Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1982 (89. évfolyam, 1-50. szám)
1982-03-07 / 9. szám
V* VIVOI A vasfüggöny mögötti országok között első ízben Magyarországon bevezetett „új gazdasági hullám" sikerein felbuzdulva, az ország Központi Gazdasági Tervtanácsa most a japánoktól átvett mintára vállalatokon belül megszervezett szociális intézkedéseket léptetett életbe. (Nyugati újsághír) A Felsőtiszavidéki Juhsajtértékesítő Nemzeti Vállalat folyó hó 29-i keltezéssel nagy horderejű újítással lépett a vállalat dolgozói és értelmiségi alkalmazottai elé. A vállalatot éveken át kitartó munkával támogató alkalmazottak jutalmazására és új munkaerők teljesítmény százalékarányának serkentésére, japán mintára, a vállalat saját kebelén belül nyugdíjalapot tervezett. A nyugdíjalap célja elsősorban az alkalmazottaknak a vállalaton belül való állandó megtartása volt. A nyugdíjalaphoz való csatlakozás részleteit és az alapszabályokkal kapcsolatos tudnivalókat egy reggel a Faliújságra kiragasztott körlevél taglalta, a következő szöveggel: „A Felsőtiszavidéki Juhsajtértékesítő Nemzeti Vállalat új nyugdíjalapja csak akkor válik teljes értékű, működőképes szervvé, ha ahhoz a Felsőtiszavidéki Juhsajtértékesítő Nemzeti Vállalat minden egyes dolgozója és értelmiségi alkalmazottja hiánytalanul csatlakozik, így a vállalathoz való belépést követő harmadik év elteltével a nyugdíjalaphoz való csatlakozás minden alkalmazott számára lehetővé válik Csatlakozás esetén az alapbér alapján kiszámított összeget a nyugdíjalap központ számvevősége hó végén az alkalmazottak béréből automatikusan levonja. Ebből további levonásra kerül 2 és fél százalék gyermekenkénti családi jutalék, valamint 1 és fél százalék utazási különpótlék. Ez az összeg évenként lesz beszorozva a vállalatnál eltöltött évek összegével, ami egy szorzóhányadost fog eredményezni. Ez a szorzóhányados a vállalatnál eltöltött utolsó három év fizetési középhányadosával lesz megszorozva, és az így kijött öszszeg alkotja majd a nyugalomba vonulás idején folyósított nyugdíjösszeget, mely ha 12 és fél százalékkal nem lesz több mint az állami nyugdíj, akkor azt a nyugdíjalap egy összegben kifizeti. Ellenkező esetben negyedévenkénti kifizetésben kerül majd folyósításra, mely esetben a nyugdíjalap 2 és fél százalékos kezelési költséget von le, kivéve, ahol az illetékes tagok rokkantsági különsegélyre jogosultak.’’ Amint várni, is lehetett, az történt, hogy a körlevélben megjelent tájékoztatás után nem egészen egy héttel a Felsőtiszavidéki Juhsajtértékesítő Nemzeti Vállalat már mindenegyes alkalmazottja csatlakozott a nyugdíjalaphoz. Meg is indulhatott volna azonnal a működése, azonban egy alkalmazott, Gyeskó szaktárs, a fejőgépkezelőktől, hátráltatta a dolgot. Akadékoskodott és hajthatatlan maradt. — Hiába kérlelték barátok, munkatársak, az előmunkás, végül már a fejőrészleg brigádvezetője is, Gyeskó mint egy csökölyös szamár, nem írta alá a csatlakozási kérdőívet. Hiába rimánkodtak neki. Kifejtették már előtte százszor, hogy miatta most az egész vállalat minden egyes tagja elveszíti ezt a nagyszerű nyugdíjlehetőséget. Gyeskó szaktárs nem volt hajlandó semmit aláírni. Arra hivatkozott, hogy a nyugdíjalap szabályainak megszövegezése zavaros és homályos. Ő abból — ahogy ő mondotta — egy büdös szót sem ért. Ő nem tudja, hogy mi az a szorzóhányados, fogalma sincs, hogy mi az a középhányados, és különben is gőze sincs, hogy ezek a hányadosok milyen összeggel lesznek beszorozva, így halvány elgondolása sincs, hogy mennyit fognak havonta a fizetéséből levonni, és főleg mennyi nyugdíjat fog végül is kapni, ha megéri. Ő nem ír alá semmit. Múltak a napok. A vállalat által kitűzött határidő vészesen közeledett. Nem volt mit tenni, a Gyeskó-ügy végül is magához a vállalatvezetőhöz került. Egy szép napon Gyeskót beidézték a vállalatvezető fényes