Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)
1980-01-27 / 4. szám
8. oldal Tűnődés a kandalló mellett Ha valamikor egy elnöknek szabad volt a kandalló mellett csevegni, akkor az egyszerű polgárnak is szabad a kandalló mellett tűnődni. Oka a tűnődésre van legalább annyi, mint amennyi oka az elnöknek volt a csevegésre. Tűnődjünk hát! A történelmet már igen sokféle névvel és jelzővel illették a „történelem folyamán”. A klasszikusok az élet tanítómesterének nevezték. Sokan azzal vádolták, hogy megismétli önmagát; erre a történelem úgy védekezett, hogy ő nem bukott diák, akit ismétlésre utasítanak. Igen ám, de a konokok azt felelték, hogy nem is a történelem a bukott diák, hanem a benne szereplő emberiség, akit a sok ismétlés után rég ki kellett volna csapni a történelem iskolájából. Elhangzott már az az állítás is, hogy a történelemírás páros oldala lényegében azonos az emberi butaság történetével, arra nézve, hogy a páratlan oldalak mit tartalmaznak, találgatásra vagyunk utalva. A Bourbonokról mondották, hogy semmit se tanultak és semmit se felejtettek; az emberiség történelemtanulásával kapcsolatosan ez a mondás oda módosul, hogy nem tanult semmit, viszont mindent elfelejtett. Gyakori vád az emberiség ellen az is, hogy történelme folyamán ismételten beleesik ugyanabba a hibába. Ezzel szemben az is tény, hogy a „deus ex machina”, magyarán a buták szerencséje ismételten óvott meg dinasztiákat, népeket a történelem folyamán. Mit használ ez a tűnődés 1980 januárjában? Korunknak a műszaki tudományokra központosított s hovatovább azok által irányított gondolkozásmódja nem kedvez a történelmet tanulmányozóknak. Nagy kár ez! Képzeljük el, hogy valaki, súlyos baleset után felépülve emlékezetét veszti (amnézia). Ez az ember nem tudja, hogy ő ki, honnan jött, hogy került ide; mondhatnánk, hogy az ő egyéni történelme csak az ébredés pillanatában kezdődik, így jár az a nemzet is, aki a történelmi nevelésre súlyt nem helyez, mondván, hogy 1980-ban élünk, kit érdekel, hogy mi történt azelőtt?! E felfogással ki lehet tenyészteni a tömegember, falanszterember típusát, aki már-már a gépre emlékeztet. Munkás, aki egész életében tekercsel vagy csavarmenetet vág; mérnök, aki csak transzformátort tervez; orvos, aki egész életében csak aranyeret operál; ügyvéd, aki csak végrendeleteket szerkeszt; történelemtanár, aki túl az 1861—65-ös polgárháborúra „specializál” stb. Egy jó humorú orrspecialista jegyezte meg nem"minap, ha legközelebb orrvérzéses beteghezdják, előbb megkérdi, hogy, , jobb vagy a is orrnyílásból vérzik, mert ő csak a jobb árnyílásra korlátozza praxisát. Tisztelettel kérdjük, szorul-e bizonyításra, hogy az emberiség a fenti irányba halad? Természetes magyarázata ennek az a tény, hogy a szakmák rohamos fejlődése nem engedi meg azt, hogy valaki a szakma egészét művelje. Ha az emberiség a teljes eltömegesedést, számmá válást, komputerré alakulást meg akarja előzni, az egyéniséget, szellemiséget, áttekintőképességet át akarja menteni az immáron szükséges túlszakosítás áldozata, az egyén, az ember számára, akkor sürgős segítségre van szükség. Nem kell elfogult magyarnak lenni ahhoz, hogy Madáchot a világ egyik legmélyebben szántó gondolkozójának tartsuk; mit is mond Ádám a 12. Színben, a falanszterjelenetben? „Mi, a tudvágyat szakhoz nem kötők, átpillantását vágyjuk az egésznek!” — Még a saját szakmájába majdnem belekergült tudós is elismeri, hogy „A tudománynak gazdag ágai, egy organizmus sok külön vonása, együtt igéző csak...” E mázsás súlyú mondatok adnak tanácsot arra, hogy a kényszerű túlszakosítás korában miként lehet embernek, egyénnek megmaradni. A szakmai részletkiképzés mellett, vele párhuzamosan részesíteni kell a tanulót olyan ismeretekben, amelyek az egész