Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1974 (81. évfolyam, 1-50. szám)
1974-03-10 / 10. szám
HONTALAN MAGYAR KULTÚRA Fábián Sándor: Takarékossági Mozgalom $ 1. — Csak a legszükségesebb pirulákat írja fel, doktor úr! — hörögte felém két köhögési roham között Csögg Dániel, a nájlongombostű-gép karbantartója. — Hagyjuk harcolni a szemezőt saját erőit is! Azzal kihúzta magát, de saját erőinek harci kedve így is elég csekélynek tűnt. Aggodalommal jegyeztem meg: — Itt hatékony kezelés kell! Máskülönben tüdőgyulladás lesz a vége. Náthától lázas szemekkel nézett rám. — Nem költhetek huszonöt lejnél többet a gyógyszerekre. Ez presztízskérdés... Ugyanis ennyit takarítottam meg két hét alatt a gép melletti hősugárzó kikapcsolásával. — Márpedig ez a kezelés többe kerül — nyújtottam át neki a receptet. — Ellenőrizni fogom a gyógyszer szedését. Azaz meglátogatom otthon. 2. Csögg Dániel csüggedt arccal vágta zsebre a receptet. Órámra pillantottam. — Még csak tíz óra lenne? Magánál mennyi az idő? — Nem jár az órám — mondta Csögg Dániel. — így tovább tart a rugója. A doktor úr is részt vehetne a mozgalomban ... — Miféle mozgalomban? — kaptam fel a fejemet. — Saját kezdeményezésem — izzott Csögg Dániel. — A karórarugók megkímélése... A karórarugók szuperacélból készülnek, ezt maga is tudja. Kiszámítottam, hogy egymillió kétszáztizenhat ilyen rugó éppen elegendő egy nájlongombostű gép nemes alkatrészeihez. Dollártízezrek, önnek magyarázzam? Mi a műhelyben már hetek óta nem húzzuk fel az óráinkat hétköznapokon. Ott a gyárudvar órája. A doktor úr is jól láthatná, ha fellépne a szék szélére... — Majd ha meggyógyul, még beszélünk róla — szakítottam félbe. — Magának most ágyban a helye. Holnap találkozunk. 3. Másnap valóban elgyalogoltam Csögy Dánielhez, mert aggasztott az állapota. A felesége kezeit tördelve fogadott: — Sajnos nagyon rosszul van... Pedig a legújabb tudományos módszerrel kezeli magát. Rám parancsolt, hogy a piros pirulák helyett minden négy órában egy-egy piros cukorkadrazsét nyelessek le vele, úgy, hogy ő ne vegye észre a csalást. Valami placenta-módszer ... — Placebo — javítottam ki az asszonyt, majd beléptem Csögg Dániel szobájába. Kegyetlen hideg volt — a beteg saját szervezetének hőtartalékjait használta, vagyis fülig a dunyha alá bújt. — Hm. Maga nem szedi az antibiotikumot! — ripakodtam rá, miután megtapintottam a pulzusát. — Téved, doktor úr — rebegte kék ajakkal és angyalian ártatlan arccal Csögg Dániel. — Tessék nézni, megvettem... Elza pedig... minden négy órában... felkelt és beadja... — Érdekes — mondtam, a gyógyszeres dobozt kézbe véve —, érdekes, hogy milyen pedáns asszony a felesége. Mindannyiszor úgy visszaragasztja a csomagolást, mint a gyárban... — Hogy ne érje fény! — krákogott Csögg Dániel, és elszörnyedve nézte, amint feltépem a dobozt. — Hozzon egy pohár vizet — mondtam az asszonynak. — előttem fogja bevenni a gyógyszert. 4. Csögg Dániel engedelmeskedett, majd visszahanyatlott az ágyra. Felületesen, pihegve lélegzett. — Vegyen mély lélegzetet, mozgassa a tüdejét! — szóltam rá a lázas, vézna emberre. — Több levegőre van szüksége! , — Mi lesz itt a földön kétmillió-hatszázezer év múlva? — ült fel váratlanul, eltorzult arccal, eszelős tekintettel. — Megmondom: nem lesz egy szemernyi oxigén sem! Maga... maguk nem törődnek a jövővel! Pazarolnak, pedig a szervezetnek vannak belső tartalékai... 