Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1987 (94. évfolyam, 1-50. szám)

1987-08-02 / 31. szám

4. oldal Évközi 18. vasárnap Olvasmány Izajás próféta könyvéből (55,1—3) így szól az Úr: „Szomjatok, jöjjetek a forrás vizé­hez! Ha nincs is pénzetek, hogy fizessetek, jöjjetek, igyatok és egyetek! Jöjjetek! Pénz nélkül fogadjátok, és fizetség nélkül igyátok a bort és a tejet! Miért dobáljátok ki pénzeteket arra, amiből nincsen kenyér? Miért vesztegetitek el filléreiteket arra, ami­ből nem laktok jól? Reám hallgassatok! Figyeljetek ide, akkor majd jót fogtok enni, és gyönyörűséget találhattok a dús ételekben. Jól figyeljetek rám! Jöjjetek hozzám, hall­gassatok ide, és élni fog lelketek! Én pedig örök szövetséget kötök veletek irgalmas­ságom szerint, ahogyan Dávidnak mindenkor ígértem.” Ez az Isten igéje. Zsoltár (144,8-9.15-16.17-18) Megnyitod kezedet, Istenem, és táplálsz minket. Könyörületes az Úr, és kegyes hozzánk: nagy­­irgalmú és hosszan tűrő. Mindenkihez jóságos vagy, Istenem, irgalmas vagy minden művedhez. Megnyitod kezedet, Istenem, és táplálsz minket. Bizakodva néz rád minden létező, táplálod őket alkalmas időben. Megnyitod nekik kezedet, és jóllakatsz minden élőt, amint kedved tartja. Megnyitod kezedet, Istenem, és táplálsz minket. Istennek igazságos minden útja, és szentséges minden tette. Közel van mindazokhoz, akik oltalmát kérik, akik segítségül hívják igaz lélekkel. Megnyitod kezedet, Istenem, és táplálsz minket. Szentlecke Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből (8,35, 37—39) Testvéreim! Ki szakíthat el minket Krisztus sze­reteté­től? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség? Ruhátlanság, életveszély vagy kard? Mi azonban mindezeken diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem égi fejedelmek vagy hatalmak, sem jelenvalók, sem jövendők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van. Ez az Isten igéje. Alleluja Alleluja, alleluja, alleluja! Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Alleluja, alleluja, alleluja! Evangélium Szent Máté könyvéből (14,13—21) Amikor Jézus hírét vette Keresztelő János halálá­nak, elhajózott egy magányos helyre, hogy ott egyedül legyen. A nép azonban tudomást szerzett erről, és gyalogszerrel utána ment a városokból. Amikor kiszállt a hajóból, és meglátta a sokaságot, megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította betegeiket. Alkonyat után odamentek hozzá tanítványai, és figyel­meztették: „Elhagyatott vidék ez, és az idő is eljárt. Bocsásd el a népet, hogy elmenjenek a falvakba, és ennivalót vegyenek maguknak.” Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniök, ti adjatok nekik enni.” Az apostolok megjegyezték: „Nincs itt egye­dünk, csak öt kenyerünk és két halunk.” Erre így szólt: „Hozzátok ide!” Akkor meghagyta, hogy a nép tele­pedjék le a fűre. Majd fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és áldást mondott. A kenye­reket megtörte és tanítványainak adta, azok meg oda­adták a népnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak. A kenyérmaradékot összeszedték, és tizenkét kosár telt meg vele. Az asz­­szonyokon és gyermekeken kívül mintegy ötezer férfi evett (a kenyérből). Ezek az evangélium igéi. Figyelem! Megjelent! Soproni Bálint! Délibáb a ködben című verseskötete. Második, válogatott és bővített kiadás. A könyv ára: 10 USA-dollár plusz 1,50 dollár postaköltség. A verseskötet megrendelhető a szerző címén: Dr. Coleman S. Fiedler 856 W. Wolfram Street, Chicago, IL 60657 vagy a Vasárnap könyvosztályán: P.O.Box 2464, Youngstown, OH 44509. