Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1983 (90. évfolyam, 1-50. szám)
1983-01-09 / 1. szám
KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA DR. MIHÁLYI GILBERT: A hitoktatás mai helyzete Magyarországon Cserháti püspök jelentésében és a valóságban Cserháti József pécsi püspök okos, intelligens ember. Képzett tudós, Rómában szerezte filozófiai-teológiai szakképzettségét. E sorok írója is ott találkozott vele. Mint püspöknek, ismernie kell a hitoktatás otthoni helyzetét, és mint intelligens ember tudja, hogy mit és hogyan ír. A magyar püspöki kar októberben a köteles „ad limina” látogatást végezte II. János Pálnál. Utána Cserháti püspök az Új Ember 1982. október 31-i száma 3—4. oldalain Számadás és újrakezdés az „ad limina” után címen beszámolt a látogatásról. • Cserháti püspök meg van elégedve Ebben őszintén bevallja, hogy a Szentatya „négy fontos kérdéssel való szembenézésre hívta fel a figyelmüket”. Ez a négy probléma: a katekézis, a kisközösségek, a családi pasztoráció és a világi hívők tevékeny bekapcsolása az egyházi életbe. Itt most csak a hitoktatás ügye érdekel bennünket. Erre vonatkozólag Cserháti püspök ezeket írja: „ezzel szembe nézni kívánunk ama érzés és tudat rögzítésével, hogy e téren az utóbbi években nemcsak annyiból léphettünk eredményesebben előre, hogy elrendezést nyertek az iskolai hitoktatás elvi és gyakorlati feltételei, hanem a kölcsönös megértés keresése, az állami hatóságok részéről tanúsított nagyvonalúság valóságban nyugvópontra hozta korábbi viták ellentétjeit”. Majd rámutat, hogy hol is kell még tovább dolgozni a hitoktatás javításán: „jobban kell biztosítanunk a méreteiben sokkal jelentősebb templomi hitoktatás kereteit. Főleg az alkalmas világi hívek segítségének igénybevételével. A téli templomi hitoktatás biztosítását, bármilyen nagy anyagi áldozatok árán is meg kell oldanunk. Még mindig elváróan nézünk a lehetőség felé, hogy fűtetlen templomok helyett a plébánia épületében megfelelő helyet alakíthassunk ki a hitoktatáson részt vevőknek.” Majd hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben, mint minden másban, „az Egyház és az állam között létrejött megegyezés és ennek ésszerű és mindig kívánatos továbbfejlesztésére” való törekvés az a keret, amelyben a püspöki kar a hitoktatás ügyét kezeli. • A Katolikus Szemle „a hitoktatás újkeletű válságá"-ról számol be Röviddel azután, hogy az Új Embernek ez a cikke kezembe került, érkezett meg Rómából a Katolikus Szemle 1982. 3. száma. Ennek 259— 261. oldalain Kovács E. Zoltán Az oktatásreform következménye a hitoktatásban című cikkében az otthoni hitoktatás újkeletű válságával foglalkozik. A Katolikus Szemle komoly hangú negyedéves folyóirat, és propagandisztikus szélsőségekre sohasem ragadtatja el magát. Az sem kenyere, hogy az otthoniakat felelőtlenül kritizálja, támadja, sem az, hogy a magyarországi helyzetet félremagyarázza. Nos, ez a Katolikus Szemle azt mondja, hogy Magyarországon bevezették az ötnapos munkahetet. Rámutat, hogy ennek kikerülhetetlen kihatása lesz a magyar élet minden területére, így a hitoktatásra is, amennyiben „az eddiginél is kedvezőtlenebb feltételek alakulnak ki az iskolai hitoktatásban”. Éspedig azért, mert 1. az iskolai oktatás reformja az eddigi oktatási idő elé és után helyezett órákkal akarja megoldani a szombat elvesztését. Mivel sok helyen oly korán kezdtek, hogy az hitoktatás csak az órák után volt lehetséges, az most igen súlyos akadályokat állít a hitoktatás elé, ha az iskola órákat rak a mai órák után; 2. a körzeti iskolákba autóbusz viszi a tanulókat. Kérdés, hogy szombaton beviszi-e az iskolába a hittanórára