Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1989 (96. évfolyam, 35-41. szám)

1989-09-10 / 35. szám

8. oldal Published weekly except Easter & Christmas and 2 weeks in August by the Catholic Publishing Co.. Inc., 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509-2413. Telefon: (216) 799-2600 or 799-3335. Alapította 1894. október 24-én Msgr. Bóhm Károly pápai prelátus-plébános. Established October 24. 1894 by Kev. Msgr. Charles Boehm Papal Prelate-Pastor. Editor: FR. ANGELUS LIGETI. O.F.M. Co-Editor: FR. BARNABAS KISS. O.F.M. P.O. Box 2464. Youngstown. Ohio 44509-0464 Telephone: 12161 799-2600: 799-3335 THIS NEWSPAPER IS ENTIRELY FOR THE PURPOSE OF PROMOTING CATHOLIC WELFARE AND IS _______________A NON-PROFIT ORGANIZATION______________ ELŐFIZETÉSI ARAK: Két évre..........................................837.00 Egy évre..........................................$20.00 Fél évre............................................SÍ2.00 SUBSCRIPTION RATES: For two years.............. S37.00 For one year.....................................S20.00 For six months................................SI2.00 Szerkesztő: P. LIGETI ANGELUS O.F.M. Társszerkesztő: P. KISS BARNABÁS O.F.M. P.O. Box 2464. Youngstown. Ohio 44509-0464 Telefon: (2161 799-2600: 799-3335 . ADVERTISEMENT RATES: $4.00 per column inch 1—4 times: $3.50 per column inch 5-15 times; $3.00 per column inch more than 15 times: '-4 page $125.00; ‘a page $240.00; 1 full page $460.00 Second class postage paid at Youngstown. Ohio A lapban megjelent cikkek nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleménvét. Az aláírt cikkekért minden esetben azok szerzői felelősek. Terebessy Emőke: A világ legjobb írói A Szovjetunió bányászai sztrájkoltak! Szappant és ■ törülközőt követeltek. Ilyen sem volt még a világ történel­mében! Úgy látszik, nem éhez­­­tek, s bérükkel is meg voltak felégedve. . . Csak a szappan, a törülköző hiányzott boldogulá­­­sukhoz? És pont e csekélysége­ket nem tudta nyújtani a nagy, dicső Szovjetunió? Egy olyan hatalmas állam, amely legyő­zött minket is s rabszolgaként őriz milliókat ma is? Elgondol­kodtató! Egyenlőség, testvériség... ez is a proletariátus nagy or­szágának jelszavai közé tarto­zik. Mikor szappanért, törülkö­zőért tüntettek a bányászok, éppen abban az időben végez­ték az építő munkások az utol­só simításokat a SZU elnöké­nek, Gorbacsovnak Pizundá­­ban, a Fekete-tenger legszebb üdülőhelyén épült villáján. A falakat kívül-belül márvány bo­rítja, nem spóroltak az értékes faburkolatokkal, a mennyezet­ről lelógó művészi kéztől eredő hatalmas csillárokkal sem. Utóbbiakat a grúziai Zeretel nevű híres szobrász alkotta. Áruk 600 ezer rubel volt. A ka­csalábon forgó villából alag­­­­úton át lehet menni egy „Drink Bar”-ba, mely a tenger szintje alatt 20 méter mélységben épült. Ahogy az amerikai milli­omosok villáiban látták, arra a­­ mintára egyik fele üveg, s azon keresztül a bárban ülők­­ gyönyörködhetnek a tenger fló­rájában és állatvilágában. Az építőmunkásoknak (s gondo­lom az orosz népnek is) azt a mesét adták be, hogy ezt a vil­lát Gorbacsov nem a szovjet ál­lam pénzéből építi, hanem kizá­­­rólag saját munkájából, azaz „Peresztrojka” című könyvé­­­nek árából építteti. Igaz, köny­ve megjelent a világ sok nyel­vén, bizonyára nyugati valuta is bőségesen befolyt a lyukas szovjet bankok kasszáiba. Ma­gyarországon ajándékként osz­togatták a kommunista elvtár­saknak: tudják, mihez illik iga­zodni. .. A könyvesboltok ki­rakataiban is látható volt, de pénzért nem vásárolta senki. Szovjet újságban olvastam ar­ról, Amerika állampolgárai in­gyen kapták, az egész Fehér Házat elárasztották a könyv­vel és mindazokat, akik politi­kai pályán