Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1984 (91. évfolyam, 1-50. szám)

1984-01-08 / 1. szám

1984. január 8. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 1984: A Józan Ész Éve - ÚJESZTENDŐS JAVASLAT­­ Egy idő óta szokássá vált, hogy az ENSZ — az Egyesült Nemzetek Szóhivatala — minden esztendőt valamilyen társa­dalmi rétegnek ajánl. Volt már Nők Éve, Gyermekek Éve, Me­nekültek Éve . .. hogy csak néhányat soroljak fel. Elméletileg ez a figyelemreméltó kezdeményezés azt a célt kívánja szol­gálni, hogy — mondjuk — a Nők Évében, egész álló esztendőn át, a nők problémáival foglalkozzanak az illetékesek, segítsék a nőket anyai, feleségi és dolgozói munkájukban, adjanak tá­mogatást az arra rászorulóknak és így tovább. Mi lenne, ha 1984-et a Józan Ész Évének nyilvánítanák? Tudom, hogy javaslatom elkésett. Tudom, hogy naivnak, sőt, nevetségesnek hat, mégis vállalom a kockázatot, és elő merem terjeszteni. Indokolásom alátámasztására legyen szabad fel­hoznom a következőket: A második világháború befejezése után, több mint 40 milliós emberáldozattal, országok és városok rombadöntésével, sikerült elérnie a műveit emberiségnek, hogy a világot két­felé szakította. Ezzel egyidejűleg megszüntette az egykori vi­haros, de ugyancsak nemes múltra visszatekintő Közép-Euró­­pát, és csinált belőle részben Nyugatot, részben Keletet. (Most nem térek ki arra, hogy ez nekünk, magyaroknak úgy „kellett”, mint tevének a kalácsni. Lényegében a magyarok közép-euró­paisága cseppet sem változott azzal, hogy Kelet-Európához soroltak bennünket.) Bocsánat ezért a kis kitérőért, térjünk vissza a kiindu­lási ponthoz: miért javasolom, hogy 1984-et nyilvánítsa a Jó­zan Ész Évének az ENSZ, vagyis az a világszervezet, amelyet angolul UNO-nak neveznek. Ez az Unott Nemzetek Operett-tár­sulata rövidítése. A két részre szakított világ közé egyenlőségjelet tenni barbárság, esztelenség, sőt — egyes esetekben — bűntény. Hogyan lehet közös nevezőre hozni a hiénát a birkával, hogy az állatvilágból vett hasonlattal éljek? Van azonban egy terü­let, ahol — persze más és más előjellel — találkozik a Nyugat és a Kelet. Mindkettő készséggel áldoz az ógörög Hyppokrita istennő oltárán. (Gyorsan hozzáteszem: ne keresse senki a görög mitológiában ezt az istennőt, mert nem fogja megta­lálni. Szíves engedelmükkel én emeltem „istennői” magaslat­ra.) Hyppokrita, szerintem a régi görögöknél az álszentek, frá­­zispufogtatók és mellébeszélők istennője lehetett volna. Ma főleg a keleti világban hódolnak neki, mert le nem írt statisz­tikai adatok tanúsága szerint a Szovjetunióban és kapcsolt részein soha nem látott mennyiségben termelik a kongó szó­lamokat, üres ígéreteket, tartalom nélküli jelszavakat. A nyu­gati térfélen a felelős vezetők jobban odafigyelnek, mert tud­ják: újraválasztásuk a szavazók kezében van. Az a kormány, amely csak ígér, de alig vált be valamit, a következő válasz­táson megbukik. Éppen ezért a nyugati világban Hyppokrita istennő kielégítésére egészen másfajta szólamzápor zúdul a tö­megekre. Ezek egyike a különböző évek felajánlása különböző rétegek javára. Mindenki tudja, hogy — például — a Menekültek Évében a világon semmit sem változott azoknak a helyzete, akiknek sikerült elszökniük a dolgozók paradicsomaiból. A Menekültek Évében éppen úgy táborokban voltak kénytelenek összezsú­folódni, és ugyanúgy kellett küzdeniük a bürokrácia gumifalai ellen. Legfeljebb meghallgathatták a rádióban és televízióban, hogy