Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1971 (78. évfolyam, 1-50. szám)

1971-07-25 / 30. szám

/ 1971. július 25. • Olvassuk és tanuljuk • anyanyelvünk kifejező erejét és szépenszóló tisztaságát A MAGYAR NÉP BALLADAKINCSÉBŐL: Molnár Anna — Jere vélem, Molnár Anna! Rengetegre, hosszú útra. — Nem mehetek, Rrgó Márton! Vagyon nekem hűtős társam, Hűtős társam, jámbor uram, karonülő kicsi fiam.— Addig hitta, addig csalta, Lóra kapta s elrabolta. Elindulnak, mennek, mennek, Hosszú útnak, rengetegnek. Találtak egy burkos fára, Leültek az árnyékába. — Molnár Anna, édes kincsem! Nézz egy kicsit a fejembe. — Addig nézett a sejtbe, Mig elaludt az ölibe. Föltekintett feje fölé, Burkos fának ága közt. Hát ott vagyon hat szép leány Fölakasztva egymás után; Aj! gondold ő magába, A hetedik én leszek ma! Könny szemibül kicsorduló Ajgó Márton orcájára. — Mér sírsz, mér sírsz, Molnár Anna! — Nem sírok én, Ajgó Márton! Harmat vagyon a faágon, Az hullott le az orcádra. — Hogy hullana harmat mostan, Mikor éppen álló dél van... Készülj, készülj Molnár Anna! Indulj föl a burkos fára! — Nem megyek én, Ajgó Márton, Nem szoktam én mászni fákon, Mutass példát, menj előre, Megtanulom majdég tőled. — Ajgó Márton fölinduló, Éles kardja visszahulla, — Add föl, add föl Molnár Anna! — Mindjárt, mindjárt jó katona. — Úgy fölhajtó éles kardját, Ketté csapd gyenge nyakát. — Úgy kell néked, Rrgó Márton Mér csaltál ki a házamtól! — Fölöltözék gúnyájába, Talpig vörös angliába, Fölfordul a jó lovára, Elvágtatott hazájába. Ott megálloit kapujába, Békiáltott udvarába: — Aluszol-e jámbor gazda? — Nem átúszom, jó katona! — Adsz-e szállást éjszakára? — Nem adhatok, jó katona. Elhagyott a feleségem, Síró gyermek tűzhelyemen. — Attól ugyan adhatsz szállást, Hallottam én gyereksírást. — No ha úgy van, jere bé hát, Eltöltünk itt egy éjszakát. — Hallod-e, te jámbor gazda! Van-e jó bor a faluba? Ha van jó bor a fahiba, Hozz egy kupát vacsorára. — Aj, a jó bor messze vagyon, S a gyermekem kire hagyom? — Mig az apja odajárna, Én viselek gondot rája. — S hogy elmenjen, alig várja; S mig a gazda borért jára, Kigombold a dolmányát Megszoptató siró fiát, Megszoptatta, megcsókolta, S a tűzhelyen elaltatta. Hogy az apja megérkezik, Sírást nem hall, csudálkozik, A gyermek tán azért hallgat, Hogy a háznál idegen van. Leültek a vacsorához, S szól a vendég a gazdához: — Hallod-e, te jámbor gazda, Egyet kérdek, felelj reá: Feleséged ha még élne, S élve hozzád hazajöne, Megszidnád-e, megvernéd-e? Még éltibe fölvetnéd-e? — Meg se szidnám, meg se verném, Még éltibe föl se vetném. — Én vagyok a feleséged, Kivel elmondtad a hitet. — Ők egymásra ismerőnek, össze is ölelkezének, Vígon is vacsoráidnak, S holtig együtt maradónak. (Udvarhely vármegye) Fogalmak: a materialista korban A professzor magyaráz a hallgatóknak: — Kérem, figyeljenek erő­sen ide. Hogy ezeket a nehéz fogalmakat könnyen megkü­lönböztessük, a mi korunk által érthető, anyagi példákkal ma­gyarázom meg,­­így önöknek meg kell külön­böztetniök a pszichopatákat a neurotikusoktól. Az elsők­ ho­mokvárakat építenek, a máso­dikok pedig azt hiszik, hogy benne laknak. — És mit tesz a pszichiáter? — kérdi az egyik hallgató. —• A pszichiáter szedi be a homokvárak házbérét... KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA A nyelvvéd­ők figyelmébe­ ­Bassá ma Csehszlovákiához tartozik. Lakossága a fel­vidéki