Katolikus Szemle 11. (1959, Róma)
2. szám - SZEMLE - Vecsey Lajos: Egy elfelejtett történelmi évforduló
A Transfiguratio ünnepe elrendelésének történeti megindokolásaként az 1456-i világraszóló nándorfehérvári győzelem szerepel. A bullának ez a része különös érdeklődésre tarthat számot, hiszen itt emlékezik meg a pápa a magyarokról, Magyarországról, Hunyadiról és Kapisztránról. Az ünnep elrendelése és a magyar győzelem összefüggését III. Kallixtus a következő formában juttatja kifejezésre: «Mivelhogy az irgalmasság Atya, a keresztények legkegyesebb pártfogója és a mi életünk védelmezője, a mindenható Isten... szorongatott népének jámbor imája és cselekedetei által némileg kiengesztelődve, ennek a viperának, a rettenetes töröknek, Mohamed követőjének vadságát a megelőző nyár folyamán a hitetlen törököknek szinte megszámlálhatatlan seregével együtt, melyben túlságosan bizakodott, megtörte. Magyarországon a Duna partján fekvő Belgrád (Nándorfehérvár) várát, melyet minden oldalról megszállt, szorongatott és lerombolni törekedett, az ostrom alól felszabadították az igen népszerű keresztesek és magyarok, bár kevesen s majdnem fegyvertelenek voltak. Mindezt a mi utasításunkra és rendelkezésünkre, mellyel szeretett fiúnkat, e célra küldött legátusunkat bíztuk meg és amelyet küldötteink és leveleink által gyakran megismételtünk, azon őszinte hit alapján, melyet Megváltónkba helyeztünk, akinek tulajdonsága a széthúzó erőket egyesíteni, a reménytelennek látszó ügyeket védelmezni s a gőgöseknek, különösen a hitetleneknek és a keresztény hit ellenségeinek hatalmát megtörni és legyőzni.» Ami e szövegben szembetűnő és meglepő, az a kifejezés, hogy a magyarok, illetőleg a keresztesek « kevesen» voltak, jóllehet más források 40-60 ezer keresztesről tudnak, például a szemtanú Tagliacozzo ferences szerzetes, Kapisztrán kísérője, aki félreérthetlenül azt is megjegyzi, hogy az összes kereszteseket Magyarországon verbuválták, tehát a világraszóló győzelem a magyar fegyverek diadalát hirdeti. Viszont feltételezhető, hogy a pápa kimerítő információkat szerzett, már csak azért is, mert az egész kereszténység ügyéről volt szó s annyira eltöltötte lelkét a nagyszerű győzelem, hogy erre a témára a milánói követ jelenlétében ismételten visszatért, szinte képtelen volt más tárgyról beszélni. A magyarázatot kétségkívül a két sereg öszszehasonlítása adja meg. Az egyik oldalon állott a törökök « megszámlálhatatlan serege », 150-400 ezer ember, továbbá a hadigépek és ágyúk tömege, a másik oldalon a magyar keresztesek aránylagosan kisebb száma és szegényes felszerelése. Még kisebbre zsugorodott a szemlélő előtt a meglévők száma, ha csak a küzdőket tekintette, akik a várban voltak, mert csak ezek vettek részt az élet-halálharcban. Hunyadi Jánosról, a keresztesek és a rendes hadsereg közös fővezéréről a következő jellemzést olvashatjuk a bullában: « A harc a kiváló emlékű, fáradhatatlan János vajdának, a mi katolikus hitünk legelszántabb védelmezőjének, a hit és hívők előharcosának és a keresztény sereg legméltóbb vezérének parancsnoksága alatt folyt le. » Mily nagyra becsülte a kereszténység atyja a magyar fővezért, ahhoz legyen elég csak arra a tényre hivatkoznunk, hogy őt következetesen « Krisztus bajnoká »-nak nevezte. Kapisztrán Szent János jellemzésénél szintén nem fukarkodik a pápa az elismerés szavaival. « Hasonlóképpen jelen volt — olvassuk nála — a hajdani Kapisztrán János, a kisebb testvérek renjének fogadalmas tagja, igen kiváló, érdemekben gazdag férfiú Isten és emberek előtt aki Jézus Krisztus nevét, melyben üdvösségünk van, a körülzárt néppel együtt bizalommal és hangos szóval hívta segítségül; a legszentebb Kereszt zászlaját is nagy kiáltások és könnyek közepette az ég felé lobogtatta, ahonnan — mint ahogy mindnyájan reméltük — csalhatatlan segítség érkezett.» Az Egyház a szenttéavatás tényével, a magyar nemzet legnagyobb történelmi hőseinek sorába emelésével igazolta a Szentatya jellemzését Kapisztrán Jánosról.