Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1982 (89. évfolyam, 1-50. szám)
1982-01-17 / 2. szám
1982. jan. 17. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Zárónyilatkozat Az 1981. november 27-én, 28-án és 29-én Cleveland városában megrendezett XXI. Magyar Találkozó — Magyar Kongresszus elsősorban az 1956. évi magyar nemzeti felkelés és szabadságharc huszonötödik évfordulójáról emlékezett meg, az akkori hősök példáját idézte, s az elesettek életáldozatának jelentőségét hangsúlyozta. 1956 szellemében a Magyar Kongresszus újból határozottan leszögezte, hogy az egyetemes magyarság nevében a több mint ezeréves Magyarország teljes függetlenségének mielőbbi helyreállítását kívánja, amit a párizsi békeszerződés is biztosított, ezért ismételten 2) sürgeti az orosz megszálló csapatok kivonulását, amit a párizsi béke ugyancsak biztosított. 3) A Magyar Kongresszus eleve elutasít minden olyan tervet, amely az önálló magyar állam függetlenségének feladásával más államokkal együtt, külön határok nélkül új államközösség létrehozására vonatkoznék. 4) A Magyar Kongresszus Magyarországon többpártrendszerű szabad választásokat követel, hogy a magyar nép a) önmaga jelölhesse ki vezetőit, és b) önmaga határozhassa meg az ország és a maga jövőjét. 5) A Magyar Kongresszus ugyancsak Magyarország területén minden megkötöttség nélkül teljes politikai (szervezkedési), közművelődési (kulturális) és gazdasági szabadság intézményes biztosítását sürgeti. 6) Megújítja azt az ismételten hangoztatott kívánságát, hogy a Duna-térség, s abban főként a Kárpát-medence politikai és államjogi viszonyai új, igazságos rendezést nyerjenek, amelyeknek eredményeként magyar és magyar közt ne legyen többé mesterségesen megvont országhatár. 7) A Magyar Kongresszus magáévá tette az Erdélyi Világszövetség határozatát, melynek értelmében a) a nagyhatalmak erélyes közbelépését sürgeti; b) a magyarországi kormányt és a magyar népet pedig felszólítja, hogy elsősorban Erdély, de minden más elcsatolt terület tekintetében is, a Magyarországtól megkérdezésük nélkül elszakított magyar milliók társadalmi, közművelődési és politikai szabadságjogai kellő védelemben részesüljenek. 8) A Magyar Találkozó már most felhívja az egyetemes magyarság figyelmét arra, hogy az első öt magyar (István király, Imre herceg, Gellért püspök, András hitvalló és Benedek vértanú) szentté avatásának 900. évfordulója 1983-ban lesz. Ennek az évfordulónak világszerte méltó megünneplésében a szabad földön élő magyarság minden tekintetben élenjáró szerep vállalására és betöltésére hivatott. 9) A Magyar Kongresszus véleménye szerint a szabad földön élő magyarságnak mielőbb meg kell tennie a kezdeményező lépéseket a magyar honfoglalás 1996-ban bekövetkező, 1100. évfordulójának megünneplésére is. A Magyar Kongresszus állandó titkársága ezúttal külön is köszönetet mond minden közreműködőnek, támogatójának és vendégének, a sajtó, rádió és televíziók vezetőinek, főként pedig azoknak, akik más világrészekből vagy országokból és távolabb eső államokból, városokból, komoly anyagi áldozattal vettek részt a XXI. Magyar Kongresszus ülésein és társadalmi eseményein, és általában mindenkinek, aki önzetlen szolgálatával az egyetemes magyarság érdekeit kétségtelenül jelentős mértékben előmozdította. Cleveland, 1981. december 29. dr. Nádas János, a Magyar Kongresszus Rendező Bizottságának elnöke 1450 Grace Avenue Cleveland, Ohio 44107, USA Az