Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1987 (94. évfolyam, 1-50. szám)

1987-01-04 / 1. szám

8. oktal Dr. Nánay Endre: A harmadik nagyhatalom Két nagyhatalom vagy há­rom? A világ legnépesebb or­szágát, Kínát a két farkassze­met néző és nagynak nevezett hatalom igyekszik egyelőre nem nagynak tekinteni. Ez a kényszer-kalkulálás politika. A bizonytalanság diktálta kapko­dás. Úgy az USA, mint az Szovjetunió nincs ugyanis tisz­tában azzal, hogy Kína jövő po­litikai alakulása merrefelé kényszeríti. A kínai jelen is a titokzatos ismeretlen. Köztudott, hogy 1950-ben Kína még a legnagyobb csatlós volt. A Szovjetuniónak, illetve Sztálinnak sikerült Maót jár­mán tartani, kiszolgáltatták vele a szovjet hatalmi érdeke­ket, mert a háború és polgárhá­ború dúlta Kína nyomorban volt, szervezetlen, erőtlen óri­ásként tengődött. A szovjet azonban túlzásba vitte a szov­jet beszivárgást és bibliájának terjesztését. Kína kiutálta, majd ki is utasította a szovjet hódítókat. Mao elöregedésével, majd halálával bekövetkezett a nagy fordulat. A szerencsétlen reformok, a kultúrforradalom, a kényszer mezőgazdasági de­portálással bélelt agrárosítás, meg a többi, meggyűlöltette a néppel a Mao-féle állandó szer­vezkedést, mely éhséget hozott az embermilliókra. Az 1970-es években Kína már az USA felé fordult s úgy nézett ki, hogy közös frontféle alakul ki a Szovjetunió ellen. A távol-kele­ti lelkűlét azonban errefele is kétkedő maradt. Elkövetkezett az idő, amikor Kína új vezeté­se befelé nézett, csak magában bízott s igyekezett átszervezés­sel, saját munkával kiutat ke­resni a Mao, a polgárháború és a reformok okozta káoszból. Közben a szovjet a kínai hatá­ron növelte haderejét, Viet­námban elfoglalta az USA által ott épített és elhagyott légi- és tengeri kikötőket, majd Kam­bodzsában tömeggyilkosságra bírta vietnámi szövetségesét és 1979-ben lerohanta Afganisz­tánt. Erre Kína végképp feléb­redt a szovjet diktálta álomból. Alig lehet vitás, hogy úgy az USA, mint a Szovjetunió próbálgatja a legkülönbözőbb módon magához édesgetni a keleti óriást. Mindegyik szapo­rán látogatja Pekinget. Hogy melyik mennyire van, vagy ment Tenggel, az új kínai ve­zérrel, azt nehezen lehetne reá­lisan rögzíteni. A szovjet hiva­talos látogatások immáron rendszeresek. 1985 óta Gorba­csov főprogramja a kínai vonal egészséges kiépítése a szovjet számára. 1986-ban a két ország közötti kereskedelem 70 száza­lékban nőtt. Sanghajban a szovjet, Leningrádban Kína konzulátust állított fel. Gorba­csov a szovjet vonalas és szom­szédos Mongólia, valamint az Amur folyó­ vidéki vitát sürgő­sen megoldja. A szovjet beígér­te, hogy a kínai határon és Af­ganisztánban levő erőit rész­ben leépíti. A szovjet és csat­lósai kommunista pártra jár­ják Kínát s keresik a barátko­­zás lehetőségeit. Ennek ellenére Teng kínai vezér tartja magát eredeti fel­tételeihez. A szovjethez való reális közeledés addig nem tör­ténhet meg, míg a szovjet erők Afganisztánban vannak, a szovjet uralja Vietnámot, a vietnámiakat és Kambodzsát a kínai határ elleni hadművele­tekre uszítja és le nem építi számottevően a kínai határon állomásozó milliós hadseregét. Mindennek ismeretében politizál az USA. Már volt hetente, államfői poharazás, itt és ott vizitelés, van tudós­, meg diákcsere s az édesgetés szám­talan fajtája „dolgozik” az ügy érdekében. A reális kiértékelés azt sugallja, hogy Teng a tá­vol-keleti misztikum, kiismer­hetetlen, titokzatos. Ameriká­nak, de talán az egész nyugati világnak kulcskérdése: hol áll a világ legnépesebb s lassan tel­jesen felfegyverzett óriásbiro­dalma? Arra megy-e vagy erre? Amikor az amerikai véderőmi­­niszter 1983-ban mindezt tisz­tázni szándékozott, azt a vá­laszt hozta, hogy Kína függet­len akar lenni, nem köti magát egyik nagyhoz sem. Azóta az USA szállítja a modern fegyve­reket. Kína már atomhatalom, sőt a műbolygók világában szakértő