Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1977 (84. évfolyam, 1-50. szám)
1977-01-09 / 1. szám
6. oldal KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA VÁTH JÁNOS: A holtig menyecske !. A szalóki erdő taroltan pihen. Rőt a füve, sok zörgő levél borítja a fák alját. Egynémely későn fakadó korona még sárga levelektől ékes, amelyek szétrepesztik az akácok színeit. Ez a korán ékét vesztett fa már telet mutat az első dél óta, mikor őszi mosoly ül az égen, a nyárfák szépséges glédájában s a rétet gulya legeli. A fák aljában durrog a száraz ág egy asszony térde alatt. Fiatalos erővel pattogtatja, tördeli csomóba, amíg egy kötegre valót nem gyűjt. Rongyos a ruhája. Cafog róla a cafat, és a falubeliek elkocsiznak mellette az országúton, anélkül, hogy ráismernének. Ő se ismeri őket. Oldalt pislog fel rájuk lehajoltából. Nem akarja, hogy megszólítsák. Van a falunak egy jókedvű legénye. Neki hasztalan van háttal. — Kedves Rozália néném, elviszem ám a szedegetését, csak várjon rám, míg fordulok egyet. — De jó szemed van, szagám! Az Isten áldjon érte, hogy segítesz a szegényen. Szaporábban ropog az ág, gyűl a törmelék. Ha száz keze volna, százzal iparkodna, hogy ha annyit szedhetne, akár megszakadjanak alatta a fiú jóvérnei. De a legény gyors. Egy-kettőre lehányja a trágyát, félti a megizzadt jószágokat. Pajkos jókedvvel dévajdokik a koldusasszony formájú Rozália: — Ej, Rozália néném, csak ennyit győzött? Nem lesz ez egy kocsioldallal se!... — Az ám, semmi házija, annyira siettél... — Már ahogy bírom. Nem sok telik az ilyen elbocsátott katonától. — Mégis megizzadtál... — Csak úgy gondolja, hogy verejték, pedig csak víz a... Na, majd fölsegítem hányni... A villa villan-csillan, három-négy szúrás és a rőzsecsomó az oldalközben, s bizony meg sem kottyan a kocsi derekában. Akar ugrani a legény, hogy siessen, hiszen le se pokrócozott, de nem engedi a toprongyos. — Ha mennél addig? Ez a sok jó százazék! — Nem érdemes azért a vellahegyet koptatni. — Nem, akinek van! Hanem a szegény!... — Ej, akkor siessen, Rozália néném, ahogy csak telik az ilyen fiatal menyecskétől. — Ne háborgass, mert eccemben nem mér veled. — Az pedig nagy bajomra volna, mert sok vért csapolt a muszka srappel belülem. Asztán ! fázós vagyok, tuggya! Fázós! Azért jó, ha menyecskét tudok magam mellett. — Házasodj meg! Elfér a házatoknál. — Nem lehet az olyan hamar. Hová gondul? — Ha nincs mersz, ne jártasd a szádat, mert tudd meg, kardinális gyónást végeztem. — Mi az, Róza néném? — Hát azt se tudod? — Pedig első gyerek voltam az iskolában, elhiggye nekem! Eccet vetett le a Fesler-gyerek. Az is csak egy délelőtt tartott, délutánra újra ledobtam. — Hát, minden vétkem meggyóntam, egész életemre. — Hát azér van máma a vezeklők eme rongyos göncében? Mert csak a szalóki határban, eme Öreg-erdőbe láttam én még illen condrában — szabadszájaskodik a legény. — Az ördög a bőrödbe! Ha föl nem hányod a gallyat, hozzád hajítok egy nyalábot. 2. Az úton a legény hasztalan tudakozta, hol járt vonattal a napokban a bátyjával együtt. Nem felelt rá. Mikor mégis erősítgette a legény, megfenyegette, hogy leszáll a kocsijáról. De a legény nem egykönnyen ijedt meg. Kifizette, hogy ha leszáll, azon szent helyen lehányja a gallyat, mégpedig útközben, hogy úthosszát szedegetheti össze, akár az erdőben. Megszelídült ettől Rozália és hűségesen beszélgetett a más kérdésre terelt dolgokról. Az Öreg-erdő határos a szomszéd falu dűlőivel. Az erdő szögell bele a falu szántóiba. Kicsi a falu. Kicsi falunak nem lehet nagy határa, hát