Katolikus Szemle 40. (1988, Róma)

3. szám - ESZMÉK ÉS MŰVEK - Vásárhelyi Vera: Vissza a mélyből (Tollas Tibor)

volt, ki ott lakott / a református templom mellett, » a falu susz­teréről . Templom helyett a kaptárokhoz járt ki virágos réteken, akácillatú, sűrű méztől bódultan, félig részegen. (Suszterünk) Felidézi az öreg malmot, a csépléseket, a barcai szatócsboltot, — « incselkedett velem a gyömbér / csípős bors, lágy babérlevél, » — beszél a falu bolondjáról, — « szük élete négyszögű ablakán / szavak helyett csak parázsló magány. » Gyermekkorát varázskör védi, s «ez a kör kitágul időben és térben egészen a mindenség határtalanságába », — írja a kötet borí­tólapján. A gyermekkor elsüllyedt szigetvilágának harangjai meg­kondulnak emlékezetében, de « későn döbbensz rá: csoda volt­­ min­den perc, szép ajándék. » A kötet második ciklusa, a maga nemében, egyedülálló a ma­gyar költészetben. «Bujdosó ízek», verses magyar gasztronómia. Megint a költőt idézem: « A rabság második-harmadik évében ugyan­is már nem a feleség vagy az elhagyott kedves emlékét idéztük lámpaoltás után a zsúfolt cellában, hanem gyomrunkat mardosó éhségünkben kedvenc ételünkről álmodoztunk... Harminc év után... egy súlyos operáció következtében, hónapokra elvesztettem nemcsak az étvágyamat, de az ízek érzékelését is... így a 'Bujdosó ízek' re­ceptkönyve mellett a 'bujdosó szeretet' utáni lelki éhséget is meg­írtam. » Ízesebbnél ízesebb ételekről olvasunk, mindegyik összhangba hozva a magyar tájjal. « Piruló cipó a hajnal / a nap rózsája gyür­kehéj. » « Sült malac, magyar mennyország / fehér krumplihegyek között. » « ... a völgy mint hosszú tepsilap; / Búzatáblái szétesett, / Aranyló, érett rétesek. » Ő is — mint mi annyian — tudja, hogy otthon lágyabb a nap fénye, jobb a gyümölcs íze, frissebb a kút vize. Más,­­ de nem kémiai vagy éghajlati okok miatt, hanem, amikor ízleltük, ettük, élveztük ezeket az ételeket, a gyermekkor varázskörében éltünk s azok az ízek szeretettel vegyültek. S beszél a kenyér édes íze a sárga kévék illatán. Hajnal van, készül friss sütésre, dalolva dagaszt anyám. Ragyog a cipó kötényében, párát lehel, még oly meleg, és megtört testét hófehéren kezében tartja egy gyerek. A mindennapi kenyerünket add meg nekünk, Uram, ma is és jöjjön el a Te országod, jöjjön el itt a földön is! (Ének az elsüllyedt hegyről) 284

Next