magyarságnak része, amelytől sohasem kérdezték meg, hová akar tartozni, hanem hadizsákmányként adták át a szom­­zsédnak. Szülőföldjével együtt, Veres János felvidéki író „Nóg­rádi ősz” című irodalmi riportjában leírta, hogyan védik ma­gyar anyanyelvüket a bussai magyarok:„ BÚSSÁ ,Ipolyvölgyi magyar kis­község” — ezt írják Bussáról a régi könyvek. Lakossága 1552-ben a török támadásai ellen tornyokkal megerősített palánkot épített a falu köré. Tercsi Mihály vezetése alatt Szuhay István, Nagy András és vitéz bajtársaik addig véd­ték a községet, míg a török had az egész erődítményt ha­lomra nem lőtte. A hódítókat a hősi ellenállás úgy megha­totta, hogy Tercsit és élő baj­társait szabadon engedték. Később Bassa a szécsényi szandzsák falai közé tartozott. A község most nagy és tisz­ta. Orvosa, gyógyszertára, mozija van. Az udvarokban, csüz­ök homályán a háztáji földeken termett szólót prése­lik. Az ereszek alatt paprika piros füzérei nevetnek. ★ Magyar­óra a nyolcadik­ban. Budai József, fiatal igaz­gató tartja. Engedetlen haj­tincseivel maga is olyan, mint egy diák. Mellette ülök, fényes szemek csillognak rám a pa­dokból. — Bacsa! — mondja s az első padban felemelkedik egy fiú. — Garai Klári! — s ma­gas, szép lányka áll fel az ab­lak mellett. A nyelvről felelnek. Aztán a szókincsről, a szóképzésről, szóösszetételekről. Először ki­csit ijedtek. A tanító bátorítja őket: ne féljenek tőlem, mi volna, ha én tanítanám nekik a magyart? — Hű-ha — súgom oda neki, — ez borzasztó lenne. Minden órán csak verseket ol­vasnék nefen­e. Azt hiszem, meghallották: feloldódik a feszültség. Vé­kony karok lendülnek a leve­gőbe. Nemcsak a kihívottak felelnek, az egész osztály. Telnek a percek és én gyö­nyörködöm a kócos kama­szokban és tisztaszemű lá­nyokban, akik jó palócosan — mint Mikszáth hősei — perge­tik a mondatokat. Mily gyö­nyörűség egy falusi gyerek szájából ezt a szót hallani: népetimológia! — Nyissuk ki az irodalmi könyvünket, — mondja a ta­nító. A kuruc költészetről, dalok­ról magyaráz. Csatadalokról, szegénylegény-énekekről, si­ralmas énekekről. A történe­lem idetartozó részét is vá­zolja. A szabadságküzdelmek­ről beszél, Rákócziról, a buj­­dosásról, még Mikesről is. Vé­gül olvasni és strófánként elemezni kezdik Bornemisza Péter költeményét. Siralmas énnékem tetőled megválnom, áldott Magyarország, tőled eltávoznom. Várjon s mikor, lészen jó Budában lakásom? — olvassa a hosszú Bakai, a leg­hátsó sxidban. Langaléta fiú, térdét alig tudja begyömö­szölni a padba. Utána Heltai Gáspárról, Sztárai Mihályról folyik a szó. Utolsó óra, nem kell sietni. Csengetés után megkérdezem tőlük: — Mit tudtok Petőfiről? Oravecz Pál, ez a szép szőke gyerek áll fel, hogy elsőnek beszéljen. A legjobb dolgoza­tokat ő írja, magyarból ő az első. Nem igen kell segíteni. Meglepő biztonsággal beszél Petőfi életéről s ami a legfel­tűnőbb: a lényegre tapint rá. — S a versek? Szinte minden kéz a magas­ba emelkedik. S mondják sor­ba a bussai iskola nyolcadiko­sai a versek kezdősorait: Kis lak áll a nagy Duna menté­ben ... Befordultam a kony­hára ... Egy gondolat bánt engemet... Ej, mi kő, tyuk­­anyó kend... Talpra, ma­gyar! Oravecznek a János vi­téz tetszik a legjobban. El­mondja a tartalmát is. A legpalócosabban beszélő Dini, az állig gombolt ingben, mereven ülő Nagy Laci, a nyakigláb Bakai, a barna kis Marica, a pirosarcú Klári szívében ott él Petőfi! Elszo­rul