Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1982 (89. évfolyam, 1-50. szám)

1982-01-10 / 1. szám

1982. jan. 10. I. Magyar emigránsok a frankfurti nemzetközi könyvkiállításon Magyar nemzeti forradalmunk 25. évfordulóján a frank­furti nemzetközi könyvkiállítás szépirodalmi csarnokában a külföldön élő magyar írók könyvei ismét helyet kaptak. Ez az ízlésesen berendezett magyar részleg a Német-Magyar Tár­saság anyagi támogatásának, a Numismatica Hungarica és a Nemzetőr áldozatos munkájának eredménye volt. Ezeréves tör­ténelmünket egy művészien faragott és a Szent Koronával ékesített Madonna-szobor jelképezte. Magyarország Patrónája, az erdélyi Szűzanya összefog párt- és valláskülönbség nélkül minden magyart úgy itt, mint az anyaországban és az elsza­kított területeken. Az 56-os forradalmat méltató feliratokat Szabó J. György grafikusművész készítette. A kiállított köny­vek az emigráció minden irodalmi irányvonalát képviselték. Nagy sikert arattak: Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála; Csonka Emil: A forradalom oknyomozó története; Esz­­terhás István: Kováts Mihály hajóra száll; Fiala Ferenc: Ber­kes és a szerzetes című könyvek; a Nemzetőr kiadásában A forradalom tanúi és Szolzsenyicin: Gulag szigetcsoport című, kétkötetes, magyarra fordított műve. A műszaki könyvek sorozatában Rupp László: Az autósok kiskátéja a Német Szövetségi Köztársaságban című könyve Oktavio Bordán kiadásában jelent meg. Még nyomdafestéktől nedvesen érkezett meg a Nemzetőr legújabb büszkesége: magyar versek neves német költők for­dításában, Im Frühret címmel. Kiss Ernő: Ich werfe Schatten auf die Sterne című verseskötetet különösen a német látogatók forgatták nagy érdeklődéssel. Justus B. Bühlow: Ostrevolu­tion című könyvével tűnt fel. Ez a kitűnő író és publicista a Német-Magyar Társaság és a Szabad Német Szerzők Szövet­ségének vezetőségi tagja, e művében a rab nemzetek forradal­mainak állított emléket. Ez alkalommal jelentek meg a Numis­matica Hungarica nagy méretű Pro Libertate Hungáriáé bronz­os ezüstérmei is. A Mindszenty-, római pápa- és erdélyi em­lékérmeket tartalmazó díszes üvegszekrényt állandóan az ér­deklődők csoportjai vették körül. Újságjaink: a Nemzetőr, Donaubote, Hídfő, az amerikai Katolikus Magyarok Vasárnapja és a Szabadulás már szombat estig elfogytak. A katolikus egyházat az Életünk, a reformátust a Vetés és aratás, ezenkívül református vallásos könyvek kép­viselték. Több ezer látogató között Magyarországról érkezett fiatal írók és a lengyel Szolidaritás újságírói is felkeresték a magyar pavilont. Az öt napig tartó kiállítás utolsó napján, ok­tóber 18-án a Német-Magyar Társaság közép- és nyugat-euró­pai munkacsoportja a Nemzetközi Vásár konferenciatermében bankettet és sajtókonferenciát tartott. Ezen többek között Adolf Schröder, a Frankfurtban egye­sült Rabnemzetek Élcsoportjainak koordinátora, Justus B. Bühlow író, Siegfried Keiling újságszerkesztő, Ludek Pach­­mann cseh sakknagymester és politikus, Ivan Agruzov, az Em­beri Jogok Társaságának főtitkára, két magyarországi fiatal író, a lengyelországi Szolidaritás képviselői és Filippi István vettek részt. Vitatéma volt: „Helyesek voltak-e a rab nemzetek for­radalmai, vagy inkább a Helsinkiben aláírt emberi jogok fo­lyamatos és békés követelésével lehet több eredményt elérni?” Ehhez a beszélgetéshez Bühlow: Ostrevolution című köny­ve szolgált alapul. Ludek Pachmann, aki a békés út mellett foglalt álláspontot, végül is kijelentette: __ Mi csehek helytelen politikát folytattunk. Ötvenhat­ban