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 1987. augusztus 2. Történelmi évfordulók tanítanak III. Callixtus „Inter Divinae Dispositionis Arcana” bullája: „Urunk színeváltozása” ünnepének elrendelése (1457. aug. 6.) A múlt évben már tüzete­sen foglalkoztunk e lap hasáb­jain Hunyadi János személyé­vel, a déli harangszó történeté­vel, valamint az 1456. évi nán­dorfehérvári győzelem európai jelentőségével. Anélkül, hogy a korábban mondottakat ismé­telni akarnék, még egyszer visszatérünk a világtörténelmi fontosságú eseményre. Most azonban a pápai bulla prizmá­ján keresztül vizsgáljuk meg a kérdést. Volt ugyanis idő a ma­gyar történelemben, amikor a magyar vitézség és katonai vir­tus hadi teljesítményét léleg­zetvisszafojtva figyelte egész Európa, s akár kedvezett a ha­di szerencse, akár nem, a siker és sikertelenség egyformán rá­nyomta bélyegét az európai fej­lődésre. A magyar események­re legjobban reagált Róma, ahol a kereszténység feje szé­kel, éspedig az 1456. évi győ­zelemmel kapcsolatban azáltal, hogy az egész egyházra érvé­nyes ünnepet rendelt arra a napra, melyen a magyar vitéz­ség híre Rómába eljutott. Nán­dorfehérvárnál, mint tudjuk, 1456. július 21-én és 22-én volt a döntés Hunyadi vezérlete alatt és Kapisztrán Szent Já­nos részvételével, amikor a ke­resztény Európa abban a ve­szedelemben forgott, hogy a terjeszkedő iszlám hódoltsági területévé válik. Az addig hal­latlan méretű hadjárat — akár a katonák számát, akár a hadá­szati felszerelés nagyságát te­kintjük — megtörött a magyar katona hősi ellenállásán és a legcsúfosabb kudarcba fulladt. III. Callixtus pápa úgy látta jónak, hogy egyházi ünnep el­rendelésével örökíti meg ezt a páratlan hőstettet, mely egy csapásra mentette meg Euró­pát és az európai keresztény­séget. Hogy miért éppen „Urunk színeváltozása" titkát válasz­totta a pápa az elrendelendő ünnep tárgyául, azt a bulla így magyarázza: „E csodálatos szí­neváltozás titka a jelen zord század viharainak elviselésére biztatja a hívőket az apostol példája szerint, hogy akik lel­kük teljes igyekvésével az örök dicsőség részesei akarnak lenni, magától a Fejtől és Vezértől, a mi Urunktól megtanulják, hogy az Ő nevéért — azáltal, hogy példáját követik — a szenvedéstől és haláltól ne irtóz­zanak. Ha tehát e titkot meg­értjük, felvérteződünk. Felké­szülünk Jézus Krisztus köve­tése által a hit, remény, szere­tet, kegyesség és irgalmasság cselekedeteinek és mindenne­mű érdemszerző cselekedetnek gyakorlására Isten és felebarát iránt. Bűnbánatra, vértanúság­ra vagyunk hivatalosak, vala­mint a szenvedések elviselésé­re, ama jutalomnak kilátásba helyezésével, hogy Krisztus Urunk újra alkotja megalázott­­ságunk testét és azt az Ő meg­­dicsőült testéhez teszi hason­lóvá. " A középkor mély hitvi­lágába beágyazott, égre irányí­tott világszemléletű Európát kell magunk elé képzelnünk, hogy a pápa szándékát igazán megérthessük. Ez a célkitűzés itt annál helyénvalóbb, mert a magyar keresztesek Nándorfe­hérvárnál tényleg mint a hit lo­vagjai