melyik városban tartottak gyűlést, szimpoziont, kong­resszust vagy konferenciát a menekültek érdekében. Ezeken a konferenciákon a világ minden részéről odaérkező mene­kültügyi szakemberek felvetették a menekültek problémáit, felvették a nem éppen szűkös napidíjakat, utána azzal a nyu­godt tudattal repültek egy újabb kongresszus színhelyére, hogy megtették kötelességüket a szerencsétlen menekültek ér­dekében. Ez annyit jelentett: minden maradt a régiben! Nem vagyok annyira idealista, hogy ne lássam tisztán: a világ az ilyen és ehhez hasonló hipokrita módszerekkel kívánja megnyugtatni saját lelkiismeretét. Hiszen ha valahol valaki élesen és őszintén kimondja: semmi sem történt a Nők Évében a nők érdekében, és nulla eredmény mutatkozott a Gyermekek Évében, nos, ilyen esetben arra lehet hivatkozni, de hát kétezerötszázhetvenhat beszéd hangzott el a témáról. Hyppokrita istennő modern követőinek ennyi pontosan elég. Felmerülhet a kérdést: ha mindezt tudom, ha mélyen el­ítélem az álszentességet, miért javasolom mégis, hogy 1984 a Józan Ész Éve legyen? Megmondom. Egyetlen másodpercig sem hiszem, hogy éppen ez lesz az az esztendő, amikor a vi­lágon uralomra jut a józan ész. De ha az ENSZ kiadja a jel­szót: 1984 a Józan Ész Éve — rövidítve JÉÉ —, akkor talán sokan lesznek, akik felkiáltanak: „Jéé, hát létezik józan ész is? Érdekes, hogy erről sohasem hallottam!” Levél Buenos Airesből (Síkos Endre okl. gépészmérnök a Buenos Aires-i magyar kolónia közszeretetnek örvendő tagja. Néhány évvel ezelőtt az Egyesült Államokban érszűkülettel operálták a bal lábát, és oda plasztik­ereket tettek. Kb. egy hónapja szívinfarktust ka­pott, bal lábában Vérrögök keletkeztek, és le kellett azt am­putálni. Ezt meséli el most, az operáció után csodálatos lel­­kierővel, humoros formában.) Kedves Barátaim! Eddig is többször voltam köztetek mint látogató vagy olvasó tag vagy egyszerűen mint kedves barátotok: Mikes György, Tabi László, Vajda Albert, Só Bernát. Már régóta közétek tartozom, mert én is író vagyok. Hogy nevemet nem ismeritek, annak első oka talán az, hogy mint tudós kutató mérnök, munkáimban általában lényegtelen és komolytalan témákat ütöttem meg, és így írásaimmal nem értem el nagy népszerűséget. Most azonban, minthogy már 63 éves vagyok, rájöttem arra, hogy ha nevemet mint komoly író meg akarom örökíteni, nekem is komolyabb témákhoz kell nyúlnom. Ame­rika papucsban. Csak viccel a bácsi stb.-hez hasonló komoly­sága címet végre találtam én is. Első komoly írásom címe tehát: Leamputálták a lábamat Argentínában! Most lelki szemeim előtt megjelennek a 30—40-es évek (a két háború közti) Magyarországa újságjainak reklámjai, és elém tűnnek a ma is bennem élő plakátképek, szövegek stb. Haladjon ön is a korral, süssön Vánca sütőporral! Mondja, marha, miért oly hús? — Olcsóbb a ponty, mint a hús. Nem utolsósorban pedig: Nem fáj, nem fázik a lába, ha tőből le van amputálva ... Hát minden lehet szép, de az utóbbiba valami hiba csú­szott. Mert bizony most nekem leamputálták a lábamat, és mégis ott érzem legjobban fájni, ahol már vagy 30 centire le van vágva. No, de kezdjük az elején. Hirtelen jött a tavasz. Október közepén egyik napról a másikra kertünket ellepték a virágok. A fa percenként egy mil­limétert nőtt. Hirtelen szükségessé vált, hogy kertészünk rend­be tegye kertünket. Nem lett volna semmi baj, ha történetesen a tavasz ki­­virulása nem esik egybe az argentin alkotmányos választások lebonyolításával. Így