Katolikus Szemle 11. (1959, Róma)

4. szám - ESZMÉK ÉS MŰVEK - Egyed Aladár: Nándorfehérvár 1456 (Oratórium) - Vajay Szabolcs: Becket, avagy Isten tisztessége

ESZMÉK ÉS MŰVEK Nándorfehérvár 1456 (Oratorium) Tamás Gergely Alajos Oratóriu­mát ünnepi lélekkel kell meghallgat­ni, s csak olyan hívő magyar merít belőle mély és gazdag lelki indítást, aki Kapisztránnal együtt vallja Krisz­tus keresztjének végső győzelmét, amint azt az Oratorium hirdeti. Már a tárogatós előjáték meggyőz arról, hogy a szerző elgondolá­­sában a zene nemcsak a költői szö­veg kísérete, hanem önálló művészi alkotás. Zenéjében a klasszicizmust éppúgy megtaláljuk, mint a roman­ticizmust, s az érzések hangfestése — Kodály iskolája szerint — igazi tehetségében mutatja be a vokális és hangszeres zene egyaránt kiváló költőjét. A három egymást követő zenei irányzatból (klasszicizmus, ro­manticizmus, programzene) egya­ránt biztos kézzel használja fel a harmónai vagy stílusbeli elemeket, s a ritmus, összhang és hangszere­lés elmeivel sohasem él vissza. Énekkari részei tele vannak ihletett dallam-invenciókkal. Nincs ebben az oratóriumban semmi hatásvadászat, naturalizmus, vagy nagyképű mo­dernség, csak tisztult érzés, meg­szentelt tudás és abszolút művé­szet. Szövegét Radó Polikárp ben­cés tanár verseiből és egykorú kró­nikákból maga a szerző állította ösz­sze. Az Oratorium szövege és a ze­nei illusztráció együttműködése ki­fogástalan. A vezérmotívumok ének­kari feldolgozásánál alig tudunk be­telni azok eredeti és magyaros szép­ségével. A dunai vihar és török-magyar harc zenei aláfestése szinfonikus költeménynek is beillik. A XVI. szá­zadban, amikor egymásután jelentek meg a kontrapunktikus zeneművek, kórusokkal is próbálták illusztrálni a háborút. Ismerünk nyolcszó­lam­ú háborús kórust, s a zene­irodalom négy szerző nevét jegyezte fel, akik abban vetélkedtek, hogy melyikük tudja zenéjében ügyeseb­ben megoldani a küzdő felek harci kiáltásait. Milyen nemesen elütő e­zektől a próbálkozásoktól az Ora­torium csata része, amelyet a szer­ző « Jézus­ Allah » kiáltású kettős kó­rusával ábrázol. Harmonikus kon­trasztokból, a tobzódó dinamika és a finom árnyalatok váltakozásának­ bámulatos koncepciójával építette fel partitúráját. Amikor az Oratorium végén a Te Deum-hoz érünk szinte belőlünk fa­kad föl a befejező imádság: Legyen még mindig égen, földön A Te, a Te akaratod ... Te benned van Uram, reményem. (Kapható két hanglemezre felvé­ve: Franciscan Fathers, P.O. 213. De Witt, Mich. USA. Ara szöveg­könyvel és postaköltséggel $ 7,96). EGYED ALADÁR Becket, avagy Isten tisztessége Jean Anouilh, a legszertelenebb és egyben legrendszertelenebb francia színpadi szerző új darabjával nyi­tott a párizsi évad. Ez volt az első «minden jegy elkelt» tábla és ugyan­akkor a legelső osztatlanul kedvező kritika. A bírálat azonban sokszor nem fenntartás nélküli: szemb­e vetik Anouilhnak történelmi pontatlansá­gát, időrendi és jellemábrázolá­si sze­szélyeit, amelyek gyakorta szöges el­lentétben állanak az oknyomozó tör­ténelem eredményeivel. A szerző eleve válaszol a vádra: « Nem történelmet viszek színpadra, hanem drámát». — Valóban, nem

Next