Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1986 (93. évfolyam, 1-50. szám)
1986-09-07 / 34. szám
1986. szeptember 7. Dr. Somogyi Ferenc: Budavár visszavétele, 1686 Ebben az évben három olyan kerek számú évfordulóról kell megemlékeznünk, amilyen évszázadokon át folytatott szabadságharcaink hősi küzdelmeivel van összefüggésben. Október 23-án lesz 30 ÉVE, hogy 1956-ban legutóbbi szabadságharcunk tüze lángra lobbant. Október 20-án lesz 80 ÉVE, hogy a magyar országgyűlés hatályon kívül helyezte a II. Rákóczi Ferencet megbélyegző törvénycikket, s utána hét nappal a bujdosó nagyfejedelem és hét másik száműzött koporsója Orsovára érkezett. Szeptember 2-án pedig 300 ÉVE lesz, hogy Budavár viszszafoglalása megtörtént. Időrendben az utóbbi az első s talán keresztény nemzeti történelmünk szempontjából is ez a legjelentősebb. Ezért kell róla elsősorban és különösképpen megemlékeznünk. Az általánosnak mondható közfelfogás szerint a középkorban európai nagyhatalomnak számító Magyarország bukása 1526-ban, a mohácsi vésszel következett be. Az újabb kutatások eredményei azonban ezt nem igazolják. A bukás igazi okaként azt a széthúzást kell tekintenünk, amely a mohácsi vészt előkészítette, majd követte, lehetővé tette a kettős királyválasztást és a két magyar király küzdelmét az ország fővárosának birtokbavételéért. A két versengő fél közt, mint mindig, ezúttal is a haramadik győzött, amikor a török sereg — éppen a mohácsi csata 15. évfordulóján — 1541. augusztus 29-én csellel megszállta Budát. Magyarország nagyhatalmi állása tulajdonképpen ezzel szűnt meg. Buda ugyanis azóta, hogy IV. Béla király a tatárok elvonulása után a budai várat felépíttette, fokozatosan az ország fővárosává és a király székhelyévé lett. Az ország fővárosát őrző budai vár megszállásának negyedik napján, 1541. szeptember 2-án, Szulejmán szultán maga is bevonult a budai Nagyboldogasszony templomba, ott részt vett a pénteki istentiszteleten, amelyen a kalifa nevét imába foglalták s ezzel a keresztény magyar Budát mohamedán török várossá nyilvánították. A volt magyar fővárosnak ez a jellege 145 éven át zavartalanul fenn is maradt. Felszabadítására, visszafoglalására másfél századon át kísérletet nem tettek. Közben sok víz folyt le a Dunán és rengeteg magyar vér omlott ki a végeken, amíg a szentgotthárdi győzelmet követő, megalázó vasvári béke súlyos politikai következménye rá nem döbbentette a magyarságot, hogy a török uralom alól német segítséggel sohasem szabadulhat fel, viszont szabadságát mindenképpen ki kell vívnia. Zrínyi Miklós szerint a magyarság másokra nem is számíthat. Németellenes törekvése mögött azonban később mégis idegen segítség kilátásba helyezése, francia érdek húzódott meg, lényegében célt tévesztett és kudarcba fulladt. A német elnyomás elől bujdosók vezérét, Thököly Imrét pedig éppenséggel a török Ibrahim budai pasa tette meg Felső-Magyarország királyának. Ez a történelmi tény és a kuruc király hatalmának megerősödése nemcsak a török uralom alól való felszabadulás lehetőségét odázta el, hanem a már korábban hatalomra került Kara Musztafa török nagyvezírt még arra is felbátorította, hogy Magyarországon át a német birodalom fővárosa, Bécs ellen hadjáratot indítson. Bécs ostroma 1683. július 14-től szeptember 12-ig tartott, amíg Sobiesky János lengyel király a körülzárt várost fel nem szabadította. Bécs felmentése magyar vonatkozású következményekkel is járt. Végre-valahára — és valójában mégis német segítséggel — megkezdődött Magyarország felszabadítása a másfél százados török uralom alól. A győztesek ugyanis üldözőbe vették a megvert hadfikat s még ugyanabban az évben visszavették Párkányt és Esztergomot. A szultán kivégeztette Kara Musztafa nagyvezírt, a pápa pedig 1684 elején Lipót német császár és magyar király, Sobiesky János lengyel királlyal egy évvel korábban kötött szövetségét — a velencei köztársaság bevonásával és a maga védnökségével — szent szövetséggé alakította át, amelynek célja kifejezetten a törökök kiűzése lett. Az év derekán meg is kezdődött a felszabadító háború. Visegrád, Vác és Pest visszafoglalása után, 1684. július 14-én már Buda várát kezdték ostromolni. A 112 napig tartó ostrom során 55 000 ember harcolt. Közülük legtöbb német volt. Magyar kevesebb akadt. A magyarok ugyanis ekkor még zömmel Thököly partján álltak, török oldalon álltak, mert a németben a töröknél is rosszabb ellenséget láttak. 