmas színpadán mutatkoztunk be táncszámainkkal. A hatalmas new yorki Music Hall után jött egy Broadway Show és azzal bejártuk Amerikát. Aztán meglátott egy filmproducer s következett Hollywood. Itt letelepedtünk. Amerikába való érkezésünk után elvettem Patócs Katót feleségül és Hollywoodban kislányunk született. Kis házat vettem, magam rendeztem be, a magyar parasztbútorokat magam faragtam, készítettem. A filmek egymás után következtek. 82 év alatt 11 filmben szerepeltem. — Most itt vagyunk ezen a nyáron Clevelandban. Élvezzük ennek a városnak magyar hangulatát. Az itteni magyarok szeretetét. És szeretnénk viszonozni, már úgy, ahogyan a magunkfajta művészemberek tudják. Rendezünk aug. 8-án, vasárnap este 128 órai kezdettel a Verhovay nagytermében (8637 Buckeye Road) egy bemutató estét. Visszavarázsoljuk az emlékekből a színpadra a pesti Operaházat. És Budapestet. Szeretettel várunk minden magyart, hogy a hazavágyódás édes-bús érzéseiben osztozzunk. “Magyar Bokrétát” táncolunk feleségemmel. Többek között Liszt II. Rapszódiáját, a Mézeskalácsot, sárközi jelenetet, képeket a magyar faluból és sok-sok más magyar számot. És eltáncoljuk amire legjobban emlékszik mindenki: milyen volt Budapest a két világháború között . . . Táncszámainkat ének és zeneszámok váltogatják, hogy a vasárnapi, aug. 8-i clevelandi műsorunk minél érdekesebb legyen. Szívesebben jöttünk volna ősszel, azonban európai turné előtt vagyunk. Rómába és Londonba szólítanak eddigi meghívásaink és nem tudjuk, mikor kerülhetünk vissza Clevelandba. Viszont mindenképen találkozni akarunk a clevelandi művészet és kultúra pártoló magyar közönséggel, amelynek nagyszerűségéről annyit olvastunk már. Eddig tartott a fiatal és világhírű magyar táncművész nyilatkozata. Megnyugtathatjuk, ugyanilyen meleg szeretettel és érdeklődéssel várja az alkalmat a clevelandi magyarság, hogy egykori kedvenceit, Tatár Györgyöt és Patócs Katót viszontláthassa. Onódy Zia könyvesboltjában pénteken, július 30-án, délután26 órakor megjelenik Tatár György és Patócs Kató, hogy a clevelandi magyar tánc és operakedvelő közönséggel, valamint régi pesti barátaikkal személyesen is beszélgetni tudjanak. Onody Zia könyvesboltja (8926 Buckeye Road) minden magyart szívesen lát. Szuromi hitvány pecsovics írta: V. NAGY LAJOS ANYÁM RÁMADTA KÖDMÖNKÉMET és milliónyi tanáccsal ellátva eresztett utamra, hogy Csukássy tanító úr levelét kivigyem a Kékszürőn karámozó Sarkadi sógornak, bivalyerejü hegyibacsónak. Sarkadi sógor éppen ,a magukkal tehetetlen ujjabáránykákat segítette anyjuk alá vacsorázni, amikor pulikutyájának éktelen sivalkodásától kisérve, megállottam a karám melletti kunyhójánál. Otthagyta a magukkal tehetetlen kicsi báránykákat és elolvasta Csukássy tanító úr levelét. — Hi ... a! Még mit nem? Labancot! megálljátok bestyék! — és bunkónagyságu ökleivel lefenyegetett a tavaszi ködökből elővillódzó pataki vár felé. Megveszekedett indulatában úgy rúgott bele egy okvetetlenkedő, csigára tekeredett szarvú kosba, hogy az nagyot huppanva esett keresztül a karámkerítésen. Jódarab gomolyát tört le számomra és azzal az üzenettel eresztett utamra, hogy “szombaton estvére kelve oda leszek nálatok!” SZOMBATON MÁR KORA DÉLUTÁN alig még lehetet elférni amúgy sem nagy konyhánkban. Öreg időnyomta derekú bocskoros zsellérek, egy gatyára szegényedett, egykor királyt választó nemesek utódai, ültek a fal melletti vizeslócán, kemencepadkán