Kecskemét és Vidéke, 1922. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1922-01-15 / 12. szám
ää* Kecskenzei és Vidéke 9 POLITIKUI HELYZET. — Budapestről jelenti tudósítónk — A politika tengere még csendes. A pártok belső élete nyugodt. Változást a Bécsből visszatért miniszterelnök szombati vagy hétfői nemzetgyűlési felszólalása fog hozni. Bethlen ugyanis ekkor reflektál az indemnitási vitában elhangzottakra és ugyanakkor fejti ki álláspontját. A választójog kérdése az egyedüli, mely mozgalmat okoz. Kormánykörökben a Friedrich-féle választójogot nem tartják megfelelőnek és ragaszkodnak annak szűkítéséhez. Andrássy és társai a lajstromon választójog híveinek vallják magukat és azt hangoztatják, hogy nincs más választás, mint letárgyalni és megszavazni február 16-ig az új választójogot, vagy a Friedrich-féle választójog alapján kell megejteni a választásokat. A Kereszténypárt nagyrésze a lajstromos szavazás ellen van, ugyanígy a Kisgazdapárt. A nemzetgyűlés tegnapi ülésén elsőnek Rassay Károly interpellált. Azt hangoztatta, hogy a detronizációs törvény csak koros. Határozati javaslatot terjeszt be, amelyben kimondani kéri, hogy a trón betöltése kérdésébe idegen hatalmak be ne avatkozhassanak és amennyiben a trón betöltésére megállapodások vannak azt hozzák a nemzetgyűlés elé. Törvényileg kéri kimondani, hogy minden Habsburg detronizáltassék és töröltessék el az udvarnagyi bíróság. Végül kijelenti, hogy legideálisabb a köztársaság volna. Stréter István felszólalása után Friedrich bejelentette mentelmi jogának megsértését és azt állítja, hogy a legitimista vezéreket újabban detektívek figyelik. Friedrich után Vass miniszter emelkedett szólásra, hogy Rakovszky interpellációjára válaszoljon. Kijelenti, hogy a veszprémi kanonoki állásra nem pályázott arról nem is tud és nem is fogadja el. Rakovszky támadása méltatlanul éri őt. Politikai beszámolónkhoz tartozik az is, hogy tegnap a parlament folyosóján nagy konszenzációt keltett az a hír, hogy a királyi családnak egy tagja Budapestre érkezett. A hírről kiderült, hogy felelőtlen elemek találmánya. KIS TÜKÖR Kecskemét 1922. jan.14 Mi az a shummi ? Azt mondják, hogy valami perverz tánc, melyet nálunk már harmadik évüktől a kisdedek is táncolnak. Nagyon érdekes lehet, mert egyesek csupán azért utazgatnak fel a fővárosba, hogy alaposan elsajátítsák az új tánc mozdulatait. Ha képekben jelennének meg az egyes táncmozdulatok, minden mama elrejtené leánykái elől. De így valóságban kegyesen elnézik a lábterpeszkedés elég világos értelmű mozdulatait. Megkérdeztem egy helyes fiút, aki éppen egy délutáni gyermekbálról jött: No, hogy sikerült a shymmi ? „Kérem a leányok még kevesen tudják, inkább csak nézték a shymmit. — No és tetszett az új tánc a leánykáknak ? — Nagyon szégyelték magukat. — Hit miért? — Hogy még nem tudják táncolni a shymmit.