Katolikus Szemle 38. (1986, Róma)
4. szám - Szakály Ferenc: San Giovanni Da Capestrano és Magyarország védelme a török ellen
hárítja el Hunyadi János a fejére zúdult veszedelmet. A közömbösségben a királyi udvar járt elől rossz példával: a Hunyadi ellenségeinek befolyása alatt álló V. László király seregszerzés ürügyén Bécsbe szökött. Nem tudhatni, hogy Da Capestrano mennyiben ismerte fel ezeket a modern történettudomány által a fejleményekből és analógiákból kibontott összefüggéseket, tény azonban, hogy a kezdeti kudarcok után felettébb jól választotta meg működési helyét. A kereszt felvétele után, valamikor májusban a Délvidékre vonult, amelyet többé el sem hagyott 1456. október 23-án bekövetkezett haláláig. A hozzá intézett, illetve a tőle származó levelek tanúsága szerint elsősorban a dunántúli Baranya és a Dunán inneni Bács, Bodrog, Csanád, Csongrád megyéket járta be, majd leginkább a Nándorfehérvár hátországát képező, Al-Duna-Szávaközi Szerémségben tartózkodott. A toborzás olyképpen folyt, hogy a prédikációinak hatására jelentkezettek nagy részét Da Capestrano hazaküldte, meghagyván nekik, hogy hívó szavára felfegyverkezve és élelmiszerrel ellátva jelentkezzenek a kijelölt helyeken. Másokat — nyilván a fegyverforgatásra leginkább alkalmasakat — azonban már kezdettől fogva táborba gyűjtöttek. Legalább is erre enged következtetni Da Tagliacozzo 1456. május 23-i levele, amelyben Kölvüdről — ahol az obszervánsoknak erős rendháza működött — arról érdeklődik Da Capestranotól, hogy mit csináljon az ott összegyűjtött hajókkal és néppel. Mivel a törökök a vártnál gyorsabban megérkeztek Nándorfehérvár alá, a keresztesek hazabocsátása komoly hibának bizonyult, hiszen a távolabbi vidékekről valók nem vonulhattak be idejében a kijelölt táborhelyre. (Alkalmasint ez is közrejátszott abban, hogy a belsőbb országrészek amúgy is kisebb számban jelentkező lakosai nem vehettek részt Nándorfehérvár felmentésében, mint ahogy a külföldről érkezett keresztesek jelentős része is útközben vette annak hírét). Szerencsére ennek a hibának nem lett súlyosabb következménye, hiszen a közvetlenül érintett déli megyékből is összegyűlt a harcok idejére több tízezer ember. Kezdetben maga Carvajal legátus kívánt a szerveződő had élére állni, Hunyadi azonban rövid úton visszaküldte őt Szegedről Budára. Nyilván élénken emlékezett még rá, hogy 1443-as és 1444-es balkáni hadjárataiban inkább akadályozta, semmint segítette Giuliano Cesarini bíboros pápai legátus jelenléte, akit ráadásul « el is vesztett » a várnai csatasíkon. Valószínűleg arra is számított, hogy a pápai tekintélyt megtestesítő Carvajal lelkesedése átragad majd a közömbös, sőt vele szemben kifejezetten ellenséges budai