Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1986 (93. évfolyam, 1-50. szám)

1986-11-30 / 46. szám

2213 N LINCOLN AVE CHICAGO ILL (>0614 93. évfolyam 46. szám 1986. november 30. Egyes szám ára: 50 cent A magyarság legnagyobb katolikus hetilapja P. Krupa Sándor OFM: A béke igazság nélkül lehetetlen II. János Pál pápa legna­gyobb karizmatikus megnyi­latkozásának tartják, hogy a világ minden vallásának veze­tőit imádkozásra hívta Assisi­be a BÉKÉÉRT! Ezt a meghí­vást számos vallás 160 vezető­je el is fogadta. Ilyent még nem látott a világ! Még látványos­ságnak is páratlan volt, mert a vallásvezetők a maguk szakrá­lis, a szivárvány minden színé­ben pompázó ruháikban nem mindennapi látványt nyújtot­tak. A helység igazi olasz umb­­riai szépség. Hegyen épült vá­ros. Egyik oldalát kéklő he­gyek koszorúzzák, a másikon kitárt karú rónaság. Világhí­res, mert itt született az a Fe­renc, aki egész életében a béké­ért küzdött. „A világ élni fog — mondotta a pápa —, ha Szent Ferenc e küzdelmét folytatja, ami azonban ima nélkül nem le­hetséges!” A találka azonban mégis alig volt több szimbólikus cse­lekedetnél, hiszen együtt, kö­zös szöveget még csak nem is imádkozhattak, mert annyira szétválasztotta őket hitük, sőt nem egy a többivel szöges el­lentétben áll. Ugyanabban a városban, de csak külön-külön imádkozhattak. De hát hogyan is képzelhettek el közös imád­kozást például a zsidó és a po­gány között? Rómában, a zsi­nagóga látogatásakor, a pápa sem imádkozhatott közösen a rabbival, mert ez bántotta vol­na az ortodoxokat. Ezt a fe­szültséget, ezt a taszító, elvá­lasztó különbséget előre tud­ta a pápa, ezért eleve kijelen­tette: Bizonnyal nem mondhat­juk együtt ugyanazt az imát. Jelen lehetünk azonban, míg mások imádkoznak, így min­den vallás a neki kijelölt temp­lomban imádkozott. A budd­histák énekeltek és verték dob­jaikat. A sintoisták fújták nád­sípjaikat. Az indián vezető szívta a békepipát. Majd égnek emelve imádkozta: „Nagy Szel­lem, pipámat nyújtom neked! Kérlek, adj békét e világon minden testvéremnek és nővé­remnek!” Politikusokat nem hívtak meg e nagy találkára. Nem, mert nem politizálni, hanem „imádkozni és böjtölni akar­tak”. A böjt jegyében a közös étkezéskor csak húst szolgál­tak fel kenyérrel, pizzát, zöld­ségfélét, kalácsot és vizet! Arról, hogy a békét az imádságon kívül miképpen munkálják (a közmondás pe­dig hangsúlyozza: segíts maga­don, az Isten is megsegít!), szinte semmi kijelentés nem hangzott el és határozat sem született. Mintha az egész imádkozó találkával csak azt akarták volna hangsúlyozni: a béke vallások nélkül nem való­sítható meg! Illetőleg, az em­berek egyéni magatartása és Isten közreműködése nélkül. Előre látható volt , mint a pápa zsinagógái látogatásánál, hogy e kevert, vallásos színt mutató találkozás sokakat megbotránkoztat. Eddig tilos volt más vallású templomába menni, velük imádkozni. Most pedig ennek ellenkezőjére maga a pápa ad példát. Sokan féltek: e találka titkos célja, hogy a vallások közti megegye­zést az eddiginél nagyobb mé­retben munkálják. Ezt pedig a hívők nagy része nem tartja hasznosnak és lehetségesnek. Látva a sok egymásnak telje­sen ellentmondó vallás keveré­két, sok keresztény gyanako­dott, hogy az Egyház Assisi­ben heretikus lépéseket tesz e vallások összeolvasztására, ami hitük teljes megváltozta­tását hozná magával. Ezért e találkát az amerikai fundamen­talista Gadfly Carl­ McIntire „az Egyház történelme legna­gyobb undokságának” nevez­te. A francia szélsőséges kato­likusok pedig röpcédulán a pá­pát „a pokolba” küldték. A bé­ke Nobel-díjas Teréz anya sze­rint azonban e találka „Isten­nek adott legszebb ajándék!” Velem együtt sokan elgon­dolkoznak az eseményen, telve az egész ellentmondásosságá­val és lehetetlenségével. Ho­gyan képzelhette el a pápa, hogy az egymást maró, mási­kat leigázó nemzetek között