Katolikus Szemle 30. (1916)

8. szám - Értekezések, elbeszélő cikkek - Vay Péter: Szibérián át. IV.

SZIBÉRIÁN ÁT. (Negyedik, befejező közlemény.) 18. IX. 1902. A sanyarú időjárást kezdem megszokni. Mióta a nagy tavon túl járunk, az idő őszről télre fordul. Transbaikalia jellege min­den tekintetben eltérő. Halmos, völgyes vidék, mely nyáron kies lehet, de az úgynevezett kies tájakat soha sem szerettem. A közép­szerű mindig hidegen hagyott. Amennyire megragadó a Steppe végtelen nyugalmával vagy egy havas fellegeket verő csúcsaival, annyira unalmas a kicsinyes vonásokkal rajzolt tájkép. Néhol megállunk. Persze se fel, se le nem száll a vonatról utas. Legfeljebb néhány burjet didereg az állomások előtt, hogy megcsodálják az ördögmasinát. Aztán tapasztalatokkal bőven kocog­nak vissza sátraikba. Megjelenésök vad és harcias, így nézhettek ki a hajdani kutyafejű tatárok. Életmódjuk se változott Bahu khán félelmetes napjai óta. A századok folyamán se tudtak művelődést elsajátítani. Mint Ázsia ragadozói éltek és élnek máig is abból, amit fegyvereik elejtenek. Chita a mai nap főállomása. Eredetileg olasz munkások ke­resztelték a szépen hangzó névre. Ma Szibéria jelentékenyebb bányaközpontjaihoz tartozik és lakóinak száma nemsokára el­éri a százezret. Szinte hihetetlen gyorsasággal fejlődnek a távoli telepítvények. A kormány tűzzel-vassal dolgozik ez irányban. A kivándorlóknak ingyen ad földeket, a hivatalnokok pedig két­szeres fizetést húznak. A mellékkocsit elfoglaló főmérnök sokat beszél a helyi viszonyokról. Ide lett ő is kinevezve. Családja azonban nincsen az új állomással megelégedve. Könnyes sze­mekkel szállanak le a vonatról, mely az utolsó kapcsot képezte Moszkvával, az otthonnal. Értem felindulásukat. A környék olyan rideg. Most már az időjárás is zordon. Talán ez a fő ok, hogy Transbaikalia reám 53*

Next