konkurrens. Hatalma, ereje, szakképzettsége nő. Po­litikája ügyeskedik a két nagy között, mindegyiktől kapni akar és kap is. Az USA most már csak bizonyos közösséget (mutual cooperationt) keres Kí­nában, míg azelőtt reményke­dett a stratégiai kölcsönösség­ben. Az amerikai védőminisz­ter friss látogatása során csak azt produkálta, hogy 37 év után az első amerikai hajók ki­köthetnek Kínában. Kína és politikája, jövőjé­nek iránya az egész világ szá­mára létkérdés. A legszapo­rább Távol-Kelet. Kína mozgá­sa a gazdasági nagyhatalmat, Japánt közelről érinti. A világ­politizálás Kína nélkül lehetet­len. Ez a gondja annak a két nagynak is, akik Izlandban még kizárólagos sorskovács­ként jelentkeztek, holott nem is azok... HALLÓ? Lengyelek az 56-os forradalmunkról Talán minden kommunista állam megemlékezett valami­lyen formában a forradalomról. De egyik sem úgy, mint a len­gyel! Persze nem a hivatalos kor­mány, a párt tagjai, hanem az igában tartott nép, a katoliku­sok. Varsó egyik kis templomá­ban összejöttek vagy ötszázan a szentmisére, és itt olyan beszé­det hallottak, amire Kádárék ha­ja az égnek állt. Utána dissziden­­sek leveleit olvasták fel, majd bemutatták a forradalomról kiál­lított képeket. Árultak magyar és lengyel nyelvű könyveket, ame­lyek a magyar szabadságharc­cal, meg az övékével foglalkoz­nak. Majd márványtáblát állítot­tak fel a mártír forradalmárok emlékére. A szónok, Leon Kan­torski atya szerint — akinek bá­tor beszédei miatt már sok baja volt még egyházi hatóságaival is — ,,a magyar forradalom az el­nyomott európai népek szabad­ság utáni vágyát fejezte ki. Sza­badulni akartak attól a zsarnok­tól, amelyik véres csizmájával eltaposta őket és minden embe­ri jogot. Negyven év után nem kívánunk semmiféle szocializ­must — mondotta az atya. — Ele­günk van belőle!" Ugyanekkor Budapesten — írta a New York Times —, vala­melyik lakásban összejött egy maréknyi író, művész vagy két tucatnyi fiatallal, s a forrada­lom emlékére egyperces csen­det tartottak. Igaz, képkiállítást is terveztek, de a rendőrség — amelyik az évforduló napján őrt állt a szobroknál, temetőkben, nehogy valaki koszorút helyez­hessen el, gyertyát gyújthasson — még idejében figyelmeztette őket: jobb lesz, ha nem okvetet­­lenkednek, így hát ez is elma­radt. Míg a forradalmárok és azok szellemi utódai azt a reményü­ket fejezték, hogy minden elnyo­más ellenére is egyszer újra fel­ragyog a szabadság hajnala, ad­dig Jaruzelski abban reményke­dik, hogy majdcsak elfelejtik a Szolidaritás elnyomását és meg­szokják az idegen igát, mint az ökör a jármot. Kádár pedig hi­szi, hogy a remények véres el­pusztításának emléke elhomá­lyosul az utónemzedékben, s már nem fog nekik annyira fájni Nagy Imrének s vele ezreknek legyilkolása, a fiatalok Szibériá­ba vitele... Idővel a láncot is megszokhatja az állat, de az ember is... Ugyanakkor mi emigránsok, azt gondoljuk, hogy egy nemzet emlékezete nem olyan rövid éle­tű, mint a zsarnokok szeretnék és remélik. A efféle emlékezés hal­hatatlan. Elszendereghet, de meg nem halhat! De ha a sza­badság hajnalfénye felragyog az ég alján, felébred szendergésé­­ből és éppen olyan csodált hős lesz, mint rabságba tiprásának napjaiban! Agyagos Sándor Megjelent! Kárpi Ferenc nyugdíjas plébános összeállításában Msgr. Böhm Károlyról szóló írás. FOR GOD AND COUNTRY Msgr. Charles Boehm by Rev. Francis A. Karpi Ara: 2 dollár plusz portó. Megrendelhető a Vasárnapnál és a szerzőnél. Egyedül maradt nyugdíjas férfi, rossz szemekkel nem tud­ja ellátni háztartását. Keres anyagilag is független, művelt hölgyet, aki keresztény felfo­gásban él. Megosztva gondjain­kat, talán jobban élünk! Jelige: SEGÍTŐKÉSZ PRINTING/CUSTOMER SERVICE Excel, growth oppty. tor energetic responsible person. Fast Growing Print shop. Varied duties include: Sales/Service, typing, filing, bindery, etc. Artistic abilities a + Good salary & bnfts. Call Mike at 201-379-1570. ASBESTOS