“ Szegény gyermekek! Mi az a felekezeti béke ? A valódi felekezeti béke saját vallásunk buzgó gyakorlása mellett is tiszteletben tartani mások vallásos meggyőződését. A hamis felekezeti béke pedig : világosan ölelkezés, sötétben pofozkodás. Mi a sertés ára ? Hatvan korona körül van a sertés élősúlya. Vakarják is a fülüket a kisebb hizlalók, akik méregdrágán szerezték be a hizlaláshoz szükséges kukoricát. Dehát ki vehet most sertést? A gazdag ember nem vesz, mert maga hizlalt. A szegény ember pedig hol vegyen 8 — 10 ezer koronát egy valamirevaló sertés megvételéhez. Hát kik vesznek most az olcsó ár mellett? A hentesek meg az árdrágítók, akik egy pár hónap múlva kétszáz koronával számítják a zsír, a sonka és egyéb jó falatok árát. Az állam és a városok bambán nézik a szegény nép kiszipolyozását, mikor alkalom lenne népünket a tavaszi éhínségtől megmenteni. De hát kit érdekel ma a szegény ember sorsa ? Hogy gyógyítják az influenzát ? A beteg : Doktor úr kérem rendeljen valamit, hogy végre valahára kiláboljak ebből a csúf influenzából. A doktor: Csak úgy fog kilábolni bajából, ha lábait sűrűbb harisnyával és hosszabb szoknyával védi. — Olvassa és terjessze a „Kecskemét és Vidékét“. A Duna —Tisza köze legjobb napilapja. HÍREK pár sorban, Popovics Sándor az állami fegyintézet elnöke Bécsbe érkezett. Az omnibuszjáratok beszüntetésére gondol a főváros. London és Dél-Írország között légijáratokat rendszeresítenek. Beniczkyt hétfőn hallgatja ki a vizsgálóbíró. Loncheur miniszter tegnap elutazott Párisba. Újabb kedvezmények az önkéntes hadseregbe jelentkezőknek Földet is lehet szerezni a katonáskodással. A honvédelmi miniszter üzenete. Az önkéntes hadsereg tagjaiként, mint ismeretes, tizenhét életévtől harmincöt életéves korig vehetők fel az erre alkalmas és méltó férfiak. A belépés módozatainak megkönnyítésére a minisztertanács újabb kedvező feltételeket állapított meg, amelyekből a következőket emeljük ki: Ismeretes Beliska Sándor honvédelmi miniszternek az a kijelentése, hogy az önkéntes katonai szolgálatra jelentkező földművesek és gazdák nemcsak, hogy emberséggel megélhetnek majd a katonai illetményeikből, hanem pénzbeli illetékeikből könnyűszerrel megtudnak takarítani annyit, hogy bizonyos szolgálati idő után falujukban a megtakarítások összegéhez mérve, egyenként mintegy két-három hold földbirtokot is vásárolhatnak. Sőt abban az esetben, ha a megtakarítás nagyobb összeget tesz ki, mint amennyi a most említett két három hold megszerzéséhez szükséges, a kormány még abban is kezére jár a jelentkező önkéntes katonának, hogy a gazdálkodás megkezdéséhez kisebb üzemi tőkéje is összegyűljön. A kormányzat előzékenységét az is bizonyítja, hogy a belépő földmíves önkéntesek illetményeinek ama részét, amelyeket ezek földszerzésre szándékoznak fordítani, illetékes parancsnokságuk visszatartja és az önkéntesek nevére gyümölcsözőlég helyezi el. Ezeket a pénzösszegeket az önkénteseknek katonai szolgálatukból való kilépésükig takarékpénztári betét gyanánt fogják kezelni. Ennek a rendelkezésnek az óriási horderejét és kedvező voltát szinte nem is kell bővebben bizonyítgatni, hiszen a mai viszonyok között, amikor a földárak olyan magasak, és a nincsteleneknek annyira kevés a pénzük, még kisebb birtokterületek szerzése is szinte merőben lehetetlen. A „Gyermek a családban” címmel tegnap délután 5 órakor Muraközy Gyula ref. lelkész tartott az anya- és csecsemővédő kiállítással kapcsolatban magas színvonalú előadást az Ó kollégium Uránia-termében. A nagy számban megjelent közönség feszült figyelemmel hallgatta végig az értékes, gondolatokban gazdag előadást. Utána Pásthy Sándorné tartott nagy gonddal és