5. Láttam, hogy Csögg Dánielen egyre jobban elhatalmasodik a betegség és a reálkultúra. Fecskendőt és erős nyugtatót vettem elő a táskámból s beadtam neki. Öt perc múlva egyenletesen, mélyen lélegzett, csendesen aludt. Szódé látszott, amint fogy az oxigén a szobából. Megpattintottam az ablakot. — Injekciókkal folytatjuk a kezelést — mondtam Elza asszonynak a bucsuzáskor. — Majd küldök egy nővért. A férje meg csak hadd szunyókáljon. Bízzuk a szervezetet a saját belső — tartalék értelmére... Dr. Magyar József nyugalomba vonult Dr. Magyar József plébános nyugdíjbavonulása nagy meglepetése és még nagyobb vesztesége az amerikai magyar katolikusoknak. Fr. Magyar József D. D.. M. A. európai műveltsége, széleskörű olvasottsága és amerikai helyzetismerete nagy segítségére volt nyájának és elismerésre méltóan emelte a chicagói Szent István magyar Egyházközség lelki életének és kulturális működésének színvonalát. De ezenfelül legelsősorban a jóságos jópásztort búcsúztatják a hívek sajnálkozva. Búcsúbeszédét, mint az amerikai-magyar katolikus élet egyik dokumentumát, lapunk más helyén közöljük. Dr. Magyar József bejelentését sajnálkozással közli a Vasárnap is, amelynek nemcsak jóbarátja, de megbecsült munkatársa is volt, amint ideje engedte. Reméljük a jövőben is,megmarad mindkettőnek. Kedves Testvér! Harmincöt és fél éves működés után a Bíboros úr felmentését adta, hogy főleg egészségi okok miatt, nyugalomba vonulhassak. 4 (*■ | Február 24-én délután 25-ig elköszönési búcsúzó alkalom (Open House) volt mindazoknak, akik szívesen benéztek néhány szóra a Szent István díszterembe, 2015 V. Augusta Boulevardon. Március folyamán fogok útrakelni Édesanyámmal együtt és az amerikai kontinensen élő nagyszámú rokonainknál fogjuk szerényen meghúzni magunkat. A múltban tapasztalt jóindulatért irányomban és segítségért templomunk fenntartására örök hálával emlékező szeretettel búcsúzom " Dr. Magyar József, plébános Kétszáz éve született CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY „Minden bajait csendesen hordozta,, Az előttem levő MAGYAR ÍRÓK ÉLETRAJZGYŰJTEMÉNYE, amelyet Ferenczy Jakab adott ki a „MAGYAR IRODALOM ÉS TUDOMÁNYOSSÁG TÖRTÉNETÉHEZ kiegészítésül, és amely Pest városában jelent meg 1856-ban (nyomatott Emich Gusztáv könyvnyomdájában), így írja le Csokonai Vitéz Mihály életét: „Csokonai Vitéz Mihály, elsőrendű, Kisfaludy, Vörösmarty, Petőfi után legjelesebb magyar költő, szül. 1774-ben, Debrecenben ref. szülőktől. (Csokonnai Vitéz Mihály 1773-ban, november 17-én született. Szerte.) Tanult ugyanott, elvégezte 1794-ben a hittudományt. Iskolái végeztével költészet-tanár lett a debreceni kollégiumnál, e hivataloktól azonban saját kérelmére 1795-ben elmozdíttatott. Ezután tanulta a jogot, 1796-ban Pozsonyban volt, 1797-ben tanárrá neveztetett a csurgói gimnáziumban. Balul kiütött szerelmi viszonyai folytán elkeseredettségében e hivatalárólis lemondott és felváltva barátainál és anyjánál élt 1805-ig, mikoron testileg és lelkileg megroncsolva 31 éves korában meghalt. Nagy tudományu s képzett egyén volt, beszélte a görög, latin, francia, olasz, német, angol, sőt a keleti nyelveket is. Munkái a következők:,Magyar országgyűlési musa”, Pozsony, 1795. ,Magyar Insurrection”, Komárom, 1797. „Dorottya” (Comical eposz énekben), Nagyavárad, 1803. „A.necreoni Dalok”, Bécs, 1803. „Lila érzékeny dalok”, Nagyvárad, 1805. „Ódák”, Nagyvárad, 1803. ,,Alkalmi versek!’, Nagyvárad, 1805. „Temetési versek”, Nagyvárad, 1805. A kötet összeállítója majdnem kortársa Csokonai Vitéz Mihálynak, azonban a szófukar életrajz nem tudja megjeleníteni a hányatott életű boldogtalan költő életét és jelentőségét. Azért Csokonai Vitéz Mihály egyéniségének két érdekes vetületét állítjuk össze: Az első: Miképpen látta világa a költőt? A második: Mit és hogyan látott a maga világából a költő? Milyennek látta világa a költőt? Toldy Ferenc, aki az eredeti kéziratok alapján kiadott legtökéletesebb díszkiadás összeállítója, szerkesztője volt, így írja le Csokonai