Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1987 (94. évfolyam, 1-50. szám)
1987-08-02 / 31. szám
4. oldal Évközi 18. vasárnap Olvasmány Izajás próféta könyvéből (55,1—3) így szól az Úr: „Szomjatok, jöjjetek a forrás vizéhez! Ha nincs is pénzetek, hogy fizessetek, jöjjetek, igyatok és egyetek! Jöjjetek! Pénz nélkül fogadjátok, és fizetség nélkül igyátok a bort és a tejet! Miért dobáljátok ki pénzeteket arra, amiből nincsen kenyér? Miért vesztegetitek el filléreiteket arra, amiből nem laktok jól? Reám hallgassatok! Figyeljetek ide, akkor majd jót fogtok enni, és gyönyörűséget találhattok a dús ételekben. Jól figyeljetek rám! Jöjjetek hozzám, hallgassatok ide, és élni fog lelketek! Én pedig örök szövetséget kötök veletek irgalmasságom szerint, ahogyan Dávidnak mindenkor ígértem.” Ez az Isten igéje. Zsoltár (144,8-9.15-16.17-18) Megnyitod kezedet, Istenem, és táplálsz minket. Könyörületes az Úr, és kegyes hozzánk: nagyirgalmú és hosszan tűrő. Mindenkihez jóságos vagy, Istenem, irgalmas vagy minden művedhez. Megnyitod kezedet, Istenem, és táplálsz minket. Bizakodva néz rád minden létező, táplálod őket alkalmas időben. Megnyitod nekik kezedet, és jóllakatsz minden élőt, amint kedved tartja. Megnyitod kezedet, Istenem, és táplálsz minket. Istennek igazságos minden útja, és szentséges minden tette. Közel van mindazokhoz, akik oltalmát kérik, akik segítségül hívják igaz lélekkel. Megnyitod kezedet, Istenem, és táplálsz minket. Szentlecke Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből (8,35, 37—39) Testvéreim! Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség? Ruhátlanság, életveszély vagy kard? Mi azonban mindezeken diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem égi fejedelmek vagy hatalmak, sem jelenvalók, sem jövendők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van. Ez az Isten igéje. Alleluja Alleluja, alleluja, alleluja! Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Alleluja, alleluja, alleluja! Evangélium Szent Máté könyvéből (14,13—21) Amikor Jézus hírét vette Keresztelő János halálának, elhajózott egy magányos helyre, hogy ott egyedül legyen. A nép azonban tudomást szerzett erről, és gyalogszerrel utána ment a városokból. Amikor kiszállt a hajóból, és meglátta a sokaságot, megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította betegeiket. Alkonyat után odamentek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „Elhagyatott vidék ez, és az idő is eljárt. Bocsásd el a népet, hogy elmenjenek a falvakba, és ennivalót vegyenek maguknak.” Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniök, ti adjatok nekik enni.” Az apostolok megjegyezték: „Nincs itt egyedünk, csak öt kenyerünk és két halunk.” Erre így szólt: „Hozzátok ide!” Akkor meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre. Majd fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és áldást mondott. A kenyereket megtörte és tanítványainak adta, azok meg odaadták a népnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak. A kenyérmaradékot összeszedték, és tizenkét kosár telt meg vele. Az aszszonyokon és gyermekeken kívül mintegy ötezer férfi evett (a kenyérből). Ezek az evangélium igéi. Figyelem! Megjelent! Soproni Bálint! Délibáb a ködben című verseskötete. Második, válogatott és bővített kiadás. A könyv ára: 10 USA-dollár plusz 1,50 dollár postaköltség. A verseskötet megrendelhető a szerző címén: Dr. Coleman S. Fiedler 856 W. Wolfram Street, Chicago, IL 60657 vagy a Vasárnap könyvosztályán: P.O.Box 2464, Youngstown, OH 44509. