Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1986 (93. évfolyam, 1-50. szám)
1986-01-05 / 1. szám
8. oldal ^5ÁntApj<* Catholic Hungarians' Sundaym H Published weekly except Easter & Christmas and 2 weeks in July by the Catholic Publishing Co., Inc., 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509-2413. Telefon: (216) 799-2600 or 799-3335. Alapitorta 1894 október 24-én Msgr. Böhm Károly pápai prelátus-plébános. Established October 24, 1894 by Rev. Msgr. Charles Boehm Papal Prelate-Pastor. v. Managing Editor: Father NICHOLAS DENGL, O.F.M. THIS NEWSPAPER IS ENTIRELY FOR THE PURPOSE OF PROMOTING CATHOLIC WELFARE AND IS A NON-PROFIT ORGANIZATION ELŐFIZETÉSI ÁRAK: SUBSCRIPTION RATES: Két évre.......................................$37.00 For two years.............................$37.00 Egy évre........................................$20.00 cor one year................................$20.00 Fél évre........................................$12.00 For six months.............................$12.00 Felelős szerkesztő: P. DENGL MIKLÓS O.F.M. P.O. Box 2464, Youngstown, Ohio 44509-0464 Telefon: (216) 799-2600; 799-3335 ADVERTISEMENT RATES: $4.00 per column inch 1—4 times; $3.50 per column inch 5—15 times; $3.00 per column inch more than 15 times; Vi page $125.00; '/s page $240.00; 1 full page $460.00. Second class postage paid at Youngstown, Ohio A lapban megjelent cikkek nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Az aláírt cikkekért minden esetben azok szerzői felelősek. 1 ■ I ■ I ■ I ■ I ■ I ■ I ■ I ■ I ■ I ■ I■ I ■ I ■ I■ I ■ I ■ I ■ I íróinkról. p. KRUPA SÁNDOR OFM 1907-ben született Egerben az érsek egri vincellérjének ötödik gyermekeként. Hamar árvaságra jutott öt testvérével, mert édesapja a I. világháborúnak mindjárt első évében meghalt. Gimnáziumát itt a cisztereknél és Pécsett a jezsuitáknál, a teológiát pedig Gyöngyösön végezte. Felszentelése után csaknem mindig hitoktatóként működött. Hamar kitűnt új módszereivel és szociális beállítottságával. Hitoktatóknak tankönyvekhez segédanyagot készített, gyermekeknek tanmeséket, színdarabokat irt és játszatta velük. Százával vitte őket búcsújáró helyekre, nyáron üdülésre és kirándulásokra a szegényeket. Több városban játszóteret állított fel. Közben egyházi és világi lapokban cikkezett. Szentbeszédei miatt, de valójában azért, mert az ifjúsággal nagy sikerrel foglalkozott, a kommunista bíróság 1948-ban négy évi börtönre ítélte. Börtönszenvedései között „írta” meg börtönélményei alapján szíve nagy elsőszülöttét, és még ma is szerelmét, a még mindig kéziratban fekvő ifjúsági regényét, a Fájdalomét, több mint 500 oldalon ceruza és papír nélkül. Börtönbüntetésének letöltése után is csaik azért engedték el, nehogy bent haljon meg. Félhalottan került ki. Mivel papként nem működhetett, kétkezi munkájával tartotta fenn testi életét. Volt sportpályagondnok, kertész, tyúkász, iskolaszolga, fűtő, kántor és egyházközségi tisztviselő. Az amerikai ferencesek kérelmére 1965-ben az állam kiengedte Amerikába. Nyelvi és egészségi nehézségei miatt hamarosan beállt kertésznek dewitti rendházuk több mint száz holdas fenyő és gyümölcsös parkjába. 