mozognak. Könyv­kiadók, újságkiadók is aján­dékba kapták, kérve, hogy ter­jesszék. Mindezek mellett el­képzelhető, milyen komoly ösz­szeget keresett a szovjet párt­vezér egyetlen könyvével, mely bejárta az egész világot! Ma már mindenki, az is, aki nem olvasta a könyvet, tudja, isme­ri a „peresztrojka”, sőt a „glasznoszty” kifejezéseket, azok jelentését. Természetesen mindazok is, akik nem tudnak oroszul, így hát az emberiség szókincse gyarapodott, még azoké is, akik eddig csak a „davaj, davaj” szót ismerték, de azt aztán bőven hallhatták megszállóiktól. Ennyi pénzt, mint ameny­­nyit Gorbacsov bezsebelt a „Peresztrojkán”, csak egy má­sik diktátor, Hitler keresett „Mein Kampf’-jával. Az ő könyve is világhírre tett szert s bejárta a világ minden orszá­gát, könyvtárát. Kötelező ol­vasmány volt minden német ál­lampolgár számára éppen úgy, mint ma a „Peresztrojka” a SZU-ban az oroszoknak. Hitler „Mein Kampf’-j­át a háború el­vesztése után Németországban be kellett szolgáltatni s hiva­talos helyen elégették. A meg­torlások, házkutatások alkal­mával elkobozták és börtönnel büntették azt, akinél megtalál­ták. Ugyanakkor a feketepia­con a megszálló csapatok dol­lárért vették meg mint „euró­pai emléket”. Egy ideig tiltott olvasmány volt. Később újra megjelentették, mondván: a könyvet mindenkinek olvasnia kell, abból okulhat, miképp jut­hatott a nemzetiszocializmus hatalomra, s hogy ez soha ne történhessen meg ismét. Amint mondják, az újon­nan nyomtatott „Mein Kampf’ nem azonos a régivel Itt-ott oldalakat hagytak ki és a szö­vegen is változtattak. Értéke csak a réginek van, s akinek még ilyen birtokában van, nem adja tovább. A Führer könyvé­nek jövedelmét sajátjának te­kintette. Ebből vásárolta meg híres képgyűjteményét, mely­ből a háború utánra tervezett linzi múzeumot akarta létesí­teni Ausztriában. A képek a bombázás veszélye miatt jól el voltak rejtve, alagútban őriz­ték őket. Amerikai katonák találták meg a gyűjteményt, a krónika szerint annak nagy részét. A többi eltűnt. Hogy kiknek a kezén, csak gondolni lehet. Megszállók között is vannak képgyűjtők! Hitlernek külön „udvari” fényképésze volt és ez magas állásnak számított. A fényké­pésznek minden fényképről, ami újságokban, híradókban, sőt a német bélyegeken megje­lent, bizonyos százalékot Hit­lernek kellett elszámolnia. Ezek bevételéből is képeket vásárolt a múzeum számára. Gorbacsovnak tehát volt kitől tanulnia, miből lehet pénzt csinálni s miből lehet luxusvillát építtetni a Fekete­tenger partján. Ha meggondol­juk, Gorbacsov bizony egysze­rű — mondhatnánk szegény pa­raszti — család gyermekeként látott napvilágot. S lám, nagy karriert futott be. Megérdemli hát, hogy munkásaival ellen­tétben luxusvillában nyaral­hasson, s szappannal törülkö­zővel felszerelt fürdőszobájá­ban lubickolhasson családjával együtt... Tanulni lehet mindkettő­től: Hitlertől, Gorbacsovtól is... ők valóban „tehetséges írók” akik műveik megjelené­se nyomán haszonnal dicseked­hetnek. .. Hitler minden város anya­könyvi hivatalával is megve­tette a „Mein Kampf ’-ot, s az anyakönyvvezető a házasság­­kötés után ezt ajándékozta az ifjú párnak útravalóul. Utolsó hírek szerint Gorbacsov is be­vezette ezt a szokást a Szov­jetunióban. Milyen tanulékony ember!... KÖNYVÚJDONSÁG! Megjelent P. Szőke János MÁRTON ÁRON című könyve! A kötet ára: 9,95 USA-dollár plusz portó. Megrendelhető a KMV Könyvosztályán: P.O. Box 2464 Youngstown, Ohio 44509 NAGYSZERŰ AJÁNDÉK MINDEN ALKALOMRA! KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Sürgessük a kormányszintes kisebbségvédelmet! A kisebbségi sorsba taszí­tott magyar milliók éppúgy nemzetünk egészéhez tartoz­nak, mint a kis- és nagyalföldi, vagy akár az észak-amerikai magyar. A kételkedők