Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1977 (84. évfolyam, 1-50. szám)

1977-01-09 / 1. szám

6. oldal KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA VÁTH JÁNOS: A holtig menyecske !. A szalóki erdő taroltan pihen. Rőt a füve, sok zörgő levél borítja a fák alját. Egynémely későn fakadó korona még sárga levelektől ékes, ame­lyek szétrepesztik az akácok színeit. Ez a korán ékét vesztett fa már telet mutat az első dél óta, mikor őszi mosoly ül az égen, a nyárfák szép­séges glédájában s a rétet gulya legeli. A fák aljában durrog a száraz ág egy asszony­ térde alatt. Fiatalos erővel pattogtatja, tördeli csomóba, amíg egy kötegre valót nem gyűjt. Rongyos a ruhája. Cafog róla a cafat, és a falu­beliek elkocsiznak mellette az országúton, anél­kül, hogy ráismernének. Ő se ismeri őket. Ol­dalt pislog fel rájuk lehajoltából. Nem akarja, hogy megszólítsák. Van a falunak egy jókedvű legénye. Neki hasztalan van háttal. — Kedves Rozália néném, elviszem ám a sze­­degetését, csak várjon rám, míg fordulok egyet. — De jó szemed van, szagám! Az Isten áld­jon érte, hogy segítesz a szegényen. Szaporábban ropog az ág, gyűl a törmelék. Ha száz keze volna, százzal iparkodna, hogy ha annyit szedhetne, akár megszakadjanak alatta a fiú jóvérnei. De a legény gyors. Egy-kettőre lehányja a trágyát, félti a megizzadt jószágokat. Pajkos jókedvvel dévajdokik a koldusasszony formájú Rozália: — Ej, Rozália néném, csak ennyit győzött? Nem lesz ez egy kocsioldallal se!... — Az ám, semmi házija, annyira siettél... — Már ahogy bírom. Nem sok telik az ilyen elbocsátott katonától. — Mégis megizzadtál... — Csak úgy gondolja, hogy verejték, pedig csak víz a... Na, majd fölsegítem hányni... A villa villan-csillan, három-négy szúrás és a rőzsecsomó az oldalközben, s bizony meg sem kottyan a kocsi derekában. Akar ugrani a legény, hogy siessen, hiszen le se pokrócozott, de nem engedi a toprongyos. — Ha mennél addig? Ez a sok jó százazék! — Nem érdemes azért a vellahegyet koptatni. — Nem, akinek van! Hanem a szegény!... — Ej, akkor siessen, Rozália néném, ahogy csak telik az ilyen fiatal menyecskétől. — Ne háborgass, mert eccem­ben nem mér veled. — Az pedig nagy bajomra volna, mert sok vért csapolt a muszka srappel belülem. Asztán ! fázós vagyok, tuggya! Fázós! Azért jó, ha me­­­­nyecskét tudok magam mellett. — Házasodj meg! Elfér a házatoknál. — Nem lehet az olyan hamar. Hová gondul? — Ha nincs mersz, ne jártasd a szádat, mert tudd meg, kardinális gyónást végeztem. — Mi az, Róza néném? — Hát azt se tudod? — Pedig első gyerek voltam az iskolában, el­higgye nekem! Eccet vetett le a Fesler-gyerek. Az is csak egy délelőtt tartott, délutánra újra ledobtam. — Hát, minden vétkem meggyóntam, egész életemre. — Hát azér van máma a vezeklők eme ron­gyos göncében? Mert csak a szalóki határban, eme Öreg-erdőbe láttam én még illen condrá­­ban — szabadszájaskodik a legény. — Az ördög a bőrödbe! Ha föl nem hányod a gallyat, hozzád hajítok egy nyalábot. 2. Az úton a legény hasztalan tudakozta, hol járt vonattal a napokban a bátyjával együtt. Nem felelt rá. Mikor mégis erősítgette a legény, meg­fenyegette, hogy leszáll a kocsijáról. De a le­gény nem egykönnyen ijedt meg. Kifizette, hogy ha leszáll, azon szent helyen lehányja a gallyat, mégpedig útközben, hogy úthosszát szedegetheti össze, akár az erdőben. Megszelídült ettől Rozá­lia és hűségesen beszélgetett a más kérdésre terelt dolgokról. Az Öreg-erdő határos a szomszéd falu dűlői­vel. Az erdő szögell bele a falu szántóiba. Kicsi a falu. Kicsi falunak nem lehet nagy határa, hát hamarost otthon