irodájába, ahol a hatalmas faragott diófaasztalon már ott volt kikészítve a belépési nyilatkozat teljesen kitöltve, mellette egy keresztbe fektetett töltőtoll, kupakra készen lecsavarva. Már csak az aláírás hiányzott. — Ide figyeljen, Gyeskó fiam! — kezdte a vállalatvezető. — Látja, mi itt most a hatodik emeleten vagyunk. Én most tizet számolok, de mire befejezem, még nem írta volna alá ezt a belépési nyilatkozatot, én magát az ablaküvegen keresztül hajítom ki az utcára ... A vállalatvezető még egyig sem ért el a számolásban, a belépési nyilatkozat már aláírva ott feküdt az orra előtt. — Na látja, ez már más — mondta megkönnyebbülten a főnök. — De most azt mondja meg, fiam, miért nem tudta ezt maga hamarabb megcsinálni? — Vállalatvezető elvtárs — válaszolt Gyeskó —, ezeket az alapszabályba foglalt pontokat eddig nekem még senki nem tudta ilyen világosan megmagyarázni . . . Tanulság: lenne bőven, de ebből a nyugati hatalmak soha nem tanulnak ... SO BERNAT: RÉGI VICC, DE JÓ Ezeréves magyar hadművészet A magyarság becsületének külföldi hitelrontása, különösen a magyar hadsereg II. világháborús szereplése újabban olyan méreteket öltött, amelyek kimerítik a legdurvább történelemhamisítás fogalmát. Nemeskürthy István hazai történész Rekviem egy hadseregért című művében (Budapest, Magvető, 1978) így ír: Egy díszes kiállítású, olasz történelmi munka, szemrebbenés nélkül a magyarok nyakába varrja a tengelyhatalmak voronyezsi vereségét, jóllehet a valóságban — az olaszok és németek után — hagyták el doni védőállásaikat. A magyar hadseregnek katonáit a nyugati, főleg német katonai szakirodalom büntetlenül rágalmazza, felmentést adva az olasz és német hadvezetésnek, mintha kizárólag a magyar katona gyávasága miatt vesztették volna el a háborút. A nyugatnémet katonai szakirodalom hovatovább a magyar hadseregnek tudja be az egész háború elvesztését. Mindannyiunk felelőssége, de különösen azoknak, akik résztvevői és áldozatai voltak a történteknek, hogy megvédjük a magyar katona becsületét. Ezt a munkát kezdi el Komjáthy Tihamér angol nyelvű könyve, amely a Magyar Kézikönyvtár sorozat első kötete. Ennek a kötetnek, amelyhez az elő- és utószót magas rangú amerikai és kanadai tábornokok írták, el kell jutnia a külföldi könyvtárak polcaira és fiataljaink kezébe. Ebben a reményben vállalta a Rákóczi Alapítvány a könyv kiadását. NÉHÁNY ADAT: A könyv szerzője: dr. Komjáthy Tihamér, a Rosary College River Forest, Illinois, történelemtanára. Az Előszót Mark W. Clark, az Egyesült Államok ötcsillagos tábornoka írta, aki a II. világháborúban Eisenhower tábornok helyettese, majd az olaszországi szövetséges haderők főparancsnoka volt. Az Utószót Bruce J. Leggt altábornagy írta, aki 1975—78-ig a kanadai szárazföldi, légi és tengeri tartalékhadsereg parancsnoka. A borítólapot Koroknay Imre profeszszor tervezte. MEGRENDELŐ SZELVÉNY Kanadában: Rákóczi Foundation, P. 0. Box 67. Stn. „L” Toronto, Ont., M6E 4Y4. USA-ban: Rákóczi Foundation, P. 0. Box 2727, Cleveland, Ohio 44111. Név: Cím: Példányszám. ............... Mellékelt összeg: .. A könyv ára postaköltséggel: 20,5 dollár. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA FLORIAN TIBOR: Csontkemény fák A télnek roppant jégbörtönében állnak dermedten a csontkemény fák, mint valami síron túli létben. A föld fölreped, hallom jajszavát. A jég súlyos bilincse öldököl, ködgomoly takarja el az eget s a hideg arcon üt, mint egy ököl. Nincs merre futnod, magány van veled, a csend egyre nő és üldözni kezd, madár se moccan a síró ágon, nem véd többé az erdő és a kert, a kiáltás is megfagy a szádon, szived köré egyre, lassan, a fagy halálos, merev csontjai állnak, füledben fölzeng egy messzi harang s fölötted fekete varjak szállnak. New 198 Milford — Erdőszállás, IVH ■Imit.. 