szíves fi­gyelmét felhívom azokra az ugyancsak teljes jogú polgár­társainkra, akiket anyanemze­tünk nemcsak számontart, ha­nem megengedi neki, hogy szü­lőhazájuk belpolitikájába is be­leszólhassanak. Ugyanis vá­lasztójoguk tengerentúli gya­korlása által szavazatukkal is hozzájárulhatnak szülőhazájuk politikájának alakításához. Azok, akiket csak laza szá­lak fűznek a kárpát-medencei magyar földhöz, sem nézhetik közömbösen kettős járom alat­ti testvéreinket. Hiszen az ősök tiszteletét, a tőlük való szár­mazás és területi örökségük megőrzésének tudatát megta­láljuk valahány itteni népcso­portnál is. Nap mint nap olvas­hatunk őshonos polgártársa­ink, az indiánok egyre erősödő nemzeti öntudatáról, példás összefogásáról. Ám földré­szünk angolszász és francia hódítói is hetedíziglen örökítik át származásuk tudatát. És ők nem egyszáz, ötven vagy hu­szonöt éve vetődtek ide, hanem három-négy századdal ezelőtt, mégis büszkén hivatkoznak skót, ír, francia, stb. eredetük­re. Kivándorlásom előtt azt hit­tem, hogy a skótok testvérie­sen megférnek déli szomszéd­jukkal, az angolokkal. Téved­tem. Még ma is hihetetlen el­lenszenvet táplálnak egymás iránt. Több ízben tapasztal­tam, hogy skótok, akiket brit­nek néztem, enyhe haragra ger­jedve kikérték maguknak az angolokkal való azonosítást. Érthető tehát, hogy nép­szerű lett a származáskutatás tudománya, a genealógia is. A kanadai Québec tartományban például olyan méreteket öltött a családi ősök felkutatása, hogy a nagy könyvtárak külön osztályon tartják az egyes plé­bániák születési anyakönyvi adatait tartalmazó köteteket az elterjedtebb családi nevek szerint csoportosító könyvek­kel együtt. Általános szokás, hogy a közös ősapától szárma­zó nemzetség azonos nevű tag­jai, néha több százan is, össze­jövetelt rendeznek. Nem magyar különleges­ség tehát a nemzettársainkkal való törődés. A tér és hovato­vább hét évtizedes időbeli táv­lat ellenére is ápolni kell, leg­alábbis szellemben, kapcsola­tunkat a csonka hazán kívülre rekesztett véreinkkel. Reánk is nyomasztólag hat az idegen környezet, de ez mégsem olyan lesújtó mint azoké, akik saját hazájukban, saját szülőföldjü­kön váltak idegenekké! Ráadá­sul a kommunizmussal járó anyagi gondok, valamint a megszállók elnyomása is kese­rítik életüket. Helyénvaló tehát aggódá­sunk és kötelességünk a nagy­világ színe előtt, politikai fó­rumon védelmükre kelni, illet­ve részükre a nemzetközi szer­ződésekben is biztosított embe­ri és nemzetiségi jogokat kö­vetelni. Az összeomlás utáni négy évtized folyamán általában csak a szabadvilági menekült magyarság emelte fel szavát az ötmilliónyi, öt szomszéd ál­lamhoz csatolt magyar nemze­tiség érdekében. A megosztás, a szétszaggatottság az egyes országrészeken belül is tetézi a bajokat. Ez a helyzet a belgrá­di államtákolmányhoz láncolt Délvidéken is. A Mura-vidék magyarsága a trianoni határ külső peremén élve geopolitikai egységet képze Vas és Zala vár­megyével. Hát nem természet- és népellenes megosztás ez a trianoni átok, amely nem enge­di a helybeli, a szomszédos ma­gyar, hazánkbeli falvakkal való közvetlen kapcsolatot, hanem a 200 kilométerrel odábbi du­nai és bácskai magyarsághoz való igazodást kényszeríti rá­juk?! Annak ellenére, hogy a kár­pát-medencei magyarság egy­­harmada, mint Európa legna­gyobb nemzetisége, a trianoni határokon kívül sínylődött, küzdött a beolvasztás ellen, a budapesti kormányok nem tar­tották kötelességüknek a velük való törődést. Ugyanakkor szinte dédelgette — a szomszé­dos nemzetiségi államokhoz vi­szonyított legcsekélyebb szá­mú — saját kisebbségeit. Miért nem követelik ezeket a nagy­vonalú kedvezményeket, a köl­csönösség alapján is, a sokkal­ta nagyobb magyar nemzetisé­gek