voltak a szárazékkal. • Mire hazaértek, azon vették észre, hogy dél van, hogy a köd felszállt s az őszi nap fényesen ragyog és kicsalta Rozália kehes bátyját is az udvarra, sütkérezni. Kínos, száraz köhögés fogadta a ropogós gal­­­lyú kocsit. — Jó-keh-keh-napot, keh-keh öcsém! Ez ez a cudar kehe-he elvisz az őszre. De csak ingyen is. Mi keresnivalója az ilyen dögnek a föld há­tán? Aki csak nyűg a más nyakán. — Hány éves, József bátyám? — érdekli a legényt. — Hatvanöt, öcsém. — Hatvanöt. Az én apám, az Isten nyugosz­talja, ötvenötig se élt. — De él a bátyja. Az nem volt olyan bolond. Nem erőltette meg magát. Nem húz-vont. Annak süvek a dereka. Az enyim meg — ütött re csont­bőr öklével —, e má nem derék. Héjába, ha már dög az ember, jobb ha eltemetik. — Micsoda beszéd a­ dög? — feddte a húga. — Te beszélsz? Ne beszélj! — üstönködött a bátyi? — Dög a kutya, meg a ló, meg a jószág: az ember, Uram bocsá bűnömet, hogy utána is gon­­dolom — szakasztotta befejezetten a nagy méltatlankodást. — Hát hogy kerültetek össze? — hagyja fi­gyelmen kívül a böszörködő József bátyja. — Hogyan? Mi gondja rá? — felelte a húga. — Ágot szedegetett Rozália néném az Öreg­erdőn — segítette a legény útba őket. — Gondoltam mindjárt, mikor m­egén rávette a szégyen­ hacukáját. Hát rá vagy te arra utalva? Nincs neked tisztességes megélhetésed? Kiért harcolsz? Bár én se harcoltam volna! Engem is kinéznek a házból. Hát téged, ha te megkódi­­sodsz? A szemétdombon, ott pusztulsz el! — Pusztul az eb, meg a kölyke. — Fiatal menyecske még Rozália néném, — hogy gondolna ő a meghalásra, inkább a férj­­hözmenetelre! — Arra! Hogy a fájás álljon beléd! — dör­­mentett Rozália és beszaladt nagypulykásan a konyhába. — Elviszem az ágát — tréfálkozott a legény, aki nem tudta otthagyni a lövészárokban se a vidám vérét. — Aszondom, öcsém, náladnál jóval fiatalabb leányt el ne végy! — Ráérünk arra! — fordította útra lovait a legény. — Az Öregtagnak jársz, elvihetnél! Ott szánt az a gyerek, a sánta anyjával — szól a megfor­dult kocsishoz. — Elviszem, él. Majd beszólok. Megegye az ebédjét akkorára! — Az én evésem! — intett lemondót, s a kert lécfejébe kapaszkodva, kivánszorgott a kocsi nyomán és köhécselve nézett utána. 3. Ötödik ház ellen laktak a legények, de üzenet nélkül is meghallották, hogy az öreg gazda már elindult hozzájuk, mert éles, száraz kehéje met­szette a poros levegőt. Sokat eltanakodott, bizalmaskodott az öreg. Csupa panasz volt felesége iránt. A trágyás ko­csi ülésébe is azzal lépett fel: — Aztán megmondom, tizenkét esztendővel fiatalabbat el ne hagyjanak vetetni a fiukkal! — Aztán mér, József bátyám? —­­csapott lo­vai közé a fiatal gazda. — Mér? Még kérded? Látszik, hogy gyerek vagy, ha még olyan nagy fődet bejártál is! Ne­ked mondom, tudom, hogy benned szárad, mert ha a fülébe jutna annak a vén sánta asszony­nak, a házból is kiverne. Pedig úgyis kivisznek maholnap. Hogy bíró lettem, ráírattam minden ingatlant. Azóta az Isten gyereke se bír vele. Semmije sincs, elmehet! — hányja a szememre. A legény hallgatta s befelé mosolygott. Mikor kifogyott az öreg a beszédből, megkérdezte, hová voltak a vonaton a húgával? Azt el is mondta az öreg, miután lelkére kötötte a legénynek, hogy a szót tovább ne adja. — Dehát, a Rozália néni csak nem veri ki a házból? —ellenkezett a gyeplőtartó. — A meg világgá megy, szegény feje — iszo­nyodott el a szégyentől, s nyomatékul megrótta a legényt: — Ha kivált te a csúfondáros szádra veszed! — Csak regölje el, József bátyám. Mér ad­nám tovább? 