Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1974 (81. évfolyam, 1-50. szám)

1974-03-10 / 10. szám

HONTALAN MAGYAR KULTÚRA Fábián Sándor: Takarékossági Mozgalom $ 1. — Csak a legszükségesebb pirulákat írja fel, doktor úr! — hörögte felém két köhögési roham között Csögg Dá­niel, a nájlongombostű-gép karbantartója. — Hagyjuk har­colni a szemezőt saját erőit is! Azzal kihúzta magát, de saját erőinek harci kedve így is elég csekélynek tűnt. Aggodalommal jegyeztem meg: — Itt hatékony kezelés kell! Máskülönben tüdőgyul­ladás lesz a vége. Náthától lázas szemekkel nézett rám. — Nem költhetek huszonöt lejnél többet a gyógysze­rekre. Ez presztízskérdés... Ugyanis ennyit takarítottam meg két hét alatt a gép melletti hősugárzó kikapcsolásával. — Márpedig ez a kezelés többe kerül — nyújtottam át neki a receptet. — Ellenőrizni fogom a gyógyszer szedését. Azaz meglátogatom otthon. 2. Csögg Dániel csüggedt arccal vágta zsebre a receptet. Órámra pillantottam. — Még csak tíz óra lenne? Magánál mennyi az idő? — Nem jár az órám — mondta Csögg Dániel. — így tovább tart a rugója. A doktor úr is részt vehetne a mozga­lomban ... — Miféle mozgalomban? — kaptam fel a fejemet. — Saját kezdeményezésem — izzott Csögg Dániel. — A karórarugók megkímélése... A karórarugók szuperacél­ból készülnek, ezt maga is tudja. Kiszámítottam, hogy egy­­millió kétszáztizenhat ilyen rugó éppen elegendő egy nájlon­­gombostű­ gép nemes alkatrészeihez. Dollártízezrek, önnek magyarázzam? Mi a műhelyben már hetek óta nem húzzuk fel az óráinkat hétköznapokon. Ott a gyárudvar órája. A doktor úr is jól láthatná, ha fellépne a szék szélére... — Majd ha meggyógyul, még beszélünk róla — szakí­tottam félbe. — Magának most ágyban a helye. Holnap ta­lálkozunk. 3. Másnap valóban elgyalogoltam Csögy Dánielhez, mert aggasztott az állapota. A felesége kezeit tördelve fogadott: — Sajnos nagyon rosszul van... Pedig a legújabb tu­dományos módszerrel kezeli magát. Rám parancsolt, hogy a piros pirulák helyett minden négy órában egy-egy piros cukorkadrazsét nyelessek le vele, úgy, hogy ő ne vegye ész­re a csalást. Valami placenta-módszer ... — Placebo — javítottam ki az asszonyt, majd beléptem Csögg Dániel szobájába. Kegyetlen hideg volt — a beteg saját szervezetének hőtartalékjait használta, vagyis fülig a dunyha alá bújt. — Hm. Maga nem szedi az antibiotikumot! — ripakod­­tam rá, miután megtapintottam a pulzusát. — Téved, doktor úr — rebegte kék ajakkal és angya­lian ártatlan arccal Csögg Dániel. — Tessék nézni, megvet­tem... Elza pedig... minden négy órában... felkelt és beadja... — Érdekes — mondtam, a gyógyszeres dobozt kézbe véve —, érdekes, hogy milyen pedáns asszony a felesége. Mindannyiszor úgy visszaragasztja a csomagolást, mint a gyárban... — Hogy ne érje fény! — krákogott Csögg Dániel, és elszörnyedve nézte, amint feltépem a dobozt. — Hozzon egy pohár vizet — mondtam az asszonynak. — előttem fogja bevenni a gyógyszert. 