Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1982 (89. évfolyam, 1-50. szám)

1982-03-07 / 9. szám

V* VIVOI A vasfüggöny mögötti orszá­gok között első ízben Magyar­­országon bevezetett „új gazda­sági hullám" sikerein felbuz­dulva, az ország Központi Gaz­dasági Tervtanácsa most a ja­pánoktól átvett mintára válla­latokon belül megszervezett szociális intézkedéseket lépte­tett életbe. (Nyugati újsághír) A Felsőtiszavidéki Juhsajt­­értékesítő Nemzeti Vállalat fo­lyó hó 29-i keltezéssel nagy horderejű újítással lépett a vállalat dolgozói és értelmiségi alkalmazottai elé. A vállalatot éveken át kitartó munkával tá­mogató alkalmazottak jutalma­zására és új munkaerők telje­sítmény százalékarányának serkentésére, japán mintára, a vállalat saját kebelén belül nyugdíjalapot tervezett.­­ A nyugdíjalap célja elsősorban az alkalmazottaknak a vállala­ton belül való állandó megtar­tása volt. A nyugdíjalaphoz való csatlakozás részleteit és az alapszabályokkal kapcsola­tos tudnivalókat egy reggel a Faliújságra kiragasztott kör­levél taglalta, a következő szö­veggel: „A Felsőtiszavidéki Juhsajt­értékesítő Nemzeti Vállalat új nyugdíjalapja csak akkor válik teljes értékű, működőképes szervvé, ha ahhoz a Felsőti­szavidéki Juhsajtértékesítő Nemzeti Vállalat minden egyes dolgozója és értelmiségi alkal­mazottja hiánytalanul csatla­kozik, így a vállalathoz való belé­pést követő harmadik év eltel­tével a nyugdíjalaphoz való csatlakozás minden alkalma­zott számára lehetővé válik Csatlakozás esetén az alap­bér alapján kiszámított össze­get a nyugdíjalap központ számvevősége hó végén az al­kalmazottak béréből automati­kusan levonja. Ebből további levonásra ke­rül 2 és fél százalék gyerme­kenkénti családi jutalék, vala­mint 1 és fél százalék utazási kü­lönpótlék.­­ Ez az összeg évenként lesz beszorozva a vál­lalatnál eltöltött évek összegé­vel, ami egy szorzóhányadost fog eredményezni. Ez a szor­zóhányados a vállalatnál el­töltött utolsó három év fizetési középhányadosával lesz meg­szorozva, és az így kijött ösz­­szeg alkotja majd a nyugalom­ba vonulás idején folyósított nyugdíjösszeget, mely ha 12 és fél százalékkal nem lesz több mint az állami nyugdíj, akkor azt a nyugdíjalap egy összeg­ben kifizeti. Ellenkező esetben negyedévenkénti kifizetésben kerül majd folyósításra, mely esetben a nyugdíjalap 2 és fél százalékos kezelési költséget von le, kivéve, ahol az illeté­kes tagok rokkantsági külön­­segélyre jogosultak.’’ Amint várni, is lehetett, az történt, hogy a körlevélben megjelent tájékoztatás után nem egészen egy héttel a Fel­­sőtiszavidéki Juhsajtértékesítő Nemzeti Vállalat már minden­egyes alkalmazottja csatlako­zott a nyugdíjalaphoz. Meg is indulhatott volna azonnal a működése, azonban egy alkal­mazott, Gyeskó szaktárs, a fe­­jőgépkezelőktől, hátráltatta a dolgot. Akadékoskodott és hajthatatlan maradt. — Hiába kérlelték barátok, munkatár­sak, az előmunkás, végül már a fejőrészleg brigádvezetője is, Gyeskó mint egy csökölyös szamár, nem írta alá a csat­lakozási kérdőívet. Hiába ri­­mánkodtak neki. Kifejtették már előtte százszor, hogy mi­atta most az egész