hamarost otthon voltak a szárazékkal. • Mire hazaértek, azon vették észre, hogy dél van, hogy a köd felszállt s az őszi nap fényesen ragyog és kicsalta Rozália kehes bátyját is az udvarra, sütkérezni. Kínos, száraz köhögés fogadta a ropogós gallyú kocsit. — Jó-keh-keh-napot, keh-keh öcsém! Ez ez a cudar kehe-he elvisz az őszre. De csak ingyen is. Mi keresnivalója az ilyen dögnek a föld hátán? Aki csak nyűg a más nyakán. — Hány éves, József bátyám? — érdekli a legényt. — Hatvanöt, öcsém. — Hatvanöt. Az én apám, az Isten nyugosztalja, ötvenötig se élt. — De él a bátyja. Az nem volt olyan bolond. Nem erőltette meg magát. Nem húz-vont. Annak süvek a dereka. Az enyim meg — ütött re csontbőr öklével —, e má nem derék. Héjába, ha már dög az ember, jobb ha eltemetik. — Micsoda beszéd a dög? — feddte a húga. — Te beszélsz? Ne beszélj! — üstönködött a bátyi? — Dög a kutya, meg a ló, meg a jószág: az ember, Uram bocsá bűnömet, hogy utána is gondolom — szakasztotta befejezetten a nagy méltatlankodást. — Hát hogy kerültetek össze? — hagyja figyelmen kívül a böszörködő József bátyja. — Hogyan? Mi gondja rá? — felelte a húga. — Ágot szedegetett Rozália néném az Öregerdőn — segítette a legény útba őket. — Gondoltam mindjárt, mikor megén rávette a szégyen hacukáját. Hát rá vagy te arra utalva? Nincs neked tisztességes megélhetésed? Kiért harcolsz? Bár én se harcoltam volna! Engem is kinéznek a házból. Hát téged, ha te megkódisodsz? A szemétdombon, ott pusztulsz el! — Pusztul az eb, meg a kölyke. — Fiatal menyecske még Rozália néném, — hogy gondolna ő a meghalásra, inkább a férjhözmenetelre! — Arra! Hogy a fájás álljon beléd! — dörmentett Rozália és beszaladt nagypulykásan a konyhába. — Elviszem az ágát — tréfálkozott a legény, aki nem tudta otthagyni a lövészárokban se a vidám vérét. — Aszondom, öcsém, náladnál jóval fiatalabb leányt el ne végy! — Ráérünk arra! — fordította útra lovait a legény. — Az Öregtagnak jársz, elvihetnél! Ott szánt az a gyerek, a sánta anyjával — szól a megfordult kocsishoz. — Elviszem, él. Majd beszólok. Megegye az ebédjét akkorára! — Az én evésem! — intett lemondót, s a kert lécfejébe kapaszkodva, kivánszorgott a kocsi nyomán és köhécselve nézett utána. 3. Ötödik ház ellen laktak a legények, de üzenet nélkül is meghallották, hogy az öreg gazda már elindult hozzájuk, mert éles, száraz kehéje metszette a poros levegőt. Sokat eltanakodott, bizalmaskodott az öreg. Csupa panasz volt felesége iránt. A trágyás kocsi ülésébe is azzal lépett fel: — Aztán megmondom, tizenkét esztendővel fiatalabbat el ne hagyjanak vetetni a fiukkal! — Aztán mér, József bátyám? —csapott lovai közé a fiatal gazda. — Mér? Még kérded? Látszik, hogy gyerek vagy, ha még olyan nagy fődet bejártál is! Neked mondom, tudom, hogy benned szárad, mert ha a fülébe jutna annak a vén sánta asszonynak, a házból is kiverne. Pedig úgyis kivisznek maholnap. Hogy bíró lettem, ráírattam minden ingatlant. Azóta az Isten gyereke se bír vele. Semmije sincs, elmehet! — hányja a szememre. A legény hallgatta s befelé mosolygott. Mikor kifogyott az öreg a beszédből, megkérdezte, hová voltak a vonaton a húgával? Azt el is mondta az öreg, miután lelkére kötötte a legénynek, hogy a szót tovább ne adja. — Dehát, a Rozália néni csak nem veri ki a házból? —ellenkezett a gyeplőtartó. — A meg világgá megy, szegény feje — iszonyodott el a szégyentől, s nyomatékul megrótta a legényt: — Ha kivált te a csúfondáros szádra veszed! — Csak regölje el, József bátyám. Mér adnám tovább? 