23 000 ember pusztult el, köztük 639 tiszt és 147 önkéntes. De Budavár visszavétele meghiúsult. A beálló télvíz idején s az 1685. év elején a felszabadító háború szünetelt. Az év második felében újból meginduló harcok eredményeként azonban Érsekújvár, Eperjes, Tokaj keresztény kézre került. A török bizalma megrendült Felső-Magyarország királyában, Thököly Imrében, ezért fogságba vetette. A kuruc király elfogatása viszont hívei közt akkora felháborodást keltett, hogy Petneházy Dávid vezetésével bosszúból átálltak Lipót király seregébe. Kassa, Szolnok, Szarvas és Arad, Regécz, Sárospatak, Ungvár viszszafoglalása már jobbára volt kurucok segítségével történt. A Felvidéken csak Munkács várát védte meg hősiesen Zrínyi Ilona. 1686 első felét a felszabadító háborúra való előkészület vette igénybe. Január 14-én Lipót király Petneházy Dávidnak, mint királyi lovas ezredesnek — katonai kitüntetésként — aranyláncot és a maga képével ellátott aranyérmet adott át, amivel Petneházy aradi hősiességét akarta jutalmazni. Hadviselési szempontból csak Szentjób felmentése érdemel említést, amelyben Petneházy vezényletével megint 3 000 volt kuruc vett részt. Az előkészítésben felbecsülhetetlen értékű munkát végzett Buonvis bíboros, a pápai nuncius, aki nemcsak a költségek fedezéséről gondoskodott, hanem gyakran még a haditerveket is maga készítette, továbbá Marco d’Aviano ferences, aki Kapisztrán Szent Jánoséhoz hasonló lelkesedéssel buzdította a katonákat és korholó szavakkal békítgette az egymással torzsalkodó tábornokokat. Lotharingiai Károly herceg, mint fővezér, az egész haderőt Buda visszavételére akarta egyesíteni. Szándékát azonban Max Emánuel, a császár veje megakadályozta. Nem volt hajlandó Károly herceg beosztottjaként küzdeni, ezért Bádeni Lajos támogatásával a sereg megosztását követelte. A császár engedett veje kívánságának. Már el is rendelte, hogy Budavár helyett Max Emánuel parancsnokságával Székesfehérvárat kell megtámadni. Amikor azonban ezt Marco d’Aviano ferences megtudta, Lipótot rábírta, hogy rendelkezését vonja viszsza és Budavár ostromára adjon parancsot. A vár ostroma 1686. június 21-én vette kezdetét. A főparancsnok Lotharingiai Károly herceg lett, aki mint Montecuccoli egykori tanítványa, mindig megfontoltan, de kitartó eréllyel irányította a vár ostromát. A magyar hajdúk mindenütt ott voltak és mindig az élen haladtak. A német ezredek előtt 50—100 magyar hajdú harcolt. A magyar huszárok Pálffy Károly gróf és Bottyán János esztergomi kapitány vezetésével délen portyáztak, a felmentő török sereget várták. A szárnyakon — főként felderítő szolgálatban az egri és erdélyi törökökkel szemben — eleinte Barkóczy Ferenc, Csáky László, Erdődy György, Koháry, Pálffy, Balassa, Czobor, Batthyányi és Bercsényi alakulatai vitézkedtek, de a vár ostromában már eredetileg is részt vett az öreg Esterházy János főkapitány vezetésével mintegy 3 000 magyar. Hozzájuk idővel egyre többen csatlakoztak, a magyarok száma 14 000—15 000 főre szaporodott. Az ostrom előkészítése alagutak létesítésével hosszú napokat vett igénybe, de június 24-én már 60 nagyobb ágyú és 40 mozsár lőtte a falakat, Lotharingiai Károly herceg pedig az alsóvárost rohamozta meg. Egyes külső falrészek már ekkor a támadók kezére kerültek. Július 13-án a bécsi kapu ellen indult roham, melyben 1 500 keresztény harcos esett