Katolikus Szemle 54. (1940)

3. szám - Tanulmányok - Kühár Flóris: Régi célok - új feladatok

tett önkény és ösztön szabadosságával szemben. Viszont, míg isteni Mesterünkkel mondjuk a felsőbbségnek: „nem volna semmi hatalmad, ha onnan felülről nem adatott volna"; adott esetben, ha a tekintély túllép a maga hatáskörén, azt feleljük neki lelkiismereti szabad­ságunk védelmében. Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embernek. Hisszük azt, hogy mindkét oldalon olyan értékekért folyik a harc, melyek ha összebékélten élnek egymás mellett, az Isten országának a kincsei, a szabadság is, a tekintély is, az egyéniség is, a közösség is. A KATOLIKUS SZEMLE megtette a magáét, mikor a földi javak­nak a társadalom különböző rétegei közt való igazságosabb elosztásáért szállt síkra a proletariátus és a falusi szegénység védelmében és ez Mihelics Vid irányításának kiváló érdeme. A szociális gondolat to­vábbra is vezércsillagunk marad, anélkül azonban, hogy elfelejtenék az evangélium szavát: „nemcsak kenyérrel él az ember ..." A mai körülmények közt sajnos, felére csökkent folyóiratunk terjedelme és ez érezhető határt szab annak a törekvésünknek, mely a Katolikus Szem­lét az egyetemes katolikus és a katolikus magyar szellem művelő­dési értékeinek átfogó és összefoglaló irodalmi szervévé óhajtja tenni. Tudományt közlünk, lehetőleg elsőrangú szakemberektől, de nem szak­tudósok, hanem a művelt nagyközönség számára; el akarunk szem­léinkkel, bírálatainkkal igazítani az irodalom, szépirodalom, képző­művészet, színház (és film) világában, anélkül hogy a szépirodalmat magát programunkba vennék. Társulatunk másik lapja, az Élet úgyis a katolikus szépirodalmat szolgálja. Hazánk eddig, hála a Gondviselés kegyének, mely országunk vezetését oly bölcs, körültekintő és előrelátó kormányzóra és kor­mányra bízta, kívül maradt a világháború harcteréről, de nem marad­hat ki abból a küzdelemből, melyet hol kardjával, karjával, hol csak lelki erejével és fölkészültségével vívott a kereszténységért, az euró­pai művelődésért, az Isten országáért. HELYZETÜNK ma is az a népek tusájában, a hit és hitetlenség har­cában, a világnézetek összecsapásában, mint jóformán mindig — törté­nelmünk ezer éven át. Azt hogy Magyarország a kereszténység védőbástyája, érezték az országépítő és fenntartó királyok, nyíltan ki is fejezte IV. Béla IV. Incéhez 1252-ben írt levelében: „Azon alapszik a mi sokszor ki­próbált elgondolásunk, hogy nekünk és egész Európának hasznosabb, ha a Dunát várakkal megerősítjük: ez ugyanis a szembeszállás vize . .. mi is itt felkészületlenül és rettenetes vereség után tíz hónapig száll­tunk szembe a tatárokkal, bár országunk akkor szinte teljesen nél­külözte az erődítményeket és a várvédőket. Hogyha ezt — ne adja Isten —, de elfoglalnák a tatárok, akkor számukra nyitva volna a kapu más keresztény hitű országokba. . ." (Lovas: Boldog Margit, 64. 1.)

Next