Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1973 (80. évfolyam, 1-50. szám)

1973-01-07 / 1. szám

1973. január 7. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA WASHINGTONI POSTA, írja: Stirling György 1. Az amerikai fővárosban végleg elültek az elnökválasztási küzdelem­­hullámai — meglepetés nem született, hacsak azt nem könyveljük el annak, hogy Nixon még a vártnál is nagyobb arányú győzelmet aratott — és az élet lassanként visszatért rendes kerékvágásába: a választási irodák, főhadiszállások be­csukták kapuikat, az önkéntesek szétszéledtek és kikézbesítette már a posta a köszönőleveleket is, amely azoknak járt, akik ki­vették részüket a kampány­munkából. A szürke hétköznapok korszaka jön ismét, a következő négyesztendős periódus, mely elé várakozással tekintünk mi magyar száműzöttek, szívvel­­lélekkel támogattuk az Elnök újraválasztását és szeretnők, ha nem kellene csalódnunk politikájában! Ez hamarosan elválik: küszöbön az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferen­cia, előkészítő tárgyalásai már megkezdődtek Helsinkiben. Itt tanúi lehetünk majd a második Nixon-adminisztráció külpoliti­kai szereplésének, mondhatni vizsgafeladata megoldásának. Megfelelő segítőtársak nélkül a legkoncepciózusabb elnök sem tudja megvalósítani politikai elképzeléseit, vezetni az ország ügyeit és természetes, hogy Richard Nixon is olyan munkatársi gárdát igyekszik maga köré szervezni, melyre bízvást számíthat. Minden elnökválasztás természetes velejárója, hogy a kabinetben és az adminisztrációban személycserékre kerül sor és ezt az al­kalmat Nixon elnök is ki akarja használni, hogy az elmúlt négy év tapasztalatai alapján változtatásokat hajtson végre környezetében. Megválasztása után azonnal be is jelentette, hogy mintegy kétezer posztra szándékszik új embereke állítani, hogy mintegy kétezer posztra szándékszik új embereket állítani, adminisztráció vonalán bizonyos létszámcsökkentésekre is ké­szül. Ennek a hatalmas országnak a méreteihez viszonyítva mi­nimálisnak tűnik a néhány száz tervbe vett személycsere, ami azt bizonyítja, hogy az elnök nagyjából-egészéből elégedett volt a minisztériumok vezető tisztviselőinek munkájával, így most csak azokat igyekszik kihajózni, akik nem váltották be a hozzá­juk fűzött reményeket és tanácsos tőlük megszabadulni. Akad természetesen néhány olyan politikus, vagy kormánytisztviselő is, aki önszántából vonul vissza a politikai arénából a magán­életbe és nem kíván tovább közéleti tevékenységet folytatni. Ma már többé-kevésbé mind tudjuk, kik mentek és kik jöttek helyükbe? Akad új, a politikai küzdőtéren nem túlságosan ismert név is, de az elnök nyilván alapos megfontolás után hozta meg kinevezési döntéseit. A TIME magazin úgy jelle­mezte az új adminisztráció összetételét, hogy az nem a sztárok, hanem a munkabíró szakemberek, a menedzserek kormánya. Kétségkívül: az „új fiúk” nagy része inkább szakember, mint politikus és abban a kormányzati rendszerben, ahol végső fokon minden politikai döntés joga az elnök kezében van, nyilván­valóan szerepük arra szorítkozik majd, hogy szakinformációk­kal lássák el a felső vezetést, ill. saját területükön biztosítsák a megfelelő munkát, vagy — mint pld. Peter Brennan, az új munkaügyi miniszter — elősegítsék a belpolitikai konszolidá­ciót. ' ' 2. A politikai porondról lelépők között akad néhány érdekes név, akiknek távozása fölött csak sajnálkozni lehet. Közülük elsősorban talán Frank Shakespearet, a USIA, az Egyesült Államok Információs Ügynökségének eddigi népszerű vezetőjét említeném meg. Legfőképpen azért, mert mint a hivatalos ame­­merikai hírszolgálati szervezet irányítója, közvetlen kapcsolat­ban állt a sajtóval, így még az etnik­usságokkal is, de azért is, mert kikapcsolódása nagy veszteség lesz az amerikai hírközlés számára. Frank Shakespeare 