Katolikus Ösvény, 1944 (11. évfolyam, 1-35. szám)
1944-01-02 / 1. szám
Miskolc, 1944. január 2. XI. évf. 1. 1493. sz. Előfizetési ára : Egy évre .............................6.— P Félévre..................................3.— P Negyedévre.......................1.50 P ÁRA 14 FILLÉR TÁRSADALMI HETILAP Megjelenik minden vasárnap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Máv. telep 28. Telefon: 23-33. 1944. felé... Ahogyan az év utolsó estéjén megüli lelkünket a múlandóság sötét árnya, úgy lobbannak bennünk uj remények és uj fények az esztendőnek első hajnalán. A remélő és élni akaró ember örök optimizmusa ez, amely nélkül valóban elviselhetetlen lenne ez az egész emberi élet. Az az ember, akinek már nincsen miben remélni, aki csak tágra meredt üres tekintettel tud a jövőbe nézni, az eszelősök bambaságával, az valóban már mindent elvesztett. Ilyen szerencsétlen ember azonban, hála Istennek, kevés akad közöttünk. De amikor most átlépjük az új esztendő, az 19H-es év küszöbét, mintha mindnyájunk boldogság és szebb jövő reménye, csak egyetlen nagy aggodalommá, szorongó érzéssé változna. Hiszen igaz, minden új esztendő átlépésekor a remények mellett éltek bennünk aggodalmak, az ismeretlen, a titokzatos jövőtől való félelmeink is, azonban ezeket a fel-felked’ő gátlásokat elsöpörte a bennünk élő erősebb optimizmus. Most azonban mintha nem így lenne! Úgy érezzük, sokkal több bennünk a remegés, mint a bizakodó fény, sokkal több a bizonytalanság, mint a jobb és szebb napok bizonyossága. De ki csodálkozna ezen? Hiszen, amikor ma átlépjük az új esztendő kapuját, köröskörül szerte a világon pusztítás és az élethalál harc rettenetes máglyái lobognak felénk és amikor körülöttünk egész városok semmisülnek meg egyetlen vad éjszakán, amikor nem is olyan nagyon messze tőlünk százezrek lesznek hajléktalanokká és milliók Szenvedik a totális háború minden borzalmát, ki csodálkozhatnék azon, hogy bennünk is felködlik a kínzó, gyötrő kérdés: hátha az új esztendő reánk is zúdítja az embertelen gyűlölködések szörnyűségeit? Érezzük, hogy az új esztendő még elkeseredettebb, még elvadultabb küzdelmeket hoz majd a népek e gigantikus élethalál harcában és vajjon mi megmaradhatunk-e továbbra is a békés polgári élet áldott szigetének? Ezek az aggodalmak kétségen kívül élnek bennünk és elszorítják szabad lélegzésünket, Lie csak annak szemébe lopnak rémületet, csak annak veszik el reménységét teljesen, akik nem élő hittel, hanem csak anyaghoz és evilághoz láncolt lélekkel lépik át az új esztendő küszöbét. Mi azonban mindnyájan szent, diadalmas, katolikus hitből élő emberek vagyunk. Éppen azért él bennünk e hitből fakadó örök optimizmus és soha el nem pusztítható Istenben-bizakodás. Mi ezzel a hittel szemléljük ezeréves történelmünket is és ebből a szemlélő bal fénnyel tündöklik felénk történelmünk nagy tanúsága, hogy ezt a népet sohasem hagyta magára az isteni Gondviselés, ennek a népnek mindig voltak égi pártfogói és volt Nagyasszonya, aki édesanyai égi legváltságosabb palástját éppen a időkben védőn terítette nemzetünk fölé. Ez az égi pártfogás az új esztendőben egészen konkrét formában int és ragyog felénk: január 19-én ünnepli majd a magyarság annak az Árpádházi Margitnak szentté avatását, aki éppen történelmünk egyik legválságosabb korszakában élő áldozattá válott a nemzet oltárán és fordította ezáltal felénk a Mindenható irgalmas szeretetét. Félre tehát minden sötét pesszimizmussal, túlzott aggodalmaskodással és sötéten látással. Lelkünkben ■ e biztató égi fénnyel, imára kulcsolt kézzel és Istenbe vetett rendíthetetlen bizalommal lépjük át 19hh. évnek küszöbét. Lehet, hogy sok megpróbáltatás, sok lemondás és áldozat vár benne ránk, de ha velünk lesz Isten kegyelme, Szűz Anyánk oltalma és szentjeink pártfogása, akkor mindent kibírunk, akkor el nem pusztulunk, akkor bízva remélhetjük, hogy ez az új esztendő nemcsak sötét fellegeket, hanem napsugarakat, ragyogást is hoz, az annyira óhajottt és olyepedve várt béke és igazságos szebb jövő hajnalhasadását! Testvérek! Bíró, hivő, imádságos és remélő lélekkel induljunk 1911. felé! (sch.)