a torkom: nincs a világon költő, aki ebben utolérhetné őt. Halála után százkét évvel, egy nógrádi falu e serdülő gyermekeiben úgy él, mint a saját vérük, mint az édesany­juk arca. Mi a titka ennek? Talán a fűben, virágban, leve­gőben lakik, mindenütt? S onnan szívjuk át magunkba, észrevétlenül, mint ahogy lé­­legzünk? Még arra vagyok kiváncsi, ki mit olvasott az utóbbi idő­ben. Jegyzem a címeket: Ifjú gárda, Rokonok, Egri csilla­gok, Rózsa Sándor, Töretlen föld, Rab Ráby, A betyár, Kincskereső kis ködmön, Az acélt megedzik, És mégis mo­zog a föld ... Az Egri csillagokat csak­nem mindenki olvasta s leg­kedvesebb könyvüknek is a Dobó István történetét mond­ják. Mi tetszett benne? A bá­torság, hősiesség, hazaszere­tet. — Úgy harcoljatok a tan­anyaggal, — mon­dja nekik Budai József — mint Dobó a törökökkel. S Nagy Laci, Oravecz, Ba­kai, Dini, Man­­a, Klári, — Tercsi Mihály és Nagy An­d­­r­ás utódai — úgy figyelnek, hogy kiment a fejükből még az ebéd is, amely pedig már ott várja őket az asztalon. MAGYAR LILLAFÜRED CATSKILL-ben Amerikában szétszórt magyarok baráti találkozó helye. Hatalmas fenyők. Festői környezet Szobákban hideg-meleg víz. Választékos konyha. Közelben folyó, tó, sportlehetőségek, templomok. Heti pensio ára 54-62 dollár között Magyar szeretettel várja önt Dr. Vitéz Korbass Ferencné. Cimt Pine Grove Villa LEEDS, N. V. 12431 Tel­ Catskuli 941-4348 Area Code) 518. Dr. Déry Béla örökös tiszteletbeli elnök Rózsa László elnök Minden hónap első keddjén az igazgatóság összejövetelt tart klubházunkban. Július 6-án az összegyűlt tagság postabon­tás után értesült arról, hogy elnökünk, dr. Déry Béla lemon­dott tisztségéről. Indok: túlterheltség, fáradtság. Nem is hatott meglepetésként,­­mert már több ízben kifejezte ezt az óhaját, de reméltük még néhány évig élvezhetjük rátermett és ered­ményes vezetését. A tagság tudomásul vette elnökünk kívánságát és egyön­tetűen örökös tiszteletbeli elnökké választotta meg fáradságot nem ismerő, több éves alkotó munkájáért — egyesületünk ve­zetésében. Ezután az Igazgatóság felkérte Rózsa László ügyvezető alelnököt az elnöki tisztség továbbvitelére. Rózsa László személyében a békeévek M.A.C. aranyérmes diszkoszvető atlétáját és tizenötszörös magyar válogatott kosár­labdázóját üdvözölhetjük. 1935—1944-ig a Nemzeti Sport mun­katársaként szolgálta a magyar testnevelés ügyét. Méltó mun­katársa felesége, Mattyasovszky-Lajos Csilla, többszörös ma­gyar tenniszbajnoknő. Az emigrációban már 1951-ben felvető­dött Klub-alapítási gondolat első támogatói közt ott találjuk elnökünket is. Július 10-én a tisztikar beiktató vacsorán, a megtelt aszta­loknál üdvözölhetjük testvér egyesületeink vezetői közül dr. Papp Gábort, v. Hollósy Ervint, ifj. Falk Viktort, ifj. Szappa­nos Istvánt és a magyar rádió részéről Krasznai Antalt. A jól sikerült vacsora után dr. Déry Béla néhány szóval megköszönte az eddigi bizalmat és segítséget a tisztikar részéről, külön ki­emelve dr. Erőssy Józsefné és Szentkirályi Árpád fáradságot nem ismerő, lelkiismeretes munkáját. Ezután Rózsa László lépett a mikrofonhoz és köszöntötte a jelenlévőket: — Mélyen tisztelt Hölgyeim és Líraim, kedves sportbará­taim. Mielőtt még az újonnan megválasztott tisztikar nevében köszönetet mondanék azért a bizalomért, amellyel a legutóbbi tisztújító választás alkalmával megtiszteltek bennünket, enged­jék meg, hogy először Déry