és felfordított fazsajtárok fenekén. Halkan pusmogva beszélgettek egymás között. — Biz, az nagy baj! Igenis nagy! Már Kocsis, Gyetvay, Serfőző, Drabbancz, Hegedűs . . . vesszenki a fajuk, mind-mind elpártoltak Kossuth apánktól. Rapostyánál, annál az istenverte rusznyák kupecnél Vedelik Elefánt vizesborát és danázzák a Lopótök bárót éltető kortes nótákat . . . Bizony . . . nagy a baj! . . . Ha így megyen, elbukik Trócsányi urunk, aki a meghót Bökkönyi uraság helyére akar bekerülni az Országházba hadakozni a bécsi császár embereivel. APÁM kívül állott az udvaron. Gondtól barázdált arcával figyelmezett a ködöket pipáló nagy hegyek irányába. Nézte a ’Dreklót, a Fekete Papajt, Potácshegyet, ahonnan már bizonnyal törik magukat nagy igyekezettel a sógorok, komák. Rúgják bocskorukkal a hegyiutak sarát és hozzák a szironyozott barkóca fütykösöket, a borotvaéles ballaskákat, amikkel majd Kossuth apánk tiszteletére tanítják a kimondhatatlan nevű, labancbáró borától büfögő svarz-gelbeket. Fejgl, a hercegkuti svábok harangozója litániára csendített, amikor nagy bocskorcsattogással megállott konyhaajtónkban Szuromi, a perkupás tölgyesek makkoltató kondása. Szemben állottak egymással apám, és a gézengúz kondás! Inas karjuk egymásnak feszült kézfogásuk alatt. Szemük sarkából huncut kacsintással hergelték egymást, hogy hát szorítsa keed, ne szorétsa, ha tudja! Szorították is egymás kezét amúgy istenigazába. Más boldogtalan halandó már eget repesztve üvöltött volna fájdalmában. Avasszínű gatyájuk megfeszült előrevetett lábszáruk kötélizmain és a frissen sározott konyhaföldjébe vájt sarkukra támaszkodva úgy állottak egymásba fonódva, mint két összenőtt törzsű gyertyánfa. Anyám összecsapta kezeit, amikor megláttaa két egymásnak veszekedett játékos kedvű embert. — Oszt nem sürkentek arcáról a bőr? — kérdezte szemrehányóan. — Van szemük, hogy annyit dolgoztatnak velem? Ippen az emént sikáltam föl, oszt úgy törik fel, mint két vásott kölyök! Még akart valamit mondani, de Szuromi,a gézengúz kondás hirtelen eleresztette apám kezét és úgy kapta fel ölébe anyámat, mint egy kicsinyke nyulat. — Hit, egyem a zúzáját komámasszonyom! — de tovább nem beszélhetett, mert anyám a kezében lévő szapulólapockával jól képen cserdítette a játékoskedvű Szuromit. Miközben borostás ábrázatát simogatta, apám mosolyogva, de békéltetően mondotta: — Kellett ez kendnek, Szuromi koma? Szuromi, a gézengúz kondás kapkodta a levegőt hirtelen meglepetésében, de azután mintha mi sem történt volna, ült le a kacarászó vének közé a vizeslócára. JÖTTEK A SÓGOROK, megjöttek a hegyikomák! Beállított Csukássy tanító úr is és kezdetét vette a nagy disputa. Sarkadi, a bivalyerejű hegyibacsó vitte éppen a szót, amikor odakintről dobpergés hangja szűrődött be a pipafüstben úszó konyhába. Anyám sarkig zárta a konyhaajtót, mi pedig, mint a megriasztott őzfiókák, ugrottunk le a kemence padkáról és álltuk körül a szamárbőrt akkurátusan pergető sánta Mihókot, a kisbirót. — Közhírré tétetik! A sárospataki járás tekéntetes főberájátul! Először! ... Az országképviselőválasztás április huszadikán leszen megtartva! Másodszor! . . . Minekutána nagy rebellió készül a tekéntetes főbera úr szigorúan megrendeli, hogy semminemű ölő, vagy gyilkoló szerszámot, úgy mint fütyköst, ballaskát, vagy böllérkést a szavazásra vinni nem szabad! Harmadszor! ... A hegylakó pásztorok, szénégetők és gránerok felügyelet nélkül nyájaikat, boksaikat nem hagyhatják. Tehát a szavazásra nem jöhetnek! Negyedszer! . . . Aki izgágáskodik, vagy akit megvernek ,azt a tekéntetes főberó ur a tömlőébe csukatja! A konyhánkban suvadó öregek felkapták a fejüket!