Katolikus Szemle 4. (1952, Róma)

3. szám - Hegyi Márton: Az egyházi művészet mai problémái - AZ EGYHÁZ SZAVA - Spectator: Századunk drámája

22— 3. Egy következő cikkében (Osservatore Ro­mano, jul. 27) Mons. Costantini a modernség és a hagyománytisztelet problémáját tárgyalja. E körül forog a párisi Le Figaro Litteraire augu­sztus 2-i számának ankétje is. Piene Marais a modern egyházművészt két francia élharcosá­hoz fordul és fölveti a kérdést: Mi az értelme a Szent Officium utasításának? Helyesli vagy el­veti az Egyház a modern művészet bevezetését a templomokba? A művészet mai krízisében kik­nek fogja pártját: a « hagyományokat őrző » stílusutánzókét vagy a mindenáron újítani aka­rókét? P. Couturier domonkos atya, a L'Art sacré szerkesztője, aki a Vence-i, Assy-i és Audin­court-i­ kápolna modern terveit készítette és mű­vészeti kérdésekben Matisse tanácsát kéri, a Szent Officium utasításában két alapvető elv megerősítését látja: az egyházi művészetben a művész szabadságának éppen úgy érvényesülnie kell, mint a hagyomány tiszteletének. A kettő közt csak akkor van igazi ellentét, ha a sza­badság anarchiát, a hagyomány tisztelete pedig megmerevedett akadémikus stílust jelent. Va­lójában az egyházművészet « hagyománya » a stílusok és ízlések meglepően, szinte szélsősége­sen gazdag változatát öleli fel. Hasonlítsuk csak össze a románkori szobrokat a német barokk alkotásaival! A modern művész útjában igazá­ban nem az egyházi hagyomány, hanem a kö­zelmúlt vallási szentimentalizmusának művé­szietlen termékein nevelődött közízlés áll. Ez viszont nem­ csak az egyházi művészet problé­mája. A mai krízist éppen az okozza hogy a « hivatalos művészet » kétes értékű alakutásain nevelődött közönség nem érti meg a modern stílustörekvéseket. Mindenestre az Egyház joga és kötelessége, hogy az egyházművészet terén jelentkező túlzásokat megakadályozza. Örven­detes azonban, hogy a Szent Officium nem­csak a modern túlzások ellen, hanem az ízlés­telen és minden művészi értéket nélkülöző ké­pek és szobrok ellen is fölemelte szavát. Az Egyház tehát meggondoltságot követel a mo­dern törekvések terén, de nem akadályozza meg az alkotó művészt abban, hogy szabad legyen, sőt merész. P. Regamey domonkos atya, P. Couturier munkatársa, a Szent Officium ursításának mér­sékelt hangjára és szélsőségeket kiegyensúlyozó jellegére hívja föl a figyelmet. A modern mű­vészet egyáltalán nincs kitiltva Isten házából, de mivel feladata a liturgiának és a hívek áhíta­tának szolgálata, az Egyház megköveteli, hogy mértéktartó legyen. A modern francia egyház­művészet legszebb alkotásai, mint P. Couturier kápolnái is, megfelelnek ennek a követelmény­nek. Különösen Matisse műve, a vence-i « cha­pelle de la joie», mely a lelki öröm és a tiszta áhítat szellemét árasztja. Mindebből világos, hogy az Egyház a mű­vészet kérdésében is, a szélsőséges végletek kö­zött az egészséges fejlődés híve. HEGYI MÁRTON AZ EGYHÁZ SZAVA SZÁZADUNK DRÁMÁJA (XII. Pius pápa szózata az orosz néphez) Előttünk a nagy dokumentum­ 1952 nyarának feszült légkörében jelent meg. Lázas mozgásba hozta a sajtó és rádiók hírnökeit; csodálkozó és reménykedő szemmel állította­­meg a városi utak rohanó emberét, rejtett és számító «bölcsesség » terveit villanthatta fel a politikusban... Kihatásai­nak nagy imereteit még most eltakarja előlünk az idő sűrű fátyola, de mindenki érezhette, hogy szá­zadunk történésének legsajgóbb kérdése szólal meg belőle és kiált a világ lelkiismeretén túl — a « né­pek és nemzetek Urához ». Ki hogyan látja és fogalmazza meg azt a súlyos kérdést? Amidőn ez merül fel bennünk, eszünkbe jut a Komsomolskaia Pravda f. évi júl. 4-én megjelent cikke. Vladimir Grilomedov « lelkiismereti kérdés­sel» fordult az ifjú kommunisták lapjához. Édes­anyja tiltakozása ellenére leveszi családi otthonuk faláról a régi ikonokat. Bátyja oly nevetségesnek tartja ezt a tettét, mint Don Quijote harcát az ellenségnek vélt szélmalmok ellen. Da Vladimir úgy gondolta, hogy nem maradhat közömbös a «babonával» szemben. Ezért kér felvilágosítást a Komsomolskaia Pravda-tól. Ez így válaszolt neki: «A sztálini alkotmány minden polgárnak bizto­sítja a vallásellenes propaganda szabadságát és a vallásgyakorlat jogát. A kommunista párt és a szovjet állam azonban a vallásos maradványokat veszélyeseknek tartja és ezért ellenük a leghatáro­zottabban lép fel. A marxi-leniai tudományos rea­lizmus, — mely a kommunizmus felé vezető utat világítja meg, — semmi módon nem egyeztethető össze az idealista világnézettel, a vallással, mely nemcsak tudományellenes, de egyben reakciós vi­lágnézet... » — Ezért — vonja le következtetését a

Next