irodalmi és művészest szereplőinek egy része: Négyesy Irén, Tollas Tibor, Szörényi Éva, Koósa Antal és Mózsi Ferenc A díszvacsora főasztalának közönsége: dr. Nagy György, dr. Nádas János, Zolcsák István, Mary Rose Oakar képviselő, Herbert Kamm, a Cleveland Press főszerkesztője Felső sor: dr. Söte Pál, Frank Varga, Krupánszky Blanche, dr. Gy. Pap Domonkos, John Ashbrook, Vitéz Baán, Antony Pilla, dr. Irányi László. Alsó sor: Horváth László, Kovárczy István, dr. Kostya Sándor, dr. v. Ormay Jánosné Az irodalmi és művészest szereplői: dr. Nádas János, dr. Bónis József, Neszlényi Judit zongoraművésznő, dr. Nánay Endréné műsorvezető Az elsőbálos fiatal lányok csoportja Fények és árnyak at mondhatni e század elejéig le Csodálkozó érdeklődéssel figyelem a televízió előadását, ami ritkán esik meg velem. Nem futball, nem basketball, nem soapopera van a képernyőn, még csak hemorroidkenőcs vagy minipadreklám se. A Yucatánfélszigeten élő mayák régmúlt civilizációjáról van szó. Csodálom a mértani pontossággal épített piramisaikat, oszlopsoraikat, csillagászati megfigyelőtornyaikat, lépcsőrendszerüket, melyek semmiben sem maradnak el az egyiptomi, görög építmények mögött, csak éppen mások. Domborműveik, szobraik, rajzaik azonban megdöbbentettek. Rájöttem, hogy nem is annyira a kezdetlegesebb — bár felkészültséget igénylő — szobrászati technikájuk lepett meg. Az ábrázolt istenek, hősök, állatok azonban nem csupán a mi fogalmaink szerint csúnyák, hanem egyenesen ijesztőek, akárhányszor borzalmasak. Miként lehet az — tettem fel a kérdést magamnak —, hogy ennyi tehetséggel, geometriai, matematikai, csillagászati ismeretekkel rendelkező nép, mint a maguk, ily borzalmas szépségideáit alkotott saját magának? — Azt ugyanis joggal feltételezhetjük, hogy az alkotóművész elsősorban a számára tetszetőset, kellemeset óhajtja fáradsággal, tudásával kőbe vésni és megörökíteni. Csak egyetlen magyarázat lehetséges, éspedig az, hogy ilyen volt az ő szépségideáljuk, ők ilyet alkottak saját maguknak, mint ahogy mi a görög, római, keresztény kultúra szépségideálját alakítottuk ki a magunk részére, alighanem mindketten öntudatlanul! Milyen emberek lehettek ezek a piramisépítő, a grandiozitást kedvelő magok, akik a bolygók keringési idejét pontosabban számították ki, mint a velük egyidőben élő európai csillagászok? Úgy tudjuk, hogy e tehetséges nép a görög városállamokhoz hasonló rendszerben élt, és csak a közös nyelv és kultúra tartotta őket össze. De azt is tudjuk, hogy emberáldozatot igen gyakran mutattak be, főleg az esőistennek, akitől — hitük szerint — a megélhetésük függött. A szomszédos aztékok is űzték ezt a kultuszt. Valami megmagyarázhatatlan gondolatfűzés útján az emberáldozatokat s a velük kapcsolatos istenfogalmat önkéntelenül is az ijesztő külsejű szobrokkal és domborművekkel hoztam vonatkozásba. Feltehető az — kérdeztem önmagamtól —, hogy valami összefüggés állhat fenn? A pompás görög-római szobrokat, falfestményeket, mozaikokat alkotó nép is felépített magának valláserkölcsi rendszert, istenfogalmat. Isteneiket emberi tulajdonságokkal ruházták fel, akik jókedvükben még a földre is lejönnek játszani, emberi teremtményeik közé. Állatot ugyan áldoztak nekik, de embert soha. Pedig a rómaiak tudtak kegyetlenek lenni; kultúrájuk utolsó századaiban a cirkuszok népét a kegyetlenség szórakoztatta. Mégis, a legelvadultabb időkben is akadtak bölcselőik, akik óva intették népüket az erkölcsök