számára is? Bezzeg Tito még a mindössze pár ezres ka­­rintiai szlovén kisebbség érde­kében is megfenyegette Auszt­riát. Csak az erdélyi veszede­lem kezdte a magyar nemzeti­ségekre terelni a budapesti cse­lédkormány figyelmét. Négy évtizedes bűnös mulasztás még akkor sem tudná jóvátenni, ha történetesen azonnal megszer­vezte volna is a magyar nem­zetiségek megmentését. Meglepő tehát, hogy Ma­gyarország belgrádi követe a Mura-vidéki magyarság képvi­selőivel való tavaszi találkozá­sa alkalmával Alsólendván anyagi támogatást is kilátásba helyezett. Csaknem hihetetlen­nek tűnik, hogy bárminemű anyagi támogatást is kész nyújtani a Mura-vidéki sajtó, a rádió és televízió magyar nyelvszintjének emelésére. Va­jon mi rejlik a nagykövet ígére­te mögött? Talán a reformnak tulajdonítható magyarságvé­delem? Mindenesetre kíváncsi­an várjuk az ígéret megtartá­sát és a magyar kisebbségvé­delem intézményes megszerve­zését Budapesten. A soviniszta balkáni szláv állam elfogultságát, nyelvi tü­relmetlenségét és alattomos megtorlási szokását figyelem­be véve örömmel könyveljük el a tízezres Mura-vidéki magyar­ság önvédelmi harcát és bátor kiállását nyelvének és egyéb nemzetiségi jogainak védelmé­re. Ilyen vonatkozásban pél­dát vehetnének tőle a szomszé­dos Burgenland (Lajtabánság) eléggé meghunyászkodó társa­dalmi élenjárói, akik többnyi­re hallgattak, amikor az oszt­rák önkény megszüntette a ma­gyar tannyelvű iskolákat. Dabas Rezső Húsba vágó húsügy Több mint egymillió munkás sztrájkolt Magyarország-szer­­te augusztus 18-án a tervezett áremelések miatt. A „húsügy” tel­jesen „szocialista” módon indult el augusztus elején. Először csak Somogy megyében nem lehetett húst kapni. Az elvtársak azonnal nyilatkozni kezdtek: nincs semmi baj, csak szállítási, ké­sőbb már szervezési probléma volt. Másnap már bevallották, hogy kedvező árat kaptak külhonban a sertéshúsért, a valuta pedig mindenek felett! Azután az is kiderült, hogy nagyon kevés az ál­lat, nincs kedvük a „termelőknek”, túl alacsony a felvásárlási ár, miközben egyre több helyen nem lehetett húst kapni, míg végül a hiány — állítólag csak alkalmankénti — országossá kezdett növekedni. Összeültek az okosok és terjedni kezdett a rémhír, hogy emelik a húsárakat. A minisztérium és a főelvtársak azonnal cáfol­ni kezdték a hírt, majd amikor bizonyossá vált, hogy hazudnak, akkor a húsiparra kenték az emelést. A szakszervezetek sztrájkra szólítottak, mert ha nem tették volna, a munkások akkor is sztrájkba lépnek — csakhogy akkor többen lettek volna, mert így sokan határolták el magukat az állami szakszervezetektől és inkább dolgoztak, mondván: így sem lesz jobb! Aki tud olvasni, az már 8—10 nappal 18-a előtt pontosan érte­sülhetett a sztrájkok szervezéséről ?2-én a húsipar mégis azzal vé­­dekezett,hogy későn kapta meg a kormány és a szakszervezet fel­hívását az áremelés ellen — hétfőn, 21-én — már minden elő volt készítve és át volt árazva! Még nevetségesebb, hogy kijelentették, hogy az Árhivatal kérésének eleget téve „lépcsőzetes” áremelés lesz. Augusztus 22-én életbe lépett az első „lépcső”, amely 6,5 százalékkal magasabb húsárakat teremt, majd elég gyorsan rálép­nek a következő fokra is: szeptember 4-én! A húsipariaknak ez ha­talmas többletmunkát okoz, de úgy látszik, azért megéri nekik Szerintük az országos árszínvonal is CSAK 0,1 százalékot emel­kedik, de azért ez azt jelenti, hogy azok a nyugdíjasok és sokgyer­mekes családok, akik eddig vasárnaponként csak csontlevest et­tek, ezen túl áttérnek a rántottlevesre. Hacsak a Péter-Pál-napi „gabona­tüntetés” nem hoz lisztáremelést is hamarosan! Csernobil, Csernobil! Szinte naponta közölnek hírt a katasztrófa hatásairól, mert a szovjet kinyilatkoztatások