4. Csögg Dániel engedelmeskedett, majd visszahanyatlott az ágyra. Felületesen, pihegve lélegzett. — Vegyen mély lélegzetet, mozgassa a tüdejét! — szól­tam rá a lázas, vézna emberre. — Több levegőre van szük­sége! , — Mi lesz itt a földön kétmillió-hatszázezer év múlva? — ült fel váratlanul, eltorzult arccal, eszelős tekintettel. — Megmondom: nem lesz egy szemernyi oxigén sem! Maga... maguk nem törődnek a jövővel! Pazarolnak, pedig a szerve­zetnek vannak belső tartalékai... 5. Láttam, hogy Csögg Dánielen egyre jobban elhatalma­sodik a betegség és a reálkultúra. Fecskendőt és erős nyug­tatót vettem elő a táskámból s beadtam neki. Öt perc múl­va egyenletesen, mélyen­ lélegzett, csendesen aludt. Szódé látszott, amint fogy az oxigén a szobából. Megpattintottam az ablakot. — Injekciókkal folytatjuk a kezelést — mondtam Elza asszonynak a bucsuzáskor. — Majd küldök egy nővért. A férje meg csak hadd szunyókáljon. Bízzuk a szervezetet a saját belső — tartalék­ értelmére... Dr. Magyar József nyugalomba vonult Dr. Magyar József plébános nyugdíjbavonulása nagy meg­lepetése és még nagyobb vesztesége az amerikai magyar katoli­kusoknak. Fr. Magyar József D. D.. M. A. európai műveltsé­ge, széleskörű olvasottsága és amerikai helyzetismerete nagy segítségére volt nyájának és elismerésre méltóan emelte a chi­cagói Szent István magyar Egyházközség lelki életének és kul­turális működésének színvonalát. De ezenfelül legelsősorban a jóságos jópásztort búcsúztatják a hívek sajnálkozva. Búcsúbe­szédét, mint az amerikai-magyar katolikus élet egyik doku­­mentumát, lapunk más helyén közöljük. Dr. Magyar József bejelentését sajnálkozással közli a Va­sárnap is, amelynek nemcsak jóbarátja, de megbecsült munka­társa is volt, amint ideje engedte. Reméljük a jövőben is,meg­marad mindkettőnek. Kedves Testvér! Harmincöt és fél éves működés utá­n a Bíboros úr felmen­tését adta, hogy főleg egészségi okok miatt, nyugalomba vo­nulhassak. 4 (*■ | Február 24-én délután 2­5-ig elköszönési búcsúzó alka­lom (Open House) volt mindazoknak, akik szívesen benéztek néhány szóra a Szent István díszterembe, 2015 V. Augusta Boulevardon. Március folyamán fogok útrakelni Édesanyámmal együtt és az amerikai kontinensen élő nagyszámú rokonainknál fog­juk szerényen meghúzni magunkat. A múltban tapasztalt jóindulatért irányomban és segítsé­gért templomunk fenntartására örök hálával emlékező szere­tettel búcsúzom " Dr. Magyar József, plébános Kétszáz éve született CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY „Minden bajait csendesen hordozta,, Az előttem levő MAGYAR ÍRÓK ÉLETRAJZ­­GYŰJTEMÉNYE, amelyet Ferenczy Jakab adott ki a „MAGYAR IRODALOM ÉS TUDOMÁNYOS­SÁG TÖRTÉNETÉHEZ kiegészítésül, és amely Pest városában jelent meg 1856-ban (nyomatott Emich Gusztáv könyvnyomdájában), így írja le Csokonai Vitéz Mihály életét: „Csokonai Vitéz Mihály, elsőrendű, Kisfaludy, Vörösmarty, Petőfi után legjelesebb magyar költő, szül. 1774-ben, Debrecenben ref. szülőktől. (Cso­­konnai Vitéz Mihály 1773-ban, november 17-én szü­letett. Szerte.) Tanult ugyanott, elvégezte 1794-ben a hittudományt. Iskolái végeztével költészet-tanár lett a debreceni kollégiumnál, e hivataloktól azon­ban saját kérelmére 1795-ben elmozdíttatott. Ezután tanulta a jogot, 1796-ban Pozsonyban volt, 1797-ben