kárörvendően mosolyogtunk, és nem segítettünk a ma­gyaroknak. Majd hatvannyolcban, a „prágai tavasz” leverése után meghajoltunk a szovjet önkény nyomása alatt. Ma már látjuk hogy a magyarok harcukkal több dicsőséget szereztek, és több eredményt értek el, mint mi megalkuvásunkkal. Ez az úriemberhez méltó beismerés legyen negyedszáza­dos évfordulónk után további munkánk motorja! Filippi István, a Német-Magyar Társaság elnöke a­mmronmwarni ! Nem ajándékként Gyermekem, napokon át töprengtem, hogy vajon mivel is ajándékozhatnálak meg e mai ünnepnapon? Új játékokat vegyek? Új könyveket? Újabb drága, szép ruhát?... De hát kijut belőlük bőven az év más napjain, meg aztán maholnap te is felnőtt leszel, a játékok elmaradnak, kinövöd a legdrágább, legszebb ruhát . Mit egyetlen jussként kaptam magam is, nem ajándékként, jussként testálom ma rád: e földet, amelyben évszázadok óta a te őseid csontjai is porladnak; rád testálom a zsendülő vetést, a roggyant sírokat, a könyörgő követ, patakot, bokrokat, a legszentebb jussodként kik neveden szólítanak: a szavakat­ és a kegyetlen­ nehéz hűséget is, hogy legyen mindig erőd a hithez, s ahhoz, hogy tiszta maradj! Ezt kaptam én is. Ezt kapták őseiktől őseim, e megtartó földet, s e föld megtartó hitét . Maholnap felnősz, gyermekem, vedd hát a jussodat! S őrizd! Védd! Becsüld! Mert ez a tiéd! Molnos Lajos, 1980 (Igazság, Kolozsvár) KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 3. oldal NÁNAY ENDRE: Hogyan látja a Szovjetunión kívüli ifjúság a jövőt? Arról már hírt adtunk, hogy a szovjet ifjúság mint látja a jövőt, legalábbis az amerikai sajtó szerint.­­ A becsületes egyensúly kedvéért a másik pártról is szemügyre kellene venni a helyzetet, azaz meg kellene nézni, hogy a Szovjet­unión kívüli fiatalság hogyan látja a nagyvilág jövőjét, ben­ne a sajátját? Az érmet tehát meg kell for­dítani, és a másik oldalon lát­ható képet kell kiértékelni. — Szétfolyó kép. Legalább annyi­ra lehangoló, mint a szovjet oldal. A Szovjetunión kívüli, de a vasfüggönyön belüli csat­lós országok fiataljainak a jö­vőről való felfogását a lengyel Szolidaritás mozgalom, a ma­gyar, már hivatalosan is be­ismert szamizdat, a népek or­szágotán hontalanul barango­ló ifjak ezrei híven tükrözik vissza. A fiatalság „többi” részének számtalan kategóriáját lehet­ne felsorakoztatni. Ez a fel­sorolás vég nélküli, de így sem foglalná magába a Szovjetuni­ón kívüli rendszer változatos hullámaiban élőket, így nehéz lenne egy átfogó és hiteles ké­pet adni az érme másik olda­láról. Amikor azonban szem­ügyre vesszük a képet, alapo­sabban megnézzük az érme mind a két oldalát, megjele­nik előttünk, és bizonyosan az értelmes fiatalság előtt is dr. Bella Doddnak, az USA kom­munista pártja háború után nemzeti bizottsága tagjának világszerte ismert hivatalos nyilatkozata: „A kommuniz­mus csak egy ága egy sokkal nagyobb összeesküvésnek.” — Ennek az összeesküvésnek köz­pontja Amerikában van és a főösszeesküvők a főkapitalis­ták. A fiatalság „többi” részének módja van megismerni a vo­natkozó tényállást, meglátni az érme mindkét oldalát annál is inkább, mert számtalan tanul­mány, cikk, best­seller könyv mutatta és mutatja be a nagy­világnak a főkapitalisták vi­lágrendszereken felüli titokza­tos uralmi szervezkedését. (A sok között dr. Caroll Quigley: Tragedy and Hope; W. Cleon Shousen: The Naked Capitalist és a The Naked Communist című könyvei.) — Ezekben a könyvekben levőket ma már nem is tagadják. Előkelően átlépnek rajta. Misztikusan le­mosolyogják a témával