hozzáértéssel felépített előadást a gyermek lelki nevelésének fontosságágáról. Ma délután 4 órakor dr. Merétey Sándor gyermekklinikai ötvös tart vetített képes előadást a Városi Mozgóképházban. A belépés díjtalan. Vasárnap délután 5 órakor dr. Nyúl Tóth Pál kulturtanácsos fog záróbeszédet tartani az Ó-Kollégium Uránia termében. A kiállítással kapcsolatos sorsjáték húzása vasárnap d. e. 12 órakor lesz a városháza közgyűlési termében. Egy sorsjegy ára 10 korona, a 88 nyereménytárgy .Értéke 15 ezer korona. A nyereménytárgyak risbakelengye, 20 kg. Kockacukor, továbbá babaágy, gyermekruha és gyermekjátékok. A sorsjegy érvényes a Budapesten június 29 én tartandó főhúzásra is, ahol 2112 drb. sorsjegy kerül kihúzásra, a nyereménytárgyak értéke 350.000 korona. Főnyeremények 50.000 korona értékű menyasszonyi kelengye, ugyanannyi értékű teljes hálószoba berendezés, egy végvászon stb. Sorsjegy kapható a kiállítás helyiségében, a Kath. és Prof. Leányklubban, a Magyar Asszonyok Szövetségénél, a Gyermekvédő Ligánál, a Kegytárgy üzletben, a Fekete és Széll könyvkereskedőknél, Orbán Nándor, Kerekes József igazgatóknál és Minisek Gézánál. — Születések. Az anyakönyvi hivatalban tegnap a következő születéseket jelentették be : Szabó Gyula és Biró Rozália (Helvécia 128) Gyula fia rk. Faragó Antal és Szórát Etelka (1. Damjanichutca 7.) Mária Terézia leánya rk. Virág Mihály és Szénási Terézia (Alsószentkirály 146.) Terézia leánya rk., Pácsa László és Tóbi Zsuzsánna (Talfája 83.) Zsuzsánna leánya re. . Antal István és Kalocsai Anna (Bessenyi 114.) Józseffia rk. Papp László és Kovács Mária (Hl. Hosszú utca 32.) Mária Margit leánya rk., Virág Ferenc és Dobrai Erzsébet (IV. Erkel utca 9) Erzsébet leánya rk., Péter Szabó és Benjamin Szikora (Mária Városföld 352) István, Antal fia rk., Bába Kovács István és Tok Juliánna (Városföld 362.) János fia rk., Putnok János és Ágoston Mária (Hetényegyháza 89.) Mihály fia rk. Hegedűs Sándor és Festő Terézia (Szélmalom 30—a.) Isván fia rk. — Balla Zoltán, a kiváltó sakkmester több napi tartózkodásra ma Kecskemétre érkezett és a Royalban készséggel fog a helybeli sakkozók rendelkezésére állami. Felhívjuk a sakkozókat, hogy tábláikat vigyék magukkal. — Az adóügyi számvevőség értesítése szerint a közsemlére kitett III oszt. kereseti adó ellen 17-éig lehet az észrevételeket megtenni. Január 17 e után felebbezésnek helye nincs. A házbérbevallomási íveket január 31-éig feltétlen be kell nyújtani az adóügyi számvevőséghez. MAIPI HÍREK. — A máriavárosi kath. Szeretetszövetség ezúton értesíti az érdeklődőket, hogy egyik derék tagja házivarrodát rendezett be a IV. ker., Martinovics utca 8 szám alatt, ahol, — avagy házaknál is, — elvállalunk angol, francia és magyar divatu szabást, varrást, a divat túlzásai nélkül. Az erdélyi borkivitel felszabadítása. Kolozsvárról jelentik, hogy hosszú huzavona után a romány kormány megengedte az erdélyi borok kivitelét. A bor kilogrammja után mindössze tíz iráni statisztikai illetéket kell fizetni. A kivitel felszabadításától a borárak jelentékeny emelkedését várják. A KTE teaestélye vasárnap este 7 órakor kezdődik a Royal éttermeiben. Aláírási ívek a klubbarátok részére szombat este 10 óráig állanak rendelkezésre a Royal kávéházban. 12. szám