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 1987. augusztus 2. Történelmi évfordulók tanítanak III. Callixtus „Inter Divinae Dispositionis Arcana” bullája: „Urunk színeváltozása” ünnepének elrendelése (1457. aug. 6.) A múlt évben már tüzetesen foglalkoztunk e lap hasábjain Hunyadi János személyével, a déli harangszó történetével, valamint az 1456. évi nándorfehérvári győzelem európai jelentőségével. Anélkül, hogy a korábban mondottakat ismételni akarnék, még egyszer visszatérünk a világtörténelmi fontosságú eseményre. Most azonban a pápai bulla prizmáján keresztül vizsgáljuk meg a kérdést. Volt ugyanis idő a magyar történelemben, amikor a magyar vitézség és katonai virtus hadi teljesítményét lélegzetvisszafojtva figyelte egész Európa, s akár kedvezett a hadi szerencse, akár nem, a siker és sikertelenség egyformán rányomta bélyegét az európai fejlődésre. A magyar eseményekre legjobban reagált Róma, ahol a kereszténység feje székel, éspedig az 1456. évi győzelemmel kapcsolatban azáltal, hogy az egész egyházra érvényes ünnepet rendelt arra a napra, melyen a magyar vitézség híre Rómába eljutott. Nándorfehérvárnál, mint tudjuk, 1456. július 21-én és 22-én volt a döntés Hunyadi vezérlete alatt és Kapisztrán Szent János részvételével, amikor a keresztény Európa abban a veszedelemben forgott, hogy a terjeszkedő iszlám hódoltsági területévé válik. Az addig hallatlan méretű hadjárat — akár a katonák számát, akár a hadászati felszerelés nagyságát tekintjük — megtörött a magyar katona hősi ellenállásán és a legcsúfosabb kudarcba fulladt. III. Callixtus pápa úgy látta jónak, hogy egyházi ünnep elrendelésével örökíti meg ezt a páratlan hőstettet, mely egy csapásra mentette meg Európát és az európai kereszténységet. Hogy miért éppen „Urunk színeváltozása" titkát választotta a pápa az elrendelendő ünnep tárgyául, azt a bulla így magyarázza: „E csodálatos színeváltozás titka a jelen zord század viharainak elviselésére biztatja a hívőket az apostol példája szerint, hogy akik lelkük teljes igyekvésével az örök dicsőség részesei akarnak lenni, magától a Fejtől és Vezértől, a mi Urunktól megtanulják, hogy az Ő nevéért — azáltal, hogy példáját követik — a szenvedéstől és haláltól ne irtózzanak. Ha tehát e titkot megértjük, felvérteződünk. Felkészülünk Jézus Krisztus követése által a hit, remény, szeretet, kegyesség és irgalmasság cselekedeteinek és mindennemű érdemszerző cselekedetnek gyakorlására Isten és felebarát iránt. Bűnbánatra, vértanúságra vagyunk hivatalosak, valamint a szenvedések elviselésére, ama jutalomnak kilátásba helyezésével, hogy Krisztus Urunk újra alkotja megalázottságunk testét és azt az Ő megdicsőült testéhez teszi hasonlóvá. " A középkor mély hitvilágába beágyazott, égre irányított világszemléletű Európát kell magunk elé képzelnünk, hogy a pápa szándékát igazán megérthessük. Ez a célkitűzés itt annál helyénvalóbb, mert a magyar keresztesek Nándorfehérvárnál tényleg mint a hit lovagjai küzdöttek s hallatlan magasra fokozta ellenállásukat az a tudat, hogy Krisztusért halnak meg, ha már éppen meg kell halniuk. Ez a halál azonban nem megsemmisülés, hanem megdicsőülés, hasonlóan a táborhegyi jelenethez. III. Callixtust az ünnep elrendelésénél az a másik vezérlő gondolat irányította, hogy a kereszténység nagy ügye iránt közönyös lelkeket a fásultságból felrázza és cselekvésre bírja. „ Véleményünk szerint — írja — nem ok nélkül hibáztatjuk a keresztényeket késedelmeskedéssel, amelyből — mivel nem akarjuk, hogy csapások és károk rázzanak fel bennünket — talán sokan felserkennek, különösen az istenfélők ...” S vajon mi lehetne alkalmasabb a lelkek felajzására, mint az Úr megdicsőülésének tanításai, „melyek által szivünkben a hit erősödik, a remény növekszik és a szeretet gyakoroltatik." A Transfiguratio ünnepe elrendelésének történeti megindokolásaként az 1456.-i világraszóló nándorfehérvári győzelem szerepel. A bullának ez a része különös érdeklődésre tarthat számot, hiszen itt emlékezik meg a pápa a magyarokról, Magyarországról, Hunyadiról és Kapisztránról. Az ünnep elrendelése és a magyar győzelem összefüggését III. Callixtus a következő formában juttatja kifejezésre: „A közönséges megemlékezésen kívül, mellyel ennek a fenséges csodának nagyböjt első hetének szombatján és a következő vasárnap az egyetemes egyház adózik, ugyanazon Üdvözítőnk tiszteletére saját, ünnepélyesebb keretben, azaz augusztus 6-án ezt a szentséges ünnepet az egész földkerekségen az összes hívek évenként ünnepeljék meg. Mivelhogy az irgalmasság Atyja és a keresztények legkegyesebb Pártfogója és a mi