Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1986 (93. évfolyam, 1-50. szám)
1986-11-30 / 46. szám
2213 N LINCOLN AVE CHICAGO ILL (>0614 93. évfolyam 46. szám 1986. november 30. Egyes szám ára: 50 cent A magyarság legnagyobb katolikus hetilapja P. Krupa Sándor OFM: A béke igazság nélkül lehetetlen II. János Pál pápa legnagyobb karizmatikus megnyilatkozásának tartják, hogy a világ minden vallásának vezetőit imádkozásra hívta Assisibe a BÉKÉÉRT! Ezt a meghívást számos vallás 160 vezetője el is fogadta. Ilyent még nem látott a világ! Még látványosságnak is páratlan volt, mert a vallásvezetők a maguk szakrális, a szivárvány minden színében pompázó ruháikban nem mindennapi látványt nyújtottak. A helység igazi olasz umbriai szépség. Hegyen épült város. Egyik oldalát kéklő hegyek koszorúzzák, a másikon kitárt karú rónaság. Világhíres, mert itt született az a Ferenc, aki egész életében a békéért küzdött. „A világ élni fog — mondotta a pápa —, ha Szent Ferenc e küzdelmét folytatja, ami azonban ima nélkül nem lehetséges!” A találka azonban mégis alig volt több szimbólikus cselekedetnél, hiszen együtt, közös szöveget még csak nem is imádkozhattak, mert annyira szétválasztotta őket hitük, sőt nem egy a többivel szöges ellentétben áll. Ugyanabban a városban, de csak külön-külön imádkozhattak. De hát hogyan is képzelhettek el közös imádkozást például a zsidó és a pogány között? Rómában, a zsinagóga látogatásakor, a pápa sem imádkozhatott közösen a rabbival, mert ez bántotta volna az ortodoxokat. Ezt a feszültséget, ezt a taszító, elválasztó különbséget előre tudta a pápa, ezért eleve kijelentette: Bizonnyal nem mondhatjuk együtt ugyanazt az imát. Jelen lehetünk azonban, míg mások imádkoznak, így minden vallás a neki kijelölt templomban imádkozott. A buddhisták énekeltek és verték dobjaikat. A sintoisták fújták nádsípjaikat. Az indián vezető szívta a békepipát. Majd égnek emelve imádkozta: „Nagy Szellem, pipámat nyújtom neked! Kérlek, adj békét e világon minden testvéremnek és nővéremnek!” Politikusokat nem hívtak meg e nagy találkára. Nem, mert nem politizálni, hanem „imádkozni és böjtölni akartak”. A böjt jegyében a közös étkezéskor csak húst szolgáltak fel kenyérrel, pizzát, zöldségfélét, kalácsot és vizet! Arról, hogy a békét az imádságon kívül miképpen munkálják (a közmondás pedig hangsúlyozza: segíts magadon, az Isten is megsegít!), szinte semmi kijelentés nem hangzott el és határozat sem született. Mintha az egész imádkozó találkával csak azt akarták volna hangsúlyozni: a béke vallások nélkül nem valósítható meg! Illetőleg, az emberek egyéni magatartása és Isten közreműködése nélkül. Előre látható volt , mint a pápa zsinagógái látogatásánál, hogy e kevert, vallásos színt mutató találkozás sokakat megbotránkoztat. Eddig tilos volt más vallású templomába menni, velük imádkozni. Most pedig ennek ellenkezőjére maga a pápa ad példát. Sokan féltek: e találka titkos célja, hogy a vallások közti megegyezést az eddiginél nagyobb méretben munkálják. Ezt pedig a hívők nagy része nem tartja hasznosnak és lehetségesnek. Látva a sok egymásnak teljesen ellentmondó vallás keverékét, sok keresztény gyanakodott, hogy az Egyház Assisiben heretikus lépéseket tesz e vallások összeolvasztására, ami hitük teljes megváltoztatását hozná magával. Ezért e találkát az amerikai fundamentalista Gadfly Carl McIntire „az Egyház történelme legnagyobb undokságának” nevezte. A francia szélsőséges katolikusok pedig röpcédulán a pápát „a pokolba” küldték. A béke Nobel-díjas Teréz anya szerint azonban e találka „Istennek adott legszebb ajándék!” Velem együtt sokan elgondolkoznak az eseményen, telve az egész ellentmondásosságával és lehetetlenségével. Hogyan képzelhette el a pápa, hogy az egymást maró, másikat leigázó nemzetek között békét