Református Gimnázium, Kecskemét, 1870
I. Adatok főiskolánk történetéhez. Praecipuum munus annalium reor, ne virtutes sileantur, utque pravis dictis factisque ex posteritate et infamia metus sit. Tac. Ann. Ill, 65. Ha méltó volt a szomorúság és keserűség, mely a közelmúlt 1869/70-dik tanév végével kiadott értesítvényünk első soraiban kifejezésre talált: sokkal mélyebb, sokkal leverőbb az most, midőn a jelen tanév folytán ránk nehezült háromszoros veszteség fájdalmai újulnak fel kebleinkben; midőn három tiszttársunk, mind valódi tanférfiak, gyászos halálát kell hogy főiskolánk évtörténeteiben feljegyezzük. Keserű játéka a sorsnak, hogy midőn egy a tanügy fárasztó pályáján hosszabb évek leforgása alatt dús tapasztalást szerzett férfiút ragad ki közülünk a halál, kérlelhetlenül vágja ki sorainkból ugyanakkor amaz ifjú erőket, kik magas szellemi tehetséggel alapos tudományos ismeretet és szakképzettséget párosítva, a társadalmi téren szintúgy mint a tudomány és köznevelés terén a legszebb reményekre jogosítottak bennünket. Igen, ez iskolai év elején mindjárt 1870. Nov. 6. hunyt el közülünk egyik legrégibb bajtársunk, főgymnasiumunknak az ötvenes években újból szervező szelleme, a testben és lélekben tüzes tanférfiú Soós Gábor, gyászoltatva kartársai, számos barátai, bánatos neje s négy neveletlen árvája által. — Még nem is tettük örök nyugalomra régi bajtársunkat, midőn egy minden előjelek nélkül jött rohamos lefolyású tüdőbaj Dr. Mádl Ferencz jogtanár életéért remegtetett, és amitől féltünk, amitől rettegtünk, előbb mint sem véltük: megfosztott a halál e tevékeny, szorgalmas, város- és iskolaszerte egyaránt kedvelt teljes képzettségű ifjú kartársunktól, élete 29-dik évében 1871. Márt. 4. — Baráti könyvünk még alig száradtak fel, a sajgó seb be sem hegedt szívünkön, midőn ugyanazon hónap 27-ik napján, hasonló de pár év óta észlelt betegség miatt jobb létre szenderűlt Szabó Vincze jogtanár kartársunk halála új keserűséggel sújtott; a munkás és szellemdús férfiúnak, a kedvelt tanárnak ugyanazon életkorban, ugyanazonévben és hónapban kelle elhunynia, melyben kevéssel előbb gyermekkortól fogva barátja, tanuló-, majd egyidejűleg tiszttársa előtte elköltözött. „Sit vobis terra levis!“ Emlékeitek nemcsak múlandó kebleinkben, hanem e főiskola elévülhetlen történetlapjain is élni fognak. Ezen, időközben történt halálozások nagy hézagot hagytak sorainkban, melynek betöltése nem kis gondot adott. — Az iskolaügy iránti lelkiismeretes figyelem tehát éber utánnézésre hívta fel a pártfogoló egyházat, minek következése jön, hogy miután a lyceumban, elhunyt tiszttársuk munkakörének maguk közt felosztására az illető tanárok e tanév végéig vállalkoztak — az üresen maradt jogi tanszékekre két fiatal erőt talált és nyerhetett meg ideiglenesen segédtanárokat, ügyvéd Dömötör Sándor helybeli telektörvényszéki előadó — és a jogtudori vizsgák körében mozgó Szeles József urakban, kikben nemcsak a tehetség a jóakarattal, a szellem a gondos tanulmányozással, hanem