Béla barátomnak mondjak hálás köszönetet azért az odaadó és fáradhatatlan munkásságáért, amelyet az utóbbi három évben a Magyar Atlétikai Club fel­virágzása, az új székház csinosítása és nem utolsó sorban az élő sport körül kifejteni szíves volt. — Kedves Barátom, tudom és velem együtt mindannyian tudjuk, hogy munkásságod mit jelentett a Magyar Atlétikai Club számára. Most nem akarok a részletekre kitérni, de egy biz­tos: oroszlánrészed van abban, hogy most itt, kellemes környe­zetben, saját otthonunkban ünnepelhetjük az új évadra meg­választott tisztikar tagjait. A továbbiakban arra kérlek, hogy maradj meg közöttünk és értékes tapasztalataiddal támogasd az új, csetlő-botló tisztikart, amelynek — úgy hiszem minden egyes tagja örömmel hallgatja meg Déry Béla, örökös tisztletbeli elnökünk tanácsait, akinek példaadó munkássága irányt mutat nekünk, újonnan megválasztottaknak a jövőre nézve. Abban a reményben mondok még egyszer hálás köszönetet a tisztikar tagjai nevében, hogy a jövőben is itt látunk majd körünkben és a te szeretteljes, nemes egyéniségedet nem fogjuk nélkülözni sohasem. — Most pedig legyen szabad néhány szót szólnom az újonnan megválasztott tisztikar nevében. — Mi, akiket a klub, bizalmával megtisztelt, ünnepélye­sen megfogadjuk, hogy a ránk bízott magyar fiúkat és lányokat, keresztény szellemben, Magyarország iránti elmúlhatatlan hű­ség jegyében fogjuk a sport egyes ágaiba bevezetni, illetve továbbképezni. És amint a múltban a CMAC versenyzői be­mutatták kivételes képességeiket, szeretnénk, ha a jövőben is értékesnél értékesebb teljesítményekkel vonnánk magunkra a figyelmet a sport számos területén. A magyar fiatalokkal nincs baj, csak törődni kell velük és mi törődni is akarunk velük. Ezért állítjuk szolgálatukba minden tudásunkat. — Abban a reményben, hogy a jó Isten segítsége és az újonnan megválasztott tisztikar harmonikus együttműködése meghozza a kívánt eredményt, a Mindenható áldását kérem a tisztikar tagjaira és azok munkásságára. ■— Mielőtt beszédemet befejezném, kedves kötelességemnek teszek eleget, amikor dr. Erőssy József ne igazgatósági tagunk­nak hálás köszönetet mondok a kitűnően sikerült vacsora elké­szítéséért. Gróf Széchényi Károly halála A new yorki SZÉCHÉNYI ISTVÁN TÁRSASÁG mély fájdalommal jelenti, hogy alapító és igazgatósági tagja, GRÓF SZÉCHÉNYI KÁROLY életének 65-ik évében New Yorkban elhunyt. Halálát özvegye, Vág­völgyi Gabriella, nővérei, Gróf Almássy Imréné és Gróf Károlyi Viktorné, számos rokonság és az egész magyar társadalom gyászolja. Széchényi Károly a SZÉCHÉNYI ISTVÁN TÁRSASÁG valamint a FIRST AID FOR HUNGARY keretében 1956- ban nagyszabású akciót kezdeményezett a magyar menekültek, valamint Budapest gyógyszerellátása érdekében. Részt vett a hatvanas években a MAGYAR HÁZ megalapításában és min­den megmozdulásban mely a hazai és emigráns magyarok ér­dekeit szolgálta. Bár már gyengélkedett, mégis részt vett az ez év januárjában tartott Széchényi István Társaság Emlékvacso­­rán s azt követőleg a Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat kiállításán is. Gróf Széchényi Károlyról nyugodtan mondhatjuk, hogy tudásánál és áldozatkészségénél csak szerénysége volt nagyobb. Emlékét mindig kegyelettel fogjuk megőrizni. New York, 1971. július 7-én. A SZÉCHÉNYI ISTVÁN TÁRSASÁG FELVIDÉK: Hej, Osztraván... Hej, Osztraván, a bányamélyben magyar dal csendül s hull a