küsz­­ködőket. Az illetékesek ille­téktelennek vélik a számonké­rést, sőt a személyeskedést vissza is utasítják. A ráolvasó­­kat idealista idiótáknak tart­ják. Sokan pedig ma már nem is javasolják a tetemrehívást. Az ide vonakozó tanulmá­nyok pontos névvel, címmel, életrajzzal, a szervezetek ne­vével, időpontjával és a tény­állás körülírásával szolgálnak, sőt Quigley, mint a szervezke­dés aktív tagja, maga árulja el a nagyságok neveit, és tárja fel aktivitásukat. A sok ezer oldal csak hevenyészve érinti az érme két oldalának azonos­ságát, illetve összefüggését. Az újabbi híranyagok azonban már sejtetik, hogy valami sza­kadásféle van a két oldal kö­zött, mert az egyik egyre erő­szakosabban akarja magához ragadni a hatalmat, egyre biz­tosabban tör a „vitág­egykéz” felé, s nem sokat törődik a „kerekasztalnál” állítólag meg­­fogadottakkal: „együtt és kö­zösen fogunk uralkodni a vi­lág felett”. A világegykéz kerekasztal a leírások szerint 1694-ben fo­­gamzott meg a William Pater­son és baráti köre által létesí­tett Bank of Englanddal, de a századok nehézkes fordulói­ban lassan jutott el a közve­szélyességig. Már az első vi­lágháború előtt elhatározták a nemzetközi bankárcsaládok, hogy a dinasztikus rendszere­ket felszámolják, és behelyet­tesítik azt a tőke hatalmi rend­jével — írja dr. Caroll Quig­ley. Már János Apokalipszisé­ben benne van, az emberiséget egy kegyetlen, diktatórikus konglomerátum fogja uralni, mely maga alá kényszeríti az egész világot. Efféle jegyben folytatódott a nemzetközi ban­károk szervezkedése. A jelszó az, hogy minden kormánynak előbb-utóbb kell egy pénzügyi alap, ahonnan kölcsön vehet, kiegészítheti az adóval és ha­disarcokkal nem fedezett ál­lami és uralmi kiadásokat. En­nek egy láthatatlan, titkos, nemzetek feletti alapnak, illet­ve egységnek kell lennie, fel kell öleljen minden rendszert. Minden pro és kontra politi­kai mozgalmat akként kell irá­nyítani, ahogy az ennek a misztikus egységnek megfelel. Lényegtelen, hogy a tömeg milyen zászlók alatt vonul fel, illetve egyes feltörő politiku­sok milyen bibliákkal „etetik be” alattvalóikat. Ez a szer­vezet meg kell szerezze a pénz­kibocsátási jogot minden kor­mánytól, ez fogja nélkülözhe­tetlen szuperalannyá avatni a bankáregységet. A szisztémát a Bank of England adta meg. Számtalan továbbszervezője és tökéletesítője között két dús­gazdag személy emelkedik ki: John Ruskin és Cecil Rhodes. A rendszer amerikai betörése Edward Mandell House nevé­hez fűződik, akit „colonel” be­cenévvel illet a történelem, aki Wilson elnök saját írott vallomása szerint „alteregója”, helyesebben, aki a tényleges amerikai elnök volt.­­ House „észrevétlenül” bevezettette Wilsonnal, illetve az eleinte ellenkező kongresszussal a Fe­deral Reserve szisztémát, mellyel elvette Amerikától a pénzügyi önállóságot.­­ Ezt ugyan mindenki tagadja, ok­talan okoskodásnak minősíti, de senki nem tudja és nem is akarja bebizonyítani az ellen­kezőjét, így lett december 22, amikor is a Federal Reserve Act megszületett, az amerikai pénzügyi függetlenség megszű­nésének a dátuma — írja idé­zetten műveiben Quigley és Skousen. Ez a bankárszervezet tömte meg Lenin erszényét arannyal Svájcban, mielőtt a bolsevik forradalom győzelmére indult Leningrádba, s ugyanezek pén­zelték Trockijt is hosszú szám­űzetése alatt.