életünk védelmezője, a mindenható Isten . .. szorongatott népének jámbor imája által és cselekedetei által némileg kiengesztelődve, ennek a viperának, a rettenetes töröknek, Mohamed követőjének vadságát a megelőző nyár folyamán a hitetlen törököknek szinte megszámlálhatatlan segerével együtt, melyben túlságosan bizakodott, megtörte, és Magyarországon a Duna partján fekvő Belgrád (Nándorfehérvár) várát, melyet minden oldalról megszállt és szorongatott s lerombolni törekedett, az ostrom alól felszabadították az igen népszerű keresztesek és magyarok, bár kevesen s majdnem fegyvertelenek voltak. Mindezt a mi utasításunkra és rendelkezésünkre, mellyel szeretett fiúnkat, e célra küldött legátusunkat bíztuk meg és melyet küldötteink és leveleink által gyakran megismételtünk azon őszinte hit alapján, melyet Megváltónkba helyeztünk, akinek tulajdonsága a széthúzó erőket egyesíteni, a reménytelennek látszó ügyeket védelmezni s a gőgösöknek, különösen a hitetleneknek és a keresztény hit ellenségeinek hatalmát megtörni és legyőzni.” Ami e szövegben szembetűnő és meglepő, az a kifejezés, hogy a magyarok, illetőleg a keresztesek „kevesen” voltak. Viszont más források 40—60 ezer keresztesről tudnak, például a szemtanú Tagliacozzo ferences szerzetes, Kapisztrán kísérője, ő félreérthetetlenül azt is megjegyzi, hogy az öszszes kereszteseket Magyarországon verbuválták, tehát a világraszóló győzelem a magyar fegyverek diadalát hirdeti. Másrészt feltételezhető, hogy a pápakimerítő információkat szerzett, már csak azért is, mert az egész kereszténység ügyéről volt szó, s annyira eltöltötte lelkét a magyar győzelem, hogy erre a témára a milánói követ jelenlétében ismételten visszatért, szinte képtelen volt más témáról beszélni. A magyarázatot kétségkívül a két sereg összehasonlítása adja meg. Az egyik oldalon állott a törökök „megszámlálhatatlan serege", 150—400 ezer ember, továbbá a hatalmas és csodálatos hadigépek és ágyúk tömege, a másik oldalon a magyar keresztesek aránylagosan kisebb száma és szegényes felszerelése. Még kisebbre zsugorodott a szemlélő előtt a meglévők száma is, ha csak a küzdőket tekintette, akik a várban voltak, mert csak ezek vettek részt az élethalálharcban. Hunyadi Jánosról, a keresztesek és a rendes hadsereg közös fővezéréről a következő jellemzést olvashatjuk: „A harc a kiváló emlékezetű, fáradhatatlan János vajdának, a mi katolikus hitünk legelszántabb védelmezőjének, a hit és hívők előharcosának és a keresztény sereg legméltóbb vezérének parancsnoksága alatt folyt le. ” Mily nagyra becsülte a kereszténység atyja a magyar fővezért, legyen elég csak arra a tényre hivatkoznunk, hogy őt következetesen „Krisztus atlétájának" nevezte. Kapisztrán Szent János jellemzésénél szintén nem fukarkodik a pápa az elismeréssel. „Hasonlóképpen jelen volt — olvassuk a bullában — a hajdani Kapisztrán János, a kisebb testvérek rendjének fogadalmas tagja, igen kiváló férfiú, Isten és emberek előtt érdemdús, aki Jézus Krisztus Nevét, melyben üdvösségünk van, bizalommal és a körülzárt néppel együtt hangos szóval hívta segítségül; a legszentebb kereszt zászlaját is nagy kiáltások és könnyek között az ég felé lobogtatta, ahonnan — mint ahogy mindnyájan reménykedtünk megadásában — csalhatatlan segítség érkezett. ” Az egyház a szentté avatás tényével, a magyar nemzet legnagyobb történelmi hőseinek sorába emelésével igazolta a Szentatya jellemzését Kapisztrán Jánosról. Történelmi szempontból rendkívül érdekes a Bulla adata a törökök veszteségéről. Eszerint „nem kevesebben öldösték le egymást kölcsönös pusztítással, mint ahányan a mieink által életüket vesztették, mert mint hitelre méltó egyénektől hallottuk — hangsúlyozza III. Callixtus —, abban a csatában 40 ezren estek el, ugyanannyian az életben maradottak közül szégyenteljes futásra fogva a dolgot, egymást kölcsönösen gyilkolva pusztultak el. A tábort felgyújtották, a gépek és a harci eszközök sorsa vízen és szárazon a pusztulás lett.” Vagyis az öszszes elesettek száma török részről a pápai okirat szerint hallatlan nagy: 80 ezer körül