Katolikus Szemle 29. (1915)

4. szám - Értekezések, elbeszélő cikkek - Vay Péter: A keleti féltekén. III.

A KELETI FÉLTEKÉN. (Harmadik közlemény.) Djogjakarta szultánsága. Jáva egykor hatalmas szultánságai közöl a jelenkorig csak kettő maradt meg mutatóul, mert nagyságuk régen megfogyott, fényük elhomályosult. De még állnak a hajdani paloták és meg­maradtak legalább a paloták falain belül az egykori szokások, még élnek a százados hagyományok. Szinte érthetetlen, hogyan sikerülhetett a modern gyarmaton ilyen sértetlenül meg­őrizni az ősök intézményeit és felfogá­sát. De talán maguk Holland kormányzói igyekeztek elsősorban a hajdani uralkodókat lehetőleg távoltartani minden haladás­tól. Hiszen összesen csak pár éve engedik meg a benszülöttek­nek egyáltalában,hogy Németalföld nyelvét megtanulják. Mindekko­ráig tulajdonképen Európa viszonyait nem volt szabad meg­ismerniük. Drogjakarta uralkodója és udvara kétségkívül hiányos fogal­makkal bírhat a külvilág folyásáról. Miután abban nem vehet részt, megveti és portáját képzeli a nagy mindenségnek. E min­denségnek pedig korlátlan ura ő saját maga. A palota lehetőleg szerény. Tulajdonképen nem is épület. De megannyi kioszk. Jobban mondva állás. Náddal vagy fával fedett gorék. Az izlés és fogalom ugyanaz, mint Birma épületeinél, vagy egyáltalában a maláji félszigeten. De míg Man­dalay királyi otthona dacára, hogy ilyen nyitott, faoszlopos han­gár, gazdag faragványai, fényes aranyozása által valóban fejedelmi lak benyomását adja : Djogjakartában ugyanezt nem mondhatnánk. De «udvari» a szó szoros értelmében légköre. Amint a rozoga, düledező nagy kapun átlépünk, váratlanul lep meg valami sajá­tos atmoszféra. A tér maga nem különbözik lényegesen a szom­

Next