el. A déli falakon a bajor v. fejedelem külön parancsnokságával küzdő egységek jóformán semmi eredményt sem értek el, pedig itt Gautier Gábriel olasz ferences már július 22-én elolthatatlannak bizonyuló görögtüzet zúdított a védőkre, a spanyol Gonzales tűzmester pedig tüzes golyókat lövöldözött a várba. Ezek közül az egyik a törökök lőportárába csapott, hatalmas robbanást okozott. A Duna kicsapott medréből, a közeli bástya falán pedig 60 lépésnyi rés támadt. A török lakók közül másfél ezer pusztult el. Június 27-én, amikor Esterházy újabb 4 000 magyart hozott az ostromló seregbe, egyszerre három helyen indult meg a támadás: a bécsi kapunál, a halászvárosban és a vár oldalán. A török védők elszánt kirohanása egy ideig a támadókat megfutamította, de a brandenburgiak rohamoszlopának élén, Fiáth János vezetésével küzdő győri hajdúk hősiessége megfordította a csata sorsát; hamarosan a külső falakat is megszerezték. Az első magyar zászlót Fiáth János tűzte a falakra. A hármas rohamban 600 tiszt és 5 000 közvitéz esett el. A magyarok közül mintegy 600 hajdú halt hősi halált. Július 30-án az ostrom újabb fordulóponthoz jutott. Károly herceg a bajor választófejedelemmel együtt megadásra szólította fel Budavár 7 000 főnyi védőseregének parancsnokát, a svájci születésű, renegát Abderrahmant, a 70 éves Abdi pasát, aki azonban ekkor már értesült Szulejmán nagyvezír felmentő seregének közeledéséről, ezért a vár feladását megtagadta, mert Buda — szerinte — „nemcsak Magyarországnak, hanem az egész török birodalomnak, sőt Jeruzsálemnek is kulcsa”. Károly herceg a további ostromot beszüntette, mert a magyar Pálffy tábornok neki is jelentette, hogy hatalmas felmentő sereg közeledik. Károly herceg azonnal magához rendelte az országban szétszórtan harcoló seregtesteket, köztük Bottyán János és Bercsényi Miklós lovas alakulatait, a Gellérthegy lábánál hidat veretett, majd az időközben megérkezett nagyvezír felmentő seregéhez egész közel 40 000 harcossal táborba szállt, hogy az esetleges támadást kivédje. A nagyvezír azonban nem támadott, csak augusztus 14-én tett kísérletet arra, hogy 6 000 janicsárt bejuttathasson a várba. Ez a kísérlet azonban kudarcba fulladt; 2 török pasa és mintegy 2 000 török elesett. Hasonló sorsra jutott augusztus 20-án a második török kísérlet is, amikor 2 000 janicsára közül csak mintegy 300-nak sikerült a fehérvári kapun át a várba bejutnia. A vár ellen újabb roham csak augusztus 22-én indult. Abdurrahman hírnököt hírnök után indított a nagyvezírhez, hogy szorongatott helyzetében segítséget kérjen tőle. A hírvivőket az ostromlók sorra elfogták, néhányuknak azonban mégis sikerült az átjutás. A nagyvezír augusztus 29-én Óbuda felől újabb 4 000 embert indított a védőkhöz, ezek közül azonban mindössze 4—5 jutott a várba. A többit az ostromlók levágták vagy visszakergették. Közben sorra érkeztek az országból Buda ostromához berendelt csapattestek. Szeptember 2-án délután 4 órakor hat ágyúlövéssel végre megindult a végső roham. Elkeseredett küzdelem kezdődött. A törökök hősies bátorsággal védekeztek. Az ostromlóknak minden talpalatnyi földet vérrel kellett visszaszerezniük. A magyarok mindenütt megint az elsők közt voltak. A mai Úri utcába Petneházy Dávid jutott be a hajdúk élén először. Fiáth János vezetésével a győri hajdúk is megint az elsők voltak. Abdurrahman több tisztjével együtt hősi halált halt, az elkeseredett küzdelem azonban tovább folyt a győzelemért, amely órákon keresztül még mindig bizonyta Makk Imre: Buda felszabadítása a tőrüktől (részlet) Makk Imre: Buda felszabadítása a töröktől (részlet) (A festmény ismertetése július 13-i számunkban volt.) KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 5. oldal Csónak, evező, vitorla Nem szedem én rímbe az életemet, nem vagyok én már költő. Csak másolom én, amit írt az élet a szivemre. Kopírozgatlak élet, lesve a nyomaid