volt. — A keresztények nem várt nagyarányú és megsemmisítő győzelme annyira megrémítette a szultánt is, „hopt azt mondják — írja a Bulla —, maga a zsarnok szégyenesében eltávozott és félelmében már sok hónapja nem mutatkozván, rejtekbe, vagyis megerősített városokba vonult vissza, és érezvén a saját jövendő vesztére vonatkozó isteni bosszúállást, Konstantinápolyba és Pera városokba zárkózott. " Az egész európai kereszténység meghódítását tervező török császár — II. Mohamed —, aki a neki tulajdonított kijelentés szerint olyan egyeduralkodó akart lenni a földön, mint ahogy egy Isten van az égben, úgy látszik, búskomorságba esett seregének pusztulását látva, s idegösszeomlás jelei mutatkoztak nála, mert a Bulla elbeszélése szerint ,,csupán Jézus Krisztus helyettesének neve oly elriasztólag hat az ő embertelen egyéniségére, hogy csontjai a testében reszketnek és összeverődnek. ” — Bármint történt is a részletekre vonatkozóan, annyi bizonyos, hogy a törökök ebben a csatában rendkívüli veszteségeket szenvedtek, olyan mérvűeket, hogy Magyarország 70 éven keresztül ment maradt a török inváziótól. A török hatalom e megroppanását látva Hunyadi és Kapisztrán folytatni akarták a hadjáratot, hogy a kedvező hadihelyzetet a kereszténység javára kiaknázzák, s az iszlám hatalmát legalábbis Európában felszámolják. Ez a messzemenő, a két lángész által egyforma buzgalommal pártfogolt terv Magyarország mérhetetlen kárára nem valósulhatott meg, mert még ugyanazon évben mindkét hős — Hunyadi augusztus 11-én, Kapisztrán október 23-án — elköltözött az élők sorából. (A Bulla jelentőségére és kiértékelésére következő számunkban visszatérünk.) Pannonius Fájdalommal, de Isten akaratát elfogadva, a feltámadás reményében tudatjuk, hogy P. Dr. (Csaba) László Szilván ferences áldozópap hosszú, türelemmel viselt szenvedés után, életének 65. évében visszaadta nemes lelkét Teremtőjének, aki szolgálatába hívta. * 1922. december 14-én, Budapesten született. A II. világháború után katonaként Németországba került. Onnét Rómába ment a Szent Antal Kollégiumba, hogy tanulmányait folytassa. Azt követően Budapesten tanult, ahol teológiai doktorátust szerzett. 1948-ban Mindszenty József bíboros szentelte pappá. Ekkor már a Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány tagja volt. 1948-ban Pápára került káplánnak. 1950-ben a rendek feloszlatásával visszakerült Budapestre, ahol 1956-ig gyári munkásként (marós) dolgozott, kereste mindennapi kenyerét. Ez idő alatt édesanyja hűséges támasza volt. 1956-ban Ausztrián keresztül Amerikába került, ahol már testvérbátyja várta. 1957-től újra ferences küldetését gyakorolhatta: Líbiába ment misszionáriusnak. Ezt követően a Szentföldre — Jeruzsálembe és Emmauszba — ment. Onnét visszatérve 1973 és 76 között zárdafőnök volt az erdélyi ferencesek youngstowni (Ohio) házában. Elöljárói tisztsége után 1976-tól plébános volt Windberben (Pennsylvania). Majd magyar szolgálata után 1979-ben újra a Szentföldre kérte beosztását. Ott megbetegedett agyvérzést kapott. Felgyógyulása után 1984-től Fairfielden (Connecticut) segédlelkészként szolgált a Szent Imre Egyházközségben. Második agyvérzése után, 1986 januárjában visszakerült Youngstownba (Ohio) a ferences zárdába. 1987. február 26-án újabb agyvérzést kapott és haláláig a helybeli Szent Erzsébet kórházban ápolták, 1987. július 10-ig. 1987. július 14-én, délelőtt 10 órakor a ferences zárdatemplomban bemutatott koncelebrált szentmisében imádkoztunk lelki üdvéért. A szentmise főcelebránsa Fr. James W. Malone youngstowni megyéspüspök volt. Az angol nyelvű homíliát P. Robert Németh OFM fairfieldi plébános mondta. Magyar nyelvű beszédet P. Vitéz Baán OFM youngstowni plébános mondott. A misét követően a gyászoló család, a papság és hívek kísérték utolsó útjára a helybeli Kálvária temetőbe. Gyászolják: testvére, Csaba Gábor és felesége Ilona, valamint fiúk Péter (Buffalo, N.Y.), rendtársai Amerikában és Magyarországon, volt hívei, tisztelői és barátai. Csíksomlyói Szűz Mária és Szent Ferenc, könyörögjetek érte! Nyugodjék békességben!