küzdöttek s hallatlan magasra fokozta ellenállásu­kat az a tudat, hogy Krisztu­sért halnak meg, ha már éppen meg kell halniuk. Ez a halál azonban nem megsemmisülés, hanem megdicsőülés, hasonló­an a táborhegyi jelenethez. III. Callixtust az ünnep el­rendelésénél az a másik vezér­lő gondolat irányította, hogy a kereszténység nagy ügye iránt közönyös lelkeket a fásultság­ból felrázza és cselekvésre bír­ja. „ Véleményünk szerint — ír­ja — nem ok nélkül hibáztatjuk a keresztényeket késedelmes­kedéssel, amelyből — mivel nem akarjuk, hogy csapások és károk rázzanak fel bennünket — talán sokan felserkennek, különösen az istenfélők ...” S vajon mi lehetne alkalmasabb a lelkek felajzására, mint az Úr megdicsőülésének tanításai, „melyek által szivünkben a hit erősödik, a remény növekszik és a szeretet gyakoroltatik." A Transfiguratio ünnepe elrendelésének történeti megin­dokolásaként az 1456.-i világ­raszóló nándorfehérvári győze­lem szerepel. A bullának ez a része különös érdeklődésre tart­hat számot, hiszen itt emléke­zik meg a pápa a magyarokról, Magyarországról, Hunyadiról és Kapisztránról. Az ünnep el­rendelése és a magyar győze­lem összefüggését III. Callix­tus a következő formában jut­tatja kifejezésre: „A közönsé­ges megemlékezésen kívül, mellyel ennek a fenséges cso­dának nagyböjt első hetének szombatján és a következő vasárnap az egyetemes egyház adózik, ugyanazon Üdvözítőnk tiszteletére saját, ünnepélye­sebb keretben, azaz augusztus 6-án ezt a szentséges ünnepet az egész földkerekségen az összes hívek évenként ünnepel­jék meg. Mivelhogy az irgalmasság Atyja és a keresztények legke­gyesebb Pártfogója és a mi éle­tünk védelmezője, a mindenha­tó Isten . .. szorongatott népé­nek jámbor imája által és cse­lekedetei által némileg kien­­gesztelődve, ennek a viperá­­­­nak, a rettenetes töröknek, Mohamed követőjének vadsá­gát a megelőző nyár folyamán a hitetlen törököknek szinte megszámlálhatatlan segerével együtt, melyben túlságosan bi­zakodott, megtörte, és Magyar­­országon a Duna partján fekvő Belgrád (Nándorfehérvár) vá­rát, melyet minden oldalról megszállt és szorongatott s le­rombolni törekedett, az ostrom alól felszabadították az igen népszerű keresztesek és ma­gyarok, bár kevesen s majdnem fegyvertelenek voltak. Mindezt a mi utasításunkra és rendel­kezésünkre, mellyel szeretett fiúnkat, e célra küldött legá­tusunkat bíztuk meg és melyet küldötteink és leveleink által gyakran megismételtünk azon őszinte hit alapján, melyet Megváltónkba helyeztünk, akinek tulajdonsága a széthú­zó erőket egyesíteni, a remény­telennek látszó ügyeket védel­mezni s a gőgösöknek, különö­sen a hitetleneknek és a keresz­tény hit ellenségeinek hatal­mát megtörni és legyőzni.” Ami e szövegben szembe­tűnő és meglepő, az a kifejezés, hogy a magyarok, illetőleg a keresztesek „kevesen” voltak. Viszont más források 40—60 ezer keresztesről tudnak, pél­dául a szemtanú Tagliacozzo ferences szerzetes, Kapisztrán kísérője, ő félreérthetetlenül azt is megjegyzi, hogy az ösz­­szes kereszteseket Magyaror­szágon verbuválták, tehát a vi­lágraszóló győzelem a magyar fegyverek diadalát hirdeti. Másrészt feltételezhető, hogy a pápa­­kimerítő információkat szerzett, már csak azért is, mert az egész kereszténység ügyéről volt szó, s annyira eltöltötte lelkét a magyar