vállalat minden egyes tagja elveszíti ezt a nagyszerű nyugdíjlehetősé­get. Gyeskó szaktárs nem volt hajlandó semmit aláírni. Arra hivatkozott, hogy a nyugdíjalap szabályainak meg­szövegezése zavaros és homá­lyos. Ő abból — ahogy ő mon­dotta — egy büdös szót sem ért. Ő nem tudja, hogy mi az a szorzóhányados, fogalma sincs, hogy mi az a középhá­nyados, és különben is gőze sincs, hogy ezek a hányadosok milyen összeggel lesznek be­szorozva, így halvány elgon­dolása sincs, hogy mennyit fognak havonta a fizetéséből levonni, és főleg mennyi nyug­díjat fog végül is kapni, ha megéri. Ő nem ír alá semmit. Múltak a napok. A vállalat által kitűzött határidő vésze­sen közeledett. Nem volt mit tenni, a Gyes­­kó-ügy végül is magához a vál­lalatvezetőhöz került.­­ Egy szép napon Gyeskót beidézték a vállalatvezető fényes irodá­jába, ahol a hatalmas faragott diófaasztalon már ott volt ki­készítve a belépési nyilatko­zat teljesen kitöltve, mellette egy keresztbe fektetett töltő­toll, kupakra készen lecsavar­va. Már csak az aláírás hi­ányzott. — Ide figyeljen, Gyeskó fi­am! — kezdte a vállalatvezető. — Látja, mi itt most a hato­dik emeleten vagyunk. Én most tizet számolok, de mire befejezem, még nem írta volna alá ezt a belépési nyilatkoza­tot, én magát az ablaküvegen keresztül hajítom ki az utcá­ra ... A vállalatvezető még egyig sem ért el a számolásban, a belépési nyilatkozat már alá­írva ott feküdt az orra előtt. — Na látja, ez már más — mondta megkönnyebbülten a főnök. — De most azt mondja meg, fiam, miért nem tudta ezt maga hamarabb megcsi­nálni? — Vállalatvezető elvtárs — válaszolt Gyeskó —, ezeket az alapszabályba foglalt pontokat eddig nekem még senki nem tudta ilyen világosan megma­gyarázni . . . Tanulság: lenne bőven, de ebből a nyugati hatalmak soha nem tanulnak ... SO BERNAT: RÉGI VICC, DE JÓ Ezeréves magyar hadművészet A magyarság becsületének külföldi hitelrontása, különösen a magyar hadsereg II. világháborús szereplése újabban olyan méreteket öltött, amelyek kimerítik a legdurvább történelem­hamisítás fogalmát. Nemeskürthy István hazai történész Rekviem egy had­seregért című művében (Budapest, Magvető, 1978) így ír: Egy díszes kiállítású, olasz történelmi munka, szemreb­benés nélkül a magyarok nyakába varrja a tengelyhatalmak voronyezsi vereségét, jóllehet a valóságban — az olaszok és németek után — hagyták el doni védőállásaikat. A magyar hadseregnek katonáit a nyugati, főleg német katonai szak­­irodalom büntetlenül rágalmazza, felmentést adva az olasz és német hadvezetésnek, mintha kizárólag a magyar katona gyá­vasága miatt vesztették volna el a háborút. A nyugatnémet katonai szakirodalom hovatovább a magyar hadseregnek tudja be az egész háború elvesztését. Mindannyiunk felelőssége, de különösen azoknak, akik résztvevői és áldozatai voltak a történteknek, hogy megvédjük a magyar katona becsületét. Ezt a munkát kezdi el Komjáthy Tihamér angol nyelvű könyve, amely a Magyar Kézikönyvtár sorozat első kötete. Ennek a kötetnek, amelyhez az elő- és utószót magas rangú amerikai és kanadai tábornokok írták, el kell jutnia a külföldi könyvtárak polcaira és