Váczy János (szerk.): Kazinczy levelezése 1803-1805 - Kazinczy Ferencz levelezése 3. (Budapest, 1893)
Bevezetés
VI Bevezetés, mesterét tisztelni becsületének tartja», szíves barátságával újonnan dicsekedhetik. «Ösztön az én nékem annak megérdemelhetésére írja Csokonai, — ösztön arra a kevélységre, melylyel a kevélyeket fogadni bátorkodom.» Anakreonról, Hafizról s a perzsa költészetről szóló értekezését azért is kívánja mennél alaposabban kidolgozni, hogy méltó legyen Kazinczyhoz, akinek művét ajánlani óhajtja. Virág Benedek Kazinczyval szeretne elsősorban egyetérteni az orthographia kérdéseiben. A szebb lelkek, úgy hiszi, velük tartanának. Atyai szeretettel ragaszkodik hozzá, óvni akarja az élet minden bajától s a megfeszített munkától, a mely egészségét veszélyezteti. «Sokra vagy te még — úgy mond — szükséges. Jussanak eszedbe azok a jó ifjak, kik tégedet jó híredről, nevedről ismervén, gyakran kérdezzenek tőlem, és a kik nagy részént láttak és örömmel tiszteltek. Kazinczynak mondja el, mivel kívánná íróinkat foglalkoztatni, mire óhajtaná íróinkat buzdítani, hogy az ország nevezetességeit, például a nagyváradi bévvizeket,, meg kellene ismertetni a magyar közönséggel, a magyar szokásokat össze kellene gyűjteni, hogy e «nagy nemzethez illendő dolgokról» egy szép költeményt kellene írni, stb. «Itt az idő, hogy felnyissuk már szemeinket!» «Ez arra is szolgálna — így végzi Virág e buzdításait, — hogy a haza jobban ismertessék, szerettessél a mieinktől. Gondolkodjál s beszélgess más urakkal.» Kis János, a kinek ítéletét Kazinczy legtöbbre tartja, s a ki viszont Kazinczy ízlését nézi legfőbb tekintélynek, hozzá küldi először a Berzsenyi költeményeit, a «Romlásnak indult» kezdetű híres ódát s még más kettőt 1803-ban, hogy Kazinczy javulása nyújtson ösztönt a nagytehetséges ifjú Berzsenyinak, a ki sömgyéni magányában nemzetünk elkorcsosulását siratta, Nagy Lajos és Mátyás letűnt fényes napjain merengett s a Mária Terézia korabeli vitéz magyarok hősi tetteit magasztalta. Berzsenyi előtt a Kazinczy koszorúja lebegett törekvéseinek legfőbb ideáljául, amit Kis János meg is írt Kazinczynak, a kitől a küldött költeményekre nézve igazságos kritikát várt, ezzel toldván meg kérelmét: «nagy jót teszsz vele s reményiem, a literaturával is, ha hibáit kíméléssel s szépségeit dicséréssel fogod felfedezni.» Kazinczy elragadtatással olvasta a Berzsenyi műveit. Betegen vette barátja levelét, de — mint mondja — föléledt s betegségét nem érezte többé. «Ime — kiált föl, — midőn azon kesergek, hogy az a szent tíz, mely már csak kevesek szivében tápláltatik, közelít elalvása felé, egy dicső lángot látok fellobbanni