4. A szabadsíkú Mátyásföldre odakéklett a Ba­kony néhány orma és a Ság, meg a Somlyó ba­zaltja, ahogy dacosan partot ütöttek az erdős hegyláncolattól. — Hát jól férjnek attuk ezt a szerencsétlent — kezdte az öreg. — Három fertály szessziós emberhez került a Somló alá. Attunk vele ezer forintot. Nagy szó volt az akkor, mikor a tuli­pános láda, amit bevett, ha kapott a menyecske a kelengyébe. Emlegették is azt, olyan lakoda­lom volt. Harminckét csukát tapogatóztam ki a Halagosból. Borgyut öltünk, disznót vágtunk. Bort a vőlegény állított. Tizennyolc kocsi gyütt násznéppel. Kettőn csak a cigány muzsikált. — Egyik banda elől húzta, a másik hátul. A rezes fújta hátul. Nagy cécó volt az akkor, hát ma? Újságba tennék! Nahát, szépen, rendben ment. Jókedvübb násznépet se láttam soha. Nem héjá­ba, a Somló aljáról valók voltak. Még akkor áll­tak a régi szőlők, akiket nem tángáltak össze feneroszpor, filoxenia ellen kékküvel, meg te­szem azta szén mi a ketránnal. — Szénkéneggel! 5. — Az a! Hát elvitték, jó helyre vitték a hú­gomat. Csak egy bökkenő volt. Az én húgom igen alföldi erkölcsű. Azok meg ott a Somló alatt igen vígkedvűek, cimboráskodók. Nem elég, hogy a Somlón pinceszereznek, hanem utána bizony be­térnek a kocsmába. Aztán csoda volna, ha a kurázsi ki ne kívánkozna belőlük. Hát ahogy így félig becsodálkozva, hazamegy a sógor az első napokban, aztán hát fiatal házas-tüzes fejjel ro­pogtatja, ölelgeti Rozink derekát, ez a böszme megrémül és u­gye, azon alsószoknyában, ing­ben, télvíz idején, büjti olvadásban hazáig fu­tott. A mindenszentekre könyöröghettünk, mi a baja? Hát­aszonta, hogy az ura meg akarta fúj­tani Hasztalan magyaráztuk, kérleltük, men­jen szépszerivel haza, hát hogy az így szokás fiatal házasoknál De még az ura is elgyütt érte De hányszor elgyütt! Inkább elmenekült előle. Szomszédokban bujdosott, míg üres ko­csival nem ment el a sógor, aki mellől utóbb el­halt anyja, apja. Mit volt mit tenni, asszonyt vett a házhoz, gyerekei lettek. Aztán meghalt mostanában. Elmentem a hagyatéki tárgyalás­ra, hogy hátha kinéz valami. De meg is voltunk citálva. De bizony egy garast se testált a Rozá­liára, nemhogy vagyont .. A földekhez értek. Az öreg leszállt a szántói­hoz. A rendelkezése miatt kiabálva összeveszett ve­le az asszony, hogy a­ ko­dus maradjon otthon ne lábatlankodjék, ha segíteni nem bír. 6. Mire hazaért a kocsi, már ott kuruttyolt a konyhaküszöbön Rozália. A fiatalember anyja tett-vett s közben kerül­gette. Rozália tartotta szóval s kunyerált tőle zöldségfélétől krumpliig mindent, ahogy a kol­dus, a cigány. A háziasszony darabig csak türelemmel felel­getett: — Még nem szedtük ki a földből. Van magá­nak krumplija; több termett, mint nekünk. Uzso­raáron adta el a tavaszban is, maximálison fö­lül, néccel annyiért! Aztán kinek takar? Se elől, se hátul. Pénze a takarékban. Rá van szorulva az ingyengyürtre? Csak könyörgött, nyomorgott, sopánkodott Rozália. Szokása szerint, ahonnan egyszer szí­vesség nézett ki, megismételte volna százszor is. Nem tudta lerázni a nyakáról a különcöt más­ként, a legbiztosabb fogáshoz nyúlt: — Ne nyomorogjon itt a nyakamon! Jobb lett volna, ha marad az urával, ahogy megesküdött rá az oltár előtt. Tisztességes fehérnép .. Több se kellett. Se szó, se beszéd, úgy elsőre­­sorjázott, hogy évekig mézes kenyéren se lehet tán odacsalni a holtig menyecskét. (Emlékezésül vettük az erdélyi ferences atyák kolozsvári irodalmi folyóiratából, A HÍRNÖK 1940. októberi számából — XXXVII. évfolyam, 10. szám. Kiadó: A ferencrendiek zárdája. Fő­­szerkesztő: P. Tréfán Leonárd, szerkesztő: Pap Jánossy Béla.) Beszámoló Miamiból Október 6-án a református templom