átpillantását megkönnyítik; a világtörténelem alapos, de áttekinthető ismertetése; összefoglaló filozófia, amely nemcsak a „behaviourismust”, materializmust ismerteti, de alkalmat nyújt a plátói világnézet, Kant idealizmusának a tanulmányozására is; utoljára, de nem a legkevésbé a vallásfilozófiai nevelés, amely iránytű gyanánt szolgálhat az élet és tudomány gyakran zavaros, örvényes vizein. Miután Isten és a természet rendelése az, hogy nemzetek voltak, vannak és lesznek, minden nemzet pedagógusainak elsőrendű kötelessége, hogy a fenti általános emberi értékek mellett a nemzeti öntudatot, önismeretet, önbecsülést is tanítsák és beleneveljék a reájuk bízott fiatalságba. E rövid tűnődés nem tart számot arra, hogy egyedül helyesnek, elégségesnek ítéltessék. A sugalmazást az eltömegesedéstől való félelem adta. A félelem attól, hogy a túlszakosított munkájából fáradtan hazatérő ember beéri majd a puszta pihenéssel, fizikai igényeinek kielégítésével; a vágy aziránt, hogy a modern kor embere nemcsak „homo”, de „sapiens”, egyéniség is legyen. Dr. Halmos Milán OLVASSA ÉS TERJESSZE A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁT! KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA A pápaság és Kelet-Európa A Magyar Külügyi Társaság New York-i helyiségében fenti címmel előadást tartott Eric von Kuehnelt-Leddihn, a jeles osztrák filozófus és politikai író. A világ legnagyobb vallásos szervezete, a Római Katolikus Egyház, a 9. és 11. században görögkeleti és latinnyugati részekre szakadt. Az utóbbi azonban azóta is arról álmodott, hogy a kereszténységet a római pápa szellemi vezetése alatt újra egyesítheti. A keleti egyház, amelynek sohasem volt nemzetközi jellege, és különböző nemzeti egyházakra szakadt, ezeknek a törekvéseknek ellenállott, és (Moszkvához, a harmadik Rómához fűzve) erősen gyanakvóvá vált az „Első Róma” irányában. Az egyesítésre irányuló törekvések a 15. században meghiúsultak, éppúgy, mint az ún. keleti rítusú egyházak létesítésére irányuló kísérletek is, amelyeknek az volt a céljuk, hogy a keleti egyház képére, de a római pápa fennhatósága alatt álló vallásos intézményeket hozzanak létre. Ezek a törekvések időben egybeestek azzal a párviadallal, ami a lengyel—litván államközösség és a moszkvai nagyhercegség között folyt, amely, mint tudjuk, rövidesen az orosz birodalommá fejlődött. A keleti rítusú egyházakat Lengyelország felosztása után brutálisan elnyomták. Az orosz egyház éppen úgy, mint az orosz császárok, az „idegen” területről jövő „idegen” befolyástól féltek, éppen úgy, mint a brit és skandináv uralkodók... Az orosz rendszer 1905-ben történt liberalizálódása után egy orosz katolikus (pápai, de bizánci stílusú) egyház kilátásai erősen megnövekedtek. Orosz arisztokraták, művészek és értelmiségiek nagy tömegekben áttértek, azonban ezt a fejlődést megállította a bolsevizmus, amely nem volt sem a „régi cárizmus vörösre festett mása”, ahogy azt egyesek hangoztatták, hanem egy előre nem látott katasztrófa. Az orosz intelligencia szélsőbaloldalának volt a győzelme, mely a destruktív gondolkozók és demagógok sorát termelte ki. Ezek az elemek eszközükké tették a fosztogató hadsereget és tengerészetet, valamint a kapzsi parasztságot, mely elégedetlen volt Szolypin agrárreformjával. A parasztság magatartásáért rövidesen kegyetlen büntetésben részesült. A kommunizmus mint nemzetközi mozgalom, a katolikus vallásban elejétől fogva nagyobb veszélyt látott, mint a nálánál sokkal szentimentálisabb (kevésbé racionális) keleti egyházban, és a Kreml dühe ezért minden brutalitásával Róma ellen fordult. A római katolikus egyházat törvényen kívül helyezték, és a görög katolikusokat a görögkeleti egyház együttműködésével erőszakkal beolvasztották a keleti egyházba. A