Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1960 (67. évfolyam, 10-103. szám)

1960-08-03 / 61. szám

JAN1-61 KARTON HORVÁTH 451 LANZA AVE GARFIELD IIJ AUGUSZTUS 3. — SZERDA — 61.SZ, Amerika egyetlen katolikus magyar lapja Catholic Hungarians* az, * * Sunday The only Catholic Hungarian ggyes szám ára: 10 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: Price öt one copy: 10 cent 517 South Belle Vista Ave-, Youngstown 9, Ohio, USA — Telefon: SWeetbriar 9-1888 1960 — VOL. 67. ÉVF. Newspaper hi the United States A BÉKE KULCSA: A RABNEMZETEK KÉRDÉSE Irta: MICHAEL A. FEIGHAN United States Representative II. Eljött az ideje annak, hogy külpolitikánk mély­rehatósa és a valósághoz igazodó átalakítása meg­történjék. Megtörténjék e késői órában, amikor azonban, azt hiszem, még van időnk, habár arra egy pillanatot sem vesztegethetünk, hogy olyan tar­talom nélküli kifejezéseket vizsgálgassunk, mint “gyötrelmes újjáértékelés”, a “kapcsolatok átsoro­­lása”, és “rugalmas alkalmazkodás”. ♦. Inkább a tények egyszerű felismerésére van szükség. Annak a ténynek a felismerésére, hogy azok, akik ki akar­ják pusztítani a civilizációt, amint ezt tudjuk, olyan sebezhetőséggel rendelkeznek, amelytől nem tudnak megszabadulni, és amely ott kísért a Kremlin leg­­bensőbb zugaiban is. A FORRADALMI SZELLEM. Ez a forradalmi szellem pusztító erővel és bün­tetéssel törhet rá az elnyomóra. A Szovjet sebez­hetősége fokozódik azzal a ténnyel, hogy azoknak a száma, akik a kommunista birodalmat támogat­ják, igen kevésnek bizonyul a többihez viszonyítva. A kremlini birodalomban mindössze talán csak 70-80 millió orosz él, akikhez csak öt millió nem­orosz nemzetiségű embert lehet venni, akik meg­bízható tagjai a kommunista pártnak. Ez a vakolata a birodalomnak, ez a diktatúra parancsnoksága a­­latt lévő erőforrások valódi állapota, amelynek a felhasználásával a mi temetésünket akarnák elő­készíteni. És bármennyire is sajnálhatjuk azt a tra­gédiát, hogy a történelem során az orosz nép nem jutott el az egyéni felszabadulás és szabadság fe­jezetéig, nem engedhetjük meg, hogy ez a sajnál­kozás az igazságos és tisztességes történelmi ítéletet elködösítse. Mivel az orosz népnek sohasem volt alkalma szabadságával és szabadságjogaival élni, nem vár­hatjuk, hogy a szabadság ügyéért felkeljen. Ugyan­ezért, természetesen, nem szabad el sem ítélni őket azért, hogy egy olyan rendszert támogatnak, amely az orosz birodalom gondolatának nagyobb kitelje­sedést hozott, mint Péter cár legrettenetesebb vágy­álmai. Bocsássunk meg nekik, hogy nem ismernek jobbat. A politikai észszerűség a döntésnek ebben a szörnyű órájában azt követeli, hogy tudjuk a va­lóságot és nézzünk szembe azzal, a megértés érzése ébredjen fel bennünk, így vállaljuk a kötelességün­ket, amely abból áll, hogy megmentjük az orosz népet gonosz vezetőitől, akik nem látnak mást a népben, mint eszközt a maguk önző céljainak a meg­valósítására. A 86-90-ES KÖZTÖRVÉNY. Ebben a szellemben történt, hogy az Egyesült Államok törvényhozása meghozta a 86-90-es köz­törvényt és lehetővé tette a Rabnemzetek Hetének megünneplését. Mint ennek a törvénynek képvise­lőházi előterjesztője, biztosíthatok mindenkit, hogy a köztörvény szelleme és nyelvezete mögött 40 évre visszamenő és a rendelkezésre álló bizonyítékok hosszú gondos és mélyreható tanulmányozása áll. Ennek a köztörvénynek egyhangú elfogadása a kongresszusban ékesen szóló bizonyíték arra, hogy a törvény pártonkívüli és sürgős jellegű. Sőt to­­vábbmenve ez a köztörvény annak a döntésnek és ígéretnek az üzenetét, amellyel a hidegháború új szakaszába lépünk, hogy