magyar termében ünnepeltük az aradi vértanúk halálá­nak évfordulóját. Nagy Károlyka köszöntötte a magyar és az amerikai zászlót, dr. Boross And­rás idézte beszédében a világosi fegyverletételt és az aradi tábornokokat. Nagy János szavalata és Hant Ida énekszámai után ünnepélyünk a­­ Himnusszal zárult. Október 23-án a református templomban eko- i­mm­ikus istentiszteletet tartottunk it. Nagy Pál János és ft. Miskolczy Kálmán dr., piarista ta­nár közreműködésével. Miskolczy atya mélyen­­szántó emlékbeszédében a szabadságharc előz­ményeit, okait, a csodálatos eseményeket, a ki­vívott szabadságot és a szabadságharc brutális elfojtását vázolta. Az ünnepségen a Nemzeti dalt dr. Kardos Pál szavalta, felvonultak a társemigrációk zászlóik­kal, akiknek vezetői, majd Miami helyettes pol­gármestere emlékeztek meg a 20 év előtti ese­ményekről és adták át nt. Nagy Pál János re­­­­formátus lelkésznek a megye és város ünnepi okmányát. A helyi sajtó is képekkel színesített cikkekben emlékezett a szabadságharc évfordu­lójáról. November 28-án Fort Lauderdale-ben a pia­rista atyák kápolnájában dr. Miskolczy Kálmán atya mondott szentmisét a nemrég elhunyt Hó­­dosy Pál rendőrvezérőrnagy a m. kir. rendőrség utolsó felügyelője lelki üdvéért, utána pedig dr. Boross András szkv. rendőrőrnagy ismertette Hódosy Pál életét és emlékezett meg érdemeiről.­­ ★I Az elmúlt évszázadok alatt nemzetünk sok­­ szabadságharcot vívott. Ennek emlékére állítot­­­tunk magyar karácsonyfát. Magyarország nagy volt, az első világháború előtt 63 vármegyéből állott, amelyeknek nagyobb részét a békeszer­ződés elcsatolta. — A karácsonyfa ma Magyar-­ országot ábrázolja. Mindegyik angyal egy vár-­ megye címerét tartja, mert népünk bízik Isten­ben és a Magyar Hiszekeggyel imádkozik. A karácsonyi bazárt minden évben megren­dezi a „Woman’s Cancer Association”, a Miami Egyetem Rákkutató Intézete javára. A Bayfront­­park auditóriumban ez évben is 15 nemzetiségi szervezet állított fel ki-ki hagyománya szerint karácsonyfát és árusítanak különféle népművé­szeti dolgokat, ételeket. A magyar karácsonyfát történelmi jellegével elkészítette és feldíszítette: dr. Szabó Imréné, iparművésznő; segített: dr. Nagypál Jánosné, dr. Szabó Imre, Zala László, Szentmiklóssy Zoltán. A magyar ízes ételeket pedig Papp Zsigmond­­né, dr. Deák Imréné, Bedő Erzsébet, Orbán Fe­renc vezetésével egyházunk asszony és férfi tag­jai készítették el. 1977 január 9/ Mindszenty Szeminárium (A feleleteket be lehet küldeni postán is. Cím: Unit­ed Hungarian Fund, Mindszenty Szeminárium, P. C. Box 2727, Cleveland, Ohio 44111.) A Mindszenty Szeminárium kérdéssorozatának har­madik része, az Apostolok Cselekedetei 8—9 fejezetéből„ Kik mondták a következő idézeteket? 1. „Adjatok nekem is olyan hatalmat, hogy akire csak ráteszem a kezemet, elnyerje a Szentjelket.” 2. „Kelj föl és menj délre, a Jeruzsálemből Gázába ve­zető elhagyott útra!” 3. „Ugyan bizony megérted-e, amit olvasol?” 4. „Akárcsak a juhot, úgy vitték leölésre, S miként a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta szólásra ajkát.” 5. „Ez az Istennek igazán hatalmas ereje!” 6. „Nézd csak, itt víz van, mi gátol meg abban, hogy megkeresztelked­jem ? ’ ’ 7. „Vesszen el a pénzed veled együtt, mivel azt gon­doltad, hogy Isten ajándékát pénzen meg lehet vásá­rolni.” 8. „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” 9. „Saul, testvérem, engem az Úr Jézus küldött, hogy visszanyerd látásodat és eltelj a Szentlélekkel.” 10. „Uram, több felől hallottam erről az emberről, hogy milyen sokat ártott Jeruzsálemben szentjeidnek.” Kiről olvassuk a következőké? És hol történtek az olvasottak?