Katolikus Szemle 34. (1982, Róma)
1. szám - ESZMÉK ÉS MŰVEK - Szabó Ferenc: A fiatal Babits költészete (Rába György)
tudatfolyam meggyőződéssel átélt modelljének beidegződésével írja verseit, mint az önismeret költői jelentésrendszerét. » (57) Rába György részletes elemzésekkel igazolja tételét. Így öszszegez: « Babitsot, a kérdező embert alkata, ösztönei hajtják válaszok keresésére a tapasztalati világban épúgy, mint az irodalmi hagyományban, és a lélektani-filozófiai elvekben mindehhez egy törvényrendszer igazolását kutatja» (82). Amikor — részben Dienes Valéria révén — elmélyíti Bergson eszmevilágát, Babits végleg « felszabadul », ahogy később a Nyugatban maga vallja. Bergsonnak, a «szabadítónak» Rába külön fejezetet szentel (313-345). Rámutat arra, hogy James és Bergson lélektanában rokon vonások vannak (322). Hozzátehetjük: mivel James és Bergson levelezésben álltak és kölcsönösen hatottak egymásra, amikor Babits « felfedezi » Bergsont, tulajdonképpen « ráismer» arra, amit már jórészt magáénak vallott. A bergsoni « teremtő emlékezet» és « teremtő képzelet » hatásait számos Babits-versen érezhetjük. (Természetesen, más hatásokkal együtt). Dienes Valéria szerint talán a legvilágosabb példa a « Hadjárat a semmibe ». Rába elemzi ezt a nagy verset (427-231), de szerintem nagyobb teret kellett volna szentelnie neki. Sokkal inkább « bergsoni», mint pl. az « Esti kérdés » (elemzése a 315-320. oldalakon), amelyben Szabó Lőrinc a nietzschei örök visszatérés elvét fedezi fel, szerintem helyesen. A « Hadjárat a semmibe » természetesen magán viseli a herakleitoszi és nietzschei bélyeget is, sőt talán Pascalét is: « S tudósunk érzé összecsapni lelkén / ez únt sodornak őrölő hatalmát / s forogni a nagy űrnek néma telkén / csillagos szárnnyal Isten lassú malmát...» Ez többek között Pascal gondolatát idézi: « A végtelen csillagterek örök csöndje rémülettel tölt el. » Pascal már fiatalon foglalkoztatta Babitsot, miként Ágoston is. Baján a cisztereknél olvassa Pascal gondolatait és a papokkalcivilekkel vitatkozik vallási kérdésekről (1905. okt. 31. levél Kosztolányinak). Később majd tanulmányt ír Pascalról, amelyben — érdekes módon — Baudelaire Pascal-versét (Az örvény) idézi. Lehetséges, hogy éppen Baudelaire fordítása hívta fel a figyelmet a gondolkodóra. Pascal ihlette a « Csillagokig! » c. verset is (vö. Baudelaire, Az örvény). De ha már Baudelaire-nél tartunk, az irodalmi hatásokról kell szólnunk. A francia szimbolista meghatározó indításaira Rába rámutatott. Pl. az első verskötet szerkezete (tudatos szerkesztése) a « Romlás virágai » költőjének modelljét követi. Baudelaire és Mallarmé mellett Shakespeare, Browning, Poe és Eliot, Nietzsche (a költő) és Wagner, valamint Dante hatottak Babits szimbolizmusára. Rába Babits szimbolizmusának eredetiségét hangsúlyozza: a francia szimbolisták « misztikus vagy legalább transzcendens » fölfogásával ellentétben «a szimbolikus megjelenítés megismerő, demiurgikus résztvevője», a «szimbolizmus jelképszintézisét etikai világrend rangjára emeli» (236). « Babits elsősorban azért szimbolista költő, mert a szimbolikus látást úgy fogja föl, mint a szöveg minden valóságszintjét összetett, jelképi jelentésben összefoglaló, dinamikus törvényt. Csak erős egyéniségét, magas fokú és önálló filozófiai készültségét igazolja, hogy a szimbolistákhoz hasonlóan ugyanazokból a romantikus forrásokból merít, de nem ugyanazt hozza költészetének felszínére. A Levelek írisz koszorújából igazolt szimbolizmusa 81