Katolikus Szemle 25. (1911)
8. szám - Értekezések, elbeszélő cikkek - Vay Péter: Spanyol képzőművészet. IV.
SPANYOL KÉPZŐMŰVÉSZET. (Negyedik, befejező közlemény.) XXVII. Andalusia nagy mesterei, így a kellő előismereteket megszerezve, jutunk el a Quadalquivir partjaihoz. Az előismeretek pedig elkerülhetlenül szükségesek, hogy a nemzeti festészet ezen izzó kohójába léphessünk és hogy annak káprázatos alkotásait és elsősorban az egész félsziget művészei fölött kimagasló két óriását Murillot és Velasquezt valóban megérthessük. Az általános csodálkozás, hogy Spanyolország terméketlennek hitt földjén váratlanul két ilyen titáni erő született, annál általánosabb, minthogy a festészet úttörő munkáját kevéssé ismerik és alig egy-két praecourseur tevékenységének jelentőségéről van kellő fogalmuk. Pedig csak egy Alejo Fernandez vagy P. de Cordoba de las Roelas küzdelmeit és törekvéseit tudva, értjük meg Murillo teljes nagyságát és tisztában kell lennünk a Hererák, a Pachecok műtermeinek tevékenységével és eszményeivel, hogy Velasquez irányzatát egész terjedelmében és géniuszának egész erejét átérezzük. Csak ha az egyes iskolák és különböző áramlatok, mint a németalföldi, az umbriai a klasszikus és végre a realisztikus felfogás egymásra következő tevékenységét elemezzük, magyarázhatjuk meg az egyes művészeket, kik egymástól olyan távol látszanak lenni, összekötő rokonvonásokat. Nagyobb ellentét, mint Murillo és Velasquez között tátong, alig képzelhető. Az egyik csupa érzés és eszmény, a másikat pedig csak az érdekli, ami való és nem fest, csupán amit lát. Élesebb különbséget két művész felfogása nem árulhatna el, és annak dacára mentül jobban ismerjük meg a két nagy tehetséget, annál világosabban kezdjük észre venni a rokonszellemet. Az ellentét csak külső. A belső érzés azonban rokon. A lát- 53*