jelentkezetteket?; 3. befűzik-e télen a hittanórára az iskolákat?; 4. s ha így most a család együtt lehet szombaton, beküldik-e a szülők hitoktatásra gyermekeiket? Szóval annyi és oly komoly probléma merült fel az állami rendelkezés következtében, hogy a Magyar Püspöki Kar nyári konferenciáján már foglalkozott a hitoktatás újkeletű válságával. íme, két ellentétes kiértékelés. Cserháti püspök alapjában meg van elégedve, a Katolikus Szemle aggódva ír az újkeletű válságról. Cserháti püspök szavai egészen megnyugtatók, a Katolikus Szemle cikke arra mutat, hogy az eddig is megoldatlan hitoktatás ügye ezután még jobban húzza a rövidebbet. Pedig a hitoktatás alapvető feladata az Egyháznak. Ezért I. János Pál ezt az előtte megjelent magyar püspökök szívére kötötte. Kérdezzük: Cserháti püspök nem szereti a magyar egyházat? Nem szívügye a hitoktatás? Dehogynem! De nem mer szabadon írni, mert a magyar egyház elnyomott és irányított egyház. A pártállam egyszerűen nem akarja rendezni a kérdést. Ebben is — mutat rá a Katolikus Szemle — megszegi saját, 1972-es alkotmányát és a helsinki nyilatkozat záróokmányát. Gandhi asszony demokráciája India függetlenné válásának nemrég megünnepelt évfordulóján Indira Gandhi hosszú beszédben szólította föl az ország vezető politikusait — beleértve az ellenzéket is — a jobb és hasznosabb összefogásra, amely által az ország gazdasági és szociális helyzetén kívánna segíteni. Alig 24 órával e beszéde után, a miniszterelnöknő válasza az ellenzék által a parlament elé terjesztett bizalommegvonási javaslatra az uralmon levő kormány ellen, egy szóból állt: „időpocsékolás”. Az ellenzéki képviselőket egyszerűen élhetetlen klikknek nevezte, az általuk benyújtott kritikai kérdések egyikére sem adott választ, világosan kimutatta, mennyit ér az ő szemében a parlamenti demokrácia. S hála Gandhi asszony kétharmados parlamenti többségének, az ellenzék kormányellenes vizsgálati javaslatát leszavazták. Az indiai ellenzéki politikusok ezen javaslatukban súlyos dolgokat soroltak fel a Gandhi-kormány ellen: többek között felelőssé tették az eddig 45 millió munkaóra elvesztése miatt, amelyet a bombayi textilüzemek munkásainak egyre ismétlődő sztrájkja jelent. Az országban egyre-másra kerülnek napvilágra magas beosztású kormánytisztviselők korrupciós botrányai. Az ellenzéki pontok között szerepelt még a miniszterelnöknő által bevezettetett újságírói cenzúra elleni tiltakozás is, valamint az állandóan növekvő infláció, a zsákutcába jutott földreform, nyugtalanságok az egész országban. Gandhi asszony azonban csak hosszú tirádákkal, az ellenzék pocskondiázásával válaszolt a kormánya ellen felhozott vádakra. Többször idézte az általa kidolgozott, 20 pontból álló gazdasági és szociális terv bevezetését, csak egyet hallgatott el: az ország gazdasági és szociális realitása mérföldekre elmaradt a 20 pontban lefektetett irányelvektől. Harminc hónapon belül ez volt a harmadik, Gandhi ellen benyújtott bizalommegvonási javaslat, s ahelyett, hogy a miniszterelnöknő analizálta volna az ellenzék által fölsorolt hibákat, személye elleni sértésként könyvelte el ezt a javaslatot is. Az 1982. évi parlamenti időszak előtt két esemény is foglalkoztatta a közvéleményt. Gandhi egyik minisztere, aki az ország olajbevásárlását intézi, nem tudott elszámolni mintegy tízmillió dollárral, a pénznek egyszerűen nyoma veszett. A másik a cenzúra bevezetése volt, igaz, egyelőre csak Bihar állam területén. Szinte pontosan egy évvel ezelőtt hasonló korrupciós iromány derült ki: Antalay miniszter kezelte hűtlenül a közpénzt, amiért bíróság elé is állították, ezután Indira Gandhi népszerűsége is