78 éve ellenére az év kilenc hónapjának minden napján legalább nyolc órai kemény fizikai munkát végez önként. Sok biztatásra — s fogadalmától hajtva — éjjelenként és télen megírja A sarló-kalapács bilincseiben című vaskos könyvét, amely 1976-ban jelent meg. Ezt követte 1978-ban A sarló-kalapács börtöneiben, majd 1979-ben A sarló-kalapács áldozatai. Olvasóit 1981-ben meglepi A sarló-kalapácsos sárkány torkában című testes kínai könyvével, 1983-ban pedig megjelenteti A sarló-kalapácsos börtönrácsok titkai szokatlanul bátor hangú és új témát is felölelő kötetét. Jelenleg szedés alatt van a „sarló-kalapácsos” sorozata utolsó könyvének szánt Isten a sarló-kalapács börtöneiben kézirata. Ezek mellett a Vasárnapon kívül több magyar emigráns lapnak cikkeket küld. írásainak feltűnői: mélységes hit, meleg átérzés, nem mindennapi bátorság, igaz hazaszeretet, őszinte emberbecsülés, lankadatlan kommunizmus elleni küzdelem és hazánk feltámadásába vetett elsorvaszthatatlan remény. Egyéniségét jellemzi: nagy munkabírás, szokatlan egyszerűség, a természet és állatvilág rendkívüli szeretete és szolgálata. Igazi ferences, aki mintha mindig Isten tenyerén merengene. Újévi köszöntő Adjon Isten boldog magyar új évet! Mért ne adna? Hisz’ ezt kérni nem vétek! Most született, csak egy hete, Atyjának az ígérete. Megváltást hoz a föld minden népének, Ragyogva állt meg a csillag, Körülötte édes illat, Édesanyja lágy ölében mosolyog, Tőle jön az áldás, béke, így lesz minden rossznak vége, Mért ne lenne a magyar új év boldog? Gyermek Isten, nem segít a mosolyod, Nőj fel hamar, legyen erős a karod! Vedd kezedbe a korbácsot, Verjed végig a világot, Te tudod csak megtenni, ha akarod. Verd ki mind a zsarnokokat, Még jobban a kufárokat, S adj erőt, kik segíteni akarnak, így lesz csak a rossznak vége, És a földön áldás, béke, így lesz boldog új éve a magyarnak! DR. CSIKÓS ZOLTÁN KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Stirling György: Hihetjék-e Trianont igazságosnak? Amikor 1984 őszén Buenos Airesben jártam, ottani emigrációnk meghívására, magyarokon és magyar származású fiatalokon kívül alkalmam nyílott „valódi” argentin egyetemi hallgatókkal is szóba elegyedni. Olyanokkal, akikből pár év múlva Argentína szellemi elitje válik majd — merő véletlen, hogy két cserkésztiszt is volt közöttük, s így mindjárt megtaláltuk a közös nyelvet — tehát véleményükre, a világ dolgairól és hazájuk helyzetéről érdemesnek látszott odafigyelni. Faggattam őket erről-arról, s ők rendre válaszoltak. Közbevetőleg meg kell jegyeznem, hogy akkor még csak alig két év múlt el a balul végződött Falkland-Malvinas háború óta, és az argentin társadalom még nem heverte ki a nagy nemzeti fellángolástól kísért revíziós próbálkozás sikertelenségének megrázkódtatását. Ottlétemkor már folyt a háború elvesztéséért felelőssé tett katonák ellen az eljárás és a történtek körül megosztó nézetek bizony élesen csaptak össze a beszélgetés során. Sokféle vélemény hangzott el, de egy kérdésben hajszálnyi eltérés sem mutatkozott a vitatkozó fiatalok között, abban, hogy a Malvinas-szigetek Argentínához tartoznak. Abban minden jelenlévő egyetértett, hogy a Malvinas-szigetcsoport Argentína szerves része, argentin föld. Az angolok csalárd úton jutottak hozzá és tartják megszállva Falkland néven. Szabad-e föladni a reményt? Mióta is? Nos, ha hiányos történelmi ismereteim nem csalnak, a múlt század közepe táján, 1833-ban szálltak partra a Malvinas-szigeteken az első angol telepesek, hogy a brit gyarmatosító politika bevált receptje szerint egy-két ágyúnaszád és néhány szakasz katona közreműködésével fölébe kerekedjenek az argentin őslakóknak, őfelsége, az angol király birtokának nyilvánítván a hirtelenében Falklandnak átkeresztelt szigetcsoportot. Azóta nemzeti programként, vörös vonalként húzódott végig Argentína történetén a szigetek viszszaszerzésének ügye. Egyetlen generáció nem akadt az utolsó másfél évszázadban, mely nem érezte volna kötelességének napirenden tartani a Malvinas-szigetek revíziójának gondolatát, és