a politikai küzdelmet az ellenség táborának a központjába vigyük, jobban elmondja, mint bármi más. Az orosz kommunista támadás harmadik hul­láma 1945-ben tört előre, amikoris az Atlanti ok­mányt és a MN alapokmányt megsértve Lengyel­­ország, Csehszlovákia, Magyarország, Bulgária, Albánia és Jugoszlávia nemzeti függetlenségét sem­misítette meg. A negyedik orosz kommunista támadás 1948- ban következett be, amikor a vörös rendszert fegy­veres erővel kényszerítették a szárazföldi Kína la­kosságára. A kommunista támadás ötödik hullámát Kelet- Németország, Észak-Korea, Észak-Vietnam és Ti­bet béklyóba verésére indították el. A 86-90-es köztörvény kifejezetten elismeri, hogy mindezek, az egykor szabad és független, nem-orosz nemzetek, az óriás területre kiterjedő orosz birodalomnak alávetve közös sorsban síny­lődnek. Rabságuknak az időpontja nem ad semmi különbözőséget, valamennyien közös rabságot szen­vednek. Valamennyien egyszerre fognak szabadulni és valamennyinek szabadnak kell lenni, hogy ha a szabadságot bárhol is biztosítani akarjuk ezen az aránylag oly kicsiny világon, amelyben élünk. Ez a valósága ennek az élet-halál küzdelemnek, amely­ben valamennyien részt veszünk, AHOVA AZ OROSZ NÉP NEM JUTOTT EL. Ennek a törvénynek a szelleme elismeri, hogy habár ezeknek a nemzeteknek a függetlenségét el­­rabom.. .•/*«.. népeik reménye nem tört meg. A rabnem­­zetek közembere vágyik arra, hogy szabadságjogai visszatérjenek, hogy szabadságát elnyerje és hogy élvezhesse a nemzeti függetlenség „áldásait. És ezek a vágyak mint a háborútól elijesztő hatalmas té­nyezők jönnek számításba és a legjobb tényezői az igazságos és tartós béke elérésének. A ravaszkodó despoták a Kremlinben nem merészelik kigyújtani a harmadik világháborút mindaddig, amíg belül a szabadság parázstüze fenyegeti őket. Ne merészel­jük elfeledni ezt az emberi lángolást, mert ennek elfeledése az orosz zsarnokokat a tüzelő háború megindítására biztatná.­ Ezek az új és valóságszerű külpolitika körvo­nalai, amellyel az orosz kommunisták felé kell for­dulnunk. Ezek egy olyan szabad nép külpolitiká­jának a körvonalai, amely nép ismerve morális és politikai eszményeinek hatalmát, bizakodik a jövő­ben és félelemnélküli védelmezője az igazságnak a jelenben. A 86-90-es köztörvény az amerikai nép mandátuma, megbízatás arra, hogy az ellenfelet saját terepén támadja meg, hogy a politikai küz­delmet az orosz kommunisták birodalmának a köz­pontjába vigye és hogy kihasználja ennek a krem­lini birodalomnak sebezhetőségét a világbéke pozi­tív felépítésére. Cleveland, O., 1960, a Rabnemzetek Hetében. AMI A HÁBORÚTÓL A SZOVJETET ELIJESZTI Ha vizsgáljuk ennek a törvénynek a nyelve­zetét és szándékát akkor azzal a megállapítást kell kezdeni, hogy ez a törvény hivatalosan elis­meri azt a tényt, hogy a szabad és független nem­zetek elleni kommunista támadás nem 1945-ben, hanem 1917-18-ban kezdődött. Ez volt az időszaka a nemzeti függetlenségre törekvő mozgalmak sorá­nak, amikor is, hasonlóképpen a mi alapító atyáink­hoz, el akartak szakadni az orosz, cári uralomtól. Sok nemzet, amelyet hosszú idő óta elnyomott és kizsákmányolt az orosz arisztokrácia, megszüntette politikai kötelékeit a cári birodalommal és kinyil­vánította nemzeti függetlenségét. Az egyetlen nem­zet, amely a cári birodalomban elmulasztotta ezt megtenni, az orosz nemzet volt. Ilyen körülmények között a bolsevikiek megszerezhették az orosz nem­zet feletti uralmat és gyorsan megszilárdíthatták hatalmukat. Az orosz nemzet volt az a bázis, amely­re támaszkodva a bolsevikiek működhettek és a­­melynek az erőforrásaival támogathatták felforgató mozgalmaikat, terrorcselekményeiket és fegyveres támadásukat az újonnan függetlenségüket kivívott többi nemzet ellen. 