Katolikus gimnázium, Kecskemét, 1870

VI. Az Anjouk elseje. — Nem lesz vonzó a kép, melyet magunknak a XIV. század elejéről alkothatunk. Az Árpádház kihalta szerencsétlenséget hozott a hazára, melyet anélkül is eleget marcangolt a IV. László korában féktelenséghez szokott oligarchia és a kán-világ. Növelték a bajt az ellenkirályok, kik közt a nemzet pártokra szakadt; de mi a sebet még ége­tőbbé tette, az a pápai beavatkozás, mely a tekintélyes nem­zeti párt ellenében Róbert Károlyt, a pápai hűbérest, tolta fel ellenkirályul. Végre Vencel távozta és lemondása, vala­mint Ottónak fogságbéli megszökte után Róbert Károly lesz királylyá. De a koronázási szertartás, mit négyszer hajtottak rajta végre, nem adhatta meg neki a királyi tekintélyt, mert nem volt a pénznek s ezáltal a hatalom birtokában. Károly nem csüggedett, s mit a bitor Csák Máté ellen fegyverrel ki nem vihetett, azt az időre bizta. Ez orvos a királyság tekintélyén s hatalmán ejtett sebeket behegeszté: Csák Máté meghal, a többiek meghódolnak. Mondják, a király erélye Csák halála előtt ernyedt volna; ez a jóakaratú hazafiakra zsibbasztólag hathatott; de az, hogy a király ledér életet élt; hogy sok visszaélést követett el az alkotmányban; hogy országgyűlés nem­­tartása által a nemzetet egyik sarkalatos jogától fosztotta meg, még hatalmas ellenzéket is támasztott 1318-ban különö­sen a főpapságban. Az ekkor tartott kalocsai zsinatból a püs­pökök nemcsak a király botrányos élete ellen kelnek ki, s országgyűlés összehívását a bajok orvoslására követelik, hanem az Avignonban székelő pápához is menesztenek Károly ellen panaszos levelet, melyből a király visszaélései, alkotmány­­ellenes eljárása eléggé kiderül. Eszerint a király­ országgyű­léseket nem tart; az egyháziakat, kiket törvénytelen adózá­sokkal terhel s terheltetni enged, javadalmaik élvezetében az erőszakoskodások ellen nem védi, s azért a főpapok a kalocsai zsinatban kölcsönös védelmek végett szövetségre léptek, mi nagyrészt Károly önkénye ellen is volt intézve. És a püspö­kök ez eljárásának volt hatása. A király még az évben tart országgyűlést, melynek végzései azonban nem jutottak ránk; de a kormányban ezentúl nagyobb tevékenységet fejt ki, meg­ „Les gens instruits savent fort bien que 1’ histoire se fait, mais qu’ on ne la fait pas; qu’ on peut 1’ écrire, mais qu’ on ne la compose point.“ Michaud. szünteti a zavargásokat, szabályozza a pénz- és hadügyet, csakhogy — országgyűlésen kívül. Lássuk közelebbről e két utóbbit. Mik voltak a király és illetőleg az állam jövedelmei, I. v. Szent Istvánról szólva, említettem. Ezek mellett más is létezett, az úgynevezett „kamarai nyereség“ (lucrum camerae), mely mintegy 300 éven át valóságos átka volt közgazdásza­­tunknak. I. Béla három évig uralkodott, és a krónikás­át jellemezvén, örömáradozással mondja, hogy: „A pénzlábat egész életében nem változtatta.“ A „kamarai nyereség“ című­ közadó kellemetlen lehetett bármely király alatt, de legkelle­metlenebbé vált az II. Endre korában. Róbert Károly is kény­telen volt még jó ideig fentartani a kamarai nyereséget, azon­ban ezzel és ehhez­­hasonló forrásokkal e zaklatások mellett is csak pillanatnyilag segített kincstárán. 1323-ban az ország egyházi és világi urai és nemesei egymással tartott értekezés után kívánták a királytól, és ő­ ráállott, hogy mindenik job­bágyuk és külön az ország mindenik lakosa félfertót (*/8 márkát) fizessen jobb pénz veretésére. Eszerént 1323-ban közvetlen adó fizettetett Magyarországon (Szalay L., i. m. II. k. 154­­1.). A szepesi szászokat 1400., az erdélyieket 1200 márka királyi adó fizetésére kötelezte. De ezzel a pénzügy nem döntetett el végleg; részletesen szabályozta azt a király élte utolsó évében 1342-iki február 2-án kelt rendele­te által, mely szerént a kamarai nyereség fejében minden porta vagy kaputól fizetendő adó 18 dénárra határoztatott, mely alól igen kevesen menttettek föl; a kisebb nemesség fizette azt. Amint a pénz­, azonképen a hadügy is tönkre volt téve, midőn Róbert Károly az ország kormányát kezeibe vette. Min nyugodott ez, és ki volt megrontója, fölebb volt alkal­mam vázolni. A király mindent elkövetett, hogy a régi hon­védelmi rendszert visszaállítsa, de ez nem sikerült, s így más módokról volt kénytelen gondoskodni, hogy haderőre szert tehessen. És a mód, mely által célját érni óhajta, a magyar ember jellemének megfelelő volt. A lovagszellemet, vetélkedést a fegyverszolgálatban igyekezett a főnemességben lovagjátékok tartása, vitézrendek és címerek osztogatása által is ébreszteni. I. Néhány lap államéletünk s alkotmányunk viszontagságainak könyvéből. (884—1790.) (Folytatás és vége; elejét lásd a tavasi tudósítványban.)

Next