Katolikus Szemle 38. (1924)
4. szám - Költemények - Várdai Béla: Riedl Frigyes: Petőfi Sándor. Kiadja a Kisfaludy-Társaság
KÖNYVISMERTETÉSEK ÉS BÍRÁLATOK. Petőfi Sándor. Irta Riedl Frigyes. Kiadja a Kisfaludy-Társaság. Budapest: Franklin-Társulat, 1923. 236 lap. Riedl Frigyes, bár nem volt költő vagy szépíró, bizonyára irodalmunk klasszikusainak egyike. Aranyról írt műve a XIX. század legszebb magyar könyveinek egyike, úgy értve ezt, mikép e kiválogatást nem határolhatjuk oly kis számra, hogy ez a mű kimaradjon az élitecorps-ból. Nem életrajz, de nemben nagyon is diadalmas versenytársa volna Vörösmarty életrajza Gyulai Páltól, de a legfinomabb, legmélyebb, legtöbb oldalú s egyúttal a legművészibb költő-elemzés irodalmunkban. Az utóbbi jelzőre óhajtjuk tenni a hangsúlyt. Mert Riedlnek ugyan tanultsága is elsőrangú, sokkal mélyebb és többoldalú (csak a képzőművészeti vonatkozásokra gondoljunk!) például a Gyulaiénál, sőt a Beöthy Zsolt elsőrangú elméleti képzettségéhez képest sem tűnhetik fel fogyatékosnak, műbírálói munkásságának azonban nem ez a mozzanata az, mely neki biztosítja a pálmát összes magyar társai közül. Senki sem vitt bele e munkakörbe nála több művészi intuíciót, az eredeti szemléltető erőnek és ihletett együttérzésnek, röviden a genialitásnak nagyobb mértékét. Péterfy Jenő versenyez vele, de ennek plasztikája és elméssége akárhányszor bizarrság szolgálatában áll, mely utóbbihoz ugyan Riedlnek is megvolt az egyéni hajlama, de nem oly mértékben, hogy mint dolgozatai harmóniájának, probabilitásának megbontója jelentkeznék. Dolgozatai tele vannak az eredeti képek dús sorozatával, melyeket egyaránt érzünk szépeknek és igazaknak. A metaforás beszéddel, sőt egész festménnyel magyarázás sem Gyulainak, sem Beöthynek nem állt ily mértékben rendelkezésére, hogy a régebbieket, kik e tekintetben szintén csökevényesebbek, ne is említsük. Gyulai prózáját elsősorban elmésnek, félelmetesen dialektikus erejűnek, Beöthyét retorikusnak s emellé mégis szinte túlságosan abstrahálónak érezzük, a Riedlét mindenekfelett képmutogatónak és a hajlékony kongenialitás érzéseitől átrezgettnek. Hogy csak friss könyvéből vegyünk példát: hányan magyarázták, dokumentálták már okosan nekünk, hogy a múltszázadi reformkor a magyar tehetségek aranykora volt. Riedl is szóváteszi ezt e művében, de hogyan? Elvisz bennünket egy 1846-iki elképzelt estélyre, melyen