varázsolhat, amikor ezt képtelen a vallások között megtenni csak a találka idejére is? A pápák évtizedekig halmozták el a zsidókat engedményeikkel, kedvező megnyilatkozásaikkal, s mindezzel még annyit sem értek el, hogy egy rabbival közösen imádkozhasson a pápa. Nem egy országban üldözik a vallást, a katolikust, a vallás címén. Lehetett közöttük olyan képviselő is, akinek éppen vallása üldözi a másikat. Hogyan imádkozhatott ez a békéért? Csak azért, mert nem a vallások közötti békéről, hanem a nemzetek közöttiről volt szó? No de így is baj van. A találkán a békéért imádkozott a moszkvai pátriárka is, akinek hazája a fél világot tartja sarló-kalapácsos csizmája alatt, a másik felét pedig igyekszik odagyűrni, ő pedig ez ellen soha nem emelte fel otthon a szavát, s ennek megszűntéért soha nem imádkoztatta híveit. Békéért imádkozik Izrael rabbija is, akinek hazája évtizedek óta öli, pusztítja vére ellenségét, gyártja titokban atombombáit, fegyverarzenálját szállítja az egymást öldöklő araboknak, s negyven éve izzásban tartja bizonyos (Folytatás az 5. oldalon) fiú mégis szent! Mindszenty szentté avatásával kapcsolatban Betty Brenner, a The Flint Journal egyik kiadója interjút készített Füzér Julián atyával, mert eddig ő dolgozott legtöbbet ebben az ügyben. Az interjú lényege az alábbi: Füzér Julián atya már 1975-ben, Mindszenty halála után, mint New Brunswick plébánosa, azonnal azt mondotta híveinek: „Pártfogó szentünk van!” Azóta az atya — de különösen detroiti tartózkodása óta —■ minden erejével Mindszenty szentté avatásán fáradozik, mert mint mondotta: „Az ő szentsége egészen világos!" Most Róma jóváhagyását akarják megnyerni a szentté avatási előkészületek megkezdhetésére. Ha ez sikerül, lehetséges, hogy Julián atya lesz ezzel megbízva. A Mindszenty Kardinális Alapítvány kérte már ugyanis Irányi László magyar püspököt, hogy e tisztségre Füzér Julián atyát ajánlja Rómának, és azt, hogy e processzus székhelye Bécs legyen. A püspök el is ment Rómába, hogy a Szenttéavatások Kongregációjának beterjessze e kéréseket. Eddig nem jött válasz — mondotta Füzér atya —, ám lehetséges, hogy pár hónapon belül megkapjuk. Ha megkaptuk, utána be kell bizonyítanunk, hogy Mindszenty az erényeket hősi fokban gyakorolta, hogy tanítása ortodox. S akik ismerték, azoknak esküvel kell állítaniuk Mindszenty erényességét. „Mindszenty minden jelenkori kardinálisnál többet szenvedett egyházáért — állítja Füzér atya. — Hős volt. Sohasem panaszkodott. Az Isteni Gondviselést soha nem kérdőjelezte meg! A legsötétebb óráiban sem veszítette el bátorságát. Mindenkor elfogadta Isten akaratát. Szenvedését népéért ajánlotta fel." Füzér atya szerint „Mindszenty korunk egyházának példaképe, akit csak a lelkek ügye érdekelt. Holott idős volt, beteg és megkínzott, mégis három éven át járta a világot, hogy magyarjaiban erősítse a hitet és hazájuk szeretetét. Egyháztörténelmünknek nincs még egy olyan püspöke, aki hozzá hasonlóan cselekedett volna." Már csodáiról is tudunk. De ezeket szentté avatása előtt be kell bizonyítanunk. Ilyenek például: halál előtt álló koraszülött babára Mindszenty ruhájából relikviát tettek és kérték közbenjárását. A kisbaba egy hét múlva otthon volt. Egy kisbaba szemén olyan rákot állapítottak meg az orvosok, amely halált vagy vakságot okozható operációt jelentett. Mindszenty relikviát tettek bölcsőjébe. Egy hét múlva az orvos kijelentette: nem talál semmi rákot! Egy járni nem tudó magyar Mindszenty sírjánál nyerte vissza járását. „Tizenöt hasonló esetről tudunk — állította Füzér atya. — Mégsem lesz könnyű Mindszenty szentté avatása, mert ezt a mai politikai helyzet nagyon akadályozza. Vatikáni politikusok mondották: .Jelenleg nem szabad a kommunista kormányokat ingerelni!’ Sokan azt gondolják, ha akarjuk, egykettőre szent lesz mártír bíborosunk. De nem valószínű. Róma nagyon, nagyon óvatos.” Mégis, tekintet nélkül arra, hogy Róma mikor emeli oltárra, „a magyar nép szemében Ő szent!” K.S. Catholic Hungarians’ Sunday KIADÓHIVATAL: - EDITORIAL OFFICE: P.O. Box 2464 Youngstown, Ohio 44509 Tel.: (216) 799-2600 és 799-3335 (USPS 291-640) Volume 93, No. 46 November 30, 1986 "e world s largest Catholic Hungarian weekly Price of one copy: 50 cents Adventi variációk RORATE COELI DE SUPER! HARMATOZZATOK ÉGI MAGASOK! Évezredek történetét idézik a decemberi rorátés hajnalok. Négy hét van még karácsonyig, s a Nagy Várakozást megéljük újra; hetenként újabb gyertya gyúl, s a negyedik vasárnapon már négy gyertyával fényeskedik az Advent fenyő- 8 koszorúja. RORATE COELI DE SUPER! Közel az Áldott Éj, amelyen Isten Fia a földre jött. MÁRIA, NÁZÁRETI SZŰZ, ÁLDOTT VAGY TE AZ ASSZONYOK KÖZÖTT, mert alászállt reád a Lélek, s beárnyékolt a Magasságbelinek ereje, és méhed kicsi Magzata az Örökkévalónak Gyermeke. Elindulsz a hegyek közé, s elénekled Avn Karimban a Hála Énekét. MAGNIFICAT! MAGNIFICAT! Íme, az Úr beteljesíti az ősatyáknak tett ígéretét, s irgalmát nem felejti el: jóllakatja az éhezőket és alázatosakat fölemel, de a trónokat megalázza, s a gazdagnak egy * morzsányit sem ad. RORATE COELI DESUPER! Készítsetek utat az Úrnak! Töltsétek föl a völgyeket, hordjátok le a halmokat! RORATE COELI DESUPER! Kiált a Pusztában Kiáltó: „Köztetek áll, aki utánam jön majd és nálam nagyobb, saruszíját megoldani is méltatlan vagyok." RORATE COELI DESUPER! Jön, jön a Titokzatos Éj. Kongjatok, kongjatok, harangok a decemberi hajnalokon át, hirdessétek az éjfelet, amikor meghasad az ég, s eldalolják az angyalok a Dicsőség és Békesség dalát. BALASSY LÁSZLÓ1 !13§ Történelmi évfordulók tanítanak A világmagyarság hazafiasan gondolkodó rétege lázasan készülődött, hogy az 1956- os októberi szabadságharcot méltóképpen megünnepelje. A visszaemlékezés önkéntelenül eszünkbe juttatja az 530 év előtti nagy magyar diadalmat, a „victoria mirabilis”-t, melyet Hunyadi János és Kapisztrán Szent János vezérlete alatt vívott ki a magyar vitézség, ami által nemcsak Magyarországot, hanem az egész keresztény Európát megmentette a keleti pogány inváziótól. A két évforduló összehasonlítása azért aktuális és önmagától adódó, mert az októberi felkelés az istentelen szovjetorosz világhatalom gyarmaturalma ellen éppen az egyik nándorfehérvári győző, Kapisztrán Szent János halálának 500. évfordulóján, 1956. október 23-án indult el. Mintha csak Kapisztrán szelleme kelt volna ki a sírjából, hogy újra győzelemre vezesse a magyar nép fiait, akik évszázadokon keresztül a saját testükkel védték a Kárpát-Duna- Száva vonalat, ahol végződik a keresztény Nyugat és kezdődik a Balkán. Egy dologban azonos mindkét mérkőzés: egy maroknyi kisebbség állott szemben az emberrabló keleti despotizmus világhatalmával, egyedül, az egész nyugati világtól elhagyottan. S az eredmény mégis mennyire különböző: 500 év előtt „csodálatos győzelem” (victoria mirabilis), 30 év előtt kezdeti siker után összeomlás s önemésztő, önpusztító letargiába süllyedés. Ha azonban a dolgok hátterét kutatjuk, akkor könnyen megtaláljuk a döntést előidéző okokat. 1456-ban az egész keresztény világ ott állt Krisztus földi helytartójával az élen imakeresztes hadjáratával az élethalálharcot vívó magyar keresztesek mögött. Ezért az Ég különös áldása kísérte a magyar katonák erőfeszítését, küzdelmét, s fényes győzelemre vezette őket. 1956-ban a Nyugattól várta a magyarság a segítséget, attól a Nyugattól, mely gondolkodásában, cselekvésében már messze eltért III. Kallixtus pápa (1453—1458) és Kapisztrán Szent János szellemétől. Meg kell tehát állapítanunk, hogy rossz volt a stratégiánk. Bár ma már sokak meggyőződése, hogy a nyugati nagyhatalmak, főképp