— Ezmán beszid! Fene a betyár Mihókját! Lám hivatalos személy és igy adja tudtára mindenkinek, akiket illet, hogy ő is Kossuth párti! . . . Mert hiszen csakis labanc lehet, akit megvernek. Nemde? Csukássy tanító úr vénségére majdnem kiugrott bőréből örömében. De hát hogyne örülne egy Kossuth párti magyar szive, amikor a hivatalos személy, Mihók kisbiró így adja tudomásul a bortól megkótyagosodott svarz-gelbeknek, hogy jó leszen vigyázni azzal a Lopótök báróval, mert ha Trócsányi uram emberei eldöngetnek benneteket, akkor még ráadásul titeket csukat le a pataki főbere. Késő estére járt az idő,amikorra vége lett a nagy disputának! Szuromi, a gézengúz kondás bucsuzáskor anyámnak fakanalat, nekünk meg mátyásmadár fiókákat ígért. Jó anyám szokása szerint szenteltvízbe mártott ujjával keresztet rajzolt homlokunkra és nyugalomra vackoltunk. Jó VERSET ALUDTUNK, amikor anyai nagyapám bezörgetett az ablakon! Anyám ijedten keresgélte a gyújtómasinát, miközben nagyapám dörmögő hangján közölte, hogy “nem ül vereskakas a házunkon”, csak azért zörget, hogy apám menjen ki, mert igenest akar valamit mondani. Én is kilopakodtam apám nyomában. Fent a Sátorhegyek felett hosszú aranyveres esik jelezte, hogy lassan hajnalodik. Rapostyáék háza felől duhaj nóta hangja vert bele a falu nyugalmába. Szuromi a gézengúz perkupás kondás ordított torka szakadtából. Danázta a Lopótök bárót dicsőítő kortesnótát. — Hoci ide az isztikét! — dühösködött nagyapám. — Elmék és szétverem bestye kondásának a fejét! Édesanyám belekarolt nagyapámba: — Ugyan ides szülém . . . nyughassék mán kigyelmed. Higyje el, nem érdemes igy indulatoskodni azért a hitvány emberért. Még megtanul ártani kigyelmednek ez nagy haragvás. Higyje el ides szülém, nem érdemes! Nagyapám hátrasimította szemébe hullott ősz haját ... s aztán alig hallhatóan motyogta: — Igazad van, lányom! Nem érdömös, nem! Szuromi hitvány pecsovics! Úgy jöttek hozzánk másnap az emberek, mintha bucsujárás volna nálunk. Mindenki tudott valami újsütetű újságot. SZUROMIT Lopótök báró hintóján vitték reggel Patakra. Egy egész szeredás zöld tollyat kért a bárótól, hogy a félszáz szavazónak, akit ültelme hoz a perkupás tölgyesekből, legyen mit kitűzniök. Szuromival még az alispán is pertut ivott. Annyi pizt kapott, hogy két petrahói cigánylegény vitte utána a temérdek arany forintokat. Szuromi már odahagyja a makkost és Bodrogközben vesz sokhold fedeket . . . Sarkadi sógor, a bivalyerejü hegyibacsó, rögvest feltarisznyázott és ballaskájával Szuromi nyomába V. A katolikus iskolák és nyilvános iskolák Miután ismertettük az Egyesült Államok iskolarendszerének felépítését, ki kell térnünk a katolikus és nyilvános iskolák viszonyának sokat vitatott és mindmáig rendezetlen kérdésére. Sok szülő számára ennek fontos gyakorlati vonatkozása is van. A Contstitution érthető okokból az Egyház és Állam teljes szétválasztásának elvét vallja. A kétszázötvenhat-féle szekta országában ennek az elvnek helyességét senki sem vonja kétségbe. Az értelmezése azonban egyre jobban távolodik ,az alkotmány szerzőinek szándékától és céljától. Vannak törekvések, amelyek a szétválasztás ürügye alatt a vallás teljes kiküszöbölését