Katolikus Szemle 56. (1942)

9. szám - Szemlék - Balanyi György: Bezerédi Bezerédj Zoltán: A jövő útja - Balanyi György: Egy középkori káptalan története

SZEMLÉK BEZERÉDI BEZERÉDJ ZOLTÁN: A JÖVŐ ÚTJA (Szintetizmus.) Budapest, 1942. 143 l. E­lőre kell bocsátanunk, hogy a címben írott könyvben egészen fiatal, még a húszas évek legkezdetén álló ember munkájával, igazi ver­sacrummal állunk szemben. Ezt azonban nem gáncsként, hanem dicséretként mondjuk, mert a szerző olyan mélyen­szántó kérdésekkel foglalkozik benne, melyek egy érett bölcsnek is becsületére vál­nának s olyan lehiggadt és kiegyensúlyozott formában, mely ismét csak hosszú tudo­mányos eszmélődésnek szokott eredménye lenni. Alaptémája napjaink legégetőbb világnézeti és társadalmi kérdése, a szélsőséges individualizmus és kollektivizmus kiegyenlítése. Abból a tételből indul ki, hogy a két szélsőségnek, mint tézisnek és antitézisnek kell valamilyen magasabb szintézisének lenni, mely feloldja, illetve meg­nyugtató harmóniába fogja össze a kínzó ellentéteket. Szerinte a kívánatos szintézis nem lehet más, mint az ellentétek összeegyeztetésének útja: az Egyensúly és Harmónia világának megteremtése, mely ismét teljes emberré teszi az embert. Ezért nevezi rend­szerét szintétizmusnak. És el kell ismernünk, hogy okfejtése az általános emberi problémák és a magyar sorskérdések kiteregetésében egyaránt gazdag áradású és sodró erejű. Gondolatai egy kezdő írónál szokatlan bőségben és — ez ismét becsü­letére legyen mondva — meggyőző logikával áradnak. Hogy munkájában sok a fiata­los magabízás és a valóság figyelmen kívül hagyása, azon nincs mit csodálkoznunk. Annyi bizonyos, hogy A jövő útja gondolkodó és nyitott szemű ember műve, akitől még sokat várhat tudományos irodalmunk. Balanyi György EGY KÖZÉPKORI KÁPTALAN TÖRTÉNETK­ özépkori intézményeink legtöbbjének történetét csak halvány és elmosódó kör­vonalakban tudjuk rekonstruálni. És ebben a tekintetben nincs különbség egy­házi és világi közületeink közt: a rendelkezésünkre álló források egyformán vékony erekben csörgedeznek mindkét kategória számára. Az időnkint ránkszakadó szörnyű megpróbáltatások nemcsak az emberéleteket tizedelték meg, hanem a korok életéről beszélő írott forrásokban s kőbe, márványba és ércbe rögzített emlékekben is jóvá­tehetetlen pusztítást vittek végbe. Ezért van, hogy a magyar középkor, főleg az Árpád­kor tanulmányozója minduntalan áthidalhatatlan örvényeket lát megnyílni maga előtt, tátongó hasadékok elé kerül, melyeket legjobb akarattal sem tud kitölteni. A legtöbb esetben kénytelen tehát lemondani az előadás hiánytalan teljességéről és szerényen megelégedni a nagy fáradsággal összeböngészett adatok többé-kevésbbé laza össze­tűzésével. A csanádi székeskáptalan történetírójának is keservesen kellett tapasztalnia ennek a megállapításnak igazságát.­ Pedig Juhász Kálmán igazán megtett mindent munkája teljessége érdekében. Azon kevésszámú szerencsés történetíróink közé tarto­zik ő, akik fiatal fővel megválasztották munkaterületüket és amellett rendületlenül ki is tartottak. Mióta a szerencsétlen trianoni béke az országhatárokon túlra vetette, becsületes igyekezettel vetette magát a csanádi egyházmegye múltjának felderítésére. És ezt legtöbb tollforgató paptársával ellentétben nem műkedvelő buzgósággal, hanem a hivatott történetíró teljes tudományos és módszeres felvértezettségével tette. Ennek megfelelően nem elégedett meg a nyomtatott kútfőkben található adatok összegyűjté­sével, hanem szorgalmasan átbúvárolta a hazai és külföldi nagy gyűjtemények okleve­les és kéziratos anyagát is, így A csanádi püspökség történetével, melyből magyar kiadásban eddig négy, német kiadásban pedig két kötet jelent meg, sikerült olyan alkotást nyújtania, mely minden elismerést megérdemlő gyarapodását újabban bizony nagyon elvékonyodott egyháztörténelmi irodalmunknak. A székeskáptalan középkori történetéről írott munkája szorosan csatlakozik nagy monográfiájához. Megírásában azonban még nagyobb nehézségekkel kellett meg­küzdenie, mint a püspökség történetében. Hiszen a káptalan már 1552-ben megszűnt és működésének emlékeit szanaszét hordták a történeti élet nagy viharai. Jellemző, hogy a nagy kiterjedésű püspökség területén a középkorból egyetlen káptalani kiad­vány vagy más emlék a káptalan múltjáról nem maradt reánk. Azokat mind az egy­házmegye területén kívül eső levéltárakból és gyűjteményekből kellett összehalászni.­ ­ Juhász K. : A csanádi székeskáptalan a középkorban. (1030—1552.) Csanádvármegye Könyvtár, 38. Makó, 1941. 163 l.

Next