alapos csorbát szenvedett, mivel a vizsgálat során kiderült, hogy tudott a miniszter sötét üzelmeiről, mégsem tett ellene semmit, míg az újságok és az ellenzéki politikusok nem kezdték el követelni a vizsgálatot. A belpolitikai kép azt mutatja, hogy mivel a parlament többsége még mindig Gandhi asszony mögött áll, s maga a miniszterelnöknő sem sokat ad az ellenzékiek parlamenten keresztül benyújtott — tehát a demokratikus utat választó — tiltakozásaira, egyedül egy kisszámú elit — az újságok és a bíróság keretén belül — lenne képes Gandhi asszony vezetése ellen fellépni. A belső bizonytalanságot jól mutatja, hogy a hatalmas országban szaporodnak a kormány politikája elleni tüntetések, sztrájkok, nő az elégedetlenség Gandhi asszony diktatórikus vezetési politikája ellen. Ehhez járul még a különböző kasztok közötti viszálykodás, a közéleti, illetve az élet szinte minden területéről kiszorított „páriák” (legalsóbb kaszt) mindeddig megoldatlan helyzete. Külpolitikai téren — kisebb nézetkülönbségeket eltekintve — India hű szövetségese a Szovjetuniónak. Habár Afganisztán esetében Gandhi asszony bíráló szavakat is eljuttatott Moszkva irányába, végső soron az indiai gazdaság a Szovjetunióra támaszkodik, s a világpolitika színpadán is közösséget vállal a Kreml felfogásával. Csáki Tibor BOCSÁNAT, TÉVEDTEM! avagy Izé, hogy is mondják? Nem kellemes érzés, amikor társaságban valakinek megbotlik a nyelve. Ősidők óta „lapsus linguae”-nek hívják ezt a baklövést, amely egyidős az emberiséggel, és bármelyikünkkel előfordulhat. Baráti körben általában derűs mosollyal térünk napirendre felette; ennek dacára előfordult, hogy könnyen sértődő barátunkat minden rossz szándék nélkül bár, de érzékeny pontján találtuk, ami sajnos már elhidegüléshez is vezetett. — Megbocsásson a szebbik nem, ha azt állítjuk, hogy ők bizony távolról se hajlandók egykönnyen keresztülnézni mások nyelvbotlásán, ha az akaratlan tűszúrás épp hiúságukban találta őket. Nagy általánosságban mégis azt mondhatjuk, hogy baráti körben jól ismerik az ilyen baklövőt, aki minden rossz szándék nélkül időnként elveti a sulykot. Nem vesszük fel tőle, sőt jót derülünk rajta. Ez idővel segít, mert az illető elrestelli magát, s a jövőben a nyelvére jobban vigyáz. Távolról sem ilyen egyszerű a dolog a politikai, diplomáciai érintkezés kapcsán. Ezek az urak nem csupán saját nevükben nyiatkoznak; nemzetek állanak mögöttük, és minden elejtett szó ezerszeresen esik latba. Államfők nyelvbotlásairól, diplomaták elszólásairól már könyveket is írtak. Ezeken jól szórakozik az, aki olvassa; a nyelvbotlás helyén és idejében azonban egyikük se szeretne a nyelvbotló diplomata frakkjában és nadrágjában lenni. Pedig mindkét oldal jól tudja, hogy az elszólás mögött semmiféle hátsó, sértő szándék nem búvik meg. Sajnos azonban ott van az a bizonyos „mégis”, amely miatt a bankett asztalnál ünneplők közül nem egy kellemetlen szájízzel távozik. Érthető is, hogy államférfiak, diplomaták nemcsak alaposan megrágják, de jó előre megírt szövegből olvassák fel mondanivalóikat, amelyek általában ritkán szoktak valamit is mondani. Persze sűrűn jönnek alkalmak, amikor üdvözlésre kapásból válaszolni, rögtönözni kell, mely alkalmakkor elszólás, nyelvbotlás igen könnyen becsúszik. Remek példa erre Heinrich Luebke nyugatnémet köztársasági elnök, aki jó 10 évvel ezelőtt Chilébe ment államfői látogatásra. A santiagói repülőtéren lezajlott ünnepélyes fogadás után örömteli lendülettel tárva szét karjait, mosollyal az arcán, harsány fennhangon így kiáltott be a mikrofonba: „Meine liebe Peruaner!” Az vesse rá az első követ, akivel ilyesmi nem történhet meg. Mindössze