tanárrá neveztetett a csurgói gimnáziumban. Balul kiütött szerelmi viszonyai folytán elkeseredettségé­ben e hivataláról­­­is lemondott és felváltva barátai­nál és anyjánál élt 1805-ig, mikoron testileg és lel­kileg megroncsolva 31 éves korában meghalt. Nagy tudományu­ s képzett egyén volt, beszélte a görög, latin, francia, olasz, német, angol, sőt a keleti nyel­veket is. Munkái a következők:,Magyar országgyű­lési musa”, Pozsony, 1795. ,Magyar Insurrection”, Komárom, 1797. „Dorottya” (Comical epos­z ének­ben), Nagyavárad, 1803. „A.necreoni Dalok”, Bécs, 1803. „Lila érzékeny dalok”, Nagyvárad, 1805. „Ódák”, Nagyvárad, 1803. ,,Alkalmi versek!’, Nagy­várad, 1805. „Temetési versek”, Nagyvárad, 1805. A kötet összeállítója majdnem kortársa Csokonai Vitéz Mihálynak, azonban a szófukar életrajz nem tudja megjeleníteni a hányatott életű boldogtalan köl­tő életét és jelentőségét. Azért Csokonai Vitéz Mihály egyéniségének két érdekes vetületét állítjuk össze: Az első: Miképpen látta világa a költőt? A második: Mit és hogyan látott a maga világából a költő? Milyennek látta világa a költőt? Toldy Ferenc, aki az eredeti kéziratok alapján kiadott legtökéletesebb díszkiadás összeállítója, szer­kesztője volt, így írja le Csokonai Vitéz Mihályt:­­a középnél valamivel magasabb volt, ifjabb korában nem sovány, s bár vállai nem szélesek, de izmos karja és domború melle férfias tekintetet adá­­nak neki, melyet a hosszúkás ábrázaton nyugvó ko­molyság s a fejét fedett tömött gesztenyeszin, lesi­­mitott hajazat nevesének; erős szemöldei alól ele­ven sötétkék szempár villogott; a némileg vaskos orr s ritka bajusza, himlőhelyes ars hatását, midőn társas örömtől felvidult, vonzó kifejezés szelídítette. Hangja nem harsány, de férfias; kiejtése kissé sely­pítő, de ez beszéde kelleméből nem vont le semmit. Erkölcsei, deák-korában s hasonlói közt pajzánok, sőt szilajok, mintha társainál nem akarna jobb len­ni, szinte igy élte utóbbi szakaiban is, távol minden­­ pedántságtól, a társaságnak, melynek részese volt, szeszélyeit, egész szellemét osztó.” Ugyancsak Toldy Ferenc írja meg, miért hagyta el a fiatal tanár az iskolát, a kollégiumot, amelyben tanított: „A­helyett, hogy a gymnasium utolsó éveiben az ifjúság a költészet elmélete és történetébe beve­zettetvén, érzéke és ítélete jó írók folytonos olvas­­tatása és magyarázása által tápláltatnék és képez­­tetnék: minden gond a verstan ismertetésére és gya­koroltatására fordittatik, a nevendék, bírjon hiva­tással vagy ne, bizonyos feladatok verses kidolgozá­sára szorittatik, mellyek illy korban és viszonyok közt nem lehetnek egyebek természeti, történeti s erkölcsi tárgyaknál, leginkább leiró alakban, mik­hez még alkalmi üdvözlések, gyássversek stb. szok­tak járulni, mindannyi tárgy a kezdő által kerülendő inkább, meg a költészet lényegét vele félre ismer­tetik, s a hivatással bíró fiatal elmét is ihlet nél­küli dolgozgatásra szoktatják. Csokonai is illy isko­lai gyakorlatokkal szállt e mezőre, s fennmaradtak papirosai közt darabok, mik a belső szükség nél­küli verselés szomorú tanúságai; s ha némellyekben helyenként a még