1969. január óta töltötte be a USIA igazgatói tisztét és mint ilyennek, a hatáskörébe tartozott a VOICE OF AMERICA rádióadásainak irányítása is. Ez az a pont, ahol Mr. Shakespeare tevékenysége a magyar politikai emigráció számára érdekes volt és noha az AMERIKA HANG­JA magyar adásainak tartalmával és szellemével korántsem vol­tunk kibékülve, az amerikai média döntő többségét jelentő libe­rális sajtóorgánumok hangjához és stílusához képest, még ezzel is elégedetteknek kellett lennünk. Az, hogy a Voice of America nem tolódott el még inkább a liberális amerikai sajtó egykapta­­fájú stílusa irányában, az kétségkívül Frank Shakespeare érde­me, bár nyílt titok volt, hogy direktíváit, megadott irányelveit beosztottjai, az egyes „desk”-ek vezetői gyakran saját szakál­lukra értelmezték, alakították és nemhogy nem éltek a számukra biztosított mozgási szabadsággal, lehetőségekkel, de önszántuk­ból szűkítették be működési területüket. Természetesen nem a USIA direktorának feladata, hogy megszabja az egyes osztályok munkamenetét, azoknak stílusára mindig az ott dolgozó munkatársak, de legfőképpen a deszk vezetője nyomja rá bélyegét. Ezért nem csodálkozhatunk az ál­talunk már többször bírált magyar osztály szellemén sem, hisz' éppen néhány napja olvashattunk a WASHINGTON POST- ban egy, az amerikai főváros etnök-vonatkozásaival foglalkozó cikket, melyben szerepelt a magyar osztály vezetőjének nyilat­kozata is, őszintén elismerte, hogy a magyar viszonyok felől bizony már nem nagyon tájékozott és noha az utóbbi években négy izben is járt Magyarországon, az ottani helyzetet már csak egy kívülálló amerikai szemével tudta nézni s nem mint egy magyar-amerikai... Nem is olyan régen tettük szóvá a WASHINGTONI POS­­TÁ-­ban, hogy a Voice adásaiból az világlik ki: a Rádió vezetői nem járatosak eléggé a magyar kérdésekben, nem ismerik a hazai problémákat. Nem is vártuk volna, hogy véleményünk ily hamar igazolást nyer s épp a legilletékesebb szájából. Min­denesetre furcsa és visszás állapot, ha egy információs szolgá­lat vezetője és annak hangadó munkatársai nincsenek tisztában hallgatóságuk igényeivel, melynek híreiket, tudósításaikat sugá­rozzák és ez óhatatlanul oda vezet, ahol ma a VOICE OF AMERICA tart, visszhang nélküli érdektelenséghez. Egy kom­munikációs szerv feladatát csak akkor képes ellátni tökéletesen, ha ismerős a „működési” területén uralkodó hangulattal, viszo­nyokkal, mert csak ehhez alkalmazkodó információ­ adás útján tud bizonyos hatást gyakorolni hallgatóságára. Ennek a tájéko­zottságnak a hiányát még helyesen szerkesztett, jól megírt anyaggal sem lehet pótolni — hát még, ha nemcsak a politikai tapasztalatok terén mutatkoznak hiányosságok, hanem szakmai gyakorlat vonalán is, s ez bizony gyakran ütközik ki stílusbeli fogyatékosságokban. De messzire kanyarodtunk a USIA távozó direktorának személyétől, aki — mint tudjuk — az utóbbi években kemény harcban állt azokkal a körökkel, melyek célul tűzték ki a szabad világ rádióadóinak — a SZABAD EURÓPA RÁDIÓ-nak, a RADIO LIBERTY-nek és legutóbb a VOICE OF AMERICA kelet felé irányuló adásainak — elhallgattatását. Ezeken a hasá­bokon is beszámoltunk arról a tervszerű hadjáratról, melynek élén Fulbright szenátor tevékenykedett és melyben — mint a szenátus külügyi bizottságának nagyhatalmú elnöke — sikere­ket is könyvelhetett el, így elsősorban a két müncheni adó költ­ségvetésének megnyirbálásával, ami erősen kétségessé teszi ezek jövőbeni működését. Emlékszünk még a THE EVENING STAR karikatúrájára, melyen Fulbright szenátor hátulról be akarja fogni a rádiómikro­fonba beszélő Frank Shakespeare száját s közben ezeket mond­ja: „Természetesen semmi személyeskedés, Frank!” Jólértesült körökben ezekben a napokban kezdték rebesgetni, hogy a USIA direktora vissza akar vonulni és az első adandó alkalommal