1918-1921 közötti években az orosz bolsevikiek így pusztították el Fehér Ruthénia, Ukrajna, Ör­ményország, Turkesztán, Kozákföld és Idel-Ural nemzeti függetlenségét. Az orosz kommunista támadás második hullá­ma 1939-ben indult el. Szovjetoroszország akkor mint Hitler szövetségese szétzúzta Észtország, Lett­ország és Litvánia nemzeti függetlenségét. TÁMADÁS ÖT HULLÁMBAN A NEMZETEK FÜGGETLENSÉGE ELLEN. Az orosz sebezhetőség mélységesen emberi eredetű. Azoknak a nem-orosz nemzetiségű száz­millióknak, a rabnemzeteknek a vágyódása okozza, amelyek szabadságot és nemzeti függetlenséget kí­vánnak maguknak. Nem kevesebb, mint húsz, egy­kor szabad és független nemzetet gázolt le és szállt meg az orosz kommunista hatalom az elmúlt negy­ven, igen különös év alatt. A rendszer, amelyet ezekre a nemzetekre kényszerítettek nem képviselt, de nem is tudja képviselni a nép szabad akaratát. Ezektől a népektől megtagadták a népképviseleti kormányzat formáját és az az életforma, amelyet rájuk kényszerítettek csak a forradalmi szellemet érleli bennük. Moszkvában feltűnően nagy volt az amerikai Rabnem­zetek Hetének a visszahatása. Már július 22.-én azt jelen­tették a Moszkvában működő nyugati tudósítók, hogy a kommunista propagandagépezet teljes gőzzel megindult, hogy kifejlessze az ellenhatást. A támadások ez alkalommal is Eisenhower elnök személye ellen központosultak, egy­hangúan Amerika elnökét hibáztatták az összes kommu­nista nyilatkozatok és megjelent cikkek a CAPTIVE NA­TIONS WEEK meghirdetéséért. A “Pravdá”-ban, a kom­munista párt hivatalos lapjában a közelmúlt leghevesebb támadása jelent meg a Fehér Ház ellen. A “Pravda” vezér­cikkírója a Rabnemzetek Hetét “egy újabb arcátlan és buta nemzetközi kihívásnak” nevezi, amelyet szerinte “ráadásul fűszereztek megbocsájthatatlan hazugságokkal . . .” A nyelvöltögetésre felhasználták azokat, a pártpará­dékat, amelyeket a szerencsétlen balti államokban rendez­tek abból az alkalomból, hogy a balti kisnépek szovjet zsarnokság alá jutása most érkezett el újabb évfordulóhoz. A kivezényelt tömeg előtt a Szovjetunióból küldött párt­arisztokraták és szónokok hangoztatták, hogy a balti ál­lamok népének sohasem ment olyan jól, mint mióta szov­jet uralom alatt élnek ... A vezérszónok ebben a hazug­sághadjáratban Suslov volt, Kruscsev jobbkeze és a Szov­jetunió jelenlegi főteoretikusa. Suslov Vilnában, Litvánia fővárosában beszélt a kirendelt hallgatóság előtt és arról szónokolt: “az amerikai imperialisták és lakájaik mikép­pen fejtenek ki ostoba erőlködést, hogy a Szovjet népei között megrontsák a kapcsolatot. Arra számítanak, hogy a burzsoá nacionalizmus a Szovjet balti államaiban túl fogja élni a szovjet hatalmat, pedig minden ilyen ellen­séges mesterkedés bukásra van ítélve . . . Elment az esze annak, aki azt várja, hogy a Szovjet szabad népei ismét felveszik az imperialisták rabigáját.” Tallinban Észtország fővárosában Otto V. Kuusinen a Szovjet kommunista pártjának elnökségi tagja egy finn származású kommunista szónokolt. Közölte a “lakosság­gal”, hogy a szovjet hatalom milyen jótétemény rájuk nézve. Rigában, Lettország fővárosában, Nikolaj M. Svemnik a párt elnökségi tagja szónokolt, aki ugyancsak arról be­szélt, hogy mennyit nyertek azáltal, hogy a Szovjetunióhoz tartoznak. AZ AMERIKAI ELNÖKVÁLASZTÁS ELŐ­KÉSZÜLETEI: a két országos párt konvenciója mindinkább előtérbe hozza a külpolitikai kér­déseket. Természetesen mind a két párt más szemszögből vizsgálja a világ mai