Katolikus gimnázium, Kecskemét, 1858

A társadalmak biztosítéka a törvények iránti tisztelet. Kinek tetszenek valamely állam törvények nélkül ? A ki pedig közéletek itt marad............... erről már azt mondjuk, h­ogy ő tettleg beleegyezett azt teendeni, a­mit parancsolunk, s a nem engedelmeskedőről mondjuk, hogy háromszorosan jogtalankodik. • Platon Kritonja; ford. Télfy. A társadalomban az emberi szív minden érzelme, minden vágya megtestesülve látható; de bár­mily színben, bárminő alakban tűnjenek is azok fel, a cél hová irányulnak, akár az egyeseket, akár a többséget vizsgáljuk, többé vagy kevésbbé világosan kivehető; látható a kevés jeles, kik magasztos pályájukon ernyedetlen erővel törekednek emelkedni tanúságai a tespedőknek, példányai az indulatok és szenvedélyek bábjátékainak; de láthatók a tévedések áldozatai is, látható az erények kis csoportja szemközt a bűnök seregével. Nem tagadhatni ugyan, hogy az emberiség átalánosan véve folytonosan fejlődik s halad a polgárisodás pályáján; azonban gyakorta oly jeleneteknek vagyunk szem- vagy fültanúi, melyektől megborzadunk, s melyekre az emberiség emelkedésébeni erősebb hitet is megboly­gatja a kétkedés. Ha korunknak annyira magasztalt polgári sultságát nem kölcsönzött mázán keresztül, hanem saját mezében figyeljük, sok helyen szégyenítő meztelenségek tűnnek elő, melyeket még a fényes foszlányok sem födhetnek el; azt vesszük észre, hogy „az ember min­denütt beszennyezi a nagyságot, meddig kezet érnek, és csak a­mi ezeken fölülemelkedik, marad tisztán és mocsoktalanul.“ Valóban elkomorodik a komoly figyelő, midőn azt tapasz­talja , hogy még most is — beszélnek a világhírű események — Machiavelli, Hobbes, Spinoza elvei szerint a jogok mértéke az önérdek és nyers erő, hogy a szerződések csak addig sérthe­tetlenek , míg az illetők egyikének érdeke kívánja, hogy az ígéret csak addig érvényes, míg a szükség, veszély, mely miatt létetett, tart, hogy a polgárosodás evangéliumát apostoli férfiak helyett ágyúk hirdetik és terjesztik, hogy a jogok védelmére még most is leghatályosb és leg­célszerűbb eszközök az ágyúk, szuronyok, nyaktiló és kötél. — De szélesbítsük nézkörünket, és lássuk, minő meggyőződést, vigasztalást meríthetni abból, hogy a nagy tömeg — valamint nálunk, úgy másutt is — a hasrendszer után indulva, minden törekvését egyedül az anyagi jól­létre irányozza, hogy szívnemesítés, erkölcsi érzelem előtte haszontalan portéka, hogy maga­sabb rendeltetésről gondoskodni idővesztésnek tartja. Jelenleg legfőbb eszmény: a könnyű és kényelmes élet; legbölcsebb, ki legkényelmesebb életre tud szert tenni; a tettnek nem bel­becse, hanem hasznossága tapsoltatik meg, a megiromlott tömegnek eszébe sem jut kárhoztatni

Next