Katolikus Szemle 25. (1911)

7. szám - Értekezések, elbeszélő cikkek - Vay Péter: Spanyol képzőművészet. III.

SPANYOL KÉPZŐMŰVÉSZET. (Harmadik közlemény.) XVI. A Borgiák műpártolása. Sevilla után Valenciát tekinthetjük a vidéki festészet máso­dik gócpontjának. Fekvése a tenger partján, szembe Olaszország­gal, a legrégibb idők óta szoros összeköttetésbe hozta a két népet. Valencia tehetséges fiai könnyen átvitorláztak Civita Vecchiába vagy a toscan partokra. Az összeköttetés még csak szorosabb lett az innét származó Borgia-család szereplése alatt. Spanyol és olasz művészek, írók, tudósok folytonos összeköttetés­ben maradtak. Ha a korai valenciai iskola a toscan primitív mesterek, első­sorban a sienai irány befolyására vall, a XVI. századtól kezdve Leonardo da Vinci lángeszméje befolyásolja. Ferrando de Alme­dina Valencia egyik legünnepeltebb festője tovább volt Leonardo mellett, mint tanítványa. Ferrando de Leonos hasonló irányban fejlődött. A székesegyház és a jól rendezett képtárban találjuk teljes számmal mind e mesterek alkotásait. Vicente Joanes Macip és Pablo de San Leocadio neveivel találkozunk mindannyi helybeli festő között a leggyakrabban. Termékeny ecsettel birt úgy az egyik, mint a másik. Macip-ot legjobban megismerjük apró, színes, tetszetős képeiről. Nem kevésbbé jellemzetes vonás az oltárképeinél kifejezést nyerő mély buzgalom. San Leocadio, ki korának talán legünnepeltebb tehet­sége volt, rendesen nagy retaberkat festett. Komoly tudás, őszinte érzés és a legnemesebb ambíció jellemzik műveit. De ő is mind a legtöbb társa, korának és vidékének határain túl alig volt képes általánosabb érdeklődést kelteni. Szakembereken kívül ki foglalkozik vagy ki ismeri Valencia mestereit? Van mégis két egyéniség, kiknek tevékenysége általános fel­tűnést keltett és két név, melyet minden irányban egyaránt ismer.

Next