ellenére is halmozódnak a ba­jok. Először újabb 30 ezer ember kitelepítéséről döntöttek, mert a daganatos megbetegedések többszörösére emelkedtek. A következő hír arról szólt, hogy „természetvédelmi területté” nyilvánítják Csernobil környékét, mert „a térségben végzett eddi­gi kutatások szerint a sugárzás nyomán a tűlevelű fák a normálisnál mintegy tízszerte nagyobb leveleket növesztettek". Augusztus 23-án jelentette a TASSZ, hogy további, „legke­vesebb százezer embert kell kitelepíteni Belorussziából, és ehhez több mint 10 milliárd rubelre van szükség". A károkat eddig nem sikerült helyrehozni, a köztársaság területének harmada, a me­zőgazdasági termőterület ötöde sugárfertőzött. Leonyid Iljin, a szovjet orvosradiológia vezetője elmondta, hogy a radioaktív jód hatására a gyermekek pajzsmirigye körül a balesetet kö­vető hetedik-nyolcadik évben „jóindulatú” daganat keletkezhet, nem lehet kizárni azonban azt, hogy rosszindulatúvá válik az. A pontos diagnózishoz diagnosztikai műszerek kellenének, azok pe­dig a „világ első és legnagyobb” szocializmusában NINCSENEK. Vajon hány gyerek és felnőtt életét kockáztatták a vörös pa­radicsomban azzal, hogy a balesetet követő három év eltelte után kezdik kitelepíteni azokat, akiket már az első percekben kellett volna? Most is csak kis részletekben adagolva a bevallásokat! 1989. szeptember 10. Újabb adatok a román „paradicsomból” Az emberi jogok védelmének — párizsi központú — romániai ligája augusztus 7-én bejelentette, hogy román biztonsági ügy­nökök május 23-án Kolozs megyében egy vallási ünnepségen le­tartóztatták a 42 éves Tamás János munkást. A rendőrök halál­ra verték, miközben arról vallatták, hogy honnan szerezte az ünnepségen feltálalt húst! A liga szóvivője elmondta, hogy a másik magyar nemzetisé­gű lakost, a 38 éves Tamás Imrét Csíkszeredán június 12-én vették őrizetbe egy presszóban, mert magyarul rendelt a felszolgáló­tól. A rendőrök vallatás közben őt is agyonverték! * Egy mindenórás román fiatalasszony szökéséről adott hírt augusztus 8-án egy belgrádi lap. A 30 éves Camelia Popescu-Sori­­na férjével együtt már korábban megpróbált menekülni, de ak­kor férje barátját a Dunába lőtték, férjét elfogták és bebörtönöz­ték. Később férjének sikerült megszöknie, most Bécsben tartóz­kodik. A fiatalasszony a Duna egy keskeny, mindössze 1 km-es szakaszát választotta átúszásra, de a folyó közepe táján elkez­dődtek a szülési fájdalmai, összeszedve magát sikeresen tovább úszott, majd buszra szállt és sikerült a kórházig eljutnia. Egész­séges leánygyermekével várja, hogy mielőbb eljusson férjéhez. * Sikerült eljuttatnia jelentését Genfbe Dumitru Mazilu román professzornak, aki az ENSZ faji és kisebbségi jogok védelmével foglalkozó albizottságának megbízásából készített felmérést. A jelentéshez egy kézzel írott magánlevél felfedi, hogy a román ha­tóságok érvénytelenítették útlevelét és hazatérte óta háziőrizet­ben tartják. Ismeretes, hogy az ENSZ-bizottság hivatalos érdek­lődésére Bukarest minden esetben azt a választ adta, hogy a pro­fesszor azért nem tudott megjelenni — már három esetben — az albizottsági üléseken, mert súlyos szívbántalmakban szenved. A levélben a professzor megírta, hogy jó egészségnek ör­vend, munkáját minden nehézség nélkül el tudná végezni. Ennek ellenére a hatóságok ismét kórházba szállítják és teljeskörű ki­vizsgálását és kezelését rendelték el őt és családját állandó jelleg­gel legalább 30 rendőr követi és tudomására hozták azt is, hogy parancsnokaik engedélye alapján őt bármikor megölhetik. A jelentés tartalmazza a romániai nehéz életkörülmények le­írását, a hétezer falu lerombolásának tervét, amely Európa kultú­rája egy részének elvesztését jelenti. (MTI)

Next