4. A szabadsíkú Mátyásföldre odakéklett a Bakony néhány orma és a Ság, meg a Somlyó bazaltja, ahogy dacosan partot ütöttek az erdős hegyláncolattól. — Hát jól férjnek attuk ezt a szerencsétlent — kezdte az öreg. — Három fertály szessziós emberhez került a Somló alá. Attunk vele ezer forintot. Nagy szó volt az akkor, mikor a tulipános láda, amit bevett, ha kapott a menyecske a kelengyébe. Emlegették is azt, olyan lakodalom volt. Harminckét csukát tapogatóztam ki a Halagosból. Borgyut öltünk, disznót vágtunk. Bort a vőlegény állított. Tizennyolc kocsi gyütt násznéppel. Kettőn csak a cigány muzsikált. — Egyik banda elől húzta, a másik hátul. A rezes fújta hátul. Nagy cécó volt az akkor, hát ma? Újságba tennék! Nahát, szépen, rendben ment. Jókedvübb násznépet se láttam soha. Nem héjába, a Somló aljáról valók voltak. Még akkor álltak a régi szőlők, akiket nem tángáltak össze feneroszpor, filoxenia ellen kékküvel, meg teszem azta szén mi a ketránnal. — Szénkéneggel! 5. — Az a! Hát elvitték, jó helyre vitték a húgomat. Csak egy bökkenő volt. Az én húgom igen alföldi erkölcsű. Azok meg ott a Somló alatt igen vígkedvűek, cimboráskodók. Nem elég, hogy a Somlón pinceszereznek, hanem utána bizony betérnek a kocsmába. Aztán csoda volna, ha a kurázsi ki ne kívánkozna belőlük. Hát ahogy így félig becsodálkozva, hazamegy a sógor az első napokban, aztán hát fiatal házas-tüzes fejjel ropogtatja, ölelgeti Rozink derekát, ez a böszme megrémül és ugye, azon alsószoknyában, ingben, télvíz idején, büjti olvadásban hazáig futott. A mindenszentekre könyöröghettünk, mi a baja? Hátaszonta, hogy az ura meg akarta fújtani Hasztalan magyaráztuk, kérleltük, menjen szépszerivel haza, hát hogy az így szokás fiatal házasoknál De még az ura is elgyütt érte De hányszor elgyütt! Inkább elmenekült előle. Szomszédokban bujdosott, míg üres kocsival nem ment el a sógor, aki mellől utóbb elhalt anyja, apja. Mit volt mit tenni, asszonyt vett a házhoz, gyerekei lettek. Aztán meghalt mostanában. Elmentem a hagyatéki tárgyalásra, hogy hátha kinéz valami. De meg is voltunk citálva. De bizony egy garast se testált a Rozáliára, nemhogy vagyont .. A földekhez értek. Az öreg leszállt a szántóihoz. A rendelkezése miatt kiabálva összeveszett vele az asszony, hogy a kodus maradjon otthon ne lábatlankodjék, ha segíteni nem bír. 6. Mire hazaért a kocsi, már ott kuruttyolt a konyhaküszöbön Rozália. A fiatalember anyja tett-vett s közben kerülgette. Rozália tartotta szóval s kunyerált tőle zöldségfélétől krumpliig mindent, ahogy a koldus, a cigány. A háziasszony darabig csak türelemmel felelgetett: — Még nem szedtük ki a földből. Van magának krumplija; több termett, mint nekünk. Uzsoraáron adta el a tavaszban is, maximálison fölül, néccel annyiért! Aztán kinek takar? Se elől, se hátul. Pénze a takarékban. Rá van szorulva az ingyengyürtre? Csak könyörgött, nyomorgott, sopánkodott Rozália. Szokása szerint, ahonnan egyszer szívesség nézett ki, megismételte volna százszor is. Nem tudta lerázni a nyakáról a különcöt másként, a legbiztosabb fogáshoz nyúlt: — Ne nyomorogjon itt a nyakamon! Jobb lett volna, ha marad az urával, ahogy megesküdött rá az oltár előtt. Tisztességes fehérnép .. Több se kellett. Se szó, se beszéd, úgy elsőresorjázott, hogy évekig mézes kenyéren se lehet tán odacsalni a holtig menyecskét. (Emlékezésül vettük az erdélyi ferences atyák kolozsvári irodalmi folyóiratából, A HÍRNÖK 1940. októberi számából — XXXVII. évfolyam, 10. szám. Kiadó: A ferencrendiek zárdája. Főszerkesztő: P. Tréfán Leonárd, szerkesztő: Pap Jánossy Béla.) Beszámoló Miamiból Október 6-án a