Kecskemét és Vidéke, 1922. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)

1922-01-28 / 23. szám

Harmadik évfolyam $ 23. szám Ára 3 kor. Kecskemét, 1922 jan. 28. szombat K­ecskem­ét:Vid­él­ tü­steteti én Eg, hónapra 75 korona. Szerkesztőség és kiadóhivata­l#és* évre 800 kor.­­ Félévre 410 kor. . . Kecskemét, Arany János utca 6. szám, Negyedévre 210 kor. FŐSZERKESZTŐ: WERDERBER ADAM a róm. kath. bérhez átjáró udvarában Telefonszám­i 185 O Telefonszámi 185 Hirdetéseket felvesz a kiadóhivata Tudjuk nagyon jól hogy kicsoda Horváth Mihály, kit a mögötte álló liberális szabadkőműves és oktrobista tábor mindenkép mandátum­hoz akar juttatni. Tudjuk nagyon jól, hogy kicsoda mint ember és kicsoda mint politikus. Ismerjük a múltból és is­merjük a jelenből. Már a béke boldog éveiben ott lát­tuk őt azok között, akik a szocialistákkal karöltve egy radikális-liberális Magyaror­szág megszületésén dolgoz­tak és mikor a háború végső éveiben megkezdődött az összeomlás, ott láttuk őt azok között, akik őszirózsás szó­noklatokat tartottak és mikor eljött az idő, vörös kokárda védelme alatt szimplán úsz­­ták meg a kommünt. A jelenben pedig ismét ott áll a Lovászy, Rassay, Drózdy, Kerekes és társai politikai porondján és maj­dan mint a Duna—Tisza köze legnagyobb városának megbízottja a 48-as függet­lenségi liberális és szabad­kőműves eszmét akarja kép­viselni az országházban. Horváth Mihály a politikus­­ nem üti meg azt a mértéket, mellyel politikusokat mérünk. De Horváth Mihály az ember sem üti meg azt a mértéket, mellyel képviselőket mérünk. A bankigazgató főtörzsorvos úrból hiányzik a képviselő­ségre predesztináló erő, a belső nagy felkészültség és a külső szónoki képesség. Nem rétor és még kevésbbé debatter. Az otthonbeli prog­rambeszéde színtelen, vérte­len, szánalmas vergődés. A liberálisok jelöltje lehet kiváló bankigazgató és még kiválóbb orvos, de képvise­lőként sehogy sem üti azt a mértéket, melyet Kecskemét városa követétől megkivánhat és meg is kiván. Ausztria jajkiáltása az antanthoz. BÉCS, január 26. Londonból jelentik, hogy Ausztriának rövid átirata érkezett az imenühöz, a­melyben kétségbeesetten kiált segé­lyért. A kiáltvány ecseteli Ausztria katasztrofális helyzetét, melybe a korona zuhanása sodorta és a szövetségesekhez fordulva kijelenti, hogy ha a segély néhány napon belül nem érkezik meg, a kormány min­den felelősséget elhárít magától azért, a­mi következi fog. Hir szerint Anglia két és fél millió font sterlinget kölcsönöz Ausztriának. Ausztria biztosítékul lekö­né a vámokat és megengedné a vámok felhasználásának ellenőrzését. Ha a kölcsönt megadják, az angol-osztrák bank azonnal előleget folyósít az osztrák kormánynak. ¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥ Bethlen miniszterelnök Zsitvay Tibor programbeszédén — Saját tudósítónktól. — Vasárnap délelőtt fél 11, Dániel volt miniszter, Magyar órakor tartja programbeszéd I Kázmér, Lovász János, Czett­­hét Zsitvay Tibor Kecskemét­­er Jenő, Putnoki Móric, I. kerületének képviselője­ Négyesy László, Szádeczky föltje a Gazdasági Egyesü- Lajos nemzetgyűlési képvi­­letben. felők, Kelemen Kornél, Tas-A hatalmas méretű gyüle­­nádi Nagy András ügyvé­­sen részt vesznek Bethlen­nek is. István gróf miniszterelnök, A budapesti vendégek va- Vass József dr. miniszter,­sárnap délelőtt érkeznek Ráday Gedeon volt belügy- Kecskemétre. A fogadtatás miniszter, Pekár Gyula, ha- pontos időpontját legköze­­la Ciáth Jenő, Fáy Gyula al- lobbi számunkban