görögkeleti egyház Oroszországban, Kelet-Lengyelországban, a Kárpátalján és Romániában az állam hűséges szolgájává vált, éppen úgy, mint a cári időkben. Az egyszerű hivek tömegei, valamint a klérus alacsonyabb rétegei gyűlölik és megvetik az egyházi hierarchia magasabb tagjait, de ez nem sokat számít. Mindennek ellenére nehéz belelátni az orosz egyház vezetőinek a szívébe. Nem lehet tudni, hogy valóban kommunistává váltak, vagy csak úgy látják, hogy az egyház fizikai fennmaradása érdekében együtt kell működniük a rendszerrel. Hasonló dilemmák más totalitárius országok egyházi szervezeteiben is jelentkeztek. A hívők százalékszáma a Szovjetunióban nem is olyan kicsiny, és talán nem is kisebb, mint egyes nyugati országokban. Fiatalembereknek meg van tiltva, hogy szentmisére járjanak, és a felnőttek sem engedhetik meg maguknak, hogy a templomot látogassák, mert félnek, hogy a rendszer ezért súlyos megtorlásban részesíti őket munkaterületükön. Nem szabad ugyanis megfeledkezni arról, hogy a Szovjetunióban minden személy állami alkalmazott. Oroszország szívében a templomi gyülekezetek nagy részben öreg emberekből és gyermekekből állnak. Az eladó magánbeszélgetések során azt tapasztalta, hogy a mélyen vallásos emberek száma nagyon nagy, és meglepően sokan élénk érdeklődést mutattak a vallás iránt. 1960-ban az előadónak az volt a benyomása, hogy minden meggyőződéses kommunistára legalább öt mélyen vallásos ember él a Szovjetunióban, és legalább 10 élénk érdeklődést és rokonszenvet tanúsít a vallás iránt. Kerenszkij, akit az előadó jól ismert, nemcsak álmodozó volt, hanem csapnivaló politikus is. Nem tudta, hogy aki egy fennálló rendszert elpusztít, annak képesnek kell lenni azt egy maradandó újjal pótolni. A kommunista rendszer üressége tagadhatatlan. De tartani kell attól, hogy gyengeségéből vezetői agresszív kalandokkal próbálnak kiutat találni. Ez a veszélyes módszer „Flucht nach vorne” néven ismeretes. Egy sebzett gorilla veszélyesebb mint egy egészséges állat. Az előadó meg van győződve, hogy a kommunizmus idő előtt össze fog omlani, de időpontok megjelölésétől tartózkodni kell. Az is biztos, hogy a konvergálás elmélete, amely a kommunista rendszer és a demokráciák lassú összeollvadásáról álmodozik, szintén alaptalan. Keleti politikai rendszerek nem hajlani, hanem összeroppanni szoktak. Éppen ezért egy vallásos újjászületés a Keleten nem merő álom, miként a két keresztény egyház egyesülése sem. A keleti és a nyugati egyház egy napon valamilyen formában egyesülhet. Shijiyar gyermekek Abbáziában Nem mostanában történt, hanem még 1918 nyarán, amikor az első „nagy háború” fegyverei már elhallgattak. Felejthetetlen élmény, felejthetetlen izgalom volt nekünk, fővárosi gyermekeknek, hogy a háborúval járó bajok, nélkülözések ellenére megláthatjuk a magyar tengerpartot. Mert Adria északi csücske akkor még a miénk volt. Az akkori igen hosszú utazást és csodás nyaralásomat nem a rokonságunk valamelyik tagja patronálta, de apám pénztárcájából sem tellett volna ki, aki nyolctagú családját tartotta el közalkalmazotti fizetéséből. A vendéglátónk — több ezer budapesti gyereknek — maga a király volt. Károly király gyermeknyaraltatási akcióját az Adrián papok szervezték meg és készítették elő, s nem tettek különbséget vallásfelekezetek között. Különös érdekessége ennek a tengeri nyaralásomnak az, hogy a nálam csak pár évvel idősebb József Attila is közöttünk volt, velem egy szállodában, az akkori fényes Hotel Quittában. Nagyon gyengén táplált, vézna fiú volt, akinek a szemében mindig szomorúság honolt. Tanító nénink (ha jól emlékszem, Margit néninek hívtuk), mintha valamit megsejtett volna a különös gyermek jövendő sorsából, mert Attila lett a kedvence. Mi is nagyon megszerettük