Katolikus Ösvény, 1939 (5. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-01 / 1. szám

S KATOLIKUS ÖSVÉNY Ui mnénty&élnek fd. Vannak gyerekek, akik elfelej­tettek játszani. Elnéztem, ami­kor csoportos kirándulásokra vittük őket: enni-innivalójuk volt, a nap melegen sütött és a tiszta vízmedencében ragyogó kék ég tükröződött. Messze ma­radtak a munka, a hajsza, a szi­dalmak, szabad levegő és egy szabad nap minden öröme simo­gatta körül őket És az arcuk mégis komoly volt, lényük össze­­húzódva figyelt. Hiába hívták őket a hintára, a labdához, a fel­csapódó, frisshullámú vízbe, ko­moly arccal, indokolás nélkül nemet intettek és bizalmatlan, kedvetlen tekintettel néztek kö­rül, a játék, az ujjongás számára egy pillanatra nem oldotta fel komorságukat. Vannak fiatalok, akik elfelej­tetek örülni. Megingathatatlan rosszindulattal szemlélik a vilá­got, minden megnyilvánulásra, minden kínálkozó lehetőségre van egy keserű, kiábrándult mondásuk. Szüntelen elégedet­lenségük vég nélküli, panaszára­datban állandósul, a bizalom mintha végleg kiveszett volna a lelkükből. Nyugtalan és lecsilla­­píthatatlan ellenségeskedésükben bármi történik, minden kevés, minden csak kijátszás, megcsú­folás. Bármi történik, ami kicsit kedvezőbb, ami jobbra fordítot­ta életüket, vagy ami enyhületet adna folytonos, türelmetlen a lázadásban, már nem szerez örö­met, minden elsikkad a sok csa­lódásban. Vannak emberek, akik elfelej­tettek remélni. Olyan száraz, olyan kiúszott a lelkük, mint a Szahara homokja, amit hiába ön­tözöl, hiába gondozol, nem fog rajta zöld sarj kihajtani. Itt hiá­ba minden vigasztalás, a biztató szavak hamar elakadnak, amikor egy ilyen lélekből rátűz a sze­mek tükrén egy keresztültekintő a vigasztalóra. Az életösztön tartja, itt már csak az életet, vala­mi állati ősi igenlés, mert a gon­dolást, az érzés, a lélek minden rezdülése a pusztulás, a felboru­lás felé sodorja a reménytelen végzet kényszerítő vastörvényét formálja ki előtte. Hideg lakás, munkanélküli ácsorgás, a nyomorba belehalt feleség és éhező, síró gyermek árnya bujkál az üres tekintet melet­t, amely a reménység sza­vára tétova közönnyel, néma, dermesztő hallgatással felel. „A mélyből jöjjön, ki magas­ra készül” énekli a költő. Mi meg­jártuk a mélységet, megbű­nhőd­­tü­k a múltat és most valami olyan adventot éltünk, amilyen­re még nem emlékszünk, hogy lett volna valaha a világon a mi életünkben. A játéktéren gubbasztó gyer­mekek, a koravén fiatalok és az elfásult emberek országában úi reménységek korszakát értük meg. A bérlisták, a fizetéscsök­kentések évei után a tisztviselők előlépésről, fizetésjavításról be­szélnek és nem azt számolgatják, miről mondjanak le majd elsejé­től, hanem azt, hogy a sok hiány­ból, ami még mindig van, mit tudunk a pár­ pengővel majd pótolni A munkás tavaly, amikor az első szabadságát kapta, jófor­mán nem is tudott mihez kezde­ni vele, annyira szokatlan volt ez az állapot, hogy egészségesen, különös ok nélkül otthon marad­hat az örökös robotból — most már tervez, számítgat, mit is csináljon majd a nyári szabad­ság ala­tt. És bár még pontosat, összeget, részleteket nem, tud a családi munkabérről — sok mun­kás annyira tudatlan ezen a té­ren, hogy családos létére elbocsá­tástól fél — mégis már a házbért, a tejet, a ruhaszükségletet vala­mivel kevésbé gondterhelten szá­molgatja, mert talán pár pengő­vel több jut ezekre. A zsellér ar­ról álmodik, hogy is lenne, ha pár hold földet sikerülne vennie. Elhelyezkedett ez is, az is, mun­kaalkalmak híre, sikerült vállal­kozások története jár szájról­­szájra ott, ahol eddig csak elbo­csátások, kudarcok és rosszul végződött próbálkozások témája járta. És a levegőt, a közszelle­­met valami friss, új áramlat jár­ja át, az igazság, a becsületes akarás mintha hódító, diadalmas útra indult volna. Nem tudunk szebb és igazabb­­nak érzett szimbólumot találni ennek megmagyarázására, mint azt, hogy a visszakerült Felvi­dék hozta mindezt. Az ország na­gyobb lett, többen lettünk, na­gyobb lélekzetet vehetünk és azokról a tájakról friss, fenyőil­­latos, üdítő levegő áradt a ma­gyar élet áporodott, tűrhetetlen­né vált légkörébe. Azt hitték fel­szabadult testvéreink, hogy a ma­gyar hazához csatlakozásukkal a mennyország nyílik meg előt­tük; mi is azt vártuk és hogy a csatlakozás megtörtént, fáj, hogy minden reménységük és és minden reménységünk nem teljesedett, de ujjongó lélekkel látjuk, hogy így, velük, együtt, az uj lélekkel ki fogjuk harcolni és meg fogjuk munkálni a bol­dog jövendőt. Ez az alapmotívum, ez a k­e­­dete, a legfőbb indoka a remény­ségnek. Annyi megaláztatás és kudarc után végre sikerült ne­künk valami. Ezt a tényt nem tudjuk elfelejteni, nem tudunk napirendre térni és ott melegíti a gondolat a lelkünket belülről. Az a területsáv, az az egymillió magyar sokkal többert hozott, mint amit a statisztikák és szám­­oszlopok mutatnak: visszahozta a jobb jövő birodalmát, remény­ségét. Nem állítjuk azt, hogy már minden rendben van, hogy most már rózsás színü jövőképet lá­tunk magunk előtt. Olyan problé­mák és feladatok vetődtek fel az új események során, amelynek napról-napra égetőbben, egyre kínzóbban sürgős volta lehűti a könnyelmű öröm hevülését és az elbizakodottság kisértését mes­­­­sze űzi. Hirdetjük igenis, hogy Férfi és női ruha és kabátszöveteket, selymeket, fehér,­nemű­ anyagokat, vászon, damaszt ágy- és asztalneműeket vásároljon keresztény üzletben! PÉNZES GÉZÁNÉ BIZOMÁNYI ÜZLETE SZÉCHENYI­ U. 19. (Weidlich-udvar) Versenyképes árak, versenyképes minőség, a legolcsóbb és legfinomabb anyagokból.

Next