Vitéz Mihályt:a középnél valamivel magasabb volt, ifjabb korában nem sovány, s bár vállai nem szélesek, de izmos karja és domború melle férfias tekintetet adának neki, melyet a hosszúkás ábrázaton nyugvó komolyság s a fejét fedett tömött gesztenyeszin, lesimitott hajazat nevesének; erős szemöldei alól eleven sötétkék szempár villogott; a némileg vaskos orr s ritka bajusza, himlőhelyes ars hatását, midőn társas örömtől felvidult, vonzó kifejezés szelídítette. Hangja nem harsány, de férfias; kiejtése kissé selypítő, de ez beszéde kelleméből nem vont le semmit. Erkölcsei, deák-korában s hasonlói közt pajzánok, sőt szilajok, mintha társainál nem akarna jobb lenni, szinte igy élte utóbbi szakaiban is, távol minden pedántságtól, a társaságnak, melynek részese volt, szeszélyeit, egész szellemét osztó.” Ugyancsak Toldy Ferenc írja meg, miért hagyta el a fiatal tanár az iskolát, a kollégiumot, amelyben tanított: „Ahelyett, hogy a gymnasium utolsó éveiben az ifjúság a költészet elmélete és történetébe bevezettetvén, érzéke és ítélete jó írók folytonos olvastatása és magyarázása által tápláltatnék és képeztetnék: minden gond a verstan ismertetésére és gyakoroltatására fordittatik, a nevendék, bírjon hivatással vagy ne, bizonyos feladatok verses kidolgozására szorittatik, mellyek illy korban és viszonyok közt nem lehetnek egyebek természeti, történeti s erkölcsi tárgyaknál, leginkább leiró alakban, mikhez még alkalmi üdvözlések, gyássversek stb. szoktak járulni, mindannyi tárgy a kezdő által kerülendő inkább, meg a költészet lényegét vele félre ismertetik, s a hivatással bíró fiatal elmét is ihlet nélküli dolgozgatásra szoktatják. Csokonai is illy iskolai gyakorlatokkal szállt e mezőre, s fennmaradtak papirosai közt darabok, mik a belső szükség nélküli verselés szomorú tanúságai; s ha némellyekben helyenként a még szunnyadó tűz percenkénti villanásai észrevehetők is, annak lobjai nem az iskola érdeme, hanem a természeté, melly az iskola által sem hagyó, magát teljesen elfojtani.” Más életrajzírók nem fogadják el a szelíd kifejezést, hogy saját kérelmére vált meg munkájától a debreceni kollégium fiatal tanára, hanem összecsapásról beszélnek a fiatal tanár és az iskola között. Kölcsey Ferenc húsz évvel az iskola és a tanár összeütközése után, ezt írja a fiatal professzorról: „A professzornak iskolája s a világnak iskolája közt igen nagy a különbség, de a tanulásnak módja ugyanaz. Hallunk és látunk sokat, de azok csak akkor válnak ránk nézve hasznosakká, midőn magány és nyugalom elegendő időt adnak a fontolgatásra. Ilyenkor princípiumokat választunk, és hagyunk el s ne hidd, hogy a tanuló fejeknél az ily választás és elhagyás igen gyakran elő ne forduljon.” Később Toldy Ferenc ezt írja a vándorlásra és a világ iskolájába kényszerült fiatal professzorról: „...elméje sóvár érdekkel állt nyitva az emberi tudás minden irányainak (Toldy Ferenc, i. m.): a húsz éves ifjú előtt nem volt vidék a tudományok nagy birodalmában ismeretlen: nyelvek és irodalomtörténet, philosophia és széptudományok, história, földisme, utazások és természeti tudományok közt szeretete egyiránt oszlott fel...” Műveinek első kiadója (Pest 1817) Domby Márton pedig így mutatja őt be az utókornak: „Semmit se tselekedett , imigy amúgy, immel ámmal, lágy melegeim, hanem erővel, részvétellel, melegséggel, érzéssel. Ő semmiben se volt fél, hanem mindenbenn vagy egész vagy semmi se.” Végül is: a költő és az író koronatanúja, édesanyja emlékezéséből is megmarad a fiú emlékezete. Tarr István írja édesanyjáról: „Csokonai édesanyja nem mindennapi olvasottságú asszony volt. .... elmés, élesen ítélő, nyájas, vidám, kellemetes társalkodása...’ — emlékezik vissza rá Sárvári Pál, a debreceni kollégium egykori tanára. A költő életrajzírói megegyeznek abban, hogy fia költői hajlamainak kibontakozásában és későbbi fejlődésében igen nagy szerepe volt.” Ferenczy Zoltán pedig így ír Csokonai Vitéz Mihály édesanyjáról: „.. .aránylag nyugodalmas, szabad életet biztosit negyobbik fiának, hogy eszményeinek, nagy céljainak, a magyar irodalomnak s egy hősi eposz megírásának éljen. Körülveszi őt szeretettel, gondossággal, gyöngéd anyai türelemmel... Visszavonult fiának nemcsak anyja, hanem pártfogója, védője, ápolója volt, amit tett érte, az több volt kötelességnél. ..” Az édesanya, Diószegi Sára, özvegy Csokonai Józsefné pedig így tanúskodik fiáról, a nagy magyar költőről: ,K kedves fiam soha egy szavával, annyival inkább cselekedetével soha meg nem szomoritott; — minden bajait csendesen hordozta, és a volt legnehezebb elölte, hogy én is vele együtt éreztem mindeneket.” Tarr István tanulmányában közzé teszi az édesanyjának egyik levelét, amelyet fia műveinek megjelentetése érdekében irt. ..özv. Csokonainé öt évvel élte túl fiát, s ezalatt legfőbb kötelességének tekintette gyermeke művei megjelentetésének szorgalmazását, s a már megjelent köteteknek terjesztését. 1805. október 8-án kelt levelét, melyre pár évvel ezelőtt, Nagyváradon bukkantam, Szeles József kecskeméti nótáriushoz intézi, segítségét kérve a nyomdából frissen kikerült kötetek eladásához. A költő már nem élte meg a Lilla-dalok és az Ódák megjelenését, melyek évekig tartó huzavona után az Alkalmatosságra írt versekkel majdnem egyszerre kerültek ki sajtó alól. A levélben is említett kötetek a költő halálának évében jelentek meg Nagyváradon, Gottlieb Antal nyomdájában, Csokonai debreceni barátjának, Kiss Imrének a költségén. íme a Tarr István tanulmányában („Mit várhat az én Lillám? ) közzétett anyai levél: Debrecen, A. 8 a Octobr. 1805. Nemzetes Nótárius Uram Bizvári ígéretébe ’s mindenkor tapasztalt szívességébe, újra küldök 10 Lilla és 11 most kijött Ódák exemplarjait, ezekből az Urnák kívánván egyel kedveskedni. Az árok, amazokk, a’ mint már tudja a’ Nemzetes Ur, 1. Kft. 30. kr. ezeké pedig 45. kr. leszsz. Az Alkalmatosságra készült versei is a’ Fiamnak, már általmentek a’ Censuráin, Karátsonyra, gondolom, ki fog jönni; ha méltóztatik parantsolni, szíveseim szolgálok vélek. Ezenn kívül, némely hozzám közel lakó jó baráti a’ Fiamnak, arra kémnek (a’ mit magam is óhajtanék:) ha’ Fiamnak élete, valamely ahoz értő ember által környülállásosann íródnék le, és világ eleibe adódnék. E’ végre, bátorkodom a’ Nemzetes Urat meginstálni, hogy a’ miolta az én fiamat esmérte, attól az időtől fogva emberekhez való magaviselését , Tudományokeránt való hajlandóságát, és barátihoz viseltetett indulatját minél elébb, ha terhesebb foglalatosságai megengedik, egy Levélbe megküldeni, méltóztassa. — Magamat, mindenkor tapasztalt szívességébe ajánlvám, vagyok A Nemzetes Urk alázatos szolgálója Diószegi Sára Özv. Csokonai Józsefné Itt áll előttünk, ezekben a híradásokban a költő, Csokonai Vitéz Mihály. Így látta őt a világa. Várjon mit látott és hogyan látta a költő a maga világát? (E. I.) (Folytatjuk.) Irodalmi pályázat Az emigrációs magyar irodalom felkarolása és megbecsülése érdekében az ÚJ VILÁG IRODALMI PÁLYÁZATOT HIRDET melyen a szabad földön élő írók és költők eddig meg nem jelent műveit kívánja szerény pályadíjakkal jutalmazni. A pályázat két csoportból áll: 1) PRÓZA: Novella, tanulmány, kisregény. Legalább négy, de 12 ritkán gépelt oldal terjedelmet meg nem haladó munka. 2) VERS: Négy gépelt oldalt meg nem haladó költemény. P A LY A DÍJ PRÓZA I. díj $250.00 II. díj $100.00 III. díj $ 50.00 IV.-V. díj: Elismerő oklevél VERS I. díj $250.00 II. díj $100.00 III. díj $ 50.00 IV.