elfajulása miatt, és figyelmeztették őket a tragikus végre. Ez nem is késett; mire az antik szépművészettől a tömegízlés egyre jobban hajolt el az arénák véráztatta porondjai felé, addigra a barbárok fokozatosan vettek erőt a népen. A kereszténységtől megszelídített barbárok utódai azonban felfedezték az őseiktől elpusztított antik világ szépségét, hasznát, és tovább művelték azokat, így — megszakításokkal ugyan, de — a Praxiteles, Myron, Phidias óta kialakuló szépségideál tovább fejlődve, a reneszánszon át mondhatni e század elejéig enyegileg megmaradt. Mire a gondolatfűzésben idáig jutottam, újra csak a maguk hátborzongató szobrai jutottak eszembe! De röviddel utána az ember áldozataik is! Vajon merre haladunk Mi? Bizonyos, hogy az eddigi fogalmaink szerinti szépet e század eleje óta kezdi a groteszk fokozatosan kiszorítani. A MA képzőművészeti szépséghiány és értelmetlenség tekintetében a maguk domborműveit messze túlhaladják. Magyarázatuk az, hogy ők így látják! De nagyon ferdén állhat a szemük! Te meg én elmaradottak vagyunk, mert nekünk Michelangelo, Rembrandt, Munkácsy tetszik. Az építészetben a kocka és a téglalap dominál, olykor a háromszög, mert ezek célszerűek; nyilván, a ma építőművésze képtelen a célszerűt széppé" összeegyeztetni. Mindeniken túltesz a zene, a huszas évek bájos operettzenéjének elhalkulása óta a mdern zene fokozatosan halad az értelmetlenség, a melódia nélküliség, kakofónia és a Kongó-melléki tam-tam felé. Az énektechnikájára mit sem adó, torokból üvöltöző modern énekes fájdalomtól eltorzult arccal vonaglik, mint akinek haskarikája van a daltól, amit kiordít. A magyarázat egyszerű: a mai ember munkahelyén a gépek, de leginkább az írógépek és a telefoncsörgés zaját hallja szüntelen. Amint kimegy az utcára, a forgalom zaja repeszti a dobhártyáját, autójában a rádió üvölt, otthonában a televízió. Az így elkínzott fül vajmi bajosan élvezheti Mozart Posthorn szerenádját vagy Beethoven Patetikus szonátáját. Ide zaj kell, mégpedig nagy! Értelemre, melódiára semmi szükség többé! Ezzel szemben a technikában messzire haladtunk: bele akarunk szólni a természet rendjébe. Nekünk holmi égi hatalmak ne parancsolgassanak ósdi törvényeikkel! A szerelem szépségét állati szexé alacsonyítjuk, mesterséges termékenyítéssel kísérletezünk, és a természetesen keletkezett életet az anyaméhben pusztítjuk el. Gyermekeinket felelőtlenségre, zabolátlanságra neveljük csupán azért, hogy a fene nagy szabadság abszurdumának felismerése után majd irgalmatlan diktatúrába szorítsák be őket. Rakétákat lövünk a világűrbe, de ugyanakkor képtelenek vagyunk a postát és a szemetet időben a megfelelő helyre szállítani. Ne is folytassuk tovább! Amiképpen Beethoventől eljutottunk a rock- és discozenéig, azzal párhuzamosan jutottunk el az erkölcsi, világnézeti normáktól a mai erkölcsi anarchiáig. Bizonyos, hogy a régi világban is hágtak át törvényeket bőségesen, de nem az volt a norma, az elfogadott, a szabályos. Ma ezzel szemben az Isten, törvény, erkölcs, szépségideál semmibe vevése a szabály; aki mellettük szót emel, az elmaradott és kőkorszakba való; aki hisz bennük, nevetség tárgya. Sebaj, mert ugyanakkor pompás technikai civilizációval rendelkezünk, félrefizult szépségideáljaink mellett. Hasonlítunk a mayukhoz, remek piramisaikon, impozáns épületeiken díszelgő, hátborzongató ábráikkal. Mindössze csak az élő emberáldozati rituáléink hiányoznak, zenekísérettel, értve alatta a mai modern kakofóniát. 