őt, kedveltük a szép versmondások miatt is, amik között már saját versei is szerepeltek. Ma is örülök, hogy József Attilának közvetlen társa voltam pár hónapig, ha sokáig nem is tudtam, hogy bekerült a magyar költők Parthenonjába. Versmondását nemcsak mi, gyerekek élveztük, de a legtöbbször velünk tartó rokkant katona is. Rajta kívül már csak egy házbeli fiú nevére emlékszem (Tolnai László), aki egy évvel volt idősebb nálam. Ő is a budapesti Zrínyi Miklós-főgimnáziumban érettségizett, egy évvel korábban mint én. Később jólmenő könyvkereskedése volt a körúton: leánya 56-os menekült, és családjával Chicagóban él. Nem emlékszem, hogy mennyien vettünk részt ezen a „királyi ajándékként” adott nyarraláson. Lehettünk talán pár ezren is, mert nem egy szerelvény vitt bennünket Budapestről az akkor mégis csak nagyon messze fekvő Adriához. A Karszt magaslatain áthaladva néhány óra múlva megérkeztünk Fiuméba, ahonnan autóbusszal vittek bennünket szállodáinkba, az Isztriai-félsziget keleti partján fekvő nyaralóhelyekre. József Attilával később sohasem találkoztam, de ma is büszke vagyok arra, hogy 61 évvel ezelőtt pár hónapot vele együtt tölthettem. ★ Életem közel háromnegyed évszázadából jó volt visszabarangolnom a múltba, amikor József Attilával voltunk „tízévesek’'’... Végigéltem két pusztító világháborút, jól emlékszem még az első megkezdésére is, amikor gyerekfejjel az utcán a frontra menő katonákkal együtt énekeltünk. S mégis, 61 év után is, magam előtt látom a fiatal gyermekköltőt, akit az életben édesanyján kívül talán csak a bogárszemű tanító néninek bársonyos tekintete simogatott. Az ő verseit ma már két tucat nyelvre is lefordították, vagyis helyet kapott Attilánk a világirodalomban is. A 61 évvel ezelőtt veled együtt üdülő kispajtásod sem felejtett el, ezzel a szerény írással áldozott emlékednek. Dr. Bognár Kálmán Stimpfle püspök egy orosz rabért Az augsburgi püspök, dr. Josef Stimpfle, levelet intézett Brezsnyev szovjet államelnök és pártfőtitkárhoz. A levél szót emel a Szovjetunióban 13 esztendeje bebörtönzött Igor Ogurzov polgárjogi küzdő érdekében. Ogurzovot húszévi szigorított börtönre ítélték, mert kiállt a keresztény hitelvek mellett, és hirdette a keresztényszociális tanokat. Jelenleg 42 éves. Egészségi állapota a fogságban kritikussá vált. Kétségbeesett anyja tavaly júniusban tájékoztatta a Nemzetközi Orvosszövetséget. A keresztény rab élete talán megmenthető lenne, ha elbocsátanák a fogságból. Állapota rohamosan rosszabbodik. Stimpfle, az augsburgi püspök felszólította Brezsnyevet — ahogy írta — „az emberiesség nevében”. — „Hivatkozom arra — hangzik a püspök levele a szovjet vezetőhöz —, hogy ön is családapa és nagyapa, s hivatkozom arra, hogy ön is aláírta a helsinki konferencia záróokmányát.” A püspök kéri, hogy Brezsnyev járjon közbe Ogurzov szabadon bocsátása érdekében, és tegye lehetővé, hogy a szabadult fogoly esetleg kiutazhasson valamelyik nyugati országba. A Brezsnyevhez intézett levél egy másolatát az augsburgi püspök megküldte a Nemzetközi Vöröskereszt genfi központjába, ezt a szervezetet is felkérve, hogy tegyen meg mindent Ogurzov I életének megmentésére. 1980. január 27. Uíitárs Szülőföldem szép határa..