református templom magyar termében ünnepeltük az aradi vértanúk halálának évfordulóját. Nagy Károlyka köszöntötte a magyar és az amerikai zászlót, dr. Boross András idézte beszédében a világosi fegyverletételt és az aradi tábornokokat. Nagy János szavalata és Hant Ida énekszámai után ünnepélyünk a Himnusszal zárult. Október 23-án a református templomban eko- immikus istentiszteletet tartottunk it. Nagy Pál János és ft. Miskolczy Kálmán dr., piarista tanár közreműködésével. Miskolczy atya mélyenszántó emlékbeszédében a szabadságharc előzményeit, okait, a csodálatos eseményeket, a kivívott szabadságot és a szabadságharc brutális elfojtását vázolta. Az ünnepségen a Nemzeti dalt dr. Kardos Pál szavalta, felvonultak a társemigrációk zászlóikkal, akiknek vezetői, majd Miami helyettes polgármestere emlékeztek meg a 20 év előtti eseményekről és adták át nt. Nagy Pál János református lelkésznek a megye és város ünnepi okmányát. A helyi sajtó is képekkel színesített cikkekben emlékezett a szabadságharc évfordulójáról. November 28-án Fort Lauderdale-ben a piarista atyák kápolnájában dr. Miskolczy Kálmán atya mondott szentmisét a nemrég elhunyt Hódosy Pál rendőrvezérőrnagy a m. kir. rendőrség utolsó felügyelője lelki üdvéért, utána pedig dr. Boross András szkv. rendőrőrnagy ismertette Hódosy Pál életét és emlékezett meg érdemeiről. ★I Az elmúlt évszázadok alatt nemzetünk sok szabadságharcot vívott. Ennek emlékére állítottunk magyar karácsonyfát. Magyarország nagy volt, az első világháború előtt 63 vármegyéből állott, amelyeknek nagyobb részét a békeszerződés elcsatolta. — A karácsonyfa ma Magyar- országot ábrázolja. Mindegyik angyal egy vár- megye címerét tartja, mert népünk bízik Istenben és a Magyar Hiszekeggyel imádkozik. A karácsonyi bazárt minden évben megrendezi a „Woman’s Cancer Association”, a Miami Egyetem Rákkutató Intézete javára. A Bayfrontpark auditóriumban ez évben is 15 nemzetiségi szervezet állított fel ki-ki hagyománya szerint karácsonyfát és árusítanak különféle népművészeti dolgokat, ételeket. A magyar karácsonyfát történelmi jellegével elkészítette és feldíszítette: dr. Szabó Imréné, iparművésznő; segített: dr. Nagypál Jánosné, dr. Szabó Imre, Zala László, Szentmiklóssy Zoltán. A magyar ízes ételeket pedig Papp Zsigmondné, dr. Deák Imréné, Bedő Erzsébet, Orbán Ferenc vezetésével egyházunk asszony és férfi tagjai készítették el. 1977 január 9/ Mindszenty Szeminárium (A feleleteket be lehet küldeni postán is. Cím: United Hungarian Fund, Mindszenty Szeminárium, P. C. Box 2727, Cleveland, Ohio 44111.) A Mindszenty Szeminárium kérdéssorozatának harmadik része, az Apostolok Cselekedetei 8—9 fejezetéből„ Kik mondták a következő idézeteket? 1. „Adjatok nekem is olyan hatalmat, hogy akire csak ráteszem a kezemet, elnyerje a Szentjelket.” 2. „Kelj föl és menj délre, a Jeruzsálemből Gázába vezető elhagyott útra!” 3. „Ugyan bizony megérted-e, amit olvasol?” 4. „Akárcsak a juhot, úgy vitték leölésre, S miként a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta szólásra ajkát.” 5. „Ez az Istennek igazán hatalmas ereje!” 6. „Nézd csak, itt víz van, mi gátol meg abban, hogy megkeresztelkedjem ? ’ ’ 7. „Vesszen el a pénzed veled együtt, mivel azt gondoltad, hogy Isten ajándékát pénzen meg lehet vásárolni.” 8. „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” 9. „Saul, testvérem, engem az Úr Jézus küldött, hogy visszanyerd látásodat és eltelj a Szentlélekkel.” 10. „Uram, több felől hallottam erről az emberről, hogy milyen sokat ártott Jeruzsálemben szentjeidnek.” Kiről olvassuk a következőké? És hol történtek az olvasottak? 