falra, s ragyogni kezd a lámpafényben egy koromlepte bányász arca. Nehéz tüdőből száll a nóta és visszhangtalan eleped, de ottfelejti, otthagyta égni egy arcon a sós könnyeket. A morva erdők barna lombját lefújja mind az őszi csend, de egy levél sem tudja, érti, hogy miért zokognak odalent. Testvér-búval nem kérdi itt a kohók füstjébe zárt világ, hogy, miért fáj egy lázas szívben a csallóközi rónaság. (Pozsony) Dénes György Levelekből, írja Rév. Szépe László „Ember küzdj és bízva bízzál.” (Madách) Nyári rövid levél... ÜNNEPLÉS Ha csak szür­ke hétköznapok lennének az életünkben, folytonos, egyhangú r­obottal, azok hamarosan felőrölnék testünnket és lelkünket is. Az életben kellenek az ünnepna­pok. A Teremtő is megállót tartott a világ alakításában, te­remtésében. Kellenek nekünk a megállók, amikor testileg megpihenünk, lelkileg felüdülünk. Amikor a munkaruha helyébe kedvesebb ünnepi ruh­át öltünk, amikor díszesebben terített asztalhoz ülhetünk, amikor magunkra, környezetünk­re, eszm­ékre, Istenre gondolhatunk. Akinek az életében már nincsenek ünnepek, csendes, meghitt vagy közösen ünnepelt ünnepnapok, névnapok, év­fordulók, eszmei ünneplések, az már nem él emberi életet. Az ilyent már csak gépies robotember,­­ vagy elfásult öreg­ember, lelkileg öreg. Ünnnepek, ünneplések lelki megállók adják a zaznatot, értelmet az élethez. Új eszméket, ösztön­zést, lelki felfrissü­lést. Az ünnepek az örök lelki fiatalság legn­agyobb er­ő­­forrásai.★ Az emigrációban az ünnepnapok 77 még inkább fo­stosak. Mert a hontalan élet erősebbé kl tudja fojtogatni az embert. Mélyebb sebeket vág, dermeszti, elf­ásít­ja az embert. Ilyen­kor hazziarabb „kialszik a lélek.” Az ünnepek, ünneplések sokat menthetnek. Min­dig bizonyos hegységgel néztem azokra, akik a na­­gyobb magyar kolóniák közelében­ vannak. Ahol több a ma­­gyar ün­nep, ahol többen adhatnak biztató eszméket, gyak­rabban gyújthatják a fáklyákat. — Igaz, a sok magyar kö­zelsége vitákra, harcokra is adhat alkalmat, de őszhitén te­kintve, sok lelki felemelést nyújthat. Amelyik emigránns már nem vesz részt a magyar ünne­peken, annak lelke már kialvóban van. Lehetnek okai, kö­­rülményei, melyek felmenthetik, de a végleges elzárkózás a 77 magyar ünneptől már elfásultság, öregség jele. Mert az emigr­ázis­iak különösen kellenek az ü­nneplpok. Hogy meg­álljon a szürke hétköznapok robotjában és lelkileg felüdül­jön. Eszméket, utakat elmélkedjen ... * Ilyen lelket felemelő sznneplés lesz megint az er­délyi fe­rences atyák lelki fellegvárában­, YoungStownban. A csik­­soszilyói Mária bucsujár­óhelyén, julius 25-én. — Olyan mé­lyen érintett az atyák kedves id meghívása. Még arra is kér­tek, hogy az ünnepek­ néhány szót szólhatnék, hisz sok is­merős, sok bar­át lesz együtt. Milyen boldog lennék, ha meg­tehetném. De csodás gyógyulás, több erő és sok akadály el­szárítása kellene hozzá... Lélekben, értelemben azon­ban együtt ünnepelek a bucsujárókkal. Együtt imádkozunk a csíksomlyói Szűz Máriához, hogy minket vándor magyarokat ne engedjen végleg elkallódni. Hogy a mostani széthulló vi­lágban, amikor sokan pártolnak el Istentől és állnak át a Sátán táborába, mi magyarok megm­aradjunk hűségeseknek. Hogy jobban értékeljük, becsüljük és szelhessük egymást... Hogy mi is részesei lehessünk a születendő szebb világnak. Ha együtt ünnepelhetnénk, körülbelül ezeket monda­nám, ezeket imádkoznám. 7. oldal

Next