helyzetét, a demokrata párt az ellenzék hagyományaihoz és az ellenzék feladatához hűen, a kritika szem­szögéből, míg a jelenlegi amerikai külpolitiká­ért felelős republikánus párt az eredmények összegyűjtése és felsorakoztatása végett. Figyelve ezt a mind nagyobb méretekben kibontakozó külpolitikai vitát, meg lehet állapítani, hogy az amerikai közvélemény közömbössége, amellyel még ezelőtt tíz évvel a külpolitikai kérdéseket szemlélte és amelyről annyi amerikai gondol­kozó panaszkodott, megszűnt és azok a férfiak, akik az amerikai nép bizalmát akarják meg­kapni a következő választásokon, a külpolitikai kérdéseket teszik programmjuk élére. MA MÁR A KÜLPOLITIKAI KÉRDÉSEK VESZÉLYESEN LEEGYSZERŰSÖDTEK a Szov­jetunió támadásának a kérdésére. Amikor a kon­venció hallgatója végighallgatja a felszólaláso­kat, jóformán minden olyan kijelentés mögött, amely Amerika jövőjével foglalkozik, megtalálja a Szovjetunió növekvő, sőt közeledő fenyegeté­sének a gondját. Eisenhower elnök fejezte ezt talán ki a legvilágosabban, amikor azt mondot­ta, hogy úgy a gazdasági kérdések, mint a ka­tonai kérdések ma a külpolitikai kérdéseknek rendeltetnek alá és fejlődésük a külpolitikai kér­dések alakulásától függ. Erős gazdaság az alapja az erős védelemnek és a védelem erősségének szükséges foka a külpolitikai helyzettől függ. A KÜLPOLITIKAI KÉRDÉSEK TÉTE­LEIBEN ÉPPEN EZÉRT, bármilyen erős is le­gyen a választási hadjárat, nagy különbség nem lesz. Mindkét párt vezetősége abban megegye­zik, hogy a kommunista veszély feltartóztatása immár Amerika létfontosságú feladata. Azok a gyypontok, amelyeket a Szovjetunió külpoliti­kája tervszerűen kialakított, akár Kubáról le­gyen szó, akár Kongóról, akár Tokyoról, egyfor­mán merülnek fel a demokrata és a republiká­nus megnyilatkozásokban. A különbség csak az, hogy a demokraták ezt felelősségre hívás­ként emlegetik, a republikánusok pedig an­nak a küzdelemnek a fordulataként, amelyet szükségszerűen kell folytatni és amelyre állan­dóan számítani kell. A republikánusok legfel­jebb hosszabb lélegzetet vesznek és utána vissza­térnek arra, hogy amikor a demokrata admi­_ (Folytatjuk.) Impersonal: A MAGYAR SZABADSÁGHARC PROGRAMJA A KONVENCIÓN disztrációtól átvették Amerika ügyeinek a vite­lét, milyen zavaros, elrontott külpolitikai hely­zet állt fenn és milyen katonai készületlenség és védelmi hiányosság terhelte az amerikai kül­politikát. A VITA MOST HÓNAPOKIG FOG HANG­ZANI. A Szovjet — úgy látszik — ki akarja hasz­nálni a vitát és az amerikai életnek ez alatt a belpolitikai szakasza alatt kíván újabb terjesz­kedést elérni. Ezt a megszokott kettős külpoli­tikával végzi. Egyrészt hivatalos külpolitikája révén a NN-ben igyekszik állandó izgalmat fenn­tartani és ezzel az amerikai elnökválasztás hangulatát, ha lehet elmérgesíteni, másrészt a nemhivatalos pártkülpolitikával növeli a kiala­kított nemzetközi gyújtópontok tüzét. Ennek klasszikus példája volt ezen a héten Kruscsev Kubáról szóló nyilatkozata, amelyhez a perui kommunista párt hűségesen szekundált Krus­­csevnek. Kruscsev nyersen és kertelés nélkül azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben Kuba ellen fegyveres beavatkozás történnék, Kuba meg fogja kapni a szükséges támogatást. “Kije­lentem”, mondotta Kruscsev ,hogy ebben a rá­k is (Folytatása a harmadik oldalon.) ^ AZ ABORTUSZ-TÁMADÁS ELSŐ EREDMÉNYEI.­ Két évvel ezelőtt közölte a Vasárnap annak a magyar orvosnak a levelét, amely felhívta a szabadföldi magyarság figyelmét arra, hogy az abortusz rendelettel milyen táma­dást készít a kommunista kormány a magyar nép erkölcse és jövője ellen. 