ABATEMENT EXPERT Teaching opportunity for individuals w/ hands­­on experience. FT or PT. Immed openings. Ask for Doris Adler 201-229-4387. BRICKLAYERS Min 4 yrs. exp. 718-996-8776 SIDING INSTALLERS - expd crews needed for vinyl, aluminum, and light carpentry, to work in North Brunswick area. Must have equipment and insurance. Year round work 201-247-3827 COOK. Busy family restaurant looking for o responsible, exp'd person with some management or willingness to take respon­sibility for running kitchen on his or her shift. Call 603-497-2222. PRODUCTION Pharmaceutical mfr. seeks motivated in­­dvs. for positions in pharmaceutical mfg. Heavy lifting req'd. On the job training avail. English & math skills nec. Must not be allergic to Penicillin. Storting rate 55.10/hr. If interested coll Monica at 201-796-3434 bet. 2-4 p.m. KNITWEAR MENDER Liz Claiborne, Inc. seeks a Knit Mender to work on damaged garments in our sweater department. You must have a minimum of 2 years experience. Please apply in person Jt: Liz Claiborne, Inc. 10 Enterprise Avenue Secaucus, NJ 07094 Equal Opportunity Employer M/E MACHINE OPERATOR Multi automatic screw machines, will train Work 36 hrs., paid 40. Tues-Fri. 0T avail Edgewater Mfg. Westwood, NJ. 201-664-0022. LACE PREPARERS Must have ability to work with hands-on detail work for top bridal gown manufacturer. No exp. necessary. 5 min, walk from South Station or use our own conv. shuttle service. Morning & eves. Apply House of Bian­­chi, 293A Street, Boston CABINET MAKERS POLISHERS GILDERS For antique restoration. Experience' necessory. 212-334-9464. KNITWEAR MENDER Liz Claiborne, Inc. seeks a Knit Mender to work on damaged garments in our sweater department. You must have a minimum of 2 years experience. Please apply in person at: Liz Claiborne, Inc. 10 Enterprise Avenue Secaucus, NJ 07094 Equal Opportunity Employer M/F MAINTENANCE MECHANIC AAfr'r located in Fairfield seeks an exp'd in­­div. to perform overall maint. on a variety of production machines. Exp. in pump & process piping a +. Must be exp'd in generol plant maintenance,- electrical exp. helpful. Apply in person: Synfax Manufac­turing, 134 Clinton Rd., Fairfield, N.J. PRINTING CUTTER A leading manufacturer in the plastic industry is seeking a cutter to work 1st shift. Candidate must hove at least 1 -2 years experience operating a computerized cutter preferably Heidleberg or Lawson. We offer a good starting salary with on excellent benefits package. For interview call 201 -668-0999. National Business Systems Cards Service Division. Equal Oppor­tunity Employer M/F. CHRISTMAS 1986 SHARON SAVINGS AND LOAN ASSOCIATION 9 Chester Pike Darby, PA 19023 Open Daily 9-5 Friday 9-8 215-586-4070 Saturday 9 am till noon OFFICE HELP. Small service co. needs mature-minded individual to perform various of­fice duties. Some typing & general bookkeeping, pleasant telephone manner. Non-smoker. Bi­lingual helpful, but not necessary. Fairfield, NJ 201 227 2231. FORKLIFT DRIVER - 4 yeors experience a must Rack experience preferred. Apply in person only Monday-Friday 8:30 • 10 a m., Metzendorf Brothers, Inc., 110 Newfield Avenue, Raritan Center, Edison, NJ MACHINIST Short run production on small aluminum parts. Do own set-ups. Minimum 5 yrs. experience. Amplan, Inc., Mid­dlesex, NJ, 201-356-4438, Tues-Fri. Warehouse Opportunities Day & Night Shift Liz Cloiborne, Inc. is now accepting ap­plications for employment in our distribu­tion centers located in Secaucus and Moonachie. These positions include: Pickers Packers Stockers Shipping Receiving Examiners Pressers, etc. We offer o GOOD STARTING SALARY plus an INCENTIVE BONUS SYSTEM. Great op­portunity for college students. Please ap­ply in person at: Liz Claiborne Inc 10 Enterprise Ave. Secaucus, NJ 07094 Equal Opportunity Employer M/F CABINET MAKER Fast growing custom shop seeks conscien­tious