szunnyadó tűz percenkénti villa­násai észrevehetők is, annak lobjai nem az iskola érdeme, hanem a természeté, melly az iskola által sem hagyó, magát teljesen elfojtani.” Más életrajzírók nem fogadják el a szelíd kifeje­zést, hogy saját kérelmére vált meg munkájától a deb­receni kollégium fiatal tanára, hanem összecsapásról beszélnek a fiatal tanár és az iskola között. Kölcsey Ferenc húsz évvel az iskola és a tanár összeütközése után, ezt írja a fiatal professzorról: „A professzornak iskolája s a világnak iskolá­ja közt igen nagy a különbség, de a tanulásnak mód­ja ugyanaz. Hallunk és látunk sokat, de azok csak akkor válnak ránk nézve hasznosakká, midőn ma­gány és nyugalom elegendő időt adnak a fontolga­tásra. Ilyenkor princípiumokat választunk, és ha­gyunk el s ne hidd, hogy a tanuló fejeknél az ily vá­lasztás és elhagyás igen gyakran elő ne forduljon.” Később Toldy Ferenc ezt írja a vándorlásra és a világ iskolájába kényszerült fiatal professzorról: „...elméje sóvár érdekkel állt nyitva az em­beri tudás minden irányainak (Toldy Ferenc, i. m­.): a húsz éves ifjú előtt nem volt vidék a tudományok nagy birodalmában ismeretlen: nyelvek és irodalom­­történet, philosophia és széptudományok, história, földisme, utazások és természeti tudományok közt szeretete egyiránt oszlott fel...” Műveinek első kiadója (Pest 1817) Domby Már­ton pedig így mutatja őt be az utókornak: „Semmit se tselekedett , imigy amúgy, immel ámmal, lágy melegeim, hanem erővel, rész­vétellel, melegséggel, érzéssel. Ő semmiben se volt fél, ha­nem mindenbenn vagy egész vagy semmi se.” Végül is: a költő és az író koronatanúja, édes­anyja emlékezéséből is megmarad a fiú emlékezete. Tarr István írja édesanyjáról: „Csokonai édesanyja nem mindennapi olvasott­ságú asszony volt. .... elmés, élesen ítélő, nyájas, vidám, kellemetes társalkodása...’ — emlékezik vissza rá Sárvári Pál, a debreceni kollégium egy­kori tanára. A költő életrajzírói megegyeznek ab­ban, hogy fia költői hajlamainak kibontakozásában és későbbi fejlődésében igen nagy szerepe volt.” Ferenczy Zoltán pedig így ír Csokonai Vitéz Mi­hály édesanyjáról: „.. .aránylag nyugodalmas, szabad életet biz­tosit negyobbik fiának, hogy eszményeinek, nagy céljainak, a magyar irodalomnak s egy hősi eposz megírásának éljen. Körülveszi őt szeretettel, gon­dossággal, gyöngéd anyai türelemmel... Visszavo­nult fiának nemcsak anyja, hanem pártfogója, vé­dője, ápolója volt, amit tett érte, az több volt kö­telességnél. ..” Az édesanya, Diószegi Sára, özvegy Csokonai Józsefné pedig így tanúskodik fiáról, a nagy magyar költőről: ,K kedves fiam soha egy szavával, annyival in­kább cselekedetével soha meg nem szomoritott; — minden bajait csendesen hordozta, és a volt legne­hezebb elölte, hogy én is vele együtt éreztem min­deneket.” Tarr István tanulmányában közzé teszi az édes­anyjának egyik levelét, amelyet fia műveinek megje­lentetése érdekében irt. ..özv. Csokonainé öt évvel élte túl fiát, s ez­alatt legfőbb kötelességének tekintette gyermeke művei megjelentetésének szorgalmazását, s a már megjelent köteteknek terjesztését. 