Katolikus Szemle 25. (1911)

8. szám - Értekezések, elbeszélő cikkek - Vay Péter: Spanyol képzőművészet. IV.

SPANYOL KÉPZŐMŰVÉSZET. (Negyedik, befejező közlemény.) XXVII. Andalusia nagy mesterei, így a kellő előismereteket megszerezve, jutunk el a Quadal­quivir partjaihoz. Az előismeretek pedig elkerülhetlenül szük­ségesek, hogy a nemzeti festészet ezen izzó kohójába léphessünk és hogy annak káprázatos alkotásait és elsősorban az egész fél­sziget művészei fölött kimagasló két óriását Murillot és Velasquezt valóban megérthessük. Az általános csodálkozás, hogy Spanyolország terméketlen­nek hitt földjén váratlanul két ilyen titáni erő született, annál általánosabb, minthogy a festészet úttörő munkáját kevéssé ismerik és alig egy-két praecourseur tevékenységének jelentőségéről van kellő fogalmuk. Pedig csak egy Alejo Fernandez vagy P. de Cor­doba de las Roelas küzdelmeit és törekvéseit tudva, értjük meg Murillo teljes nagyságát és tisztában kell lennünk a Hererák, a Pachecok műtermeinek tevékenységével és eszményeivel, hogy Velasquez irányzatát egész terjedelmében és géniuszának egész erejét átérezzük. Csak ha az egyes iskolák és különböző áramlatok, mint a németalföldi, az umbriai a klasszikus és végre a realisztikus fel­fogás egymásra következő tevékenységét elemezzük, magyarázhat­juk meg az egyes művészeket, kik egymástól olyan távol látsza­nak lenni, összekötő rokonvonásokat. Nagyobb ellentét, mint Murillo és Velasquez között tátong, alig képzelhető. Az egyik csupa érzés és eszmény, a másikat pedig csak az érdekli, ami való és nem fest, csupán amit lát. Élesebb különbséget két művész felfogása nem árulhatna el, és annak dacára mentül jobban ismerjük meg a két nagy tehetséget, annál világosabban kezdjük észre venni a rokonszellemet. Az ellentét csak külső. A belső érzés azonban rokon. A lát- 53*

Next