'tflISKnLCK KAL' SAN: Bezárt templomok ó ta még, higy nézzük egymást, mint idegenek, fürkészön, kurtán, bizalmatlanul. De eljön az óm, amelyben kitárul, telkednek élő, szárnyas ajtaja, s belépek rajta anwlt áhitatba mint gótikus templom oszlopcsarnokába, hol homályba mélyedt szentek arca réved, s villog mint vöröslő örökmécs a Szived. TŰZ TAMÁS: Baljós téblábolás Miért írunk mindig a halálról? Miért ez a félálomi hangulat? Nincs hol megbújnunk fullánkjai elöl? Úgyis tud rólunk mindent az a Valaki aki tenyerünkre térképet rajzolt min csak ő tud eligazodni eszelős terveinket is ismeri mint agyonkarcolt palatábláját az elálmosodó kisiskolás cetlikre irt följegyzéseit a boltos ráncot vet a föld hová menekülhetünk a tömegvonzás lezuhant téglái elöl a vulkáni erők forradalmában az atomkor meglepetései között csak ácsorgunk függünk lógunk ruhák az akasztón behajózásra várunk benne chance füstölög a hajókémény pompásan illik hozzá szétnézünk egy kicsit a szuroksötétben a fekete mindig szép rebesgetjük félálom-hangulat a végső összeomlás előtt» 1982. március 7. Basa Molnár Enikő: PETŐFI SÁNDOR. Boston, Twayne Publisher, 190 oldal, kötve: Barabás Miklós portréjával. Basáné Molnár Enikő 1939-ben született Huszton. Irodalmi doktorátusát a North Carolina-i egyetemen szerezte. Jelenleg a Library of Congress munkatársa. Származása megbecsülését mutatja, hogy művét jó magyar szüleinek ajánlotta. Témaválasztása is bizonyítja magyar érdeklődését. A nevek használatánál is a magyar szokást követi. Nem fordítja le a keresztnevet angolra. Ez néha helyes, néha helytelen, mert az idegen olvasó nemcsak nem értia neveket, de azt sem tudja, melyik melyik? Pláne ha azt is hallja, hogy a magyarok fordított sorrendben írják a neveket. Ha már ragaszkodik Molnár Enikő a magyar előnévhez, akkor nem ártana zárójelben az angol fordítását is feltüntetni: Sándor (Alexander) Petőfi. Elöljáróban elmondhatjuk, hogy ez a lelkiismeretes angol tanulmány egyik legjobb összefoglalója Petőfi költészetének. Sűrítve bár, de lényegében minden fontosat elmond Petőfiről, amit egy irodalombarát külföldinek tudni kell a magyar, vele együtt a világirodalom egyik fontos költőjéről. E szerepéből talán a második fejezetben (The Literary Scene) esik ki legjobban, amikor a Petőfi előtti magyar irodalmat három-négy oldalon igyekszik összefoglalni. Siettében Bajza Józsefet gyenge (poor) költőnek nevezi, Berzsenyi Dánielt az arisztokrata életérzés kifejezőjének tartja, holott az elsőt helyesen almanach költőnek, a másodikat pedig lationos költőnek kellene nevezni. Az utóbbi ráadásul zseni is volt Tessék erről elolvasni Németh László remek tanulmányát! Hasonlóképpen kisebbítő jelzőt kap Vörösmarty is, aki egy másik zsenije volt a magyar költészetnek. Ilyen elírások Petőfivel kapcsolatosan is előfordulnak. Pl. a segesvári csatát július 31 helyett augusztus 29-re teszi. A költői kastély helyett kottóst ír. Barabás Miklós helyett Dánielt emleget. Eltéveszti a nándorfehérvári ütközet évszámát: 1456 helyet 1453-at ír. De ezek csak apróságok, amiket egy jó lektor könnyűszerrel kijavíthatott volna. Nagyon helyesen vázolja a szerző Petőfi küzdelmét a ködevő romanticizmus ellen, a népi hang, a népi ízlés és a népi irodalom elismertetéséért. Ebben olyan nagy költő volt a segítségére, mint Arany János. De tanult Petőfi Európától is. A latin költőket még a gimnáziumban ismerte meg, szívesen olvasta és fordította Shakespeare-t, Byront, Shelleyt, Bérangert, Goethét, Schillert. Ezektől új stílust tanult, új témakezelést. Ezeket mesteri módon olvasztotta be költészetébe. Új témákat hozott Csapó Etelka halála és Mednyánszky Berta iránt érzett viszonzatlan szerelme is. Azonban a romantikát csakhamar realisztikus önvallomás váltja fel. Meg mertem végre nyitni ajkamat, S beszéltem üdvről, angyalokról, égről. Nagyon homályosan beszélhetek. Mert ő nem értett semmit e beszédből „Én lyány vagyok”, szólt, „földi lyány, nem angyal.” Természetesen