1805. október 8-án kelt levelét, melyre pár év­vel ezelőtt, Nagyváradon bukkantam, Szeles József kecskeméti nótáriushoz intézi, segítségét kérve a nyomdából frissen kikerült kötetek eladásához. A költő már nem élte meg a Lilla-dalok és az Ódák megjelenését, melyek évekig tartó huzavona után az Alkalmatosságra írt versekkel majdnem egyszer­re kerültek ki sajtó alól. A levélben is említett kö­tetek a költő halálának évében jelentek meg Nagy­váradon, Gottlieb Antal nyomdájában, Csokonai debreceni barátjának, Kiss Imrének a költségén. íme a Tarr István tanulmányában („Mit várhat az én Lillám?­ ) közzétett anyai levél: Debrecen, A. 8 a Octobr. 1805. Nemzetes Nótárius Uram­ Bizvári ígéretébe ’s mindenkor tapasztalt szí­vességébe, újra küldök 10 Lilla és 11 most kijött Ódák exemplar­jait, ezekből az Urnák kívánván egyel kedveskedni. Az árok, amazokk, a’ mint már tudja a’ Nemzetes Ur, 1. Kft. 30. kr. ezeké pedig 45. kr. leszsz. Az Alkalmatosságra készült versei is a’ Fiam­nak, már általmentek a’ Censuráin, Karátsonyra, gondolom, ki fog jönni; ha méltóztatik parantsolni, szíveseim szolgálok vélek. Ezenn kívül, némely hozzám közel lakó jó ba­ráti a’ Fiamnak, arra kémnek (­a’ mit magam is óhajtanék:) ha’ Fiamnak élete, valamely ahoz értő ember által környülállásosann íródnék le, és világ eleibe adódnék. E’ végre, bátorkodom a’ Nemzetes Urat meginstálni, hogy a’ miolta az én fiamat es­­mérte, attól az időtől fogva emberekhez való ma­gaviselését , Tudományok­­eránt való hajlandóságát, és barátihoz viseltetett indulatját minél elébb, ha terhesebb foglalatosságai megengedik, egy Levélbe megküldeni, méltóztassa. — Magamat, mindenkor tapasztalt szívességébe ajánlvám­, vagyok A Nemzetes Urk alázatos szolgálója Diószegi Sára Özv. Csokonai Józsefné Itt áll előttünk, ezekben a híradásokban a költő, Csokonai Vitéz Mihály. Így látta őt a világa. Várjon mit látott és hogyan látta a költő a maga világát? (E. I.) (Folytatjuk.) Irodalmi pályázat Az emig­rációs magyar irodalom felkarolása és megbecsülése érdekében az ÚJ VILÁG IRODALMI PÁLYÁZATOT HIRDET melyen a szabad földön élő írók és költők eddig meg nem jelent műveit kívánja szerény pályadíjakkal jutalmazni. A pályázat két csoportból áll: 1) PRÓZA: Novella, tanulmány, kisregény. Legalább négy, de 12 ritkán gépelt oldal terjedelmet meg nem haladó munka. 2) VERS: Négy gépelt oldalt meg nem haladó költemény. P A L­Y A D­Í­J PRÓZA I. díj $250.00 II. díj $100.00 III. díj $ 50.00 IV.-V. díj: Elismerő oklevél VERS I. díj $250.00 II. díj $100.00 III. díj $ 50.00 IV.-V. díj: Elismerő oklevél Bírálóbizottság: Dr. BIRNBAUM D. MARIANNA (UCLA), FARNADY FEDOR, Dr. FODOR LÁSZLÓ, KŐVÁGÓ KATALIN (Pep­­perdine University). PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: . Három példányban,géppel írott, jeligével ellátott művek. Mellékelve jeligével ellátott zárt borítékban az író neve és cí­me. Pályázati határidő: 1974. május 30. A pályamunkák borí­tékján kérjük feltüntetni: Irodalmi pályázat. . ..Cím: 5017 Melrose Avenue, Los Angeles, CA. 90038. A beküldött kéziratok első közlési joga az Új Világot illeti. A pályadíjak kiosztása után a kéziratok átvehetők a szerkesz­tőségben. A díjnyertesek nevét szeptember 7-én, a Riporter Bál kere­tén belül, ünnepélyes formában hozzuk nyilvánosságra és ugyan­ezen alkalommal osztjuk ki a fenti pályadíjakat. Clevelandi magyar karnagy vezényel A WEST SUBURBAN PHILHARMONIC ORCHEST­RA, Kiss János karnagy vezénylete alatt, március 3.