fiataljaink kezébe. Ebben a reményben vállalta a Rákóczi Alapítvány a könyv kiadását. NÉHÁNY ADAT: A könyv szerzője: dr. Komjáthy Tiha­mér, a Rosary College River Forest, Illinois, történelemtanára. Az Előszót Mark­ W. Clark, az Egyesült Államok ötcsillagos tábornoka írta, aki a II. világháborúban Eisenhower tábornok helyettese, majd az olaszországi szövetséges haderők főparancs­noka volt. Az Utószót Bruce J. Leggt altábornagy írta, aki 1975—78-ig a kanadai szárazföldi, légi és tengeri tartalék­hadsereg parancsnoka. A borítólapot Koroknay Imre profesz­­szor tervezte. MEGRENDELŐ SZELVÉNY Kanadában: Rákóczi Foundation, P. 0. Box 67. Stn. „L” To­ronto, Ont., M6E 4Y4. USA-ban: Rákóczi Foundation, P. 0. Box 2727, Cleveland, Ohio 44111. Név: Cím: Példányszám. ............... Mellékelt összeg: .. A könyv ára postaköltséggel: 20,5 dollár. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA FLORIAN TIBOR: Csontkemény fák A télnek roppant jég­börtönében állnak dermedten a csontkemény fák, mint valami síron túli létben. A föld fölreped, hallom jajszavát. A jég súlyos bilincse öldököl, ködgomoly takarja el az eget s a hideg arcon üt, mint egy ököl. Nincs merre futnod, magány van veled, a csend egyre nő és üldözni kezd, madár se moccan a síró ágon, nem véd többé az erdő és a kert, a kiáltás is megfagy a szádon, szived köré egyre, lassan, a fagy halálos, merev csontjai állnak, füledben fölzeng egy messzi harang s fölötted fekete varjak szállnak. New 198 Milford — Erdőszállás, IVH ■Imit.. 'tflISKnLCK­ KAL' SAN: Bezárt templomok ó ta még, higy nézzük egymást, mint idegenek, fürkészön, kurtán, bizalmatlanul. De eljön az óm, amelyben kitárul, telkednek élő, szárnyas ajtaja, s belépek rajta anwlt áhitatba­ mint gótikus templom oszlopcsarnokába, hol homályba mélyedt szentek arca réved, s villog mint vöröslő örökmécs a Szived. TŰZ TAMÁS: Baljós téblábolás Miért írunk mindig a halálról? Miért ez a félálomi hangulat? Nincs hol megbújnunk fullánkjai elöl? Úgyis tud rólunk mindent az a Valaki aki tenyerünkre térképet rajzolt min csak ő tud eligazodni eszelős terveinket is ismeri mint agyonkarcolt palatábláját az elálmosodó kisiskolás cetlikre irt följegyzéseit a boltos ráncot vet a föld hová menekülhetünk a tömegvonzás lezuhant téglái elöl a vulkáni erők forradalmában az atomkor meglepetései között csak ácsorgunk függünk­ lógunk ruhák az akasztón behajózásra várunk benne chance füstölög a hajókémény pompásan illik hozzá szétnézünk egy kicsit a szuroksötétben a fekete mindig szép rebesgetjük félálom-hangulat a végső összeomlás előtt» 1982. március 7. Basa Molnár Enikő: PETŐFI SÁNDOR. Boston, Twayne Publisher, 190 oldal, kötve: Barabás Miklós portréjával. Basáné Molnár Enikő 1939-ben született Huszton. Iro­dalmi doktorátusát a North Carolina-i egyetemen szerezte. Je­lenleg a Library of Congress munkatársa. Származása meg­becsülését mutatja, hogy művét jó magyar szüleinek ajánlotta. Témaválasztása is bizonyítja magyar érdeklődését. A nevek használatánál is a magyar szokást követi. Nem fordítja le a keresztnevet angolra. Ez néha helyes, néha helytelen, mert az idegen olvasó