leköszön állásáról. Közrejátszott ebbeli elhatározásában a kínos Herschensohn-affér, amikor Mr. Shakespeare egyik legközelebbi munkatársának kijelentését találta magára nézve sértőnek Ful­bright szenátor. (Bruce Herschensohn — mint emlékezetes —­ egy újságinterjú során olyan véleményt nyilvánított Fulbright szenátor külpolitikai koncepciójáról, hogy az „naiv és ostoba” és a nem éppen hízelgő kritikát a szenátor magára vette . . . Mr. Shakespeare elsimította ugyan az ügyet és beosztottja ne­vében — aki az incidenst követően lemondott állásáról­­— meg­követte a szenátort, de a tüske mindegyikükben bentmaradt. . . ) Frank Shakespeare távozása a USIA éléről nyilvánvalóan nagy veszteséget jelent Nixon elnök részére is: a Fehér Ház sajtótitkára, Ronald Ziegler közölte az újságokkal, hogy külön­leges sajnálkozással fogadta a lemondás bejelentését és a leg­melegebb köszönetét s elismerését fejezte ki Shakespeare-nek az elmúlt négy év alatt végzett kimagasló munkájáért. A hírek szerint Frank Shakespeare teljesen visszavonul a közéleti szerepléstől és a gazdasági életben szándékszik elhe­lyezkedni. 3. A megürült kényes pozíció betöltése nyilván gondot oko­zott az elnöknek, de a jelek szerint hamar megtalálta a meg­felelő embert, egy régebbi munkatársának, James Keogh-nak személyében. Keogh régi szakmabeli, harmincesztendős újságírói múltra tekint vissza. 1951-től kezdve a TIME magazinnál dolgozott és 61.-től 68.-ig a lap helyettes főszerkesztője volt. Az 1968. évi elnökválasztáskor bekapcsolódott a kampányba Nixon mellett és a választás után a Fehér Házba került, ahol az elnök közvet­len környezetében, mint különleges tanácsadó dolgozott két éven keresztül. Amikor megvált pozíciójától,, könyvet írt élmé­nyeiről, tapasztalatairól, mely tavaly került az olvasóközönség elé “President Nixon and the Press” címmel. A könyv betekintést enged a kulisszák mögé és epizódokat elevenít föl, megvilágítva az ellentéteket, melyek a Nixon­­adminisztráció és a liberális beállítottságú média közt első perc­től kezdve fönnálltak. Mint ismeretes, a tömegkommunikációs szervek — újságok, TV- és rádióállomások — kezdettől fogva rossz szemmel nézték Nixon elnök működését és ahol csak le­hetett, a hírek tendenciózus beállításával, szubjektív kommentá­rokkal igyekeztek a közvéleményt az adminisztráció ellen han­golni. Tudjuk, hogy az elnök — és Agnew alelnök, akinek ez a terület szinte specialitásának számított — állandó harcot foly­tatott a sajtóval és ez igen megnehezítette a kormányzás mun­káját. Az amerikai sajtó általában tartózkodóan fogadta a könyv megjelenését, de akadt olyan lap is, mely kedvező beállításban ismertette azt. A világ legnagyobb példányszámú magazinja, a Reader’s Digest például a következő idézettel kezdi a könyv kritikáját: „Az elnök haragos volt.­­Keserűen panaszkodott, hogy a sajtó valótlanságokat ír az adminisztrációról és minden kezdeményezést megpróbál összerombolni. Ez a támadás az újságírók részéről — úgymond — az illendőség legelemibb szabályait sem tiszteli. Azt mondotta munkatársainak, hogy ez az igazság és a korrektség semmibevevése, tudatosan rossz­indulatú félrevezetés és hozzátette,­­hogy ilyen körülmények közt hovatovább lehetetlenné válik az ország kormányzása.” Az elnök, akit a sajtó magatartása ennyire felháborított, George Washington volt és nem Richard Nixon — noha bízvást lehetett volna ő is . .. Tudjuk, hogy neki is elég fejfájást okoz a destruktív sajtó, mely visszaélve a demokrácia és a szólás­szabadság­ adta korlátlan lehetőségekkel nem egyszer vesz igénybe immorális eszközöket is. Kétlem, hogy vigasztalást jelenthet számára az a tény, hogy már nagy elődje, Washington elnök is tehetetlen volt a kormányzat munkáját nem konstruktív kritikával támogató, hanem azt minden módon akadályozó sajtó aknamunkájával