nem volt olyan argentin, aki föladta volna a reményt. Az állam belső gondjai-bajai és a külső körülmények miatt azonban akcióra csak most, pár éve került sor. S noha az egész ország népe egy emberként támogatta, az mégis kudarcba fulladt. Nem a lelkesedésben volt a hiba, hanem a katonai és diplomáciai előkészítésben, a hadvezetésben, amiért most bűnbakokat keresnek, és a katonákra rá is húzzák a vizes lepedőt. (Mivelhogy korunkban divattá vált, hogy a vesztes hadvezéreket börtönbe csukják. Vagy saját honfitársaik, vagy a győztesek.) Jóllehet Malvinas megint Falkland, és az angoloknak eszük ágában sincs lemondani a szigetcsoportról, az argentinok még most is makacsul ragaszkodnak ősi jogaikhoz, csak most más úton-módon próbálkoznak érvényesíteni azokat. És meggyőződésem, hogy ekkora kitartás előbb vagy utóbb, de meg fogja hozni az eredményt. Mert a költő által megénekelt „szent akarat” meg kell, hogy teremje a gyümölcsét. Csak az vész el, amiről önszántunkból magunk is lemondunk. * Miről jutott mindez most eszembe? Hogy a Malvinaskonfliktusról írva, mindvégig Trianon (és elsősorban Erdély) járt a fejemben, azt talán fölösleges is mondanom. Trianon neve pedig egy cikkben tűnt föl, a HISTÓRIA című hazai folyóirat cikkében, melyet „Magyarok az Egyesült Államokban” címmel amerikai magyar emigrációnk egyik másodgenerációs tagja írt. És az a mód, az a „hozzáállás”, ahogy az illető Trianonnal foglalkozik, adta a Malvinas-Trianon párhuzamot. Hogy elmerengjek kicsit, hogyan vélekedik a „revízióról” némelyik magyar, és hogyan egy argentin, másod-, harmad- és Isten tudja hányadik generációs fiatal. Pedig Trianon és Malvinas közt nagy a különbség: míg az előbbitől csak három emberöltő választ el — apáink még átélték annak megrázkódtatását és személyes emlékeik vannak róla —, addig Malvinast már másfél száz éve vették el Argentínától... A „képmutató” emigránsok Hogy a hazai újságok tapintatosan hallgatnak az országcsonkító trianoni békéről, tudomásul vesszük. A „szocialista testvériség” nem engedi meg, hogy a kérdést bolygassák s különben is: a Szovjetunió nem tűri, hogy a „béketábor” tagjai közül bárki is meg merje kérdőjelezni az európai határok sérthetetlenségét és kis vazallusai között nem enged egységbontó belső vitákat. De hogy a szabad világban miért kell ócsárolni azokat, akik Trianont tartják bajaink legfőbb okozójának és harcolnak Trianon revíziójáért, azt már nem értem. A cikkíró egyébként — Trianon ürügyén — jól odamondogat az emigrációnak, főleg a „képmutató”, „múltban élő” 45-ösöknek és a nacionalista 56- osoknak. Elsősorban azt hibáztatják bennük, hogy gyermekeiket a maguk által felépített álomvilág-kép szerint nevelik és hamis beállításban ismertetik meg velük a magyar történelmet. Nos, mivel pedig nevelésről, fiatalok oktatásáról van szó, a cikk írója nem hagyhatja ki a cserkészeket sem: belerúg a szabadföldi Magyar Cserkészszövetségbe is, lesújtó kritikát mondva annak történelemszemléletéről, történelemtanítási módszereiről. „A fiatal magyar-amerikaiak gondolkodását örökségük felől — olvassuk a cikkben — talán leginkább ez a szervezet formálta. Bár bizonyos fokig rugalmasabb és haladóbb felfogású volt, mint a deklasszált felső- és középosztályok szervezetei, ez az ifjúsági szervezet alapvetően szintén ugyanannak a világnak a terméke és ugyanazoknak az eszméknek a továbbvivője volt. ” Kövessük tovább a cikkíró gondolatmenetét és lássuk, mik azok a túlhaladott eszmék? „A háború utáni emigránsok többi szervezeteihez hasonlóan a magyar cserkészek is az erős magyar nacionalizmus képviselői voltak és ma is azok, s