Katolikus Szemle 7. (1893)
1. szám - Értekezések és elbeszélő czikkek - Karácson Imre: Janus Pannonius élete és művei (Első közlemény)
egyszer fordul elő név szerint egyik költeményében.1) E nővére Jusztina volt; a másiknak nevét sem tudjuk; lehet, hogy korán elhalt, mert sehol sem emlékezik meg róla. Özvegy anyja gondos nevelésben részesítette a fiút,2) noha kézimunkával kereste maga és három gyermeke számára a mindennapi kenyeret. Önfeláldozólag, kézimunkájából megtakarított pénzen vitte föl a gyermeket Pécsre iskolába, a tudományok elsajátítása végett. Maga Janus Pannonius említi később egyik költeményében, hogy gondos anyja fonással és szövéssel szerzett pénzét fizette tanítóinak.3) Nagybátyja, Vitéz János, ki mint királyi jegyző az udvarban tartózkodott, szintén figyelemmel kísérte a gyermek fejlődését; majd 1444. nagyváradi püspökké neveztetvén ki, a gyermeket magához vette, hogy felügyelete alatt, a körében levő tudósok között növekedjék föl s szerezze meg azon ismereteket, melyekkel később az olaszországi egyetemekre mehetett. A klasszikas műveltségű főpapok udvara e korban megannyi középpontja volt a művelődésnek, s e tekintetben a humanista Vitéz Jánosé csakugyan az első helyet foglalta el. A főpap környezetében voltak a híres Vergelio Péter, a Cziprus szigetéről származó görög írók. Justma mea cara sororcula quare Missa remisisti munera nostra tibi. Epigrammata. Tu me complecti, tu me velut unicus essem Comere tu blando sueta fovere sinu. 9pf(Vo^ de morte matris. Hinc ubi iam certo fixi vestigia gressu Desiit et blaesos frangere lingua sonos, Protinus ingenuas docilem transmittis ad artes Otia non poteris ducere lenta domi. Quidquid lana tibi, quidquid tibi tela lucelli Contulerat merces erudientis ei*at. Öp^voc:. '«), 3)