szemben. Keogh bőven ismertet könyvében olyan akciókat, melye­ket az utóbbi években némely mindenáron feltűnni akaró és a sajtó purifikáló feladatát helytelen módon értelmező amerikai újságírók indítottak feddhetetlen életű köztisztviselők és poli­tikusok ellen. A vádaskodások legtöbb esetben alaptalanoknak és légbőlkapottaknak bizonyultak s gyakran súrolták a rágal­mazás határait. Egy közös vonása valamennyinek volt: jó­formán egytől-egyig a Nixon-adminisztráció lejáratását céloz­ták. Keogh nyíltan kimondja, hogy valóságos összeesküvés folyt a sajtóban Nixon ellen és az u.n. “advocacy journalism” a saját szájaíze szerinti befolyásolás módszerével élt, semmibe­­véve a “fair” hírközlés játékszabályait. Többek közt egy 1969­-ben történt esetről is részletesen beszámol a könyv, amikor Jack Anderson, ennek az újságírói „stílusnak” egyik legtipikusabb képviselője Donald Rumsfeldet, Nixon elnök közeli munkatársát és a „szegénység ellen küzdő hivatal” vezetőjét akarta koholt vádakkal lehetetlenné tenni. Anderson azzal gyanúsította meg a köztiszteletben álló Rums­feldet, hogy a rábízott pénzeket hűtlenül kezelte és azokból fényűző módon saját irodáját rendezte be. Az elhangzott váda­kat természetesen vizsgálat követte, mely tisztázta az ügyet. Jack Anderson cikke — mint Keogh írja — „alapjaiban kohol­mány és elejétől végig valótlan volt.” Tanulságos olvasmány ez a könyv és nemcsak a Nixon­­adminisztráció sajtóval kapcsolatos problémáiról kapunk belőle képet, hanem megismerjük a szerző politikai felfogását, be­állítottságát is. Keogh meggyőződéses konzervatív és ebben mit sem különbözik elődjétől, Shakespearetől. Ez pedig biztosí­ték arra, hogy a USIA szellemében nem következik be semmi­féle fordulat — sőt! Nem mintha Frank Shakespeare-ben nem lett volna meg a jószándék, de hiányzott belőle a képesség ahhoz, hogy akaratát érvényesítse és keresztülvigye azt a leg­alsó szintig. Akik Keogh-öt ismerik, azt mondják, erélyes és céltudatos egyénisége elvi szilárdsága cétudatos eréllyel párosul és remény van arra, hogy ő — maga mögött tudva a második turnust megerősödve kezdő Nixon elnök támogatását — még jobb szellemet tud majd meghonosítani a USIA-nál, mint ami eddig volt és keményebben tudja majd kivédeni Fulbright-féle körök gáncsoskodásait is. Szellemes egyénisége plasztikusan mutatkozik meg egyik legutóbbi előadásában, melyet a 72. nyarán mondott volt el a washingtoni National Press Club-ban, az Accuracy in Media ülésén. Erről a sajtó tisztaságáért, korrektségéért munkálkodó washingtoni szervezetről már beszéltünk a POSTA keretében és ennek a célkitűzései találkoznak Keogh felfogásával. Tevéke­nyen támogatja a szervezet küzdelmét a sajtóban megjelenő ferdítések, valótlanságok és ellentmondások felfedésére s ez tükröződik említett beszédéből is, melyben többek közt saját könyvéről, a “President Nixon and the Press”-ről is szól, idézve annak egyes részleteit. A beszéd bővebb ismertetését mellőznünk kell, csupán annak kezdő mondatát idézem és néhány sort abból a részből, melyben Keogh befejezésképpen az amerikai sajtóról alkotott véleményét foglalja össze. „Több mint egy évszázaddal ez­előtt mondotta Kierkegaard: «Ha Krisztus most visszatérne a földre, nem a főpapokkal gyűlne meg a baja, hanem az újság­írókkal.» Ha Kierkegaard ma feltámadna, minden bizonnyal fenntartaná akkori megállapítását!” Keogh a továbbiakban — a könyvében megírt esetekből kiindulva — végigtekint az ame­rikai sajtó egyoldalú és elfogult hírközlési módszerén, melynek célja a tömegek bizonyos irányban való befolyásolása és több példát hoz fel erre, valamint egyes lapok inkorrekt akcióira. Végül felveti a kérdést: vájjon milyen módon lehetne biztosí­tani a sajtó megfelelő színvonalát? Kifejti, hogy erre több módszer is kínálkozik. Sokan erő­sebb állami felügyeletet javasolnak, mások