person with min. 2 yrs. exp. Im­mediate opening. Good pay & benefits. Call 201-423-2992. QUALITY CONTROL TECHNICIAN Required by Marine & Industrial Coatings Mfr. Apply in writing to Jeff longmore, Hempel Coatings (USA) Inc., P.0. Box 3279, Well­ington, NJ 07057. MECHANIC New truck dealer in So. Plainfield seeks in­dividual with at least 2 yrs. experience in heavy-duty diesel truck repair. Union shop, full benefits. Coll Bob at 201-668-0700 Mon-Fri 8-5. FABRIC CUTTÍR/SIWING MACHINE OPERATORS Wanted for curtain manufacturer. Decent pay. Pleasant, clean factory. Union shop. Call 201 -678-7113 between 8:00 a.m. - 4:00 p.m. FUR FINISHER Experience necessary. Chudiks of Bir­mingham, Mich. 313-647-1300. JEWELRY-WEDDING RING CO. LOOKING FOR EXP'D SWISS CUTTERS, EXCL PAY FOR RIGHT PERSON, BENEFITS. 201-245-0001. MECHANIC — Someone with strong mechanical background to run construction equipment repair. Hydraulics, transmissions or engine work. Union Shop, uniform supplied, must have own tools, must be self starter, career oriented person. Apply btw 9 am-4 pm, Edward Ehrbar Inc., 200 St. Nicholas Ave., So. Plain­­field. NJ. MECHANICS — For fabrication & in­stallation of air conditioning systems. Exp. in sheet metal, welding, piping or elec­trical work helpful. Good starting rote w/ company. Paid B/C, B/S, major med, profit-sharing plan & other co. bnfts. Steady work. Totowa sec of Paterson. Call 201-595-5241 at 9 a.m. THE UNIVERSITY OF PARIS and ITS HUNGARIAN STUDENTS AND MASTERS during the reign of Louis XII and Frangois ?' Early Hungarian ties to the West are revealed in a new book by a University of Notre Dame medievalist who explores the life of Hungarian students and masters at the University of Paris in late 15th and early 16th Centuries. The book, “The University of Paris and Its Hungarian Students and Masters During the Reign of Louis X and Francis I,” is by Prof. Astrik L. Gabriel, director emeritus of the Medieval Institute at the University. Hungarian subjects studying at the University of Paris were part of the English-German nation, the term “nation” signifying the tribe or clan to which an individual belonged. The foreign students in this nation came from northern and central Europe, as well as from England, Scotland and Ireland. Relying on un­published material on the English-German nation, Gabriel reconstructs the intellectual contacts of Hungarians with outstanding German, English, Dutch, Scots and Irish scholars of the time. Some Hungarians were elected to high offices in the na­tion, and they even inscribed their native saints into the official calendar used by the nation, originally written in the 14th Cen­tury. Using casual information written by officials of the nation between the lines of financial accounts, Gabriel outlines the political and historical events of the time, including the plagues of 1501-1502 and 1522 to which Hungarian students were ex­posed during their studies in Paris. Gabriel also shows that Hungarian students went on to enroll at other famous European universities, such as Cracow, Padua and Vienna, after leaving Paris. The flourishing contact of Hungarians with the West came to a tragic close in 1526, the author notes, when the Turks suc­cessfully invaded Hungary and the flow of students to Paris was cut off. Gabriel, an expert in the history of medieval education, has been at Notre Dame since 1948. A native of Hungary and a former professor at the University of Budapest, he is a corresponding member of the French and Bavarian Academies of Sciences and fellow of the Medieval Academy of America. His book is the 17th in a series of Texts and Studies in the History of Medieval Education originated at Notre Dame. JANITORIAL IMMEDIATE OPENINGS Evening office cleaning. Weeknights 6 pm - 10 pm • Office Cleaners • Supervisor • Driver/Cleöner COMPANY BENEFITS, PAID TRAINING, GOOD