győ­zelem, hogy erre a témára a milánói követ jelenlétében ismételten visszatért, szinte képtelen volt más témáról be­szélni. A magyarázatot kétség­kívül a két sereg összehason­lítása adja meg. Az egyik olda­lon állott a törökök „megszám­lálhatatlan serege", 150—400 ezer ember, továbbá a hatal­mas és csodálatos hadigépek és ágyúk tömege, a másik oldalon a magyar keresztesek arányla­­gosan kisebb száma és szegé­nyes felszerelése. Még kisebbre zsugorodott a szemlélő előtt a meglévők száma is, ha csak a küzdőket tekintette, akik a vár­ban voltak, mert csak ezek vet­tek részt az élethalálharcban. Hunyadi Jánosról, a ke­resztesek és a rendes hadsereg közös fővezéréről a következő jellemzést olvashatjuk: „A harc a kiváló emlékezetű, fárad­hatatlan János vajdának, a mi katolikus hitünk legelszántabb védelmezőjének, a hit és hívők előharcosának és a keresztény sereg legméltóbb vezérének pa­rancsnoksága alatt folyt le. ” Mily nagyra becsülte a keresz­ténység atyja a magyar főve­zért, legyen elég csak arra a tényre hivatkoznunk, hogy őt következetesen „Krisztus atlé­tájának" nevezte. Kapisztrán Szent János jellemzésénél szintén nem fukarkodik a pápa az elismerés­sel. „Hasonlóképpen jelen volt — olvassuk a bullában — a haj­dani Kapisztrán János, a ki­sebb testvérek rendjének foga­­dalmas tagja, igen kiváló férfiú, Isten és emberek előtt érdemdús, aki Jézus Krisztus Nevét, melyben üdvösségünk van, bizalommal és a körülzárt néppel együtt hangos szóval hívta segítségül; a legszentebb kereszt zászlaját is nagy kiál­tások és könnyek között az ég felé lobogtatta, ahonnan — mint ahogy mindnyájan re­ménykedtünk megadásában — csalhatatlan segítség érke­zett. ” Az egyház a szentté ava­tás tényével, a magyar nemzet legnagyobb történelmi hősei­nek sorába emelésével igazolta a Szentatya jellemzését Ka­pisztrán Jánosról. Történelmi szempontból rendkívül érdekes a Bulla ada­ta a törökök veszteségéről. Eszerint „nem kevesebben öl­­dösték le egymást kölcsönös pusztítással, mint ahányan a mieink által életüket vesztet­ték, mert mint hitelre méltó egyénektől hallottuk — hang­súlyozza III. Callixtus —, ab­ban a csatában 40 ezren estek el, ugyanannyian az életben maradottak közül szégyentel­jes futásra fogva a dolgot, egy­mást kölcsönösen gyilkolva pusztultak el. A tábort felgyúj­tották, a gépek és a harci esz­közök sorsa vízen és szárazon a pusztulás lett.” Vagyis az ösz­­szes elesettek száma török részről a pápai okirat szerint hallatlan nagy: 80 ezer körül volt. — A keresztények nem várt nagyarányú és megsem­misítő győzelme annyira meg­rémítette a szultánt is, „ho­pt azt mondják — írja a Bulla —, maga a zsarnok szégyenesé­ben eltávozott és félelmében már sok hónapja nem mutat­kozván, rejtekbe, vagyis meg­erősített városokba vonult vissza, és érezvén a saját jöven­dő vesztére vonatkozó isteni bosszúállást, Konstantinápoly­­ba és Pera városokba zárkó­zott. " Az egész európai keresz­ténység meghódítását tervező török császár — II. Mohamed —, aki a neki tulajdonított kije­lentés szerint olyan egyedural­kodó akart lenni a földön, mint ahogy egy Isten van az égben, úgy látszik, búskomorságba esett seregének pusztulását látva, s idegösszeomlás jelei mutatkoztak nála, mert a Bulla elbeszélése szerint ,,csupán Jé­zus Krisztus helyettesének ne­ve oly