célozzák az államélet minden területére. Ez legkevésbbé volt az államalapítók gondolata. A szétválasztás értelmezése és a nevelésügy terén lett a legtöbb vita és ellentét forrása. Vannak államok, mint pl. California, amelyek olyan messze mennek, hogy a felekezetek által kiadott nyomtatványokat sem engedik be az iskolába. E szélsőségesen rideg értelmezés mellett, jellegzetesen amerikai módon, a legkülönfélébb változatokat találjuk a szétválasztás gyakorlati megoldásában. Néhány állam, mint pl. Ohio is, megengedi a hittantanítást az iskola épületében és tanrendjén a felekezetek megbízottjai által. Öt állam az ingyen tankönyv-juttatásból nem zárja ki az egyházi iskolák tanulóit. Az államok többsége a közalapból segélyt enged az egyházi iskolák School Bus költségeinek fedezésére. Több állam szerzetesi tanerőket alkalmaz nyilvános iskolákban, akik rendi ruhájukban végzik a tanítást. A legtöbb államban meg van engedve, párban kötelező a Szentírás olvasása. A Legfelsőbb Bíróság több nevezetes esetben hozott döntést idevágó kérdésekben. Oregon állam 1922-ben törvényt hozott a 8—16 évig terjedő iskolakötelezettségről, amelynek szövegezése szerint a kötelezettség nyilvános iskolára vonatkozik. Iskolakörzeti tisztviselők voltak felhatalmazva annak megállapítására, hogy az állam területén működő magániskolák megfelelnek-e az állam által előírt követelményeknek; döntésük elrendelhette a magániskola nyilvánossal való helyettesítését. A fellebbezést ez ellen egy katolikus szerzetesi s egy katonai magániskola adta be. A Legfelsőbb Bíróság 1925-ben hozta nyilvánosságra döntését, amely Oregon állam törvényét alkotmányellenesnek minősítette, mint amely korlátozni kívánja a szülők jogát gyermekeik nevelésének meghatározásában. Ez a döntés félreérthetetlenül leszögezi, hogy az állam sem a szülőket, sem az egyházakat nem korlátozhatja nevelési tevékenységükben sa magániskolák ép úgy jogosultak a kötelező nevelés végzésére, mint a nyilvános iskolák. Kevés más állam védi ily őszinte demokratikus szellemmel a nevelés szabadságát. A másik két eset, amelyben a Legfelsőbb Bíróság mondta ki a végső szót, az állam által egyházi iskolának nyújtott segéllyel volt kapcsolatban. 1930-ban a bíróság jóváhagyta Louisiana állam egy korábbi döntvényét, amely ingyenes tankönyvek juttatását nem nyilvános iskola tanulóinak az alkotmánnyal nem ellenkezőnek jelentette ki. 1947-ben pedig alkotmányszerűnek minősítette a new jerseyi Everson város által a katolikus egyházközségi iskola szállítási költségeinek (School Bus) fedezésére nyújtott segélyt. Ez a két döntés a mi iskoláink számára alapvetően fontos elvet fogad el: a közpénzből egyházi iskoláknak nyújtott segély nem az egyháznak, hanem az állampolgároknak szól, akik felekezeti hovatartozandóságra való tekintet nélkül jogosultak a közjóban való részesedésre. Ez az elv a mi később kifejtendő állásfoglalásunknak természetjogi alapja. A nyilvános iskola keretén belül való hittantanítás kérdésében két szenvedélyes vitákat felkavaró esetben szólalt meg a Legfelsőbb Bíróság. Indiana Gary nevű városában és New Yorkban magában újabban több nyilvános iskola bevezette az ú. n. “released-time” hittantanítást, vagyis az órarendben szabaddá hagyott időben megengedte a felekezetek képviselőinek a szabadon jelentkező tanulók hitoktatásra való igénybevételét. A bírósági döntés törvényesítette ezt a gyakorlatot a következő feltételek