azonban nem lehetett kertészt kapni, mert mindenki szellemi nívójának megfelelően magasabb po­litikai, főleg gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozott, főként a gazdaságügyi miniszter hatáskörének és teendőinek megál­lapításával törődött — óriási szaktudásról tévén ki-ki tanú­ságot, így aztán — kertész híján — én magam álltam neki fű­nyírógépemmel kertünk égbe szökő fatengerének, éspedig egy remek „bise a la plancha” (hirtelensült) és zöldborsó főzelékes ebéd után. Alig tíz percnyi munka után nem ment tovább, össze­estem. Mivel már régóta voltak vérkeringési zavarok a lá­baimban, feleségem, mikor rám talált, mindjárt tudta, miről van szó. Azonnal felhívta a már évtizedek óta megszokott úr. Patríciát. Nagyon udvariasan jelentkeztek a lakásán, mond­ván, igen-igen, artériaeldugulásból kifolyólag szívinfarktus van, amit sürgősen kell kezelni. Fél órán belül operálni kell!... Dr. Patricia jelenleg nincs itthon, de amint megérkezik, érte­síteni fogják. Nem lehet nagyon messze, mert bár teletöltötte a kocsiját benzinnel, de csak két pótgumit vitt magával, s így valószínűleg egy-két napon belül itthon lesz. Hát ez nagyon elszomorító, mert szívattak esetén ez már nagy idő. Feleségem nem is hagyta annyiban. Háziorvosunk, dr. Cast révén rövid két órán belül sikerült is telefonkapcsola­tot kapni a dr. Favarolo vezetése alatt álló Güemes szív­szanatóriummal (Csak úgy mellékesen jegyzem meg hogy az emergenciás telefonvonalak — ünnepnap lévén — állandóan foglaltak voltak.) Dr. Favarolo sajnos el volt foglalva. Nála nélkül viszont a szanatóriumban nem tehetnek semmit. En­nek ellenére van itt egy fiatal orvos, akinek ugyan orvosi gyakorlata nincs, de a neve igen nagy jövőre enged követ­keztetni. Beszéljünk vele. Neve: dr. Marco Tullio Cicero. Dr. Cicero tényleg mindent megígért, csak éppen men­tőautóról nem tudott gondoskodni. Végre mechanikusunk ré­vén ez a probléma is megoldódott. A bátyja ugyanis éppen egy ambulanciát javított, s bár már másfél liter szesz benne volt (nem az autóban!), készségesen vállalkozott arra, hogy a félig kész mentőkocsival elvisz egy szanatóriumba. Így is történt. Bár az ambulancia nem volt berendezve, én a padló­ján fekve kitűnően éreztem magam, mivelhogy nem voltam eszméletnél. Időközben már délután 4 óra lett, amikor az ápolószemély­zet megkezdi hétvégi pihenőjét. A szanatóriumhoz érkezve mindenesetre becsöngettünk, mire egy bájos, halványszőke han­gú ápolónő, kinek neve Maria Antoinette, jelentkezett Erre magamhoz tértem, és próbáltam rábeszélni sofőrünket, hogy vigyen tovább, mert én ezt a nőt ismerem és tudom, hogy már készítik elő a párizsi Genév térre, hogy férjével együtt megszabadítsák szép fejétől. Én pedig nem akarok részt venni az ő sorsukban. Végül is engedtem, miután mondták, hogy Maria Antoi­nette csak egy napig fog engem kiszolgálni, mert holnapután viszik Párizsba. Közben már 251 vérvizsgálatot vettek tőlem. Legalábbis ennyi szúrás nyomát számoltam meg a két karomon, melyek már egészen sötét váraláfutásosak voltak a sok szurkolástól. Majd jött az igazgató főadminisztrátor, és kijelentette, hogy az igazolványommal, melyen az áll, hogy „cutis bianco” (bőre fehér) azonosságomat önmagamra nézve nem tudom igazolni. Kinézésem alapján lehetek ugyanis akár egy Matto Grossó-i brazil bennszülött is. Végén hosszú huzavona után egy fiatal orvos hozzám settenkedett, és megvigasztalt, hogy ne izguljak, már vettek vért, csak egyelőre az más név