elriasztólag hat az ő em­bertelen egyéniségére, hogy csontjai a testében reszketnek és összeverődnek. ” — Bármint történt is a részletekre vonat­kozóan, annyi bizonyos, hogy a törökök ebben a csatában rend­kívüli veszteségeket szenved­tek, olyan mérvűeket, hogy Magyarország 70 éven keresz­tül ment maradt a török invá­ziótól. A török hatalom e meg­roppanását látva Hunyadi és Kapisztrán folytatni akarták a hadjáratot, hogy a kedvező ha­dihelyzetet a kereszténység javára kiaknázzák, s az iszlám hatalmát legalábbis Európá­ban felszámolják. Ez a messze­menő, a két lángész által egy­forma buzgalommal pártfogolt terv Magyarország mérhetet­len kárára nem valósulhatott meg, mert még ugyanazon év­ben mindkét hős — Hunyadi augusztus 11-én, Kapisztrán október 23-án — elköltözött az élők sorából. (A Bulla jelentőségére és kiér­tékelésére következő számunk­ban visszatérünk.) Pannonius Fájdalommal, de Isten akaratát elfogadva, a feltámadás reményében tudatjuk, hogy P. Dr. (Csaba) László Szilván ferences áldozópap hosszú, türelemmel viselt szenvedés után, életének 65. évében visszaadta nemes lelkét Teremtőjének, aki szolgálatába hívta. * 1922. december 14-én, Budapesten született. A II. világ­háború után katonaként Németországba került. Onnét Rómá­ba ment a Szent Antal Kollégiumba, hogy tanulmányait folytassa. Azt követően Budapesten tanult, ahol teológiai doktorátust szerzett. 1948-ban Mindszenty József bíboros szentelte pappá. Ekkor már a Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány tagja volt. 1948-ban Pápára került káplánnak. 1950-ben a rendek feloszlatásával visszakerült Budapestre, ahol 1956-ig gyári munkásként (marós) dolgozott, kereste mindennapi kenyerét. Ez idő alatt édesanyja hűséges támasza volt. 1956-ban Ausztrián keresztül Amerikába került, ahol már testvérbátyja várta. 1957-től újra ferences küldetését gyakorolhatta: Líbiába ment misszionáriusnak. Ezt követően a Szentföldre — Jeruzsálembe és Emmauszba — ment. Onnét visszatérve 1973 és 76 között zárdafőnök volt az erdélyi ferencesek youngstowni (Ohio) házában. Elöljárói tisztsége után 1976-tól plébános volt Windberben (Pennsylvania). Majd magyar szolgálata után 1979-ben újra a Szentföldre kérte beosztását. Ott megbetegedett­­ agyvérzést kapott. Felgyógyulása után 1984-től Fairfielden (Connecticut) segéd­lelkészként szolgált a Szent Imre Egyházközségben. Második agyvérzése után, 1986 januárjában visszakerült Youngstownba (Ohio) a ferences zárdába. 1987. február 26-án újabb agyvérzést kapott és haláláig a helybeli Szent Erzsébet kórházban ápolták, 1987. július 10-ig. 1987. július 14-én, délelőtt 10 órakor a ferences zárdatemplom­ban bemutatott koncelebrált szentmisében imádkoztunk lelki üdvéért. A szentmise főcelebránsa Fr. James W. Malone youngstowni megyéspüspök volt. Az angol nyelvű homíliát P. Robert Németh OFM fairfieldi plébános mondta. Magyar nyelvű beszédet P. Vitéz Baán OFM youngstowni plébános mondott. A misét követően a gyászoló család, a papság és hívek kísérték utolsó útjára a helybeli Kálvária temetőbe. Gyászolják: testvére, Csaba Gábor és felesége Ilona, valamint fiúk Péter (Buffalo, N.Y.), rendtársai Amerikában és Magyarországon, volt hívei, tisztelői és barátai. Csíksomlyói Szűz Mária és Szent Ferenc, könyörögjetek érte! Nyugodjék békességben!

Next