1951 január 12.-én Genfben harmincegy nemzet elfogadta a Genocide­ Convention határozatát, a­­mely ezzel nemzetközi törvénnyé vált. Az aláírókra a ha­tározat kötelező erőt jelent, míg a többi nemzet maga­, tartására irányt szab. A genocide nemzeteknek, etnikai, vallási, vagy faji csoportoknak kiirtását jelenti, akár gyilkossággal, deportálással, akár születés­szabályozással, akár pedig úgy hogy az uralkodó rendszer olyan életkö­rülményeket teremt, amely az előbb említett csoportok teljes, vagy részleges pusztulását jelenti. Mindezzel a kom­munisták magyarországi ügynökei nem törődnek. Foly­tatják a magyar nép irtását az erkölcstelen, bűnös és nem­zetgyilkos abortuszokkal. A rendszer által 1960 júniusában közzétett és a magyarság természetes szaporodására vo­natkozó adatok olyan lesújtóak, hogy látnunk kell, a ge­nocide, népirtás egy új esetével állunk szemben ... A legfrissebb adatok birtokában ugyanis meg lehet állapí­tani, hogy a rendszert az abortusz engedélyezésénél nem­csak erkölcsromboló szempontok vezetik, hanem a magyar­ság lélekszámának tervszerű csökkentéséről van szó. Be­széljenek a számok: Magyarországon 1927-ben, amikor több mint másfél millióval kevesebb volt az ország lakos­sága, a természetes szaporulat 67,873, 1928-ban 78,197 volt, ugyanakkor 1959-ben, amikor a lakosság másfél millióval több, mint 1928 és 1929-ben csak: 47,295. Ez a szám vesze­delmesen csökken, mert 1956-ban a természetes szaporulat 112,582, 1957-ben 88,574, 1958-ban 63,577, 1959-ben 60,562, míg 1959-ben mint már írtuk: 47,295. Az 1960-as statiszti­kai adatok szerint további csökkenéssel lehet számolni. A magyarság lélekszámának veszedelmes csökkenése több, mint komoly figyelmeztetés és korántsem arról van szó, hogy ez a népesség­csökkentés a kommunizmusnak a művi beavatkozás körüli “liberális” szemléletéből következik Ugyanis amíg Magyarországon a természetes szaporodás csökkenő irányt mutat, ugyanakkor — a lakosság lélek­­számát véve alapul — Lengyelországban négyszer, Cseh­szlovákiában kétszer, Romániában három és félszer, a Szovjetunióban majdnem négyszer annyi a természetes szaporodás, mint Magyarországon. Az adatok azt mutatják, hogy az egész Vasfüggöny mögött Magyarországon a lega­lacsonyabb a természetes szaporodás és egyben az egyetlen ahol állandó csökkenő irányt mutat. Ez a kommunista cél. Elgyengíteni a szláv gyűrűbe szorított magyarságot .. . — o — HOGYAN VÉDEKEZIK MOSZKVA A RABNEMZETEK HETE ELLEN. A tudósítások, a kommunista kétszínűségnek megfe­lelően, arról mélyen hallgatnak, hogy mindez lehetséges, így is van, a beszédeket hallgató “lakosság” esetében. És éppen, mert ez így van, ez a legszörnyűbb vád a kommu­nista uralom ellen. Ismeretes ugyanis, hogy a balti államok lakosságát olyan sokszorosan megritkították, értelmiségét és egész ifjúságát elhurcolták és annyi új telepest szállí­tottak be a Szovjetunióból, hogy igazuk lehet a szovjet pártarisztokratáknak, amikor hangoztatják Litvánia, Lett­ország és Észtország mai lakossága csak hálás lehet a szov­jetnek. Legalábbis azok, akik megjelentek a pártarisztokra­ták gyűlésein és akiket még ezek a pártarisztokraták sem mertek litvánoknak, letteknek vagy észteknek nevezni, ha­nem csupán Litvánia, Lettország és Észtország lakosságá­nak. Ezek a betelepítettek ugyanis valóban mindent a Szovjetuniónak köszönhetnek, házat, bútort, foglalkozást és jövedelmet. És azt is, hogy mindazokat a litvánokat, letteket és észteket, akiknek a házaiba, bútoraiba, foglal­kozásába és jövedelmébe beleültek előzőleg a Szovjetunió kiirtotta. A Rabnemzetek Hete éppen ezt mondja és ez ellen til­takozik.

Next