­ 4­­. Ő már előzőleg is varázsló volt abban a városban. 2. A tömeg, mikor látta és hallotta, milyen csodákat művel, teljes figyelemmel hallgatta szavát. 3. Hirtelen mennyei fény ragyogta körül, a földre zu­hanva hallotta, hogy egy hang így szól hozzá. 4. Megállíttatta a kocsit és Fülöppel együtt bement a vízbe, és Fülöp megkeresztelte őt. 5. Helyeselte István meggyilkolását. 6. Segített Saulnak visszanyernie látását. 7. A tanítványokhoz akart csatlakozni, de mindenki félt tőle. Végül Barnabás maga mellé vette és elkí­sérte az apostolokhoz. 8. Nyolc éve ágyban fekvő beteg volt. Péter szavára meggyógyult. 9. Ez az asszony egészen a jócselekedeteknek és ala­­mizsnálkodásnak szentelte magát. Mikor meghalt, Pé­ter feltámasztotta. 10 Tímár volt és Péter hosszú ideig maradt nála Tabita feltámasztása után. 11 Mind nagyobb erővel lépett fel és zavarba hozta a zsidókat, mivel bizonyította, hogy Jézus a Messiás. 12 Szamariába küldték őket, miután Fülöp ott prédi­kált. (Honnan?) 13 Pénzt ajánlott fel nekik a Szentlélek hatalmáért. 14 Tanítványai éjnek idején a falon keresztül szöktet­ték ki, úgy, hogy egy kosárban bocsátották le.­­ 15 Visszatértében kocsijában ülve Izajás prófétát ol­vasgatta. 16 Elbeszélte nekik, hogy milyen nyíltan kiállott Saul Damaszkuszban Jézus ügye mellett. 17 Az Úr látomásban utasította, hogy menjen Saulhoz. 18 Sorra járta a házakat, elhurcolta a férfiakat és asz­­szonyokat, és fogságba vetette őket. 19 Mikor feltápászkodott a földről, semmit sem látott, úgy vezették be kezénél fogva a városba. 20 Eljutott Szamaria városába és az ottaniaknak a Mes­­siásból kezdett prédikálni. 21. Az ő házában, az Egyenes utcában volt három napig­ Saul vakon. Apostolok Cselekdetei, 10—12. fejezetek. Ki mondta? Kinek? 1 Üzenj Joppéba és hívasd Simont, más néven Pétert! 2 Nézd, három ember keres téged! 3 Kelj fel, hiszen én is csak ember vagyok! 4 Baj­a, öld meg és egyél! 5 A Lélek pedig azt mondta nekem, hogy tartsak velük,­­habozás nélkül! 6 Vedd fel övedet és sarudat! 7 Ez már egy isten szava, nem emberé! 8 Valóban el kell ismerjem, hogy Isten nem személy­válogató. 9 Sohasem ettem semmi közönségeset vagy tisztátalant. 10 Nekem azonban Isten tudomásomra hozta, hogy egy ember sem nevezhető közönségesnek vagy tisztáta­lannak. 11 Vesd magadra köpenyedet és kövess engem! 12 Joppe városában tartózkodtam és imádkoztam, ami­kor elragadtatásomban látomást láttam. 13 Ti­hát a pogányoknak is megadta Isten az életre ve­zető bűnbánatot? 14 Jelentsétek ezt Jakabnak és a testvéreknek! 15. Azonnal menj le hozzájuk! Ne tétovázz, hanem menj­­velük, mert én küldtem őket! 16 Most már igazán tudom, hogy az Úr elküldte angya­lát és kimentett Heródes kezéből, meg mindabból, amire a zsidó nép számított. Kire illik ez a leírás?­­ Elragadtatásba esett, látta, hogy az ég megnyílik és valami lepedőféle ereszkedik alá. 2. Jámbor és istenfélő ember volt egész háznépével együtt. Sok alamizsnát osztott ki a nép között és állandóan imádkozott Istenhez. 3. Eljutottak egész Föníciáig, Ciprusig és Antiohiáig,-. de nem hirdették az igét senki másnak, csak a zsi­dóknak. 4 Antiohiába érve a görögökkel is szóbaálltak és hir­detni kezdték nekik az Úr Jézus evangéliumát. 5 Elküldték Barnabást Antiohiába. 6. Szólásra emelkedett és a Lélek sugallatára jelezte,, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. 7. Míg a börtönben tartották, az Egyház szüntelenül­­ könyörgött érte Istenhez. 8. Megütötte Péter oldalát és felébresztette. 9. Karddal ki­végeztette Jakabot, János testvérét. » ' 7*1

Next