alatt szalad. Majd később kicserélik a neveket, s így nem lesz akadálya a szanatóriumi felvételemnek. Sőt már össze is hívták az orvosi konzíliumot, hogy a szívottak miatt csupán a jobb lábamat vágják-e le, vagy pedig a nyakamból is kikerekítsenek egy darabot. Sajnos ebben az időpontban egyetlen felelős szakorvos nem volt a szanatóriumban. Végül mégis a legmagasabb rangú dr. Lagos Lagarton azt ajánlotta, hogy csak a lábamat vágják le, s a nyakamat — legalábbis egyelőre — hagyják békében. Nagyobb vitatkozás után abban is megállapodtak, hogy az operációt dr. Szálem Alejkum fogja végezni, mivel ő beszél legjobban franciául. Az operáció aztán hamarosan megtörtént. Mindössze két óráig tartott, mialatt — mivel nem altattak el, csak deréktól lefelé érzéstelenítettek — heves diskurzust folytattam dr. Szá­­lemmel — természetesen francia nyelven — az igazi magyar gulyás és a paprikáscsirke gasztronómiai különbözősége fölött. Közben Argentínában megtörténtek a választások. Az in­kább jobboldali irányzatú radikálisok győztek. Így most ki­csit minden a baloldal ellen irányul. Ezért az utolsó percben az én operációmat is megváltoztatták: a bal lábamat vágták le a jobb helyett. Ez azonban nem lényeges. Légiesebb az a kellemetlenségem lesz majd, hogy ha a lábam majd az idő­­járást fogja jelezni, azt fordítva kell majd érteni. Ha jó időt jelez, rossz idő lesz és vicaversa. De hát ilyen kicsinységekre aztán igazán nem kell adni... Síkos Endre Feleséget keres? Isten kegyelméből elmúltak a karácsonyi ünnepek. Szív­­melengető emlékké vált a szenteste könnyes-szép öröme, a­­ ragyogó karácsonyfa, a kandallóban ropogó tűz meleg szigete­­ (odakint tombolt a hóvihar). Ettünk kocsonyát, sült malacot,­­ rántott pontyot és kacsát, s „ideiglenesen” megint „kinőttem” a nadrágjaimat. Ajándékokat adtunk s kaptunk, ki sztereó­berendezést ajándékozott a feleségének, ki sírhelyet. De mi van azokkal, akiknek nincs felségük, magányosan élnek, s nincs kivel megosztaniuk a szent napok örömét? Az idei karácsony erre is választ adott. Végighasalva a kandalló előtt, egy üveg bor vidámító tár­saságában a fejléctől az impresszumig s az utolsó ámenig átolvastam az utóbbi időben összegyűlt emigráns újságokat. Szorgalmas böngészője vagyok az apróhirdetéseknek is, és a fajtiszta pulikutyát kínáló hirdetés éppen úgy érdekel, mint az, hogy „Férjemet, Tótkomlósfalussy Krizosztomot egy hete látták utoljára részegen, pálinkásüveggel a kezében az alkohol­elvonó intézet kapujában aludni. Azóta nyoma veszett. Sem­milyen felelősséget nem vállalok érte. Tótkomlósfalussyné Ko­­vácsovácsevics Kunigunda.” Az egyik emigráns lapban — a legjobbak, a legbátrabbak és leghűségesebbek egyikében — az alábbi meglepő apróhir­detést találtam: házasságközvetítés Gyors, diszkrét papnövendék segítségével! Minimális díjak! IFI GÉZA teológus Szent László Rend Rixdorferstrasse 88 D-5000 Köln-80. Egészen elámultam. Ha most már a papnövendékek fog­lalkoznak házasságközvetítéssel, akkor a házasságszerző irodák alkalmazottjai tanulják a dogmatikát, az egyháztörténetet, a morálist, az etikát, a filozófiát, a pasztorálteológiát és a többi, papnövendékek esze csiszolására kitalált tantárgyat? Mit tud ez a hirdetésben említett gyors és diszkrét kispap, amit mások nem tudnak? Vajon miért csapott föl a többi házasságközvetítő iroda konkurrensének? Igazán nem tudom, de ugyancsak érdekelne, ha valaki, aki már kipróbálta a házasságközvetítő kispap szolgáltatásait, elmondaná