Katolikus Ösvény, 1937 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1937-01-03 / 1. szám
2 Dolgozatírás Dolgozatírás volt a III. fiúosztályban. 40 fiúcska lázasan birkózik a nagy problémával: mi szeretnék lenni? A csend szinte templomi... csak egy fecske koccant az ablaküveghez s ijedten elrepült. Figyelem a gyermekeket. A Kovács Jóska már egy oldalt írt és nem is törült sokat, ő a legjobb fogalmazó. Most fölnéz... látja, hogy figyelem... elpirul — azután kis gyerekgőggel lesi a szomszéd irháját s megnyugodva veszi tudomásul, hogy ott még csak 2 sor szégyenkezik. Átfordít a másik oldalra..., az arca méltóságteljes, ünnepi és szinte hangosan hirdeti, — látjátok, most is én vagyok az első! Szeretném megkérdezni az életről, ahová kis vágyaid gyermekbetűkkel sietnek, váljon ott is első részeíe? A Szabó Laci folyton radíroz, de erőnket meg kell feszítenünk és minden képességünket a helyes és teljes értékű megrendezés szolgálatába kell állítanunk. De mi is hát voltaképen az az eucharisztikus kongresszus ? És mi az az „Eucharisztia”? Eucharisztia görög szó és szószerint annyit jelent, mint hálaadás. Azonban ennek a hálaadás szónak különös, titokzatos tartalmat ad az Evangéliumnak az utolsó vacsorát leíró fejezete, valamint az erre fölépülő őskeresztény istentiszteleti gyakorlat és kifejezésmód, amely eucharisztikus hálaadáson közelebbről az Oltáriszentség áldozatának bemutatását, vagy még rövidebben egyszerűen az Oltáriszentséget értette. Azt az Oltáriszentséget,, amelyben szent szegény, kis nyomorgó, sápadt arccal, nagy, beesett kék szemekkel maga sem tudja mit akar. Hopp! Most megtörtént a tragédia. Kilyukadt az irka... lopva rám tekint. Kis arca élő fájdalom és bénult ijedtség. Nem merek rászólni, úgy teszem, mintha nem látnám. Elfordulok és hallom, hogy a nagy csendben valaki tanácsot ad: tépd ki. Feszült fegyelemmel hallom a papír szakadását — no sikerült! Szinte magam is megkönnyebbülök. Mikor ismét föltekintek Szabó Laci előtt tiszta fehér lap pihen. Nagy óvatosan kezdi újra építeni a vágyait. Már vagy öt perce, hogy rágja a ceruzája végét a szeplős arcú, nagyfejű Bari Jancsi. Hiába, az ő vaskos testében nagyon lomhán lobban a szellem. Ahányszor erre a gyerekre rátekintek, mindig végigfut egy tiszta, jóízű kacaj a lelkemen. Ezzel a kis napsugárral, a KATOLIKUS ÖSVÉNY Fel a kettős magyar szentévre! Két hatalmas katolikus ünnepség Budapesten 1938-ban: a XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és Szent István 900 éves jubileuma . Szentséges Atyánk, a római pápa, a magyar bíboros hercegprímás többszörös nyomatékos kérelmére és az Eucharisztikus Nemzetközi Kongresszusok állandó bizottsága javaslatára úgy rendelkezett, hogy az 1935 februárjában Manilában (a Fülöp-szigeteken) megtartott oltáriszentségi világkongresszus után a következőt 1938 májusában Budapesten rendezzük meg: hitünk szerint Krisztus Urunk szeretete módot talált arra, hogy az oltáron és az oltár áldozatában velünk maradhasson. Eucharisztia tehát Oltáriszentséget jelent. Mi katolikusok, akik hiszünk az Oltáriszentségben, ebben a hitben valami végtelenül finom, nemes és fölemelő istenközelséget érezünk, egy kincset, amelyet nem lehet eléggé tisztelni és ünnepelni. Ezen a hiten és meggyőződésen alapul és innen érthető a katolikus liturgiának (szertartásnak) az az ősidőktől fogva patakzó, túlcsorduló gazdagsága, amely a hívő lelkek szeretetét ezerféle jelképben szórja az eucharisztikus Krisztus lába elé: gyertyafényben és tömjénfüstben, aranyos miseruhákban és márvány oltárokban, finom ötvösművű kelyhekben és művészi oltárszekrényekben, hatalmas dómokban és napsugaras, fehérfalú kis falusi templomokban, énekben és zenében, körmenetekben és szentségimádásokban, zsolozsmában és csöndes örökmécsekben. Ennek a boldog és gazdag eucharisztikus hitnek ujjongó és hitet erősítő megnyilatkozásai újabban az eucharisztikus világkongresszusok. Ezeknek Programmjában rendesen az Oltáriszentség tiszteletének pompás megnyilvánulásai állanak: több százezres körmenetek, férfiak éjszakai szentségimádása, hatalvissza-visszatérő derűvel ő ajándékozott meg, akaratán kívül. Számtanvizsga volt s a Bari Jancsi erre az alkalomra vadonatúj csizmát húzott. Máskor mindig mezítláb jár, de hát csak nem fog csúfoskodni még ilyen ünnepélyes alkalommal is hatalmas bütykös lábaival, lábbeli nélkül. Felszólították, hogy mondja meg mennyi 7+8. Fejből kellett kiszámítani ott a padban. Jancsi először ránéz a két kezére, azután a pad alá tekint s ijedt vörös képpel mondja. — Most nem tudom kiszámítani, mert csizma van a lábamon. Mindenki kacagott és mindenki megbocsátotta Jancsinak, hogy most nem használhatja a lábujjait számológép helyett. Úgy látszik, hogy a dolgozatírás még súlyosabb probléma, mert még csak egy mondatot írt. A cigány Bogár Pista megelégedetten vigyorog. Neki könnyű a Mit jelent az Eucharisztikus Kongresszus? Hogy ez mennyire és mennyi okból örvendetes nekünk, magyaroknak, azt alig lehet rövid pár szóval elmondani! Hiszen természetes, hogy az ilyen világkongresszusok az illető országra, illető fővárosra, amelyben lefolynak egyre nagyobb arányban ráfordítják az öt világrész katolikusainak a figyelmét. Főleg az 1926-ban Csikágóban, majd 1928-ban Sydneyben (Ausztráliában), 1930-ban az északafrikai Karthágóban és 1932-ben Írország fővárosában, Dublinban, valamint a legutóbb Buenos Airesben tartott eucharisztikus világkongresszusok mindegyike egy-egy jelentős állomása a fejlődésnek Ha mi magyarok ezzel a fejlődéssel „tartani akarjuk az iramot”, valóban min-