érvényesítése mellett: az oktatás maga nem folyik az iskola területén, a nyilvános iskola közigazgatása nem működik közre, a hitoktatás nem használja fel a kötelező iskolahallgatás rendszerét a maga céljaira. A kiváltott nagy ellentétek, a jelzett feltételek megtartása körül támadt nehézségek azt mutatják, hogy az Egyesült Államok jelen társadalmi viszonyai közt ez a megoldás sem kielégítő. Több olyan helyen, ahol már kísérleteztek vele, abba is hagyták. A komoly nevelői tekintélyek egyre erősebben érzik a vallás nélküli közoktatás gyengéit és rossz következményeit. Két nagy amerikai nevelési szervezet, az American Council of Education és a National Education Association egyegy érdekes kiadványban nyilatkoztak a vallástanítás szükségessége mellett. Mindkét bírálat a mai nyilvános iskolában nem az Állam és Egyház szétválasztásának megvalósítását látják, hanem a vallás száműzését a nevelésből, vallásellenes szekularizmus ápolását. A vallástanítás szükségességét egyre többen látják és hangoztatják nem katolikus télen is, de a nyilvános iskola keretén belül való gyakorlati megvalósítás a legnehezebb kérdéseket veti fel, amelyeknek kielégítő megoldását alig lehet megtalálni. Komoly nevelők eleve elvetik a különféle vallások fő elemeiből összevegyített tantárgy gondolatát. A fent jelzett két nevelési szervezet ajánlata a vallási rendszerek és gyakorlatok, az egyházak működésének és kulturális hatásának tárgyilagos ismertetését ajánlja, mint legkönnyebben járható utat. De lehet-e olyan ismertetést írni a vallásokról, mely a tanulónak igazi vallási élményt tud közvetíteni? E bonyolult kérdés állami részéről két tényt lehet leszögezni: az Egyesült Államok alkotma(Folytatás a következő hasábon) GYERMEKNEVELÉS Irta: FATHER HITES KRISTÓF Bognár Ágnes Erzsébet: Árnyékban a Dóm 1947 március 19-én indult a néhány napos szegedi diáktüntetés a hitoktatás mellett. A kis vidéki tüntetés eposzi és szimbolikus méretekre emelkedett hősiességében s azzal a ténnyel, hogy a ma magyar ifjúsága mondta el véleményét az istentelen rendszerről. Az az ifjúság, amelyet a vörös uralom elsősorban akart megnyerni, amely a magyar jövő reménye vagy félelme, s amelynek szegedi megnyilatkozása, éji villámszerűen tárta föl az egész ország lelkületét. Ez az eposzba illő tárgy ihlette meg a fiatal Bognár Ágnest, hogy e kis regényben elénk tárja a történteket, mint hiteles szemtanú. Bognár Ágnes ott élt a helyszínen, míg regénye eseményei, a való élet való küzdelmei Szegeden lezajlottak. Céga gre.sorban nem is szórakoztatás, hanem riport, hősi emlékmű a szegedi diákhősöknek. Ezért szorosan, hűségesen ragaszkodik a Hiteles és történelmi eseményekhez minden részlet a való történetet követi. A magyar hitoktatás kis vértanújának, Katona Anikónak alakja, története és halála, a politikai rendőrök nevei és eljárásaik, a háttér és a gyorsan pergő események inkább újságriport, mintsem regény. A főhősként szereplő három diák, Fekete Pista, Rechten Bandi és Martich Béla is valóságos személyek, csak őket az író álnéven szerepelteti. Bár tiszta történelmet vetít elénk (vagy talán éppen ezért!) a regény csupa feszültség, gyorsan pereg és pillanatra sem lankadó. Ha valamit kifogásolhatnánk, talán e téren vethetnénk föl kifogást. De bizonyára szándékos az író részéről, hogy úgy megfékezi magában a regényírót. Hogy nem megy bele jelenetek képzeletbeli kiszínezésébe, hogy hátterek, mellékes