Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1986 (93. évfolyam, 1-50. szám)

1986-09-07 / 34. szám

1986. szeptember 7. Dr. Somogyi Ferenc: Budavár visszavétele, 1686 Ebben az évben három olyan kerek számú évfordulóról kell megemlékeznünk, amilyen évszázadokon át folytatott sza­badságharcaink hősi küzdel­meivel van összefüggésben. Október 23-án lesz 30 ÉVE, hogy 1956-ban legutóbbi sza­badságharcunk tüze lángra lob­bant. Október 20-án lesz 80 ÉVE, hogy a magyar ország­­gyűlés hatályon kívül helyezte a II. Rákóczi Ferencet megbé­lyegző törvénycikket, s utána hét nappal a bujdosó nagyfeje­­delem és hét másik száműzött koporsója Orsovára érkezett. Szeptember 2-án pedig 300 ÉVE lesz, hogy Budavár visz­­szafoglalása megtörtént. Idő­rendben az utóbbi az első s ta­lán keresztény nemzeti törté­nelmünk szempontjából is ez a legjelentősebb. Ezért kell róla elsősorban és különösképpen megemlékeznünk. Az általánosnak mondható közfelfogás szerint a középkor­ban európai nagyhatalomnak számító Magyarország bukása 1526-ban, a mohácsi vésszel kö­vetkezett be. Az újabb kuta­tások eredményei azonban ezt nem igazolják. A bukás igazi okaként azt a széthúzást kell tekintenünk, amely a mohácsi vészt előkészítette, majd kö­vette, lehetővé tette a kettős királyválasztást és a két ma­gyar király küzdelmét az or­szág fővárosának birtokba­vételéért. A két versengő fél közt, mint mindig, ezúttal is a haramadik győzött, amikor a török sereg — éppen a mohá­csi csata 15. évfordulóján — 1541. augusztus 29-én csellel megszállta Budát. Magyaror­szág nagyhatalmi állása tulaj­donképpen ezzel szűnt meg. Buda ugyanis azóta, hogy IV. Béla király a tatárok elvonulá­sa után a budai várat felépít­tette, fokozatosan az ország fő­városává és a király székhelyé­vé lett. Az ország fővárosát őrző budai vár megszállásának ne­gyedik napján, 1541. szeptem­ber 2-án, Szulejmán szultán maga is bevonult a budai Nagy­boldogasszony templom­ba, ott részt vett a pénteki is­tentiszteleten, amelyen a kalifa nevét imába foglalták s ezzel a keresztény magyar Budát mohamedán török várossá nyilvánították. A volt magyar fővárosnak ez a jellege 145 éven át zavartalanul fenn is maradt. Felszabadítására, visszafoglalására másfél száza­don át kísérletet nem tettek. Közben sok víz folyt le a Dunán és rengeteg magyar vér omlott ki a végeken, amíg a szentgotthárdi győzelmet kö­vető, megalázó vasvári béke súlyos politikai következmé­nye rá nem döbbentette a ma­gyarságot, hogy a török ura­lom alól német segítséggel sohasem szabadulhat fel, vi­szont szabadságát minden­képpen ki kell vívnia. Zrínyi Miklós szerint a magyarság másokra nem is számíthat. Né­metellenes törekvése mögött azonban később mégis idegen segítség kilátásba helyezése, francia érdek húzódott meg, lé­nyegében célt tévesztett és ku­darcba fulladt. A német elnyo­más elől bujdosók vezérét, Thököly Imrét pedig éppenség­gel a török Ibrahim budai pasa tette meg Felső-Magyarország királyának. Ez a történelmi tény és a kuruc király hatal­mának megerősödése nemcsak a török uralom alól való fel­­szabadulás lehetőségét odázta el, hanem a már korábban hata­lomra került Kara Musztafa tö­rök nagyvezírt még arra is fel­bátorította, hogy Magyaror­szágon át a német birodalom fővárosa, Bécs ellen hadjáratot indítson. Bécs ostroma 1683. július 14-től szeptember 12-ig tartott, amíg Sobiesky János lengyel király a körülzárt vá­rost fel nem szabadította. Bécs felmentése magyar vonatkozású következmények­kel is járt. Végre-valahára — és valójában mégis német segít­séggel — megkezdődött Ma­gyarország felszabadítása a másfél százados török uralom alól. A győztesek ugyanis üldö­zőbe vették a megvert hadfikat s még ugyanabban az évben visszavették Párkányt és Esz­tergomot. A szultán kivégez­tette Kara Musztafa nagy­­vezírt, a pápa pedig 1684 elején Lipót német császár és magyar király, Sobiesky János lengyel királlyal egy évvel korábban kötött szövetségét — a velencei köztársaság bevonásával és a maga védnökségével — szent szövetséggé alakította át, amelynek célja kifejezetten a tö­rökök kiűzése lett. Az év dere­kán meg is kezdődött a felsza­badító háború. Visegrád, Vác és Pest visszafoglalása után, 1684. július 14-én már Buda várát kezdték ostromolni. A 112 napig tartó ostrom során 55 000 ember harcolt. Közülük legtöbb német volt. Magyar ke­vesebb akadt. A magyarok ugyanis ekkor még zömmel Thököly partján álltak, török oldalon álltak, mert a német­ben a töröknél is rosszabb el­lenséget láttak. 