nem­ állami szervek ellenőrzésével akarnak célt érni. „Én mindkettőnek ellene va­gyok — mondja Keogh —, az újságírók ellenállnának minden szervezett kontrolnak és ez csak további gyalázkodásokat ered­ményezne.” Majd így folytatja: „A megoldásnak, úgy vélem, belülről kell jönnie: az újságírásnak újra fel kell ismernie, hogy egyetlen alapvető feladata van, az informálás. És mindenek fölött, az újságírásnak elfogulatlannak kell lennie. Ez termé­szetesen nem jelenti azt, hogy képesek lehetünk a tökéletes objektivitásra. Minden embert, aki leül írni, az előéletének és attitűdjeinek kötelékei tartanak fogva. Viszont minden újság­írónak azt kell szem előtt tartania állandóan, hogy­ első köte­lessége tájékoztatni az embereket arról, mi történt és nem arról, hogy neki vagy másnak mi a véleménye a történtekről.” Végül ezzel fejezte be szavait: „Ennek szükségességéről meg kell győzni a sajtót és erről a kérdésről a nyilvánosság előtt beszélni kell. Ezért írtam a könyvemet is és ezért van szükség ilyen szervezetekre, mint az Accuracy in Media. A kérdés megoldása nemcsak a sajtó, de az egész nemzet szem­pontjából életbevágóan fontos. Oscar Wilde-tól származik a szellemes mondás: «Amerikában az elnök négy évig kormányoz, de a sajtó mindörökre — forever and ever — hatalmon lesz!»” Ez hát James Keogh, az új USIA-direktor vázlatos arcképe és azt hiszem, amennyire sajnálatosnak tartjuk Frank Shake­speare távozását, úgy nézhetünk optimistán az új direktor mű­ködése elé. Nixon elnök kipróbált és megbízható munkatársat lel benne, de mi, száműzöttek is várunk tőle valamit. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Voice of America nem emigrációs adó, hanem mindenkor a hivatalos amerikai álláspontot sugározza. Mégis — a hírközlés pontossága és korrektsége nevében —­ megkívánhatjuk tőle, hogy a Magyarországnak szóló hírszolgá­latában szélesebb, átfogóbb és teljesebb képét adja az esemé­nyeknek. Például, hogy beszéljen néha az ország határain kívül élő száműzöttek — az emigráció — életéről, tevékenységéről is, mert az emigráció létezik és dolgozik — nem is egészen ered­ménytelenül —, még akkor is, ha ezt némelyek — helytelenül értelmezett „apolitikus” álláspontból kiindulva — nem akarják tudomásul venni. 4. Ahogy újraválasztása után Nixon elnök is élt az alkalom­mal, hogy új munkatársakat vegyen maga mellé az adminisztrá­ció munkájának megjavítása és politikai irányvonalának hang­­súlyosabbá tételének érdekében, úgy valószínűleg Keogh is igyekszik majd úgy felfrissíteni és átszervezni „staff”-jét, hogy a USIA lássa annak hasznát. Nem ártana, ha felülvizsgálná a VOICE OF AMERICA rádió szabad világ szempontjából oly fontos feladatot betöltő adóinak munkáját és gondoskodnék a szellem megjavításáról. A magyar deszk esetében erre feltét­lenül szükség van! Hogy milyen szempontok szerint, azt már többizben kifejtettük ezeken a hasábokon. Ha Keogh keresztül tudná ezt vinni, úgy annak jelentősége lenne az Egyesült Álla­mok számára is, de elsősorban otthoni véreink átfogóbb tájékoz­tatását eredményezhetné. S a magyar emigráció soha nem szűnik meg hangoztatni ennek fontosságát! Meghalt Vadnay László December­bén délben, New Yorkban, hirtelen elhunyt Vadnay László ezredes, az emigrációs magyarság köztisztelet­ben álló tagja. Vadnay László Ungváron született 1898. december 6.