új hang volt költészetében a politika is. Molnár Enikő teljes joggal utasítja vissza Illyés Gyula tendenciózus beállítását, mely szerint Petőfi csak aktivista forradalmár lett volna. Szerinte a költő felelősségteljes gyermek, férj, apa, katona és hazafi volt, aki ugyan nehezen alkalmazkodott a tekintélyekhez, de az általa elismert tekintélyeknek szívesen alávetette magát. Azokért az életét is kész volt feláldozni. Életének és költészetének különös fordulója volt Szendrey Júlia iránt érzett szerelme. Lelke kinyílt, és verseiben összeolvasztotta a népdal üdeségét a romanticizmus szépségével. Ebből olyan gyöngyök születtek, mint az 51 nyelvre lefordított Reszket a bokor, Rózsabokor a domboldalon, Szeptember végén és a Minek nevezzelek? Ebbe a boldogságba szólt bele a végzet, és sodorta el családjától a csatatérre. Mint tudjuk, ott esett el a harc mezején. Átnézve Molnár Enikő bibliográfiáját, azt kell modani, hogy túlságosan Budapest felé fordult. Persze, hogy ott találta a legjobb és legbővebb irodalmat Petőfiről. De közben nem vette észre a külföldi magyar Kuncz Jenő, Szőnyi Ferenc és Nyerges Antal angol fordításait. Könyveket ugrott át, mint Szigetvári Iván. A százéves Petőfi (1922), Tóth Veremund (1960) és Cs. Szabó László: Petőfiék (Aurora). Pedig ezekből is sokat tanulhatott volna. Ami Molnár Enikő tanulmányát kiemeli a többi angol nyelvű tanulmány közül az, hogy nemcsak jól ismeri az anyagot és tudja az angol nyelvet, de pontosan ismeri az angol verstant és a verstani kifejezéseket is. Kitűnően, tömören, költőien fordítja a Petőfi-szövegeket. Kár, hogy nem rímelteti őket. Pedig aki ilyen fokon bírja a nyelvet, annak a rímelés sem esne nehezére. Az az érzésem, ha nekifogna egy hű, rímelő, válogatott Petőfi-fordításnak, angolul tőle a legjobb Petőfit kapnánk. Ez pedig felérne egy ütközet megnyerésével. AMI KIMARADT Ahogy utólagosan utánanéztünk, megállapíthatjuk, hogy a Magyar Hírek egyik számából, melyben Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című operájának filmfelvételéről számolt be, több lényeges adat kimaradt. Olvasóink tájékoztatására ezt szeretnénk most pótolni. Gách Marienne cikke több pontban homályos, illetőleg megtévesztő volt. Ugyanis a lelkendezve bejelentett hazai filmsiker, egy szereplő kivételével külföldön, külföldi művészekkel készült. Ennek a megemlítése a fenti cikkből kimaradt. Külföldi a müncheni Unitéd koprodukciós filmgyártó. A tv-film zenei alapja a Londonban megjelent Decca-szalag vagy -lemez, melyen Bartók művét a londoni filharmonikus zenekar adta elő, a londoni-chicagói Solti György vezényletével. Judit szerepét a brilliáns londoni Sass Sylvia énekelte, a kékszakállú hercegét pedig Kováts Kolos. (Ezen operát Solti György ugyanezen zenekarral és ugyanezen „kiváló” énekművészekkel a londoni Festival Hall pódiumműsorán 1979-ben szólaltatta meg először.) Az eddigiekből is megállapítható, hogy a hazainak elkönyvelt nagy filmsiker csaknem kizárólag külföldön, külföldi művészekkel készült. Ráadásul a híradás elfelejtette megemlíteni, hogy Sass Sylvia világhírű magyar szopránsztár már évek óta disszidált, és nem hajlandó visszatérni Budapestre. Úgy látszik megunta, hogy tekintélyes gázsiját a pesti gazdasági főnökök lefölözték. Persze, erről az üzlet érdekében hallgatni kellett. Legfeljebb hűvösebb jelzőt (kiváló) emlegettek. Pedig azelőtt zseninek és világsztárnak becézték. Persze ő ma is az a nyugati sajtóban. Egyenesen Maria Callas utódjának tartják. (Valóban, a nagy görög művésznő annyira el volt ragadtatva Sass Sylviától, hogy hosszas találkozójuk alkalmával hasznos művészi tanácsokkal látta el.) A pesti rendezők a külföldi üzlet miatt azonban tartani akarták a látszatot, és a disszidens Sass Sylvia külföldön készült fényképét szép csendben rátették a Magyar Hírek címlapjára. Vakulj, magyar, ne láss, tót! BUDAY ERZSÉBET