ehhez járul még a trianoni béke igazságtalan voltába vetett hit. A magyar történelem és földrajz tanításánál például még mindig Nagy- Magyarországot veszik alapul olyannyira, hogy sok fiatal alig ismeri a mai magyar határokat. Mivel igen keveset hallanak a Trianon óta bekövetkezett magyarországi realitásokról (nem is szólva a mai Magyarországról, ami még ma is tabu, csaknem mindenütt emigráns körökben), fiatal magyarok generációi nőttek és nőnek föl abban a tévhitben, hogy Magyarország trianoni határai valójában csak ideiglenesek, és hogy a mai kommunista Magyarország szintén csak csekély jelentőségű ideiglenes jelenség, ami el fog múlni, mint egy rossz álom." Kik hamisítják meg a múltat? Ha mindezt egy hazai tollnok írja, nem csodálkozunk. Elvégre az otthoni kommunistáknak joguk van úgy vélekedni, hogy Trianon igazságos béke volt, mert így parancsolja a pártfegyelem. De hogy egy Nyugaton, szabad világban élő magyar tollából szaladjon ki annak gúnyos bírálata, hogy mi Trianont igazságtalannak „hiszszük”, az megdöbbentő. Senki sem gondolja közülünk, hogy háromszínű lobogók alatt diadalmenetben fogunk fölmasírozni a Kárpátok gerincére, hogy utolsó négyzetméterig visszaszerezzük a történelmi Magyarországot, de igenis nekünk adatott meg az a lehetőség, hogy a szabad világban tudatosítsuk a Párizs környéki békediktátumok minden józan észt megcsúfoló jogtalanságát és igazságtalanságát. Mert soha sem adhatjuk föl a reményt, hogy a történelem egyszer még igazságot szolgáltathat. * Amit egyébként a cserkészet hamis történelemszemléletéről és a valóságot eltorzító oktatásáról olvashatunk a cikkben, valótlan. Saját tapasztalatomból tudom ezt. Néhány éve érettségi biztos voltam a Sík Sándor Cserkészparkban tartott érettségi vizsgán, ahol az új cserkészvezetők adtak számot tudásukról. És mindegyik vizsgázó tudta, hogy létezett egy Trianon előtti Nagy-Magyarország és egy utána következő Csonka-Magyarország. Nem keverték össze a kettőt, ismerték mindkettő határait is. És azzal is tisztában voltak, hogy négymillió magyar él és szenved az elcsatolt területeken. Az igazságot tudták, amit a kommunizmusban, Magyarországon nem lehet kimondani. A HISTÓRIA cikkírója „öncsalással” és „félreinformálással” vádolja az emigráció cserkésznevelőit, holott ez az ítélet inkább illik a hazai történelemtanításra. Noha éppen Trianon megítélésében tapasztalható újabban némi változás, kommunista történészek is elismerik már, hogy az első világháború utáni kormányok nem folytathattak volna más politikát, mint olyat, melynek tengelyében a trianonellenesség állt. Mert a közvélemény ezt kívánta tőlük. A HISTÓRIA cikke túlteljesíti a normát, szerzője túllihegi sok otthoni történész nézeteit is. Vajon miért? Hol és mi célból akar érdemeket szerezni? Ki tudja? Igaz, majd’ elfeledtem megemlíteni: a HISTÓRIA cikkének szerzője dr. Várdy Béla, aki tanulhatna az argentinoktól. De a magyar cserkészektől is ... ! Filippi István: HITVALLÁS Modern világunk lélegzetellárító fejlődésének virágkorában élünk. Nincs lehetetlenség előttünk. Uralkodunk az anyag felett: minket szolgálnak a rezgések, a hullámok, sugarak, a molekulákat formáló és az atomokat összetartó erők. Esténként a televízió képernyője öt kontinens örömét, bánatát, szerencsétlenségeit és szörnyűségeit tárja szemünk elé a gondolat sebességével. Az emberi agynál több ezerszer logikusabb automaták számolnak, írnak, rajzolnak, zenélnek és dolgoznak helyettünk. Künn hull a hó, de ha akarom, órák alatt az örök nyár szigeteire röpít a gép. Fürödhetek karácsonykor a tengerben, sétálhatok az Akropolisz romjai között, vagy