23 000 ember pusztult el, köztük 639 tiszt és 147 önkéntes. De Budavár visszavétele meghiúsult. A beálló télvíz idején s az 1685. év elején a felszabadító háború szünetelt. Az év máso­dik felében újból meginduló harcok eredményeként azon­ban Érsekújvár, Eperjes, To­kaj keresztény kézre került. A török bizalma megrendült Felső-Magyarország királyá­ban, Thököly Imrében, ezért fogságba vetette. A kuruc ki­rály elfogatása viszont hívei közt akkora felháborodást kel­tett, hogy Petneházy Dávid ve­zetésével bosszúból átálltak Lipót király seregébe. Kassa, Szolnok, Szarvas és Arad, Re­­gécz, Sárospatak, Ungvár visz­­szafoglalása már jobbára volt kurucok segítségével történt. A Felvidéken csak Munkács várát védte meg hősiesen Zrí­nyi Ilona. 1686 első felét a felszaba­dító háborúra való előkészület vette igénybe. Január 14-én Li­pót király Petneházy Dávid­nak, mint királyi lovas ezredes­nek — katonai kitüntetésként — aranyláncot és a maga képé­vel ellátott aranyérmet adott át, amivel Petneházy aradi hő­siességét akarta jutalmazni. Hadviselési szempontból csak Szentjób felmentése érdemel említést, amelyben Petneházy vezényletével megint 3 000 volt kuruc vett részt. Az előkészítésben felbe­csülhetetlen értékű munkát végzett Buonvis bíboros, a pá­pai nuncius, aki nemcsak a költségek fedezéséről gondos­kodott, hanem gyakran még a haditerveket is maga készítet­te, továbbá Marco d’Aviano fe­rences, aki Kapisztrán Szent Jánoséhoz hasonló lelkesedés­sel buzdította a katonákat és korholó szavakkal békítgette az egymással torzsalkodó tá­bornokokat. Lotharingiai Ká­roly herceg, mint fővezér, az egész haderőt Buda vissza­vételére akarta egyesíteni. Szándékát azonban Max Emá­­nuel, a császár veje megakadá­lyozta. Nem volt hajlandó Ká­roly herceg beosztottjaként küzdeni, ezért Bádeni Lajos tá­mogatásával a sereg megosztá­sát követelte. A császár en­gedett veje kívánságának. Már el is rendelte, hogy Budavár helyett Max Emánuel parancs­nokságával Székesfehérvárat kell megtámadni. Amikor azon­ban ezt Marco d’Aviano feren­ces megtudta, Lipótot rábírta, hogy rendelkezését vonja visz­­sza és Budavár ostromára ad­jon parancsot. A vár ostroma 1686. június 21-én vette kezdetét. A főpa­rancsnok Lotharingiai Károly herceg lett, aki mint Monte­­­­cuccoli egykori tanítványa, mindig megfontoltan, de kitar­tó eréllyel irányította a vár ost­romát. A magyar hajdúk min­denütt ott voltak és mindig az élen haladtak. A német ezre­­dek előtt 50—100 magyar haj­dú harcolt. A magyar huszárok Pálffy Károly gróf és Bottyán János esztergomi kapitány ve­zetésével délen portyáztak, a felmentő török sereget vár­ták. A szárnyakon — főként felderítő szolgálatban az egri és erdélyi törökökkel szem­ben — eleinte Barkóczy Ferenc, Csáky László, Erdődy György, Koháry, Pálffy, Balassa, Czo­­bor, Batthyányi és Bercsényi alakulatai vitézkedtek, de a vár ostromában már eredetileg is részt vett az öreg Esterházy János főkapitány vezetésével mintegy 3 000 magyar. Hozzá­juk idővel egyre többen csat­lakoztak, a magyarok száma 14 000—15 000 főre szaporo­dott. Az ostrom előkészítése alagutak létesítésével hosszú napokat vett igénybe, de júni­us 24-én már 60 nagyobb ágyú és 40 mozsár lőtte a falakat, Lotharingiai Károly herceg pe­dig az alsóvárost rohamozta meg. Egyes külső falrészek már ekkor a támadók kezére kerültek. Július 13-án a bécsi kapu ellen indult roham, mely­ben 1 500 keresztény