Katolikus Szemle 56. (1942)
7. szám - Szemlék - Ágoston Julián: A tájlélek és líra
A TÁJLÉLEK ÉS LÍRA Széljegyzetek három verseskönyvhöz. Így időben annyira divatos volt a tájlelket keresni, hogy túlzásokba is estek a kritikusok és irodalomtörténészek. Arany életszemléletét és józan elemzőkészségét éppúgy Nagyszalontával akarták megmagyarázni, mint Csokonai urbanitását — Debrecennel. Ez kétségtelenül túlzás. De mint minden magyarázat-kísérletben, ebben is van valami igaz mag. A táj éppen úgy kiverődik a költő versein, mint élményeinek üdesége. Talán csak egy kis színfolt, — de megkülönböztető jellegű. Ma a költészetben újra divattá lett a táj hangsúlyozása. Ez a jelenség összefügg az új paraszt-ábrázolással. Mindenki akkor érzi csak magát jó költőnek, ha népies vagy legalábbis népieskedő. E különben a múltban is és a jelenben is oly sokszor frissítő erővel ható irány természetesen megtermi a maga félszeg gyümölcsét, ferde kinövéseit. A népiesség nemcsak koráramlat, hanem egy bizonyos fokig lelki alkat kérdése is. Csak azokban leszen termékenyítővé, akik nem magunkrahazudott mázként öltöznek belé, hanem akiknek szükséglet, önkifejeződés. Ugyanígy vagyunk a táj lélekkel is. Az expresszionista hajlamúak mindig maguk teremtik 212 1942 SZEMLÉK is zenében keres kifejezést. Sokra ugyan ezen a téren nem viszi, mert elmulasztja a zenei elemek elsajátítását. Faragatlan zseni, bámulói itt-ott gyémántszikrákat éreznek ki kompozícióiból, de ezek a szikrák művészi formálókészség híjján szétporzanak a dilettantizmus országútján. Kornis Gyula tanulmányának legszebb részei azok, melyek Petőfi és Nietzsche lelkialkatának párhuzamos vonásait fedik fel. Eredményeit a következőkben foglalja össze. «Nagy már ifjúkorukban szellemi szomjúságuk, olvasási éhségük, egyetemes a természet és a szellem egész világára irányuló érdeklődésük. Lelki természetük szemléletes, konkrét irányára jellemző, mennyire idegenkednek ... a matematikától. Mindkettőben ugyanazok a különc, zárkózott, hasadt elméjű tünetek mutatkoznak. Lényük heroikus vonása, hogy az igazság után forrón sóvárognak. Túlérzékenyek, szubjektívek, förgeteges lelkek. Gondolataikat mindig halálos komolyan élik meg, gyötrő problémáikat énjük legbensőbb személyes ügyének érzik. (29—30. 1.) Mindkettő prófétának hiszi és érzi magát, akinek elhivatása, hogy az emberiséget megreformálja és betegségéből kigyógyítsa.» (31. 1.) Kornis az Apostol és a Zarathustra közt von párhuzamot. Mindkettőt a világtörténet végső értelmének gondolata gyötri ; pesszimisták a múltra, optimisták a jövőre nézve. Szemükben a történelem mozgató erői a lángelmék. A párhuzamosság mellett világszemléletük mégis ellentétes pólusokon szökik elő. Petőfi a világszabadságért lelkesedik és hal meg, eszménye a népek demokráciája . Nietzsche az emberfeletti ember gyengét eltipró hatalmát óhajtja, eszménye a tömeget pórázon tartó felszabadult szőke bestia. Mindketten a világ új fordulatát érzik és jósolják. Petőfi a szabadságforradalmakat, Nietzsche a fajok harcává fajult világháborúkat. «Mint próféták, a múlttal nem törődnek, a jelent ostorozzák, a jövőtől álmaik megvalósulását várják. Szembefordulnak a múlton borongó hisztorizmussal, azt terméketlennek vélik. Nietzsche a történelemtől az emberiség életének plasztikus erejét és alkotó lendületét félti. A történelemnélküliségtől, felejteni tudástól vár segítséget. Új értékrendszert kell az új világ elé állítani. Nietzsche is, mint Petőfi a népiség felé fordul, attól reméli az életformáló új erőket. Nietzsche később elfelejti Petőfit ; az Übermensch hatalomra törő tömérdek alakja elhomályosítja lelkében a magyar emberfölötti ifjú lírikusnak emlékét (43. 1.) Talán azért, mert az Übermenshhez nem illik a hála, mert megalázza a függés tudata? Vagy talán azért, mert a felejtést már saját életében elkezdte? Mindenesetre kegyetlen iróniája a nietzschei életsorsnak, mikor az Übermensch-ig felpöffeszkedő filozófust, a Dionysost játszó életbölcset elborítja a lélek mécsét kioltó őrület. Mennyivel izgalmasabb volt a sors Petőfihez, akinek megadta, hogy eszményéért hevülő életét a harc mezején pecsételje meg hősi halálával ! Kornis tanulmányából nemcsak Nietzschét, hanem Petőfit is jobban megértjük. Természetes, hogy ebben a párhuzamban Petőfi emelkedik úgyis mint költő, úgyis, mint nemzeti vates. Az Übermensch lényege szerint : hontalan, társtalan lény, hiába teszik meg nemzeti hősnek. Kühár Flóris