-án, és a magyar királyi honvédség egyik legaktívabb tisztje volt. Katonai szolgálata alatt kiváló sportteljesítményeket is ért el, különösen mint gyorstüzelő pisztolylövő világbajnok s többszö­rös Európa-bajnok. Em­irációs, brazíliai tartózkodása alatt mint a magyar egyesületek elnöke állandóan szívén viselte a magyarság ügyét. Nem Yorkban éveken át a Szabad Magyarság főmunkatársa volt, míg 1963 novemberétől egy darabig a Magyar Szabadság főszerkesztője lett. Elhunytét felesége Magda és nővére Szemere Andorné, Vadnay Lenke, valamint sok személyes barátja és bajtársa gyászolja. Az emigráció és a soha le nem szerelt magyar királyi hadsereg egyik legaktívabb magyar vezetőemberét veszítette el benne. Gyászmise keretében főt. Cser László jezsuita atya búcsúz­tatta el a newyorki Szent István tempomban, mely alkalommal Vadnay László sok hűséges barátja rótta le jelenlétével utolsó tiszteletét. Isten nyugosztalja. (yt) 5. oldal Vizsgakérdés a magyarországi, új gazdasági mechanistákhoz. Ha a szocialista építés tervé­ben egy építőtelepen egy mun­kabrigád állítja be az ajtókat és naponta 30 ajtót illesztenek be és ebből a 30 ajtóból 32 né­hány hét múlva kilazul és ha ezeket a kilazult ajtókat azután egy másik munkabrigád javítja ki két nap alatt: számítsátok ki melyik brigád végzett nagyobb munkát és miért kerül egy aj­tó betevése a kétszeresébe? Szittya zenész Bécsben Egy bécsi vendéglőben a ze­nekar a Rákóczi indulóra gyújt. Az egyik vendég az asztalra borul és sírva fakad. — Talán magyar? — kérdi tőle a tulajdonos. — Méghozzá zenész! — mondja nekibúsulva a szittya. Nem fontos, de érdekes hogy országonként más és más a foglalkozással együttjáró veszély. A Rio de Janeiro-i biz­tosító társaságok hivatalos sta­tisztikái szerint Brazíliában — mesterség labdarúgó bírónak például — a legveszedelmesebb lenni. Utána mindjárt a házas­ságközvetítők következnek. HELP WANTED SETUP MEN (3) East Side manufacturer requires ex­perienced men to setup Kingsbury, chucker and screw machines. Excel­lent wages, benefits and overtime. For details, call PAUL EDWARDS, Sun­day or weekdays at (216) 321-8863 or (216) 371-9920. MACHINE MAINTENANCE Experienced, must have knowledge of mechanical and electrical requirements of punch presses. All die department machines. Permanent, over time, li­beral benefits. SERVICE STAMPINGS INC. 4700 Industrial Parkway. Willoughby, Ohio. Tel.: 946-2330. DOCK SUPERVISOR - progressive transportation company seeks quali­fied dock supervisor in our new North Bergen terminal. Exc. oppty, salary and liberal company benefits. Call or write Mr. G. Paschetto, Acme Fást Freight, 2115 69th St., No. Bergen, N. J„ 854-3300. MACHINIST Experienced all around machinist, capable of setup and operating ail conventional machine shop equipment, first shift, steady work, fully paid benefits. MARCAL PAPER MILLS 1 Market Street E. Paterson. N. J, ELECTRICIAN — Experienced in commercial and industrial wiring. Air conditioning, control systems and pneumatic electrical. Call Hamilton College (315) 859-7218. An Equal Opportunity Employer ~~ MACHINIST TURRET LATHE Operators to set­up & operate W & S Turret lathes. Job shop exp. pref. Good rates & excellent benefits. J. D. Tool & Machine Co., Inc. 15 Tomlinson Rd.. Beth Ayres, Pa. Wi 7-3320, OR 7-2952. . AUTOMOTIVE MECHANICS U Haul is expanding new facility. More opportunities. We are look­ing for top FORD truck mecha­nics with a desire to advance in an organization with unlimited op­portunities. If you are flat rate oriented with an eye toward the future, call Kar-Go Repair Center (413) 543-5350. SECURITY GUARDS Female and male, $2.50 per hour and up. Uniforms supplied. Benefits. Of­fice locations in North Jersey. For interview call (201) 653-1777. Vasfüggöny sóhajok Az új gazdasági mechaniz­mussal az a baj, hogy minden úgy megy tovább, ahogy nem mehet. A szocialista realisták nem stilizálnak, mert bunkóval ír­nak. Marx mindenre tud magya­rázatot, legfeljebb nem hihető el. De ki meri elhinni, hogy nem hihető el? Nálunk nem az a probléma, mint a kapitalista társadalom­ban, hogy egyeseknek túl ma­gas volt a jövedelmük. Nálunk túl soknak túl alacsony a jö­vedelme. Mi azért nem kapjuk meg azt, amit a munkánkért megér­demelnénk, mert ha mindent megkapnánk, mi lenne a for­radaloimnál?

Next