-V. díj: Elismerő oklevél Bírálóbizottság: Dr. BIRNBAUM D. MARIANNA (UCLA), FARNADY FEDOR, Dr. FODOR LÁSZLÓ, KŐVÁGÓ KATALIN (Pepperdine University). PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: . Három példányban,géppel írott, jeligével ellátott művek. Mellékelve jeligével ellátott zárt borítékban az író neve és címe. Pályázati határidő: 1974. május 30. A pályamunkák borítékján kérjük feltüntetni: Irodalmi pályázat. . ..Cím: 5017 Melrose Avenue, Los Angeles, CA. 90038. A beküldött kéziratok első közlési joga az Új Világot illeti. A pályadíjak kiosztása után a kéziratok átvehetők a szerkesztőségben. A díjnyertesek nevét szeptember 7-én, a Riporter Bál keretén belül, ünnepélyes formában hozzuk nyilvánosságra és ugyanezen alkalommal osztjuk ki a fenti pályadíjakat. Clevelandi magyar karnagy vezényel A WEST SUBURBAN PHILHARMONIC ORCHESTRA, Kiss János karnagy vezénylete alatt, március 3.-án vasárnap esti 7 órai kezdettel a Lakewood United Methodist ,Impomban, (15700 Detroit Avenue, Cleveland, Ohio) tartotta ■meg negyedik jubileumi koncertjét. A műsor művészi élményekben változatosan gazdag volt. Mendelssohn Ruy Bias nyitánya után Delibes Coppelia Ballet Suite-ből azutomata leány táncát, és a híres csárdást hallottuk. Ezután következett egy ősbemutató. Kiss János Klarinét koncert- kompozíciója három tételben, zenekari kísérettel. Klarinét, Frederic Cohen, a Kent i Egyetem tanára, és a Cleveland Music School Settlement fafúvós osztályának vezetője, több alkalommal adott önálló koncertet New Yorkban a Carnegie Hall-ban. Elismert művész zenei szakkörökben. Következő szám: Liszt Ferenc Les Preludes szimfonikus költeménye volt. Befejező szám Adagio for viola, viola szóló volt kamara zenei kísérettel — David Kearns emlékére. Szólista Lenore Wulff, hegedűsök Dr. Edward Ciprus és Zsolt Dömötörffy volt; csellós Norman Weinstein, és hárfás Vera Orlock volt. Kéziratok megőrzésére vagy visszaküldésére a szerkesztőség nem vállalkozik. A többnyelvű ember Mikor mi, száműzöttek, belekényszerültünk a két esetleg töbnyelvű életbe, ez nem volt ismeretlen azoknak a magyaroknak, akik már szülőfalujukban több nyelvet tanultak. Viszont azt tapasztaltuk, hogy minél népesebb egy nemzet, fiai annál kevésbé ismernek a magukén kívül más nyelvet. Mintha azt vallanák: aki velük beszélni akar, tanulja meg a nyelvüket. Mindez arról jut eszünkbe, hogy a DIE WELT című nyugatnémet lap közli egy bonni tudományos intézet vizsgálódását, amely megmutatja: a második világháború utáni német nemzedék hogyan áll az idegen nyelvtudással? A bonni tudományos intézet közvéleménykutatásainak eredményéből kiderül, hogy minden harmadik nyugatnémet állampolgár több-kevesebb pontossággal beszél egy idegen nyelvet, és minden hatodik kettőt. Az idegen nyelveket ismerők többsége fiatal: a 18—24 évesek 59 százaléka valamelyest ismer egy idegen nyelvet. A 65 éven felüliek közül csak 17 százalék tudja magát kifejezni másként, mint anyanyelvén. A nyugatnémet állampolgárok által beszélt idegen nyelvek közül első helyen áll az angol (29 százalék), majd a francia (14 százalék), s végül, bármilyen hihetetlenül hangzik, a latin nyelv, amelyet a közvéleménykutatás alkalmával megkérdezettek 5 százaléka ismer. Nyugatnémetország lakosainak 63 százaléka kizárólag a német nyelvet ismeri. De a második nyelv megtanulásának a kívánsága vagy igénye itt, Amerikában is látható. És mindehhez tegyük hozzá, milyen könnyű, ha törődünk vele, megtartatni gyermekeinkkel anyanyelvünket és akkor, mire iskolába kerülnek, amerikai iskolába, máris két nyelvvel startolnak ebben a rokonszenves nemzetközi versenyben is, magyarral és angollal. Ebben a sorrendben!