gyönyörködhetek Michelangelo Pietája előtt a Szent Péter bazilikában. Sokan ott is csak a halott márvány szépségét látják, mert az „aranyborjú” imádatában nincs hely az Isten számára. — Hol van az Isten? — vigyorognak a matéria hívei. — Asztronauták sétálnak a Hold felületén, automata űrszondák fényképezik a Melis és Vénusz bolygókat, de Istennel nem tsdálkoznak. Vajon hiszi-e a hangya, ki testsúlyának többszörösét tudja vállára emelni, hogy legyőzte az embert? Elképesztően gőgös teremtmény az, ki saját látókörében keresi a Teremtés Urát! — Ugyan kérem — legyintenek a „tudományos materializmus” apostolai —, az anyag magamagát teremtette és az evolúció törvénye alapján évmilliárdok alatt mindig bonyolultabb formákba tömörült, egészen az emberig. Lélek nincsen, mert az anyag mutációja kiszámítható, sőt irányítható. Az agyműködés automatikus áramlökésekből áll, amit befolyásolni lehet, tehát a „félreprogramozott” emberek megsemmisítésével és az ifjúság „újraprogramozásával” megteremthető az „új társadalmi rendszer”. Megdönthetetlen tudomány ez, így a vallás csak primitív népek és tmulatlan egyének számára lehet irányadó dogma, ami a technikai haladás további fejődésével amúgy is megszűnik. Kétszáz év óta ez a tévhit lelkesítette a „progresszív intelligenciát”, szülte a marxizmust, darwinizmust, freudizmust, kommunizmust, leninizmust, sztálinizmust és a szocializmus számtalan árnyailatát. Nem tűrtek ellentmondást a „felvilágosultak” és vagy gúny tárgyává, vagy láncra fűzött rabbá tették a „haladást gátló reakciósokat”. Most, az évezred vége felé, csodálkozva és megrendülve tapasztalhatjuk, hogy a biológia és atomfizika pontosan az ellenkezőjét bizonyítja annak a „tudománynak”, amit a „csalhatatlanok” eddig hirdettek. Pascual Jordan, világhírű francia-német atomfizikus írja A MODERN FIZIKA VILÁGNÉZETI JELENTŐSÉGE című könyvében. Descartes vallotta, hogy az élő állatok ugyanolyan óramű pontossággal működő természetképződmények, mint a Világegyetem. Ha megfigyelünk egy játszó macskát, úgy gondoljuk, hogy nem lehet előre kiszámítani annak a következő mozdulatát. Descartes azonban kijelentette, hogy csak azért véljük kiszámíthatatlannak, tehát spontánnak a macska mozdulatait, mert az egy rendkívül bonyolult automata. Alapjában véve azonban mindent ki lehet számítani, csak megfelelő műszer kell hozzá. Lamettrie, francia filozófus és orvos kétszáz évvel ezelőtt írt „L ’ homme machine ” (Az ember egy gép) című könyvében szintén azt fejtegeti, hogy az ember egy mechanizmus, fölhúzott automata, ugyanúgy programozva, mint a bolygók működése, vagy mint Descartes macskája. Lamettrie ezzel végeredményben megalapozta a materialista naturfilozófiát, a kiszámíthatóság elvét. Valóban, ma a fizikus számára az atom annyira „kézzelfogható" anyag, mint egy asztal, vagy egy szék. Le tudjuk mérni a súlyát és ismerjük nagyságát: ha gyöngysorba fűznénk atomokat, százmillió jutna egy centiméterre. Minden fizikus könynyen ki tudja számítani egy milligramm rádium sugárzási erejét, mert az a természet törvénye szerint állandó és nem változtatható, de azt is meg lehet matematikai pontossággal határozni, hogy mikor fogy el a kisugárzó anyag. Évezredekben kell számolni, de az eredmény annyira pontos, mint a nap- és holdfogyatkozások törvényszerűen visszatérő időpontja. Vizsgáljunk meg közelebbről egy milligramm rádiumot: elképzelhetetlen mennyiségű atomok kollektívájából áll Emeljünk ki egyetlenegy atomot ebből a rendszerből és kérdezzük meg a számításaiban oly biztos fizikust: Mennyi idő múlva esik szét ez (Folytatás a 4. oldalon) 1986. január 5.