epizódok, a hősök egymáshoz való kapcsolata, lelki reakciói vagy nem, vagy csak vázlatosan vonulnak elénk. Szélesebb keretekre, több fiktív elemre építve talán nagyobb lett volna a regény, de a történelmi riport, a hitelesség jellege elmosódott volna. Az író sokszor lélegzetfojtó drámaisággal, feszült jelenetekben tudja hattatni ezeket a történelmi eseményeket ,így pl. fojtóan feszült Martich Béla vallatása és lelki tusái, a börtönben. Szaggatott, eleven stílusa Gárdonyiéra emlékeztet, de nála még inkább helyénvaló, s csak fokozza a feszültséget. (Néhol viszont indokolatlan, darabosnak tetszik, ahogy az események leírása is helyenként túl vázlatos). Alakjait meggyőző erővel szerepelteti, ,a komolykodó, felnőttet játszó gyermekeken olykor szelíd humor csillan meg, hogy a következő jelenetben aztán a félénk, bizonytalan diákok egyszerre hősökké emelkedjenek. Mert az író sehol sem patetikus, sehol sem szaval! sokszor szinte szenvtelen drámaisággal csak beszámol. Mennyire való élet, ahogy hőseit ingadozó diákának mutatja, ahogy a börtön gyermekfoglyai remegnek. ‘Valaki egyszer azt fogja mondani a kis Martich Béláról, hogy hős volt. — Pedig csak félt. — A becstelenségtől.’’ Ez a rövid kis regény egyszerre két értékkel ajándékozta meg a magyar irodalmat: érdekfeszítő történelmi riporttal, amely hatalmas fegyver a vörös rém elleni felvilágosító munkában és egy komoly, kiforrott íróművésszel, akinek van eleven mesteri stílusa, mondanivalója, érzelmi és értelmi mélysége, aki át tudja életni az olvasóval azt, amit ő maga lát. E sorok írója azt a titkos reményt ápolgatja, hogy az “Árnyékban a Dóm” nem marad meg csupán a magyarság szellemi kincsének, hanem hamarosan avatott fordítóra talál. Mert nagyon áldásos küldetést tölthetne be angolul is, mint a magyarság és ifjúság hősi ellenállásának hiteles emlékműve. A kötet végén még két értékes művet ad a szerző. Egy rövid (Folytatás a 7-ik oldalon) (Folytatásányának szelleme szerint az Egyház nevelői tevékenysége egyenjogú minden más közületével. A nyilvános iskolarendszer viszonya a valláserkölcsi neveléshez elismerten fogyatékos, határozatlan és zavaros. Az Egyháznak megvan a világos és észszerű álláspontja e kérdésben, amit minden katolikus szülőnek, aki aggódik gyermeke harmonikus lelki és szellemi kibontakozásáért, követnie kell. Ezt a legközelebbi cikkünkben fejtjük ki. vette magát, hogy ahol megfogja, ott tekerhesse ki a gézengúz kondás nyakát. Egy hétig cserkelte az irdatlan tölgyesekben, de Szuromit a föld nyelte el. Sarkadi sógor szerint bizton elbujdosott nagy félelmében a Vihorlát hegyei közé! Kenyérért való imádság ISTEN, ki végzetünk felett Ur vagy örömbe, buba, ó, légy atyánk s tekints le ránk A tékozló fiukra. Bűnök tüskéin térdelünk, Irgalmasságot tégy velünk S add meg nekünk A mindennapi kenyerünk! IMÁRA kulcsolt két kezünk Csörget csúfos, bilincset, Rab nemzetet, tudjuk jól, Fehér kalács nem illet. Ha szűkös lesz, ha ize vesz, Ha csűreink ocsuja lesz, Add meg nekünk A mindennapi kenyerünk! " MÉLTÓK vagyunk-e, vagy se rá, ítéleted ne nézze: Erdőnek, mely elvénhedett, Kivágatás a része. Mi sorsunk: fejsze és fűrész, De gyönge sarjainkra nézz, S add meg nekünk A mindennapi kenyerünk! Ó, HÁNY éhenhaló gyermek Sir fel hozzád az égre! Ó, hány szülőnek elpereg Cseppenkint szive vére! Teneked is volt egy fiad: Az inges kis Jézus miatt Add meg nekünk A mindennapi kenyerünk! Móra Ferenc