­­ A rendszerrel (állítólag) Sztálin szakított, s azóta zendített rá a megelő­zően a Szovjetuniót dicsőítő sajtó és irodalom a Szovjet­unió átkozására, így tudato­sítja ezt a The Naked Com­­munistben Shousen. Hogy mi és mennyi ebből az élő valóság, mi igaz a „nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél” közhely nevében, ezt keresi a „többi” fiatal. Azt aligha lehet vitássá tenni, hogy Marx Tőke című főművében fél szemét erre a tőkére ve­tette, s a nyugati marxi könyv­író hősök ezzel tisztában van­nak. Hogy mindezek után a nyugati egyetemek mégis mi­ért vannak telítve a marxi ta­nokkal, mi okból lényeges, hogy a professzor efféle bal­oldali legyen a nemesebb ka­tedrákon, ennek sokféle ma­gyarázata található a háttér­irodalomban. A fentebb idézett kútfők — természetesen — csak porsze­mek a pro és kontra vitában és irodalomban. Az ismert ta­gadó betűhalmaz nagy része kegyes mellébeszélés. A lénye­get félve vagy ügyesen kerül­getik, mintha semmi köze nem lenne hozzá a billióknak. Most azonban, hogy már a vasfüg­göny mind a két fele állig fel van fegyverezve, s az atom ni­hiljével fenyegetik egymást, jogosan kérdezi az új generá­ció „többi” kategóriája, külö­nösen azok, akik ismerik a vonatkozó tanokat és irodal­mat: mi ez a világuralmi ver­sengés? Kik és kinek a nevé­ben törnek élre? Mi címen ve­szélyeztetik billiók életét? Me­lyik rendszer hát a „valódi”? A vasfüggönyön túlit ismerjük, az inneni — a papírosokból szerezhető információk sze­rint — kiforratlan, és sem­mi esetre nem egység. — Az Amerika által állítólagosan vezetett „másik” rend még Eu­rópát is nehezen fogja össze, s a zászló alól hiányzik Afrika és Ázsia nagy része. Az ún. Nyugatnak nincs politikai bib­liája, még elvi tanösszefogla­lója, kiskátéja sincs. — Vajon ennek hiánya nem vezethető vissza az előbb felhívott ta­nokkal okozott zűrzavarra? — Nem jött el az ideje annak, hogy a fentiekkel „mételye­­zett” tévhitet határozott nyi­latkozatokkal eloszlassák az il­letékesek? Hogy pl. lerántsák a leplet a tőkében trillió, ka­matokban sok millió dolláros állami kölcsön misztikus ke­resztapaságáról? Amikor a fia­talság vasfüggöny mögötti re­ménytelen jövőjéről hírt ad a világsajtó, vajon mit tud mon­dani a „többi” fiatalnak, s mi legyen annak helyes és jogos prognózisa a világ, és benne saját jövőjéről? Végezetül pedig ne felejt­sük ki az energiával életet je­lentő arab és muzulmán vilá­got. A Korán tőkéje a föld alatt van, ez az alapja erköl­csének, politikájának, hitének, vallásának. Ez pedig nem illik bele a világuralkodók egyik tervrészébe sem, a sárgáké pe­dig azon teljesen kívül esik. Ma, amikor az éjjeli sötét­ben annyi hamis próféta gyújt lángot, elő kellene állani a va­lódinak, hogy utat mutasson a bizonytalankodó új generá­ciónak, mert karácsonykor született meg az Igazság és a Szeretet. Mi lett volna . . . Két hónappal ezelőtt olvashattuk a világ­lapokban a svéd partok előtt zátonyra futott szovjet tengeralattjáró körüli huzavonáról.­­ Mint ismeretes, a svéd parti őrség észre sem vette, hogy az egyébként zárt katonai körzet kellős közepén szovjet tengeralattjáró bukkant fel. Csak miután egy svéd halász nem tudott aludni az állandó motorzajtól (no meg féltette a másnapi fogást), s jelentette a rendőrségnél, hogy parti házától száz méterre szovjet ten­geralattjáró strandol, csak ekkor értesült az esetről a svéd katonai elhárítás. S ami ezek után történt, az inkább egy komikus színházi darab jellegét viseli: a tengeralattjáró kapi­tánya hat napon keresztül megtagadott min­denfajta felvilágosítást, hajóját nem volt haj­landó elhagyni. Végül Moszkva parancsára mégis csak partra szállt, hogy a svéd elhárítás tisztjei kihallgathassák, amelynek során ma­kacsul ismételgette, hogy őneki bizony fogal­ma