Kecskemét és Vidéke, 1920. május-december (1. évfolyam, 1-189. szám)
1920-10-27 / 136. szám
Kecskemét, 1920. október 27. Szerda I. évfolyam, 136. szám. "Imkecikis kiírT előfizetési Arak . FELELŐS SZERKESZTŐ: JUSZT FERENC. szerkesztőség és kiadóhivatal» Egész évre 240 K. Negyedévre 60 K. ; 10 hg : Kecskeméti III., Arany János u. 6. sz. Félévre 120 K. Egy hóra 20 K. ÁLTALÁNOS KERESZTÉNY IRÁNYU, a róm.kath.bérház átjáró udvarában. Telefon: 135. Egyes szám II. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Prohászka beszéde a katholikus nagygyűlésen A magyar katholicizmus diadalmasünnepét ülte meg vasárnap, a fővárosi Vigadó díszes nagytermében, amely napon volt a XIII. katholikus nagygyűlés első nyilvános ülése.. Ezen ülésen Prohászka Ottokár püspök, a kormányzópárt elnöke, kire ma reménykedve tekint a csüggedt magyar nemzet, értékes és megszívlelendő tartalmú beszédet mondott a keresztény, nemzeti művelődésről, amelyet a maga egészében alább közlünk. — Mélyen tisztelt katholikus nagygyűlés ! Tavaly Magyarország és vele együtt az egész magyar nemzeti keresztény kultúra óriási megpróbáltatás elé került, ott állott sírja szélen. Némelyek Mohival, mások Mohácscsal hasonlítják össze ezt a katasztrófát. Egyik hasonlat sem találó, mert ez sokkal több volt Mohinál és Mohácsnál, ez végveszedelme volt a magyar keresztény nemzeti kultúrának és Magyarországnak, ez nemzettagadás, hittagadás, eszmények tagadása volt, ez a magyar sírbatevés, a magyar szellemi és lelki kultúra temetése akart lenni! Ebből a megpróbáltatásból annál erősebben sarjadt ki a magyar nemzeti élni akarás, valami hatalmas láz, szenvedélyes szerelem, valami, ami a vörös tébollyal szemben nem csak a kijózanodás, hanem égretörő nemzeti felkesülés is, úgy, hogy az ember azt mondja : Uram ! — hogy feltámadtunk, hogy talpraálltunk, köszönjük Néked ! — A magyarság lelke a keresztény nemzeti kultúra! Mi az a kutúra ? A kultúra a vallási, az erkölcsi, a művészeti, a kedélyi, a történelmi, a gazdasági, a háztartási életnek valamiféle típusa és alakja. A nemzeti kultúra az a meglátás, az a világnézet, az az értékelés,, az az erkölcsi világ, az az érzés, az a hagyomány, az a szeretet, amely magyar és keresztény, amely magyar és nem nemzetközi, amely keresztény és nem hitetlen ! — A kereszténység, a keresztény nemzeti kultúra azonban nemcsak antiszemitizmus. Nem! A mi kereszténységünk, ismételem, nem az antiszemitizmusban mennlki. Az antiszemitizmus, az tulajdonképen nacionalizmus, megérthető reakció, de ebből a reakcióból nem élhetünk, a nemzetek lélekből, eszményekből élnek, a nemzetek az erős akarat fonásaiból merítenek, az antiszemitizmus pedig az elkeseredettség az a nacionalizmus, amely a maga elszigeteltségében sem a keresztény nemzeti kultúra kifejlesztése, hanem valami járulék, valami megérthető vonás. Nekünk, keresztény nemzeti kultúra kell, amit rengeteg veszély fenyegetett és fenyeget most is. Nem a zsidó fenyegette azt régen, fenyegette a materializmus, fenyegette a rossz fiozófia, fenyegette később a szociáldemokrácia, a szovjeturalom és csak természetese, hogy ezekben a zűrzavaros időkben Izrael meggyöngült és degenerált népe dúskálódva halászott a zavarosban.