Váczy János (szerk.): Kazinczy levelezése 1803-1805 - Kazinczy Ferencz levelezése 3. (Budapest, 1893)
Kazinczy Ferencz levelezése 1803-1805
569. Febr. 20. 1803. 13 félig kibúvós azonnal eltűnő Hold is láttathatá vélünk a' halvány retteget, de borzasztó, vagy a’ mi több, rettenetes a’ Festés: a’ Festő is rettenetes Luxot vesz elő, az öldöklő menköveknek a’ Világát. ’S a’ t. Ezt azért szabdaltam így fel, hogy példáúl szolgáljon arra, melly édesdeden analisáltam én a’ Dayka’ gondolatait, érzésit, képzeletit, ’s melly nagy volt sokszor az én gyönyörűségem, mikor vagy várakozásba bétöltek bennek, vagy véletlenül leptek meg a’ Váratlannal, és mikor mindenütt feltaláltam a’ mesteri Talentomot. Külömben én, ki a’ theologiai Mysticusoktól fogva a’ Perpetua Nótákban mysticuskodókig minden afféle embereket vagy szánok, vagy útálok, örömest valamelly fontos dolgot keresnék ebben a’ IV-ik Poémában, ’s ezt az egész Dalt nem festői, hanem példázó ’s ábrázoló Darabnak ítélném, a’ mellyben a’ Poéta, hogy ama’ sz. Lyricussal szóljak, hegedű szóban szép mesét jelentett. V. Versezet. A tavasz. Kár, hogy ennek a’ nyájas és gyönyörű Darabnak, a' Festésen kívül semmi Interesséje nints! így csak egy Festői Darab, még pedig a’ mellyben semmi közel álló, nagy, kitetsző, figyelmetességvonó Kép nintsen: az egész Tableau kellemetes ugyan, de apró, tömötttrouppekből álló, ’s annál fogva széllyel szitálja az attentiót. Mennyivel külömböző ettől a' VII-ik Versezetben levő kis Tableau, hol a’ Fő Kép egy szép Leánynyal maga egy érzékeny Poeta, maga az író, körülvéve tiszta csermelyekkel, színes hantokkal, virágokkal, játszó napsugárokkal, ligeti Zephirekkel, szőlőkkel, fákkal ’s a’ t. és a’ csupa Festésnek, mellyben olly gyengéded, olly magához von szó a’ Kolorit, melly édes interesszét ád az az rövid, de meglepő kis Apodosis! Egyébaránt a’ kéz alatt levő V-dik Versezetnek a’ Muzsikája igéző; kivevén, hogy ollyan előre buktatva látszik megindúlni: Nyájasbb artzúlattal arany ’s a’ t. döttzen a’ Caesara! :-------A’ Pentameterekben Daykát magok sugallották a’ Cháriszok; csakhogy üti a’ fülemet ez az egy pázsitos hantot öblít. — Hátha még utánna a’ helyre nem jött fülnek újabb csapást ád ez a’ Hemistichium: Felveszi télben elhányt? VII. Versezet. Szerelmesemhez. Bortövetske! (Weinstöcklein i) Ez a’ szó a’ mi Daykánkra Vendéghangú Honniába ragadt rá, ahol a’ mostoha Természet üveg tömlötzbe zárta Lyneusnak kedvadó Vesszejét, melly a’ mi boldog Hegyeinkben (Lőtséül: Borkert, Wein