sincs, hogyan került hajójával egy svéd katonai körzet közepébe; valami elromlott iránytűkről beszélt, a hajónaplóba nem enge­dett belenézni, s végül a svéd tengerészet egy­ségei vontatták ki a tengeralattjárót biztos vi­zekre, ahol már a vörös flotilla több hajója várt rá. Ez az eset rövid vázlata. A tény: a szovjet tengeralattjárók úgy látszik jobban is­merik a nyugati országok parti vizeit, akna­rendszereit, mint az országot védők maguk. Zavartalanul bukkannak föl bármely NATO tagország belvizein, az incidenst vagy nem is észlelik, vagy valamelyik éppen soron követ­kező leszerelési tárgyalás érdekében elsimít­ják. S nemcsak Svédország ilyen erélytelen, ismerve pl. a nyugatnémet kancellár szoros, Brezsnyevel mindenáron egyezkedni akaró politikáját, nem lett volna más a helyzet ott sem. Az olaszországi bürokráciát, a szinte fél évenként jelentkező kormányválságot, sok vá­ros, körzet kommunista polgármesterét ismer­ve, kb. így zajlott volna le az incidens. Első nap, mialatt Spandolini kormányfő éppen beszédet tart a televízióban a rossz gaz­dasági helyzetről, rövid hír jelenti a rádión keresztül, hogy valamiféle titokzatos, orsó ala­kú objektum bukkant föl a velencei lagúnák­ban, valószínűleg tengeralattjáró. Két óra múl­va a külügyminisztérium cáfolja a hírt, kizárt dolog, hogy tengeralattjáró legyen, valószínű­leg egy nagyra nőtt bálna. Második nap: egy olasz napilap cikkében az áll, hogy a hajó líbiai eredetű. Kadaffi rá­dióinterjúban jelenti be, hogy Líbia parti vi­zeinek határát egyelőre még nem szándéko­zik az Adriai-tengerig kiterjeszteni. Harmadik nap: a tengeralattjáró az ún. „Whisky”-kategóriába tartozik, ezért Rómá­ban nagyarányú béketüntetésre kerül sor az USA és a CIA ellen. Közben a tengeralattjáró­ra fölvonják a sarló-kalapácsos vörös zászlót. Az olasz külügyminisztérium azonnal kérdéssel fordult a nemzetközileg elismert bálnakutató­hoz, vannak-e zászlós bálnák? Este a tv egyes csatornája jelenti: orosz. A tv kettes csator­nája: nem nyugati. A hármas nem mond sem­mit. Negyedik nap: miközben a közvélemény pártokra szakadozva vitatja az eseményeket, az olasz újfasiszta párt követeli a kormánytól egy olasz tengeralattjáró zátonyra futtatását Ogyessza előtt. Ötödik nap: a velencei kikötőrendőrség követeli a tengeralattjáró kapitányától a hajó­naplót, ő azonban csak egy régebbi Pravda­­számmal tud szolgálni. Hatodik nap: az olasz kommunista párt vezére az amerikaiakat hibáztatja, mondván: ha az amerikai David Bushnell 1775-ben nem építi meg a világ első tengeralattjáróját, ta­lán ma sem lenne. Hetedik nap: az olasz kormány csak akkor hajlandó az orosz tengeralattjárót kivontatni a nyílt vizekre, ha a legénység a következő kérdésekre válaszol: vajon a tengeralattjáró a velencei biennále vagy az opera miatt jött? Foglaltak-e előre szállodát? Először vannak-e a városban? Nyolcadik nap: Moszkva végre nyilatkozik. A kapitány közli az olasz hatóságokkal, hogy a rádión keresztül hallották: a velencei lagú­nákat ismét árvíz fenyegeti, ezért rögtön a lakosság segítségére siettek ... Kilencedik nap: Velence kommunista pol­gármestere, Pellicani, fogadást rendez az orosz tengeralattjáró legénységének tiszteletére, és könnyekkel küszködve köszöni meg az önfel­áldozó, gyors segítséget Az olasz kormány többszöri táviratban kér elnézést a Kremltől, hogy — ha csak rövid ideig is — rossz szán­dékot tételeztek föl az orosz tengeralattjáró legénységéről, akik csak a békét s hazájuk segítőkészségét akarták demonstrálni a világ népei előtt... Csáki Tibor

Next