harcos esett el. A déli falakon a bajor v. fe­jedelem külön parancsnokságá­val küzdő egységek jóformán semmi eredményt sem értek el, pedig itt Gautier Gábriel olasz ferences már július 22-én elolt­­hatatlannak bizonyuló görög­­tüzet zúdított a védőkre, a spa­nyol Gonzales tűzmester pedig tüzes golyókat lövöldözött a várba. Ezek közül az egyik a törökök lőportárába csapott, hatalmas robbanást okozott. A Duna kicsapott medréből, a közeli bástya falán pedig 60 lépésnyi rés támadt. A török lakók közül másfél ezer pusz­tult el. Június 27-én, amikor Es­terházy újabb 4 000 magyart hozott az ostromló seregbe, egyszerre három helyen indult meg a támadás: a bécsi kapu­nál, a halász­városban és a vár oldalán. A török védők elszánt kirohanása egy ideig a támadó­kat megfutamította, de a bran­denburgiak rohamoszlopának élén, Fiáth János vezetésével küzdő győri hajdúk hősiessége megfordította a csata sorsát; hamarosan a külső falakat is megszerezték. Az első magyar zászlót Fiáth János tűzte a fa­lakra. A hármas rohamban 600 tiszt és 5 000 közvitéz esett el. A magyarok közül mintegy 600 hajdú halt hősi halált. Július 30-án az ostrom újabb fordulóponthoz jutott. Károly herceg a bajor választó­fejedelemmel együtt megadás­ra szólította fel Budavár 7 000 főnyi védőseregének parancs­nokát, a svájci születésű, rene­gát Abderrahmant, a 70 éves Abdi pasát, aki azonban ekkor már értesült Szulejmán nagy­­vezír felmentő seregének köze­ledéséről, ezért a vár feladását megtagadta, mert Buda — sze­rinte — „nemcsak Magyaror­szágnak, hanem az egész török birodalomnak, sőt Jeruzsálem­nek is kulcsa”. Károly herceg a további ostromot beszüntette, mert a magyar Pálffy tábornok neki is jelentette, hogy hatalmas fel­mentő sereg közeledik. Károly herceg azonnal magához ren­delte az országban szétszórtan harcoló seregtesteket, köztük Bottyán János és Bercsényi Miklós lovas alakulatait, a Gel­lérthegy lábánál hidat vere­tett, majd az időközben meg­érkezett nagyvezír felmentő se­regéhez egész közel 40 000 har­cossal táborba szállt, hogy az esetleges támadást kivédje. A nagyvezír azonban nem tá­madott, csak augusztus 14-én tett kísérletet arra, hogy 6 000 janicsárt bejuttathasson a vár­ba. Ez a kísérlet azonban ku­darcba fulladt; 2 török pasa és mintegy 2 000 török elesett. Hasonló sorsra jutott augusz­tus 20-án a második török kí­sérlet is, amikor 2 000 janicsár­a közül csak mintegy 300-nak si­került a fehérvári kapun át a várba bejutnia. A vár ellen újabb roham csak augusztus 22-én indult. Abdurrahman hírnököt hírnök után indított a nagyvezírhez, hogy szorongatott helyzetében segítséget kérjen tőle. A hír­vivőket az ostromlók sorra el­fogták, néhányuknak azonban mégis sikerült az átjutás. A nagyvezír augusztus 29-én Óbuda felől újabb 4 000 embert indított a védőkhöz, ezek kö­zül azonban mindössze 4—5 ju­tott a várba. A többit az ost­romlók levágták vagy vissza­kergették. Közben sorra érkez­tek az országból Buda ostro­mához berendelt csapattestek. Szeptember 2-án délután 4 órakor hat ágyúlövéssel végre megindult a végső roham. El­keseredett küzdelem kezdő­dött. A törökök hősies bátor­sággal védekeztek. Az ostrom­lóknak minden talpalatnyi föl­det vérrel kellett visszaszerez­niük. A magyarok mindenütt megint az elsők közt voltak. A mai Úri utcába Petneházy Dávid jutott be a hajdúk élén először. Fiáth János vezetésé­vel a győri hajdúk is megint az elsők voltak. Abdurrahman több tisztjével együtt hősi ha­lált halt, az elkeseredett küz­delem azonban tovább folyt a győzelemért, amely órákon ke­resztül még mindig bizonyta­ Makk Imre: Buda felszabadítása a tőrüktől (részlet) Makk Imre: Buda felszabadítása a töröktől (részlet) (A festmény ismertetése július 13-i számunkban v­olt.) KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 5. oldal Csónak, evező, vitorla Nem szedem én rímbe az életemet, nem vagyok én már költő. Csak másolom én, amit írt az élet a szivemre. Kopírozgatlak élet, lesve a