közöljük,­lamtitkárok, továbbá Oláh — ¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥ Koháriszentlőrinc és Lakitelek lelkesen tüntet Zsitvay mellett. — Saját tudósítónktól. — Kecskemét, jan. 27. Tegnap Koháriszentlőrincen és Lakiteleken tartotta m­eg prog­­rammbeszédét Zsitvay Tibor dr. Újára a kisgazdapárt vezérei közül számosan elkisérték. A százakra menő pusztai választók tömege mindenütt a legnagyobb érdeklődéssel fogadta Zsitvayt és lelkesen tüntetett képviselőjelöltje mellett. A több mint 500 főnyi laki­teleki választótábor nagy lelkese­déssel ünnep­te Zsitvayt. B‘szá­¥¥*¥¥¥¥*¥¥¥¥¥¥¥¥**¥¥¥¥¥¥¥¥ ¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥ hét percekig tartó taps akasztolta meg. Mikor Zsitvay befejezte beszédét, szűnni nem akaró, ha­talmas éljenzéssel tüntettek a gazdák. A hatalmas méretű gyűlésen Balla Sándor, ifj Koncz József és Borbély József beszéltek a választókhoz. A választók a beszé­lők minden szavát tomboló lelke­sedéssel fogadták. Zsitvay Tibor dr. ma pénteken Kisfáiban, Dom­ján János­­anyáján tartja programmbeszédét. Amerika nem vesz részt a genuai konferen­c­ián. LONDON, javult hó 25 én. Mint a Times Rómából ér­tesül, ott hire jár, hogy a genovai kon­ferenciát elhalasztják. A Times washingtoni távirata szerint az Egyesült­ Államok nem fognak eleget tenni a Genovába szóló meghívásnak. Közel tíz milliót remél a város a forgalmi adóból. Ismeretes, hogy az állam egyes városoknak úgy Kecskemétnek is megadta a forgalmi adó kezelési jogát. Az állam a kezelésért fél­százalék hasznot engedett át a városnak. Munkatársunk a forgalmi adó­­jövedelme ügyében felkereste Bagi Lajos javadalmi hivatali helyettes ügyvezetőt, aki következőkben volt szíves felvilágosítást adni: — Bár a forgalmiadó ügyi mű­veletek huzamosabb idő óta fo­lyamatban vannak, részletes tájé­koztató adatokkal nem rendelke­zünk. Jelenleg az ellenőrzésnél tar­tunk és csak pár hét múlva nyújt­hatunk tiszta képet adószámadá­sokkal. — Ellenőrző közegeink jelen­leg a harmadik kerületet vizsgálják. — Az ellenőrzés sok időt vesz igénybe, mert az adózók a leg­­több esetben nem adnak be val­lomást. Ez azonban nem akadá­lyoz meg bennünket abban, hogy az adózókat rá ne szorítsuk a fi­zetésre.­­ Hozzávetőleges számítás sze­rint a város több millió részesedésre számít. Bár hiteles számokat nem bocsáthatók rendel­kezésére, annyit azonban mond­hatok, hogy a forgalmi adóból közel tíz millió részesedést remél­hetünk. Tizenkilenc millió ember az éhhalál előtt Oroszországban BÉCS, jan. 27. Tegnapelőtt tar­totta az oroszországi inség enyhí­tésére alakult nemzetközi segítő bizottság ülését Genfben. Trishjof Nansen előterjesztené jelentését az oroszországi ínségről. Jelenté­sében beszámol, hogy számítása szer­int mintegy tizenkienc millió ember az éhhalálra van ítélve. Oroszországban a rettenetes ke­mény tél miatt nem lehet élelmi­szert szállítani Oroszország távo­labbi vidékeire. A pusztító epidémiák millió számra szedik áldozataikat. A hul­lák közelsége pedig nemcsak a a járványok terjesztésére alkalmas, hanem arra is, hogy az éhhalál előtt álló lakosoknak az ember­evés ötletét sugalmazza. A nemzetközi bizottságnak mind­össze 25 millió aranyfrank áll ren­delkezésére. Ebből körülbelül két millió éhező oroszt lehet tápláln. A bizottság kiáltványt intéz az­ egész világ emberiségéhez, hogy segítséget kérjen. A Szilágyi-féle hangversenyre jegyek — korlátolt­­számban — az esti pénztárnál is kaphatók. — A terem fűtve van.

Next