ADVANCEMENT OPPORTUNITIES GUARDIAN MAINTENANCE Coll Ms. Dotson, 203-226-3631 MACHINIST Full time position available for machinist with 5 years experience in setting up and operating CAM operated turret lathes. Company paid benefits include Blue Cross, Major Medico!, Dental, paid holidays, paid vocations, air condi­tioned shop & excellent working environment. SPM INSTRUMENT, INC. 351 No. Main St. Marlborough, CT 06447 203-295-8241 AUTO SERVICE ADVISOR Start the year fresh with VICTORY AMC. If you ore pleasant, dependable, able to satisfy our valued customers & follow our methods, then you ore the person that I want! Excellent salary, commission, incentives & much much more. We offer BC/BS or HM0, dentol plar,, vocations & uniforms. For personal interview, call Rich Margadonna, Upper Dorby, PA. VICTORY AMC 215-734-1900 MECHANICS Leading Pharmaceutical manufacturer has an im­mediate opening for mechanics with mechanical ex­perience and the ability to learn quickly. Tablet Press, Encapsulation ond Packaging machinery. Technical /Trade school graduate preferred with em­phasis on electrical circuits. High school dipioma re­quired. Good salary. For interview please call 201-985-7100 ext 447 PRIVATE FORMULATIONS INC. 460 Plainfield Ave. Edison, New Jersey 08818 ELECTRICIAN NEEDED for 2nd shift. Must be able to trouble shoot high speed production equipment and work with programmable con­trollers. Pay commensurates w/ experience. 617-592-1769 SIGN SERVICE PERSON Above average salary for the right person. Im­mediate opening. Outside sign service person with years of experience, plus shop knowledge. Benefits negotiable with qualifications. Sober and reliable. Coll 1 -518-273-0830 or after 6 p.m.: 518-283-3956. METAL ROOF INSTALLERS Wonted to work in Newton, AAA. Must hove a minimum of 2 yrs. experience & transp. Steady work avail. Good pay & benefits. Call AEON CONSTRUCTION, INC. AAoshua, N.H. 603-880-0670. FURNITURE SERVICE PERSON - For in home touchups. Good driving record & sense of direc­tion. Excellent position for experienced, respon­sible person to grow with expanding co. Op­tional co. car. 201-428-4464. MACHINE OPERATOR SPOOLING - HS grad, good w/ numbers, co. paid benefs. Will train. F/T. 201-566-1700 (9-5). HAPPY NEW YEAR 1987 SHARON SAVINGS AND LOAN ASSOCIATION 9 Chester Pike Darby, PA 19023 Open Daily 9-5 Friday 9-8 215-586-4070 Saturday 9 am till noon Mindszenty bíboros-prímás emlékére, angol nyelvű liturgiára írt ENGLISH MASS (Angol mise), négyszólamú vegyes kórus előadásában, a szerző, Horváth László vezényletével és orgonajátékával kazetta megrendelhető a SUMMIT MUSIC PUBLISHING Co. címén: 10 Nassau Drive, Summit, New Jersey 07901 A kazetta ára: 7 dollár, kottával együtt: 10 dollár, kezelési és postaköltség: 1,50 dollár. Az önköltség megtérítése után fennmaradó összeget a S. M. P. Co. felajánlja Mindszenty bíboros atyánk szentté avatását előkészítő emigrációs bizottságnak. ^QseeeoQQocoooMoeeiSQoseseeeeoeM NÁDAS GYULA | Telefon: (216) 226-8868 és 521-5526 Könyvek — lemezek — kazetták — videók eredeti olajfestmények — porcelán — kerámia TUZEX — IKEA — ERDÉLYI CSOMAGOK — GYÓGYSZER 1425 Grace Avenue, Lakewood (Cleveland) Ohio 44107 KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA ASTRIK L. GABRIEL lckcímpjnj$m.í flPflvfiivu'tyntf , MM [(ütrwflmníim Nft frvnrmi yihu mtjúríiulim <; kiltn fp.«rt.4^utf .ij Qii.rth't «-* rtlthAvJnw wmi vtrtsiiir Jh.pj.T t'jji’nf^ AitJicvlu Jijrtnwj , J.if ds, c£ cj'íTtirí Jf'íjfvt revwonctuhs* j $ fivntcimo ilujttf jriTinW ) j.^Ty j j ffiu’nt.iuPVrim , jrfayLohtf rn ■CJf1Í£/lx'i "pm Jem\f. ntttm nrtii7i?enuni txHxVtjüe eutfäcm Nmiowí ut cidcttHjbi Óv l.tíríiTris 7.ví? vö*w cíá-hfi it j ~~ ' Itpjh» pofi M... „ i itt >,v;tu;f <»ií ajywhitii'imiij cf \c< lene seffj .-l in in' VrÄf.l«!; iJ V íTviu'/n Jt.-*s. Lnit-ijs iviTsl ihnif-' X J* |N|/ tói 'm- 1987. január 4.

Next