az élményeit: milyen munkát végez a reverendás szerelmi tanácsadó? Jó feleségeket közvetít? Persze a sorsát senki sem kerülheti el. Aiszkhüloszról je­gyezte föl a história, hogy nagy ívben elkerülte az omladozó, romos házakat, mivel egyszer valaki azt jósolta neki, hogy egy épület összeomlásakor pusztul el. S lám, mi lett vele? Egy röpülő sas elejtett egy teknősbékapáncélt, és az pottyant a fejére, így van ez. Mindent úgy kapunk, ahogy rendeltetett. S ezen még a gyors, diszkrét, minimális árakért dolgozó pap­növendék sem segíthet.. . (Dunai Ákos) 3. oldal ­i Észak amerikai Koordináló Bizottságának évi konferenciája Az Észak-amerikai Erdélyi Szervezetek 1983. november 12-én a New York-i Magyar Házban tartották évi rendes kon­ferenciájukat. Ezen részt vettek az Amerikai Erdélyi Szövet­ség, Erdélyi Bizottság, Kanadai Magyarok Szövetsége és a Romániai Emberi Jogok Bizottsága (CHRR). Megfigyelőkkel képviselve volt az Amerikai Magyar Szövetség is, és mint meghívott vendég, jelen volt Sisa István. A konferenciát Löte Lajos, a koordináló bizottság elnöke nyitotta meg, majd a tagszervezetek vezetői beszámoltak az év folyamán végzett különleges tevékenységeikről és tapaszta­lataikról. Ezután a koordináló bizottság vezetője tette meg jelentését. A konferencia résztvevői megvitatták és elhatározták az 1984. évi tennivalókat, amelyekkel az erdélyi magyarság em­beri és nemzeti jogait akarják előmozdítani az Egyesült Álla­mok kormánya és nemzetközi szervek útján. A koordináló bizottságon belül az együttműködés gya­korlati erősítésének kívánalmait vitatták meg, majd az észak­amerikai együttműködés kiterjesztésének a szükségességéről és lehetőségeiről tárgyaltak, elfogadták Lőte Lajosnak, az Er­délyi Bizottság elnökének határozati javaslatát, amelyet az érintett szervezeteknek és egyéneknek megküldenek, és a sajtó útján is terjesztik. A konferencia elvben elfogadta Sisa Istvánnak, mint ösz­­szekötőnek a javaslatát, melyben a csehszlovákiai magyarok emberi és nemzeti jogainak védelmére Hites Kristóf vezeté­sével alakulóban levő emigrációs csoportosulással való együtt­működést indítványozza. Vígh Zsolt, az Amerikai Magyar Szövetség társelnöke az együttműködés szellemében szólalt fel, melyet az AMSZ leg­közelebbi vezetőségi ülésén támogatni fog. Végül a konferencia megállapította, hogy idén az Ameri­kai Magyar Szövetség a soros, és egyhangúan tudomásul vette, hogy annak ügyvezető elnöke, Koréh Ferenc fogja a koordi­náló bizottság elnöki tisztjét 1984-ben ellátni. A konferencia mindvégig az együttes munkálkodás szük­ségességétől és további erős tenniakarástól áthatva folyt le. Személy szerint a következők vettek részt a konferencián: Bálintitz Károly és Éva, Bogyay Gyula, Hámos Margit, Teleki Béla (AESZ); Lőte Lajos (EB); Hámos László (CHRR); Gyal­­lay Pap Domokos (KMSZ); Sisa István (CHMB); Vígh Zsolt és Szegedi Dénes (AMSZ). A koordináló bizottság nevében: Lőte Lajos, elnök SIllllllMIIIIIHIIHIIIIIIIIIIIIIIimilllllllllimilUMIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIinillllllllllllllllC | Második kiadásban megjelent és ismét kapható­­ WASS ALBERT monumentális, közel kilencszáz oldalas, kétkötetes regénye, a­­ KARD ÉS KASZA. = Megrendelhető a Vasárnap könyvesboltjában (P. O. Box 2464. = = Youngstown, Ohio 44509) 30 dollárért, plusz 2 dollár portó. = ämiimiimiiiiiiiiimiiimiiiimimimiiiiiiiMiiiiiiiiiiMiiiMiiiiMiiiiimiiiminiiiiimiMiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiin

Next