1982. január 5. dr. Halmos Milán A szovjet fegyverkezés célja (Folytatás az I. oldalról) jogi központjainak elfoglalását. Világosan ír erről a témáról Kozlov tábornok is, 1971- ben kiadott Tisztek kézikönyve című munkájában. A szovjet katonaság támadó karakterre épül. A Szovjetunió a legvégsőkig támadólag fog fellépni mindenfajta háborús konfliktusban. A Szovjetunió döntő súlyt fektet az atomrakétákra, amelyekkel az ellenség leggyorsabb likvidálása érhető el, de amellett a konvencionális fegyvernemek ütőképességét is állandóan növelni kell...” A szovjet katonapolitikában Lenin tanítása az elsődleges. Az 1968-ban kiadott Nagy Szovjet Enciklopédia szerint a katonai alapműként használt A marxizmus-leninizmus a háborúról és a hadseregről című műben, amit orosz katonatudósok, filozófusok és történészek állítottak össze, többek között e téziseket olvashatjuk: ,,A politikai osztály jellege meghatározza a háború karakterét is. Lenin írta: a háború a politika továbbvitele, más eszközökkel. , Minden háború elválaszthatatlanul összefonódik a politikai rendszerrel. Egy ország politikai célja háború esetén a háború céljává válik. A háború lényege: a háború nem más, mint egy állam politikai céljainak elérése.” Még egy idevágó idézet egy szovjet napilap cikkéből: „A lenini tanítás a mai napokban is teljesen érvényes; a mi feladatunk abból áll, hogy megtörjük a kapitalizmus ellenállását, katonai és politikai, illetve ideológiai szinten egyaránt.” A szovjet felfogás az atomfegyverek terén sem más. Reagan már 1980-ban mondta: „A Szovjetunió lehetségesnek tart egy atomháborút és annak túlélését.” Erre is akad idézni való példánk. Slavkin, a haditudományok professzora írja: „Háborús konfliktus esetén nem zárhatjuk ki az olyan politikaihatalmi demonstrációkat sem, mint az atomcsapást olyan városokra, amelyek ugyan nem rendelkeznek nagy katonai vagy gazdasági központokkal, de lerombolásuk politikai szinten előnyt jelenthet számunkra . . .” S akiket ezek az idézetek még nem győztek volna meg arról, hogy mi a szovjet fegyverkezés célja, álljon itt egy pár hivatalos adat: A hatvanas évek közepétől napjainkig a Szovjetunió 450 milliárd dollárt költött fegyverkezésre, töbek között: 1. új generáció kifejlesztése a nagy, közép és kis hatósugarú rakéták terén (USA semmit); 2. új közép hatósugarú bombázók (USA semmit); 3. tizenöt új divízió, 15 000 új páncélos európai bevetése (az európai NATO-haderők ez idő alatt 150 000 fővel csökkentek); 4. légvédelem új kiépítése 100 000 fővel, és atombiztos bunkerek építése, jelenleg kb. 60 millió ember részére (nyugaton semmi összehasonlítható); 5. kémiai fegyverek, speciális alakulatok 70—100 000 fővel (nyugaton semmi összehasonlítható). A szovjet katonai potenciál célja mindezek után világos: minden területen fölényben lenni a nyugati haderőkkel szemben, s a végső „leszámolás” esetében nem visszariadni az atomháborútól sem. És azt hiszem, hogy ez nemcsak írott szóként szerepel a szovjet katonai tankönyvekben, ezt az utóbbi években Moszkva többször bebizonyította. Csáki Tibor 3. oldal IDŐS NAPJAIKAT töltsék a napfényes Californiában Los Angeles közelében, kicsi, kertes, családias öregotthonunkban. Bőséges, finom magyar ételek, teljes ellátás. Magyar orvos látogatja az öregotthont. Magyar tulajdonos, 24 órás felnevelet. Alacsony árak. PALM GUEST HOME 4116 Walnut Street Baldwin Park, CA. 91706 Telefon: (213) 960-2233