békét varázsolhat, amikor ezt képtelen a vallások között megtenni csak a találka idejére is? A pápák évtizedekig hal­mozták el a zsidókat engedmé­nyeikkel, kedvező megnyilat­kozásaikkal, s mindezzel még annyit sem értek el, hogy egy rabbival közösen imádkozhas­son a pápa. Nem egy ország­ban üldözik a vallást, a katoli­kust, a vallás címén. Lehetett közöttük olyan képviselő is, akinek éppen vallása üldözi a másikat. Hogyan imádkozha­tott ez a békéért? Csak azért, mert nem a vallások közötti békéről, hanem a nemzetek kö­­zöttiről volt szó? No de így is baj van. A találkán a békéért imádkozott a moszkvai pátriár­ka is, akinek hazája a fél világot tartja sarló-kalapácsos csizmája alatt, a másik felét pe­dig igyekszik odagyűrni, ő pe­dig ez ellen soha nem emelte fel otthon a szavát, s ennek meg­szűntéért soha nem imádkoz­­tatta híveit. Békéért imádkozik Izrael rabbija is, akinek hazá­ja évtizedek óta öli, pusztítja vére ellenségét, gyártja titok­ban atombombáit, fegyverarze­nálját szállítja az egymást öl­döklő araboknak, s negyven éve izzásban tartja bizonyos (Folytatás az 5. oldalon) fiú mégis szent! Mindszenty szentté avatá­sával kapcsolatban Betty Brenner, a The Flint Journal egyik kiadója interjút készített Füzér Julián atyával, mert ed­dig ő dolgozott legtöbbet eb­ben az ügyben. Az interjú lé­nyege az alábbi: Füzér Julián atya már 1975-ben, Mindszenty halála után, mint New Brunswick plé­bánosa, azonnal azt mondotta híveinek: „Pártfogó szentünk van!” Azóta az atya — de külö­nösen detroiti tartózkodása óta —■ minden erejével Mindszenty szentté avatásán fáradozik, mert mint mondotta: „Az ő szentsége egészen világos!" Most Róma jóváhagyását akarják megnyerni a szentté avatási előkészületek megkezd­­hetésére. Ha ez sikerül, lehetsé­ges, hogy Julián atya lesz ez­zel megbízva. A Mindszenty Kardinális Alapítvány kérte már ugyanis Irányi László ma­gyar püspököt, hogy e tisztség­re Füzér Julián atyát ajánlja Rómának, és azt, hogy e pro­cesszus székhelye Bécs legyen. A püspök el is ment Rómába, hogy a Szenttéavatások Kong­regációjának beterjessze e ké­réseket. Eddig nem jött válasz — mondotta Füzér atya —, ám lehetséges, hogy pár hónapon belül megkapjuk. Ha megkaptuk, utána be kell bizonyítanunk, hogy Mind­szenty az erényeket hősi fok­ban gyakorolta, hogy tanítása ortodox. S akik ismerték, azok­nak esküvel kell állítaniuk Mindszenty erényességét. „Mindszenty minden jelen­kori kardinálisnál többet szen­vedett egyházáért — állítja Fü­zér atya. — Hős volt. Sohasem panaszkodott. Az Isteni Gond­viselést soha nem kérdőjelezte meg! A legsötétebb óráiban sem veszítette el bátorságát. Mindenkor elfogadta Isten akaratát. Szenvedését népéért ajánlotta fel." Füzér atya szerint „Mind­szenty korunk egyházának pél­daképe, akit csak a lelkek ügye érdekelt. Holott idős volt, be­teg és megkínzott, mégis há­rom éven át járta a világot, hogy magyarjaiban erősítse a hitet és hazájuk szeretetét. Egyháztörténelmünknek nincs még egy olyan püspöke, aki hozzá hasonlóan cselekedett volna." Már csodáiról is tudunk. De ezeket szentté avatása előtt be kell bizonyítanunk. Ilyenek például: halál előtt álló kora­szülött babára Mindszenty ruhájából relikviát tettek és kérték közbenjárását. A kisba­ba egy hét múlva otthon volt. Egy kisbaba szemén olyan rákot állapítottak meg az or­vosok, amely halált vagy vak­ságot okozható operációt jelen­tett. Mindszenty relikviát tet­tek bölcsőjébe. Egy hét múlva az orvos kijelentette: nem talál semmi rákot! Egy járni nem tudó ma­gyar Mindszenty sírjánál nyer­te vissza járását. „Tizenöt hasonló esetről tudunk — állította Füzér atya. — Mégsem lesz könnyű Mind­szenty szentté avatása, mert ezt a mai politikai helyzet na­gyon akadályozza. Vatikáni po­litikusok mondották: .Jelenleg nem szabad a kommunista kor­mányokat ingerelni!’ Sokan azt gondolják, ha akarjuk, egyket­tőre szent lesz mártír bíboro­sunk. De nem valószínű. Róma nagyon, nagyon óvatos.” Mégis, tekintet nélkül ar­ra, hogy Róma mikor emeli ol­tárra, „a magyar nép szemében Ő szent!” K.S. Catholic Hungarians’ Sunday KIADÓHIVATAL: - EDITORIAL OFFICE: P.O. Box 2464 Youngstown, Ohio 44509 Tel.: (216) 799-2600 és 799-3335 (USPS 291-640) Volume 93, No. 46 November 30, 1986 "e world s largest Catholic Hungarian weekly Price of one copy: 50 cents Adventi variációk RORATE COELI DE SUPER! HARMATOZZATOK ÉGI MAGASOK! Évezredek történetét idézik a decemberi rorátés hajnalok. Négy hét van még karácsonyig, s a Nagy Várakozást megéljük újra; hetenként újabb gyertya gyúl, s a negyedik vasárnapon már négy gyertyával fényeskedik az Advent fenyő- 8 koszorúja. RORATE COELI DE SUPER! Közel az Áldott Éj, amelyen Isten Fia a földre jött. MÁRIA, NÁZÁRETI SZŰZ, ÁLDOTT VAGY TE AZ ASSZONYOK KÖZÖTT, mert alászállt reád a Lélek, s beárnyékolt a Magasságbelinek ereje, és méhed kicsi Magzata az Örökkévalónak Gyermeke. Elindulsz a hegyek közé, s elénekled Avn Karimban a Hála Énekét. MAGNIFICAT! MAGNIFICAT! Íme, az Úr beteljesíti az ősatyáknak tett ígéretét, s irgalmát nem felejti el: jóllakatja az éhezőket és alázatosakat fölemel, de a trónokat megalázza, s a gazdagnak egy * morzsányit sem ad. RORATE COELI DESUPER! Készítsetek utat az Úrnak! Töltsétek föl a völgyeket, hordjátok le a halmokat! RORATE COELI DESUPER! Kiált a Pusztában Kiáltó: „Köztetek áll, aki utánam jön majd és nálam nagyobb, saruszíját megoldani is méltatlan vagyok." RORATE COELI DESUPER! Jön, jön a Titokzatos Éj. Kongjatok, kongjatok, harangok a decemberi hajnalokon át, hirdessétek az éjfelet, amikor meghasad az ég, s eldalolják az angyalok a Dicsőség és Békesség dalát. BALASSY LÁSZLÓ1 !13§ Történelmi évfordulók tanítanak A világmagyarság hazafi­asan gondolkodó rétege láza­san készülődött, hogy az 1956- os októberi szabadságharcot méltóképpen megünnepelje. A visszaemlékezés önkéntelenül eszünkbe juttatja az 530 év előtti nagy magyar diadalmat, a „victoria mirabilis”-t, melyet Hunyadi János és Kapisztrán Szent János vezérlete alatt ví­vott ki a magyar vitézség, ami által nemcsak Magyarorszá­got, hanem az egész keresztény Európát megmentette a keleti pogány inváziótól. A két évfor­duló összehasonlítása azért aktuális és önmagától adódó, mert az októberi felkelés az is­tentelen szovjetorosz világha­talom gyarmaturalma ellen ép­pen az egyik nándorfehérvári győző, Kapisztrán Szent J­ános halálának 500. évfordulóján, 1956. október 23-án indult el. Mintha csak Kapisztrán szelle­me kelt volna ki a sírjából, hogy újra győzelemre vezesse a magyar nép fiait, akik évszá­zadokon keresztül a saját tes­tükkel védték a Kárpát-Duna- Száva vonalat, ahol végződik a keresztény Nyugat és kezdődik a Balkán. Egy dologban azonos mindkét mérkőzés: egy marok­nyi kisebbség állott szemben az emberrabló keleti despotiz­­mus világhatalmával, egyedül, az egész nyugati világtól elha­gyottan. S az eredmény mégis mennyire különböző: 500 év előtt „csodálatos győzelem” (victoria mirabilis), 30 év előtt kezdeti siker után összeomlás s önemésztő, önpusztító letargiá­ba süllyedés. Ha azonban a dolgok hát­terét kutatjuk, akkor könnyen megtaláljuk a döntést előidéző okokat. 1456-ban az egész ke­resztény világ ott állt Krisztus földi helytartójával az élen imakeresztes­ hadjáratával az élethalálharcot vívó magyar keresztesek mögött. Ezért az Ég különös áldása kísérte a magyar katonák erőfeszítését, küzdelmét, s fényes győzelem­re vezette őket. 1956-ban a Nyugattól várta a magyarság a segítséget, attól a Nyugattól, mely gondolkodásában, cselek­vésében már messze eltért III. Kallixtus pápa (1453—1458) és Kapisztrán Szent János szelle­métől. Meg kell tehát állapíta­nunk, hogy rossz volt a straté­giánk. Bár ma már sokak meg­győződése, hogy a nyugati nagyhatalmak, főképp az USA