* Ezelőtt ötven-hatvan évvel pedig jött a liberalizmus, amelynek kalapja alatt elfért keresztény és zsidó egyaránt. Ez a liberalizmus szertelocsolta a maga mérgét az egész országra, elsősorban a katholikus egyházra, mert aki rendet akar, bontani, annak elsősorban a tekintély élő tényezőjét, a katholikus Egyházat kell valamiképpen megrenfdítenie. Letörni nem bírták, hát ráfröccsentették a piszok mérgét a tudományra, a művészetre, a színházra,mindenre. S mi lett ennek a következménye ? Az lett, hogy a magyar nemzetet valóságos idegenkedés szállta meg saját géniusza, saját kultúrája, nemzeti öntudata iránti * Keresztény magyarok ! — embereljitek meg magatokat, lássátok ott a galileistáknak, a szabadkőműveseknek fitás az irányzatuk, más az ő irodalmuk. A mienk Petőfi, Vörösmarthy, Arany, Gárdonyi, Herceg. Az ő irodalmuk Molnár Ferenc. Az ő irodalmuk a Fidibusz alapítója, a malacságok mentora, Heltai, Szomori Dezső és társai. Nekik még a történelmük is más! Azt hirdetik, hogy a mi történelmünkben a nagyok és dicsők voltaképen kapcabetyárok, vagy várban lakó zsiványok csupán, felfedezték, hogy a magyar történelem csak népnyúzás. De most jön a mentor, a szociológiai tudomány, a XX. század, a Galilei Kör zászlaja alatt. Az a szociológiai tudomány, amely kisajátította Ady Endrét is, akiről tudom, hogy fajmagyar költő volt,, de a lelke galilei zsidószérummal volt beoltva. — Testvéreim! Nekünk önérzetes magyaroknak és egész keresztényeknek kell lennünk. Ezután nemcsak ébresztenünk kell, hanem ki is kell. tartanunk, mert hála Istennek, a magyarság felébredt, glóriás fény jelzi ezt a felébredést: a nemzeti hadsereg kardja : Horthy Miklós! (A kormányzó nevének említésére a nagygyűlés közönsége , lelkes éljenzésbe és viharos tapsba tört ki. Prohászka ezután igy folytatta beszédét.:) — Meg kell fogadnunk, Tisztelt Kongresszus Pázmány Péternek a szavait, aki azt írja: „Akarnám, hogy ezt a kevés magyarságot jobb időre tartanók, ki tudja, talán Isten könyörül romlott Hazánkon is és ellenségeink ellen ment.“ Az erős nemzeti érzést akarom az, egész vonalon beoltani. A magyar nemzeti hadsereg tisztjei ne beszéljenek németül, a magyar főnemesség gyermekei először ne angolul, franciául tanuljanak, hanem magyarul. (Zajos taps helyeslés.) — Nem vagyunk, nem lehetünk eléggé soviniszták soha. A keresztény nemzeti kurzusba az egész kereszténység: katholikusok és protestánsok álljanak bele. Dolgozni, tanulni, szeretni nagyobb hévvel munkálkodni, vért izzadva és verejtékezve szeretni! Testvéreim ! ez a mi programmunk. A magyar kormány, csonka országunknak ez a bástyája még vízözön felett úszik, de már apad a víz, már a szivárványszínesedik valahol, már látom a galambot, csőrében az olajfaággal, a boldogulás ágával. Higgyünk, dolgozzunk, bízzunk és szeressünk, lesz tavasz,, lesz élet, lesz magyar kereszténység, lesz kereszténység, lesz keresztény magyarság! Prohászka zárószavait a hallgatóság viharos éljenzéssel és percekig tartó tapssal fogadta. A jelenlevők elhagyták helyüket és és a szónoki emelvényhez közeledtek. A kormány tagjai és a megjelent előkelőségek egymásután üdvözölték a magyar