-án vasár­nap esti 7 órai kezdettel a Lakewood United Methodist ,Im­­pomban, (15700 Detroit Avenue, Cleveland, Ohio) tartotta ■meg negyedik jubileumi koncertjét. A műsor művészi élmé­nyekben változatosan gazdag volt. Mendelssohn Ruy Bias nyitánya után Delibes Coppelia Ballet Suite-ből az­utomata leány táncát, és a híres csárdást hallottuk. Ezután következett egy ősbemutató. Kiss János Klarinét koncert- kompozíciója három tételben, zenekari kísé­rettel. Klarinét, Frederic Cohen, a Kent­ i Egyetem tanára, és a Cleveland Music School Settlement fafúvós osztályának vezetője, több alkalommal adott önálló koncertet New York­ban a Carnegie Hall-ban. Elismert művész zenei szakkörökben. Következő szám: Liszt Ferenc Les Preludes szimfonikus költeménye volt. Befejező szám Adagio for viola, viola szóló volt kamara zenei kísérettel — David Kearns emlékére. Szó­lista Lenore Wulff, hegedűsök Dr. Edward Ciprus és Zsolt Dömötörffy volt; csellós Norman Weinstein, és hárfás Vera Orlock volt. Kéziratok megőrzésére vagy visszaküldésére a szerkesztőség nem vállalkozik. A többnyelvű ember Mikor mi, száműzöttek, bele­kényszerültünk a két esetleg töbnyelvű életbe, ez nem volt ismeretlen azoknak a magya­roknak, akik már szülőfalu­jukban több nyelvet tanultak. Viszont azt tapasztaltuk, hogy minél népesebb egy nemzet, fiai annál kevésbé ismernek a magukén kívül más nyelvet. Mintha azt vallanák: aki ve­lük beszélni akar, tanulja meg a nyelvüket. Mindez arról jut eszünkbe, hogy a DIE WELT című nyu­gatnémet lap közli egy bonni tudományos intézet vizsgálódá­sát, amely megmutatja: a má­sodik világháború utáni német nemzedék hogyan áll az idegen nyelvtudással? A bonni tudományos intézet közvéleménykutatásainak ered­ményéből kiderül, hogy minden harmadik nyugatnémet állam­polgár több-kevesebb pontos­sággal beszél egy idegen nyel­vet, és minden hatodik kettőt. Az idegen nyelveket ismerők többsége fiatal: a 18—24 éve­sek 59 százaléka valamelyest ismer egy idegen nyelvet. A 65 éven felüliek közül csak 17 százalék tudja magát kifejezni másként, mint anyanyelvén. A nyugatnémet állampolgárok ál­tal beszélt idegen nyelvek kö­zül első helyen áll az angol (29 százalék), majd a francia (14 százalék), s végül, bármi­lyen hihetetlenül hangzik, a latin nyelv, amelyet a közvéle­ménykutatás alkalmával meg­kérdezettek 5 százaléka ismer. Nyugatnémetország lakosainak 63 százaléka kizárólag a német nyelvet ismeri. De a második nyelv megta­nulásának a kívánsága vagy igénye itt, Amerikában is lát­ható. És mindehhez tegyük hozzá, milyen könnyű, ha tö­rődünk vele, megtartatni gyer­mekeinkkel anyanyelvünket és akkor, mire iskolába kerülnek, amerikai iskolába, máris két nyelvvel startolnak ebben a rokonszenves nemzetközi ver­senyben is, magyarral és an­gollal. Ebben a sorrendben!

Next