nemcsak nem érti­­a neveket, de azt sem tudja, melyik­ melyik? Pláne ha azt is hallja, hogy a magya­rok fordított sorrendben írják a neveket. Ha már ragaszkodik Molnár Enikő a magyar előnévhez, akkor nem ártana záró­jelben az angol fordítását is feltüntetni: Sándor (Alexander) Petőfi. Elöljáróban elmondhatjuk, hogy ez a lelkiismeretes angol tanulmány egyik legjobb összefoglalója Petőfi költészetének. Sűrítve bár, de lényegében minden fontosat elmond Petőfiről, amit egy irodalombarát külföldinek tudni kell a magyar, vele együtt a világirodalom egyik fontos költőjéről. E szerepéből talán a második fejezetben (The Literary Scene) esik ki leg­jobban, amikor a Petőfi előtti magyar irodalmat három-négy oldalon igyekszik összefoglalni. Siettében Bajza Józsefet gyen­ge (poor) költőnek nevezi, Berzsenyi Dánielt az arisztokrata életérzés kifejezőjének tartja, holott az elsőt helyesen alma­nach költőnek, a másodikat pedig lationos költőnek kellene nevezni. Az utóbbi ráadásul zseni is volt Tessék erről elol­vasni Németh László remek tanulmányát! Hasonlóképpen ki­sebbítő jelzőt kap Vörösmarty is, aki egy másik zsenije volt a magyar költészetnek. Ilyen elírások Petőfivel kapcsolatosan is előfordulnak. Pl. a segesvári csatát július 31 helyett augusz­tus 29-re teszi. A költői kastély helyett kottóst ír. Barabás Miklós helyett Dánielt emleget. Eltéveszti a nándorfehérvári ütközet évszámát: 1456 helyet 1453-at ír. De ezek csak apró­ságok, amiket egy jó lektor könnyűszerrel kijavíthatott volna. Nagyon helyesen vázolja a szerző Petőfi küzdelmét a ködevő romanticizmus ellen, a népi hang, a népi ízlés és a népi irodalom elismertetéséért. Ebben olyan nagy költő volt a se­gítségére, mint Arany János. De tanult Petőfi Európától is. A latin költőket még a gimnáziumban ismerte meg, szívesen olvasta és fordította Shakespeare-t, Byront, Shelleyt, Béran­­gert,­ Goethét, Schillert. Ezektől új stílust tanult, új téma­kezelést. Ezeket mesteri módon olvasztotta be költészetébe. Új témákat hozott Csapó Etelka halála és Mednyánszky Berta iránt érzett viszonzatlan szerelme is. Azonban a romantikát csakhamar realisztikus önvallomás váltja fel. Meg mertem végre nyitni ajkamat, S beszéltem üdvről, angyalokról, égről. Nagyon homályosan beszélhetek. Mert ő nem értett semmit e beszédből „Én lyány vagyok”, szólt, „földi lyány, nem angyal.” Természetesen új hang volt költészetében a politika is. Molnár Enikő teljes joggal utasítja vissza Illyés Gyula ten­denciózus beállítását, mely szerint Petőfi csak aktivista for­radalmár lett volna. Szerinte a költő felelősségteljes gyermek, férj, apa, katona és hazafi volt, aki ugyan nehezen alkalmaz­kodott a tekintélyekhez, de az általa elismert tekintélyeknek szívesen alávetette magát. Azokért az életét is kész volt fel­áldozni. Életének és költészetének különös fordulója volt Szendrey Júlia iránt érzett szerelme. Lelke kinyílt, és verseiben össze­olvasztotta a népdal üdeségét a romanticizmus szépségével. Ebből olyan gyöngyök születtek, mint az 51 nyelvre lefordí­tott Reszket a bokor, Rózsabokor a domboldalon, Szeptember végén és a Minek nevezzelek? Ebbe