szónokot. A nyilvános ülés ezzel véget ért és Prohászka a közönség tetszésnyilvánítása közben hagyta el a Vigadó nagytermét., Délután, már jóval 3 óra előtt, Budapest katholikus egyesületeinek és intézményeinek tagjai, a plébániák és egyházközségek hívei, valamint az iskolák ifjúsága gyülekezni kezdett a Ferenciekterén és a környező utcákban, hogy részt vegyenek az eukarisztikus körmeneten. A környékbeli falvakból is rengeteg nép jött be. A több százezer főnyi tömeg példás rendben felsorakozott a Szent Ferenc-rend temploma előtt. Pont 3 órakor megindult a menet, elöl díszruhás lovasrendőrök haladtak, majd a nemzeti hadsereg zenekara következett, utána cserkészcsapatok, iskolás fiúk és leányok, ezután egyesületek, kongregációk jöttek zászlóikkal. A menet közepén a postások zenekara haladt, utána a női szerzetesrendek tagjai és a papság jött, a többi közt Bárdos Rémig főapát, Horváth Győző, Rott Nándor, Hanauer Á. István, Fetser Antal, Mikes János gróf és Prohászka Ottokár püspökök, valamint Szmrecsányi Lajos érsek. Mögöttük Schioppa nuncius lépkedett, közvetlenül utána jött baldachin alatt Csernoch János, bíboros az Oltári szentséggel. Végül az egyetemi ifjúság és a hívek újabb hatalmas tömege haladt. Az impozáns menet a Kossuth Lajosutcán, Károly körúton és a Vilmos Császáruton vonult a Szent István-bazilika felé. A hercegprímás még el sem indult, amikor a menet eleje már a Bazilikához ért, ahova a menetideje csak 4 órakor érkezett meg. Atemplomban a hercegprímás elhelyezte az Oltáriszentséget a főoltáron, miközben a templom énekkara Demény Dezső vezetésével az Ecce Párist énekelte, majd a Veni Sancte után Valnicsek Béla esperes-plébános lépett a szószékre és nagyszabású beszédében kifejtette, hogy most nem jelszavakra, hanem buzgó, megyőződéses apostoli munkára van szükség, amelyhez az erőt csakis gyakori szentáldozásból meríthetjük. A szentbeszéd után a kar Haller lorettói litániáját énekelte, majd a hercegi imás áldást adott az Oltáriszentséggel, mire a Himnusz befejezte az ünnepséget, amelyen a katholikus Budapest méltóképpen tanúskodott hitéről. Színház és üzlet. A nagy purifikáció során sokan szeretnék,ha a színház is a tökéletes tisztaság magasságában ragyoghatna. Forró vágya ez nemcsak a közönség jóizlésű részének, de a művészi lelkű színészeknek is. Azonban ezer minden állja ennek útját.A legelső az anyagi kérdés. A színház nemcsak Thalia temploma, hanem üzlet is. Olyan üzlet, amely főképp a tömegfogyasztásra épít. Ha élni akar a színész,-. még lelke ellenére is kénytelen a tömeg számára engedményeket tenni. Le Bon, a tömeglélek bölcs ismerője, de még ő előtte jóval 11. József, a fölvilágosodott, rájöttek arra, hogy még magas műveltségű egyénekből álló tömeg is alacsonyabb nívót eredményez együttesen, mint külön-külön. Ami a kényesebb egyénekre bántó, a tömegre közönyös, vagy éppenkellemes. A színész a tömegnek játszik. Ezt nem szabad feledni. Hosszú éveken át nagyon könyű táplálékokkal táplálták a tömeget. Minden természeti törvény ellenére való volna, most egyszerre nagyobb fajsúlyú dolog megemésztését követelni tőle. Az a tömegnek most még emészthetetlen. Arra csak lassan lehet