az USA erélyes diplomáciai közbelépéssel megmenthették volna Magyarországot, de a várva várt segítség elmaradt. Hiába sugározta a szabad világ felé utolsó vészkiáltásként a szabad magyar rádió: „Meghalunk Magyarországért és Európáért!” A nyugati világ nem értett meg bennünket. Jalta szelleme sokkal jobban beleette magát a nyugati közfelfogásba, hogysem a kis Magyarországért bármely kockázatot vállalt volna. Ellenkezőleg: az egyik svájci folyóirat ilyen címen emlékezett meg az októberi magyar szabadságharcról: „Sublime Torheit oder sinnvolles Opfer?” — „Finom butaság vagy észszerű áldozat?” Természetesen nem hiányzott az elismerés és csodálat kifejezése sem a magyar hősi teljesítménnyel szemben, ami tüntetésekben, karitatív segélynyújtásban s szimpatizáló sajtómegnyilatkozásokban jutott kifejezésre. Ezek közül különösen említésre méltó az a cikk, mely ezt a címet viselte: „Bosszú Magyarországért!” A tettekig azonban nem jutott el a nyugati világ. Sőt annyira elfelejtette 1956 segélykiáltását, hogy 1975-ben, a helsinki konferencián, a rabság-meghosszabító szerződéshez adta aláírását. Mi azonban nem nyughatunk bele, nem engedhetjük, hogy a magyar nép 1956-ban hiába áldozott vért és életet a szabadságért! Vörösmarty szavaival kell felráznunk a népek alvó lelkiismeretét: Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába ont a vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért! Stratégiát kell változtatnunk! Azok példáját kell követnünk, akik az Úr nevében és az Úr erejével indultak az ellenfél legyőzésére, mint a bibliai Dávid a hencegő Góliát ellen. De hol vannak ma a Dávidok, az Isten Szíve szerint való férfiak”? A történelemben kell viszszafelé lapoznunk, hogy ilyen hősökre bukkanjunk, akik nagy sorsfordulók sorsdöntő csatáiban diadalra vitték a Kereszt zászlaját. Gondolunk itt elsősorban a mi nagy Hunyadiakra, aki a csata előtt megáldozik, s 1454-ben a győzelmes kruseváci csata után fiát, a 14 éves Mátyást, Laczfi Andrásnak, Nagy Lajos híres hadvezérének ,kardjával Isten, a Szent Szűz, Szent István és Szent László nevében üli ünnepélyesen lovaggá. Gondolunk a mi hős eseinkre, akik „Szent László segíts!” jelszóval, a mindig győztes szent lovagkirály nevének védelme alatt vonultak a csatába. Nagy Lajos királyunk első nagy győzelmét a török ellen Szűz Máriának úgy hálálta meg, hogy ezelőtt 600 évvel a stájerországi Mariacellben tiszteletére templomot építettetett. Lepantónál 1571-ben, október 7-én, Don Juan d’Austria vezérlete alatt 80 ezer keresztény vitéz omlott térdre az árbócra felfüggesztett feszület előtt és imádkozott áldásért és segítségért, míg Szent V. Pius pápa Rómából kísérte imádságos lélekkel a világraszóló győzelemmel végződő tengeri ütközetet. Szent István király sorsdöntő csatáját a pogány Koppány ellen Szent Márton oltalma alatt vívta meg s vetette meg az ezeréves magyar keresztény államiság alapját. A híres törökverő hősről, Savoyai Eugénről azt olvassuk, hogy csatái előtt a rózsafüzért szokta imádkozni. Tillynek, a harmincéves háború 36 csatában győztes hadvezérének három fegyvere volt: a kereszt, a rózsafüzér és a kard. História docet — a történelem tanít bennünket, s tanítása ez: mivel az emberekre épített stratégiánk csődöt mondott, új szövetségeseket kell keresnünk a természetfeletti rend birodalmában. Ez volt Mindszenty bíboros akarata is, amikor azt kívánta, hogy legalább egymillió magyar vegye naponta kezébe a szent rózsafüzért s végezzen engesztelést Magyarországért — az imakeresztes hadjáratban egyesülve. Minél többen megértik a magyarok közül a történelem tanítását s imádkoznak naponta a haza felszabadulásáért, annál biztosabb a siker. Mert az imádkozó, Istenhez megtért embert segíti a „Seregek Ura”, aki a legelveszettebb ügyet is diadalra tudja segíteni. Pannonius