a boldogságba szólt bele a végzet, és sodorta el családjától a csatatérre. Mint tudjuk, ott esett el a harc mezején. Átnézve Molnár Enikő bibliográfiáját, azt kell modani, hogy túlságosan Budapest felé fordult. Persze, hogy ott találta a legjobb és legbővebb irodalmat Petőfiről. De közben nem vette észre a külföldi magyar Kuncz Jenő, Szőnyi Ferenc és Nyerges Antal angol fordításait. Könyveket ugrott át, mint Szi­getvári Iván. A százéves Petőfi (1922), Tóth Veremund (1960) és Cs. Szabó László: Petőfiék (Aurora). Pedig ezekből is sokat tanulhatott volna. Ami Molnár Enikő tanulmányát kiemeli a többi angol nyelvű tanulmány közül az, hogy nemcsak jól ismeri az anya­got és tudja az angol nyelvet, de pontosan ismeri az angol verstant és a verstani kifejezéseket is. Kitűnően, tömören, költőien fordítja a Petőfi-szövegeket. Kár, hogy nem rímel­­teti őket. Pedig aki ilyen fokon bírja a nyelvet, annak a rí­melés sem esne nehezére. Az az érzésem, ha nekifogna egy hű, rímelő, válogatott Petőfi-fordításnak, angolul tőle a leg­jobb Petőfit kapnánk. Ez pedig felérne egy ütközet megnye­résével. AMI KIMARADT Ahogy utólagosan utánanéztünk, megállapíthatjuk, hogy a Magyar Hírek egyik számából, melyben Bartók Béla: A kék­szakállú herceg vára című operájának filmfelvételéről számolt be, több lényeges adat kimaradt. Olvasóink tájékoztatására ezt szeretnénk most pótolni. Gách Marienne cikke több pont­ban homályos, illetőleg megtévesztő volt. Ugyanis a lelken­dezve bejelentett hazai filmsiker, egy szereplő kivételével kül­földön, külföldi művészekkel készült. Ennek a megemlítése a fenti cikkből kimaradt. Külföldi a müncheni Unitéd koproduk­­ciós filmgyártó. A tv-film zenei alapja a Londonban megjelent Decca-szalag vagy -lemez, melyen Bartók művét a londoni filharmonikus zenekar adta elő, a londoni-chicagói Solti György vezényletével. Judit szerepét a brilliáns londoni Sass Sylvia énekelte, a kékszakállú hercegét pedig Kováts Kolos. (Ezen operát Solti György ugyanezen zenekarral és ugyanezen „ki­váló” énekművészekkel a londoni Festival Hall pódium­műso­rán 1979-ben szólaltatta meg először.) Az eddigiekből is megállapítható, hogy a hazainak elköny­velt nagy filmsiker csaknem kizárólag külföldön, külföldi mű­vészekkel készült. Ráadásul a híradás elfelejtette megemlíteni, hogy Sass Sylvia világhírű magyar szopránsztár már évek óta disszidált, és nem hajlandó visszatérni Budapestre. Úgy lát­szik megunta, hogy tekintélyes gázsiját a pesti gazdasági fő­nökök lefölözték. Persze, erről az üzlet érdekében hallgatni kellett. Legfeljebb hűvösebb jelzőt (kiváló) emlegettek. Pedig azelőtt zseninek és világsztárnak becézték. Persze ő ma is az a nyugati sajtóban. Egyenesen Maria Callas utódjának tartják. (Valóban, a nagy görög művésznő annyira el volt ragadtatva Sass Sylviától, hogy hosszas találkozójuk alkalmával hasznos művészi tanácsokkal látta el.) A pesti rendezők a külföldi üzlet miatt azonban tartani akarták a látszatot, és a disszidens Sass Sylvia külföldön készült fényképét szép csendben rátették a Magyar Hírek címlapjára. Vakulj, magyar, ne láss, tót! BUDAY ERZSÉBET

Next