az volt kellemetlen, hogy éppen az idő tájt a chilei és a perui kormány között a diplomáciai légkör kimondottan magasfeszültségű volt. Mindeme gondolatokat kedves dél-amerikai barátnőnk nemrégiben érkezett levele töltötte fel újabb tartalommal. Reagan elnökünk dél-amerikai útjáról ír benne; egyebek között megemlíti, hogy bár jelentéktelen, de mégis feszélyező pillanat volt az, amikor Reagan elnök brazíliai pohárköszöntőjében isígy szólta el magát: „Emelem poharam az elnök úr és a bolíviai nép egészségére!” Valaki megrúghatta a lábát az asztal alatt, mert azonnal kijavította: „Igen, tudniillik oda megyek innen, Brazíliából!” Ismét bakot lőtt, szegény, mindenki tudta, hogy Kolumbiába megy, és nem Bolíviába. Csúnya dolog lenne ilyesmiért az egyébként megnyerő modorú, rokonszenves elnökünket hibáztatni. Semmi kétségem nincs azonban afelől, hogy ő maga nem a legpompásabban érezhette magát a nyelvbotlás pillanatában. Igen jól tudta, hogy a gringónak csúfolt jenkit Latin-Amerikában sose szerették kevésbé, mint éppen most. Ez már igen hosszú ideje fennáll, s jelenleg nem is fontos annak elemzése: miért? — Csupán a tényt állapítsuk meg, hogy így van. Erre tette fel a koronát a Malvinas (Falkland) körüli bonyodalom, amelyben az Egyesült Államok szükségtelenül Anglia oldalára állt. Tette ezt annak ellenére, hogy a Monroe-elv és az OAS Amerikai Államok Szervezete, legalábbis semlegességre kötelezte volna. Ez az egyébként lényegtelen elnöki elszólás ebben a légkörben a hőmérsékletet 0 fokra szállította le. Ennek lemérésére nem mi, első-, másod-, harmadgenerációs állampolgárok vagyunk illetékesek, hanem a latin-amerikai nép; tudjuk, hogy Argentína még csak vendégként sem akarta Reagan elnököt elfogadni. Ők e nyelvcsuszamlás hallatára nem fognak nevetni; helyette ilyesmire gondolnak, hogy lásd, idejön ez a jenki elnök látogatóba, s még abban sem biztos, melyik országban van és onnan hová megy, ha ilyen jól tájékozott az elnökük, mit várjunk a többitől? — Miután Amerika-ellenes szólamokat éppen elég gyakran sugdosnak fülünkbe Moszkva és Kuba ügynökei, még egy jelentéktelen elszólásnak is több a súlya, mint amit érdemel. Hiába, vannak reggelek, mikor bal lábbal kelünk ki az ágyból, és aznap minden félresikerül. Ez történt szegény elnökünkkel is! dr. Halmos Milán Sok szeretettel köszöntjük a Vasárnap új munkatársát, Szabó Józsefet Szabó József, az egyik legtehetségesebb magyar karikaturista 1950. február 4-én született. Tehetségével már kora ifjúságában feltűnt, és ez egyben meg is határozta további pályafutását. 1969-től kezdődően 1980-ig Magyarországon tíz kiállításon vett részt. Rajzai külföldön Algériában, Ausztriában, Brazíliában, Franciaországban, Németországban, Görögországban, Indiában, Olaszországban, Japánban, Mexikóban, Pakisztánban, Lengyelországban, Szenegálban, Spanyolországban, Svájcban és Jugoszláviában jelentek meg különféle lapokban és folyóiratokban. Odahaza munkatársa volt a Magyar Hírlap, a Népszabadság, a Népszava, a Magyar Nemzet, az Élet és Irodalom, a Magyar Ifjúság, a Nők Lapja, A Jövő mérnöke, a Diákszemmel, a Hungarian Exporter, a Magyar Import, az Újítók Lapja és a Vigília című lapoknak és folyóiratoknak. 1978-tól 1980-ig, távozásáig, a Magyar Nemzet művészeti vezetőjeként tevékenykedett. 1980-ban a szabadságot választotta, Németországban kért menedékjogot. Ma feleségével és három kisgyermekével az Egyesült Államokban él. Rajzai többnyire nem igényelnek magyarázó szöveget, ötletességük, elmésségük önmagáért beszél. Szabó József rajzai, karikatúrái ezentúl rendszeresen jelennek meg a Vasárnap hasábjain. Isten hozta, Isten segítse! 3. oldal