nyomaid rajtam. Farigcsáltam én a létem, kicsi csónak voltam. Evezőm is volt és volt vitorlám. Kifeszítettem vitorlás lelkem szellődnek, s rád néztem, de szeretlek! Úsztam én csermelyt, folyót, folyamot, tengert. Emelődtem, süllyedtem benned, hullám! Hogy csapkodtál a szívemben! Hogy vittél! Messzed, gyorsabban, oda is, ide még újra! Vissza, előre, mélyebbre, magasabbra! Halászod voltam, élet, hálót vetettem halaidnak. Fogtam a sok élmény-pontyot, süllőt, harcsát. Tele hálóval mentem a vásárra, osztottam élmény-halaimat. Foszlik a hálóm? Fogjam-e még halaid? Vagy inkább: szellőzzön el a halak szaga is? Mossam a helyét mindannak, amit kölcsönkaptam s visszaadtam feneked, élet? Ahogyan jöttem, készüljek hazatérni üresen? Mert hazatér az ember, ha meghal. Odatér, ahonnan jött. Szülei porára lép az utas, a vendég s odaszáll (csónakja, hálója lemarad) ahonnan útnak ereszté egykor az örök akarat. Isten, súgja a szám már-már szüntelenül. Nem követelőn, nem kérőn, elismerőn súg a szám. Nagy léted ringat még, s ringok benne kicsi csónak. Mint bölcső ringat, úgy ringok még, újra gyerek. Születni kész új születésre Benned, örök akarat. Hazamenni hozzád kész a lemosott lélek, s ez a porlani kész szív. Szent István új szobra A trentoni Szent István Egyházközség magyarjai három­napos ünnepléssel készültek az új Szent István márványszobor felszentelésére. Mr. & Mrs. Cousely Pone készítette a szobrot Olaszországban, amit a templom kertjében helyeztek el. A templom védőszentjének, Szent Istvánnak búcsúján, augusztus 17-én, az ünnepélyes nagymise után került sor a szobor megszentelésére, amit P. Miskolczy Kálmán Sch. P. és P. Csorba L. Domonkos OFM végeztek a hívek jelenlétében. Az ünnepélyes esemény is bizonyítja, hogy a hivő keresztény magyarok továbbra is kegyelettel őrzik lelkükben apostoli szent királyunk, Szent István keresztény eszméit. Köszönet és hála érte! ­­ lannak látszott, csak a késő éjszakában sikerült azt az ost­romlóknak kivívniuk. Másnap, szeptember 3-án „a felkelő nap, amely 145 évig tükrözte magát a város tornya­in tündöklő félholdban, most a török járom alól teljes szaba­dultát remélhető magyarnak örömkönnyeiben fürösztötte sugarait a vértől párolgó s a tűzvésztől füstölgő utcákon”. Buda lángokban állt. Magyar­­ország fővárosa azonban újból keresztény, újból szabad lett. A fővezér a hálaadó istentisz­telet után a halottak eltakarí­tásáról intézkedett, aztán a vár őrzésére 4 000 német és 2 000 magyar katonát rendelt ki. A magyarok Koháry István sze­mélyében külön parancsnokot kaptak. A többi magyar a me­nekülő vert hadak üldözésére indult, az ország felszabadítá­sának nehéz feladatában vál­lalt újabb oroszlánrészt. Budavár visszavétele nem­csak az országban, hanem az egész Európában is osztatlan örömet keltett. XI. Ince pápa szeptember 2-át az egész kato­likus egyházban Szent­ István első magyar király ünnepévé nyilvánította, hogy ez a nap ugyanúgy emlékeztesse az em­beriséget Budavár visszavéte­lére és annak óriási jelentőségé­re az egyetemes kereszténység szempontjából is, mint ahogy 1456 óta, Urunk színeváltozá­sának ünnepe (augusztus 6.) — a déli harangszóval együtt — a nándorfehérvári győzelmet és keresztény helytállást hir­deti. A 300. évfordulón elsősor­ban a magyarság hősiességére kell gondolnunk, amely Buda­vár visszavétele során lépten­­nyomon megnyilvánult. Má­sodsorban a keresztény hit ere­jében kell bíznunk, amely a kö­zös ellenséggel szemben az egész Európát újból egységbe tudta kovácsolni, önzetlen ál­dozatokra képesítette. Har­madsorban pedig abban kell re­ménykednünk, hogy — miként Budavár visszavételével kerek 145 év után is felszabadult a magyar főváros és felszaba­dult az ország, akként — el kell jönnie annak az időnek is, amikor a jelenlegi rabság, ide­gen megszállás véget ér. A kis­­hitűektől országépítő első, szent királyunkkal együtt csak azt kell kérdeznünk: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?”

Next