rajtam. Farigcsáltam én a létem, kicsi csónak voltam. Evezőm is volt és volt vitorlám. Kifeszítettem vitorlás lelkem szellődnek, s rád néztem, de szeretlek! Úsztam én csermelyt, folyót, folyamot, tengert. Emelődtem, süllyedtem benned, hullám! Hogy csapkodtál a szívemben! Hogy vittél! Messzed, gyorsabban, oda is, ide még újra! Vissza, előre, mélyebbre, magasabbra! Halászod voltam, élet, hálót vetettem halaidnak. Fogtam a sok élmény-pontyot, süllőt, harcsát. Tele hálóval mentem a vásárra, osztottam élmény-halaimat. Foszlik a hálóm? Fogjam-e még halaid? Vagy inkább: szellőzzön el a halak szaga is? Mossam a helyét mindannak, amit kölcsönkaptam s visszaadtam feneked, élet? Ahogyan jöttem, készüljek hazatérni üresen? Mert hazatér az ember, ha meghal. Odatér, ahonnan jött. Szülei porára lép az utas, a vendég s odaszáll (csónakja, hálója lemarad) ahonnan útnak ereszté egykor az örök akarat. Isten, súgja a szám már-már szüntelenül. Nem követelőn, nem kérőn, elismerőn súg a szám. Nagy léted ringat még, s ringok benne kicsi csónak. Mint bölcső ringat, úgy ringok még, újra gyerek. Születni kész új születésre Benned, örök akarat. Hazamenni hozzád kész a lemosott lélek, s ez a porlani kész szív. Szent István új szobra A trentoni Szent István Egyházközség magyarjai háromnapos ünnepléssel készültek az új Szent István márványszobor felszentelésére. Mr. & Mrs. Cousely Pone készítette a szobrot Olaszországban, amit a templom kertjében helyeztek el. A templom védőszentjének, Szent Istvánnak búcsúján, augusztus 17-én, az ünnepélyes nagymise után került sor a szobor megszentelésére, amit P. Miskolczy Kálmán Sch. P. és P. Csorba L. Domonkos OFM végeztek a hívek jelenlétében. Az ünnepélyes esemény is bizonyítja, hogy a hivő keresztény magyarok továbbra is kegyelettel őrzik lelkükben apostoli szent királyunk, Szent István keresztény eszméit. Köszönet és hála érte! lannak látszott, csak a késő éjszakában sikerült azt az ostromlóknak kivívniuk. Másnap, szeptember 3-án „a felkelő nap, amely 145 évig tükrözte magát a város tornyain tündöklő félholdban, most a török járom alól teljes szabadultát remélhető magyarnak örömkönnyeiben fürösztötte sugarait a vértől párolgó s a tűzvésztől füstölgő utcákon”. Buda lángokban állt. Magyarország fővárosa azonban újból keresztény, újból szabad lett. A fővezér a hálaadó istentisztelet után a halottak eltakarításáról intézkedett, aztán a vár őrzésére 4 000 német és 2 000 magyar katonát rendelt ki. A magyarok Koháry István személyében külön parancsnokot kaptak. A többi magyar a menekülő vert hadak üldözésére indult, az ország felszabadításának nehéz feladatában vállalt újabb oroszlánrészt. Budavár visszavétele nemcsak az országban, hanem az egész Európában is osztatlan örömet keltett. XI. Ince pápa szeptember 2-át az egész katolikus egyházban Szent István első magyar király ünnepévé nyilvánította, hogy ez a nap ugyanúgy emlékeztesse az emberiséget Budavár visszavételére és annak óriási jelentőségére az egyetemes kereszténység szempontjából is, mint ahogy 1456 óta, Urunk színeváltozásának ünnepe (augusztus 6.) — a déli harangszóval együtt — a nándorfehérvári győzelmet és keresztény helytállást hirdeti. A 300. évfordulón elsősorban a magyarság hősiességére kell gondolnunk, amely Budavár visszavétele során léptennyomon megnyilvánult. Másodsorban a keresztény hit erejében kell bíznunk, amely a közös ellenséggel szemben az egész Európát újból egységbe tudta kovácsolni, önzetlen áldozatokra képesítette. Harmadsorban pedig abban kell reménykednünk, hogy — miként Budavár visszavételével kerek 145 év után is felszabadult a magyar főváros és felszabadult az ország, akként — el kell jönnie annak az időnek is, amikor a jelenlegi rabság, idegen megszállás véget ér. A kishitűektől országépítő első, szent királyunkkal együtt csak azt kell kérdeznünk: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?”