4. Ő már előzőleg is varázsló volt abban a városban. 2. A tömeg, mikor látta és hallotta, milyen csodákat művel, teljes figyelemmel hallgatta szavát. 3. Hirtelen mennyei fény ragyogta körül, a földre zuhanva hallotta, hogy egy hang így szól hozzá. 4. Megállíttatta a kocsit és Fülöppel együtt bement a vízbe, és Fülöp megkeresztelte őt. 5. Helyeselte István meggyilkolását. 6. Segített Saulnak visszanyernie látását. 7. A tanítványokhoz akart csatlakozni, de mindenki félt tőle. Végül Barnabás maga mellé vette és elkísérte az apostolokhoz. 8. Nyolc éve ágyban fekvő beteg volt. Péter szavára meggyógyult. 9. Ez az asszony egészen a jócselekedeteknek és alamizsnálkodásnak szentelte magát. Mikor meghalt, Péter feltámasztotta. 10 Tímár volt és Péter hosszú ideig maradt nála Tabita feltámasztása után. 11 Mind nagyobb erővel lépett fel és zavarba hozta a zsidókat, mivel bizonyította, hogy Jézus a Messiás. 12 Szamariába küldték őket, miután Fülöp ott prédikált. (Honnan?) 13 Pénzt ajánlott fel nekik a Szentlélek hatalmáért. 14 Tanítványai éjnek idején a falon keresztül szöktették ki, úgy, hogy egy kosárban bocsátották le. 15 Visszatértében kocsijában ülve Izajás prófétát olvasgatta. 16 Elbeszélte nekik, hogy milyen nyíltan kiállott Saul Damaszkuszban Jézus ügye mellett. 17 Az Úr látomásban utasította, hogy menjen Saulhoz. 18 Sorra járta a házakat, elhurcolta a férfiakat és aszszonyokat, és fogságba vetette őket. 19 Mikor feltápászkodott a földről, semmit sem látott, úgy vezették be kezénél fogva a városba. 20 Eljutott Szamaria városába és az ottaniaknak a Messiásból kezdett prédikálni. 21. Az ő házában, az Egyenes utcában volt három napig Saul vakon. Apostolok Cselekdetei, 10—12. fejezetek. Ki mondta? Kinek? 1 Üzenj Joppéba és hívasd Simont, más néven Pétert! 2 Nézd, három ember keres téged! 3 Kelj fel, hiszen én is csak ember vagyok! 4 Baja, öld meg és egyél! 5 A Lélek pedig azt mondta nekem, hogy tartsak velük,habozás nélkül! 6 Vedd fel övedet és sarudat! 7 Ez már egy isten szava, nem emberé! 8 Valóban el kell ismerjem, hogy Isten nem személyválogató. 9 Sohasem ettem semmi közönségeset vagy tisztátalant. 10 Nekem azonban Isten tudomásomra hozta, hogy egy ember sem nevezhető közönségesnek vagy tisztátalannak. 11 Vesd magadra köpenyedet és kövess engem! 12 Joppe városában tartózkodtam és imádkoztam, amikor elragadtatásomban látomást láttam. 13 Tihát a pogányoknak is megadta Isten az életre vezető bűnbánatot? 14 Jelentsétek ezt Jakabnak és a testvéreknek! 15. Azonnal menj le hozzájuk! Ne tétovázz, hanem menjvelük, mert én küldtem őket! 16 Most már igazán tudom, hogy az Úr elküldte angyalát és kimentett Heródes kezéből, meg mindabból, amire a zsidó nép számított. Kire illik ez a leírás? Elragadtatásba esett, látta, hogy az ég megnyílik és valami lepedőféle ereszkedik alá. 2. Jámbor és istenfélő ember volt egész háznépével együtt. Sok alamizsnát osztott ki a nép között és állandóan imádkozott Istenhez. 3. Eljutottak egész Föníciáig, Ciprusig és Antiohiáig,-. de nem hirdették az igét senki másnak, csak a zsidóknak. 4 Antiohiába érve a görögökkel is szóbaálltak és hirdetni kezdték nekik az Úr Jézus evangéliumát. 5 Elküldték Barnabást Antiohiába. 6. Szólásra emelkedett és a Lélek sugallatára jelezte,, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. 7. Míg a börtönben tartották, az Egyház szüntelenül könyörgött érte Istenhez. 8. Megütötte Péter oldalát és felébresztette. 9. Karddal kivégeztette Jakabot, János testvérét. » ' 7*1