erélyes diplomáciai közbelépés­sel megmenthették volna Ma­gyarországot, de a várva várt segítség elmaradt. Hiába sugá­rozta a szabad világ felé utolsó vészkiáltásként a szabad ma­gyar rádió: „Meghalunk­ Ma­gyarországért és Európáért!” A nyugati világ nem értett meg bennünket. Jalta szelleme sokkal jobban beleette magát a nyugati közfelfogásba, hogy­­sem a kis Magyarországért bármely kockázatot vállalt vol­na. Ellenkezőleg: az egyik sváj­ci folyóirat ilyen címen emléke­zett meg az októberi magyar szabadságharcról: „Sublime Torheit oder sinnvolles Opfer?” — „Finom butaság vagy észszerű áldozat?” Ter­mészetesen nem hiányzott az elismerés és csodálat kifejezése sem a magyar hősi teljesít­ménnyel szemben, ami tünteté­sekben, karitatív segélynyúj­tásban s szimpatizáló sajtó­megnyilatkozásokban jutott kifejezésre. Ezek közül különö­sen említésre méltó az a cikk, mely ezt a címet viselte: „Bosszú Magyarországért!” A tettekig azonban nem jutott el a nyugati világ. Sőt annyira el­felejtette 1956 segélykiáltását, hogy 1975-ben, a helsinki kon­ferencián, a rabság-meghossza­­bító szerződéshez adta aláírá­sát. Mi azonban nem nyugha­tunk bele, nem engedhetjük, hogy a magyar nép 1956-ban hiába áldozott vért és életet a szabadságért! Vörösmarty sza­vaival kell felráznunk a népek alvó lelkiismeretét: Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába ont a vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért! Stratégiát kell változtat­nunk! Azok példáját kell kö­vetnünk, akik az Úr nevében és az Úr erejével indultak az ellen­fél legyőzésére, mint a bibliai Dávid a hencegő Góliát ellen. De hol vannak ma a Dávidok, az Isten Szíve szerint való fér­fiak”? A történelemben kell visz­­szafelé lapoznunk, hogy ilyen hősökre bukkanjunk, akik nagy sorsfordulók sorsdöntő csatáiban diadalra vitték a Ke­reszt zászlaját. Gondolunk itt elsősorban a mi nagy Hunya­­diakra, aki a csata előtt meg­­áldozik, s 1454-ben a győzel­mes kruseváci csata után fiát, a 14 éves Mátyást, Laczfi And­rásnak, Nagy Lajos híres had­vezérének ,kardjával Isten, a Szent Szűz, Szent István és Szent László nevében üli ünne­pélyesen lovaggá. Gondolunk a mi hős eseinkre, akik „Szent László segíts!” jelszóval, a mindig győztes szent lovagki­rály nevének védelme alatt vo­nultak a csatába. Nagy Lajos királyunk első nagy győzelmét a török ellen Szűz Máriának úgy hálálta meg, hogy ezelőtt 600 évvel a stájerországi Ma­­riacellben tiszteletére templo­mot építettetett. Lepantónál 1571-ben, október 7-én, Don Juan d’Austria vezérlete alatt 80 ezer keresztény vitéz omlott térdre az árbócra felfüggesz­tett feszület előtt és imádko­zott áldásért és segítségért, míg Szent V. Pius pápa Rómá­ból kísérte imádságos lélekkel a világraszóló győzelemmel végződő tengeri ütközetet. Szent István király sorsdöntő csatáját a pogány Koppány el­len Szent Márton oltalma alatt vívta meg s vetette meg az ezeréves magyar keresztény ál­lamiság alapját. A híres török­verő hősről, Savoyai Eugénről azt olvassuk, hogy csatái előtt a rózsafüzért szokta imádkoz­ni. Tillynek, a harmincéves há­ború 36 csatában győztes had­vezérének három fegyvere volt: a kereszt, a rózsafüzér és a kard. História docet — a törté­nelem tanít bennünket, s taní­tása ez: mivel az emberekre épí­tett stratégiánk csődöt mon­dott, új szövetségeseket kell keresnünk­­ a természetfeletti rend birodalmában. Ez volt Mindszenty bíboros akarata is, amikor azt kívánta, hogy leg­alább egymillió magyar vegye naponta kezébe a szent rózsa­füzért s végezzen engesztelést Magyarországért — az imake­resztes hadjáratban egyesülve. Minél többen megértik a ma­gyarok közül a történelem taní­tását s imádkoznak naponta a haza felszabadulásáért, annál biztosabb a siker. Mert az imádkozó, Istenhez megtért embert segíti a „Seregek Ura”, aki a legelveszettebb ügyet is diadalra tudja segíteni. Pannonius

Next