„ Sirchich László köszöntése Földi életünkben lelkünk egyik legnagyobb formálója a szülőföld. Rányomja bélyegét gondolkozásmódunkra, beszédünkre, szokásainkra, öltözködésünkre. Még testi fejlődésünket, alkatunkat is igazgatja az éghajlatnak megfelelően. A szülőföld jelenti a családi fészket, amelyből kiindultunk. Jelenti a gyermekkori évek meséit, ábrándjait, álmait. Az első pillangót, katicabogarat, madárkát, és ismerkedésünket pajtásokkal, emberekkel. Nem csoda, hogy a szülőföld hatása, varázsa és szeretete végigkísér minket az egész életen át. Minél inkább távolodunk ifjúságunktól, annál inkább gondolunk vissza a szülőföldre. S dúdoljuk Fráter Lóránt nótájával: Szép gyermekkor, jöjj vissza egy szóra!... Nincs is szíve annak, aki valaha is elfelejti szülőföldjét. Még a Biblia zsoltárosa is átkot mond saját magára: Száradjon el a karom, ha megfeledkezem rólad .. Hontalanságunkban kétszeresen érezzük ezt a fájó honvágyat elhagyott szülőföldünk után. S ha a szülőföldünk nemcsak az idegen eszme súlya alatt szenved, hanem elszakítva az országtól, még kettős járom alatt is kínlódik, mint Erdély, Felvidék . akkor emléke álmatlan éjszakákon át kísért itt kint az idegenben. Mit tehetnénk érte? Mit tehetnénk még? Van, aki csak emlegeti, siratja szülőföldjét. Gyűjti emlékeit, fényképeit, népies kézimunkáit. Bús hangulatában hallgatja lemezen régi dalait. S van, aki tesz, cselekszik is, ír, szól, lármafát, harangot kongat a szülőföldért. Van, aki a külföld nyelvén a Nyugat lelkiismeretét igyekszik felrázni Mert nagyrészt ezen múlik a jövő. Csak a közös, összehangolt munka, felvilágosítás, reklám, propaganda az igazságunk és jogaink mellett, hozhat segítséget. — Nem várhatunk „csodát” az égtől, ha mi magunk nem teszünk meg minden lehetőt. Ilyen erőfeszítést, ilyen céltudatos munkát végez a CSMNB — Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya, az Erdélyi Bizottság és a többi nemes kezdeményezés ... Tiszteletreméltó, nagyszerű és alapos az a tanulmánysorozat, amelyet Sirchich László állított össze a kettős járom alatt szenvedőkről, az ezeréves magyar államtestben, a magyarokról Csehszlovákiában. A tanulmányok irodalmi értékét, a pontos, részletes történelmi adatgyűjtést, az elfogulatlan szemléletet a Felvidék nemzetiségi problémáiban — politikai újságírók, történészek már többször méltatták. Mi, a tanulmányok olvasói és Sirchich Lászlónak a CSMNB-ben végzett munkájának szemlélői, azt a részt szeretnénk kiemelni, hangsúlyozni, ami mindnyájunk részére példaadás, biztatás lehetne. Hogyan lehetséges az, hogy egy idősebb korban levő magyar — küzdve az élet mindennapi gondjaival és betegséggel — ilyen buzgósággal, kitartással tud dolgozni, szervezni, harcolni a Felvidékért? Honnan merít ennyi erőt, hogy megérdemelt és szükséges pihenőidejét feláldozza adatgyűjtésre, írásra, hogy ezáltal a Felvidéket ért igazságtalanságra felhívja elfásuló honfitársai és a szabad világ lelkiismeretét? Milyen seb, milyen hit és remény űzi, hajtja, hogy tovább küzdjön? Mint levelében írja: „.. A saját személyem nem fontos. Egész életemet a Felvidék, szűkebb hazám és sokat próbált magyar népem szolgálatában töltöttem.” A legújabb szlovákiai fejlemények, a „Memorandum”, a Neue Zürcher Zeitung híradása az elnyomott magyarokról Szlovákiában, Illyés Gyula bátor kiállása, a Felvidéki Magyar Káté .. mind-mind intő jel, jajkiáltás felénk, hogy Erdélyben szenvedő testvéreim ügye mellett a Felvidék fájdalmait is érezzük, és itt kint a szabad világban minden lehetőt megtegyünk jogos nemzeti életformájuk és egyenjogúságuk megmentéséért. Mi ad buzdítást, erőt, hogy gondokkal telve, fáradtan, bénán, betegen is még tegyünk, alkossunk, mentsünk? A szülőföld szeretete! — Ahol először élveztük Isten napsugarát — mely egyformán kell, hogy süssön magyarnak és nem magyarnak. A szülőföld, ahonnan a mostani fájó sebek idáig kiáltanak és űznek, hajtanak minket. Áldás azokra, akik az üzenetet hallják, és tesznek is még valamit a szenvedőkért! Fr. Szépe László dr.★ A Felvidéki Tanulmányok a szerző, Sirchich László kiadása, és kapható címén: 2092 West 95th St., Cleveland, Ohio 44102. „THE HOUSE OF INSURANCE" LEZAK INSURANCE AGENCY SHAKER HEIGHTS, OHIO 44122 3645 WARRENSVILLE CTR. ROAD Phone: 283—8100 Established 1925 AUTO — HOMEOWNERS — BUSINESS — LIFE «, ......